MTA-DE
Klasszikus Magyar Irodalmi
Textológiai Kutatócsoport

Csokonai Vitéz Mihály összes művei
Elektronikus kritikai kiadás

HU EN
A Feredés
Ni Ni Szemeim ide nézzetek
Ni ekis rosa bokor hirtelen
Mint meg rezzent ott a viz szélen
Ni*
Ni<n>
Ni Szemeim ide nézzetek*
Az 5-8. sor hiányzik.

Fel tzifrázott kevéj virágának
Bibor*
A második b olvhtl. betűből, az r m-ből jav.
pompáji el szorodának
Némellyik le esve el terűlt a dudvák szárain
Nemellyek usznak az itt Lengő
És jádszodozo kerengő
Zefirek szárnyain
Nini vigyázzatok
De fenyetek rezeg*
Jav. ebből: rezet
pislogva
Hol öszve vonul hol ki dűjjed
Most repes vig pattanással forogva
Majd rettegve komor gödreibe süjjed
Tán Istent Láttatok
Nyissátok meg ablaktokat
Ott nem haragos Isten láttzik
Ne féllyetek ott egy szép Nimfa játtzik
Nyissátok meg ablaktokat
A Rosákon által fénylenek
Sokkal s[z]ebb*
sebb em.
rosái
Piroslo ortzáji
Mellyek titeket meg igéztenek*
A következő 4 sor át van húzva:
<Ni-Ni Ruháit le vetette
A Rosa tövére tette
Maga indul már most nézzetek
A nézés Istene legyen véletek>

Ah boldog Rosa fa
Be nyájas Nimfa
Nyukszik a latta árnyekodnak
Ah végy be engem egyik ágadnak

*
Innen autográf, halványabb tintával.
Ni, ni, ruháit le-vetette,
A’ rózsa’ tövére tette:
Maga indúl: most már, most nézzetek,
A’ Nézés Istene légyen véletek!
Ah, melly Isteni képnek kell lenni,
Melly hátúlról is ennyi grátziákkal kezd jelenni

Ah fordúlj erre szép Istenné!
Egek! mi tsuda? ah, szemeim! mit látok?
Mint reszkettek,
Mint meredtek,
Mint fel lobbanátok,
Már ki pattannátok,
’s Tán golyóbiskátok’
– A’ nézés tövéből kivenné?
Ah, mit látok, irgalmas Egek!
Az én Kintsem – – – alig pihegek. –
Vissza nézett az én galambom, vissza nézett,
’s*
Utólag a sor elé toldva.
Szememet, Szívemet, Lelkemet, mindent megigézett.
Az én Kedvesem megy amott, – –
Ah, mint langal szívem belől,
Ah, mint olvadok minden felől,
Isten, Egek! jaj elfogyok,
Ne hagyjatok, mindjárt lerogyok!*
A k g-ből jav.
Az én Kedvesem fut amott,
Ah, őtet, őtet láttam ott.
Ő az, de, ah, mit látok? – mezítelen!
Irígylem e’ Vidékeknek ezt,
Hogy látják, a’ mi engem öl ’s éleszt,
’s Szerelemtársimmá lesznek illy hírtelen.
De tsalódom, ti láttok testén
Valamelly leplet, de melly ritka
Az a’ fedél, melly alatt van szívem’ kies titka
’s Melly lebeg mez’telen Évám’ Édenén.
E’ tsalódás játszódtat e’ titeket,
Vagy tsak ugyan látjátok ezeket:
Miként pirosolnak,
Mikor meghajolnak,
Fényes szárai,
Márvány tzombjai,
A’ mellyeket főhajtva,
És utánna sohajtva
Tsokolnak magok
A’ szép Virágok.
Vajha én most, vajha Virág lennék,
Énis illyen Complimentet tennék! –
Nézd a’ vékony patyolat’
Vígály*
Az í i-ből jav.
felhője alatt,
A’ Szerelmes Zefirek mint enyelegnek, –
Ah, ezt mint irígylem e’ játszi seregnek!
Némellyik szép lábára tekergődzik,
Eggyik*
Jav. ebből: Másik
kies mellye alá rejtődzik,
Másik márvány oldalára könyököl,
Ah,*
<–>
a’ szerelemféltés, ah, majd megöl!
Vajha én most, vajha Zefir lennék,
Énis a’ legszebbik helyre*
<szerelmes testénn> a’ legszebbik helyre Az áth. szó fölé írva.
mennék!*
<pih>mennék, a m h-ból jav.
Nézd már a’ kristály patakba lépett,
Melly kettőssé teszi ezt a’ gyönyörü képet.
A’ hízelkedő habok hozzá mint tódúlnak,
’s Farkok’ tsóválva lábához símúlnak.
Vetélkedvén,*
A vén nek-ből jav.
az első mellyik légyen,
Melly néki udvarlást tsókolással tégyen.
Már szárait,
Már térdeit,
Már tzombjait,
Tzombtöveit,
Nyelik el a’ fajtalan habok:
Ah, távozzatok fajtalan habok!
Ha feljebb viszitek vizeteket,
Menten öszve tördellek benneteket.
Ah, már meg öltetek,
Szerelemtárssá lettetek! – – –
Oh,*
Jav. ebből: Jaj
már alig látom szép melyét,
Jaj, mint nyalogatják nyúgodalmam’ helyét,
Vajha én most, vajha eggy hab lennék,
Én is szerelmes testénn pihennék! –