MTA-DE
Klasszikus Magyar Irodalmi
Textológiai Kutatócsoport

Csokonai Vitéz Mihály összes művei
Elektronikus kritikai kiadás

HU EN
XXXII.
A’ VERSENGŐ ÉRZÉKENYSÉGEK.
LILLA! kellemességednek
És mosolygó szépségednek
Intébresztő balzsama
Érzésimet megszédíté,
Megbájolá, részegíté;
’S perre indította ma.

Közttök nagy csata lázzadott,
Mellyet az abból támadott
Szép dicsőség okoza,
Hogy mellyik az, ki Tégedet
Megérezvén, felébredett,
’S nékik ennyi jót hoza?

Mindenik nagy hevességgel
Perlett, hogy e’ dicsőséggel
Bírjon a’ többek felett.
Illy formán szóltak egymásnak,
Míg a’ heves czivódásnak
Lelkem által vége lett.

SZAGLÁS.
Tudjátok é? hogy magatok
Másfelé andalogtatok,
Más tárgyon szúnyókálva;
Mikor a’ táncznak őltözött
Szépség’ leányai között
LILLA eljött sétálva;

Mikor egy zőld hársfa mellett
Egy kis szellő rám lehellett
Ambróziás illattal:
Mellyet mihelytt észrevettem,
Inatok’ felébresztettem
Édes csiklándozattal.

LÁTÁS.
Elsőben is mélly álmomból
Tévelygő andalgásomból
Nemde én pattanék ki?
Látták éles nyilaimat,
Villámló pillantásimat
A’ múlatság’ környéki.

Míg tüzes szemem sokára
Rá akadt a’ szép LILLÁRA,
’S féloldalt reá csapott;
Ah, mikor a’ több szem között
Látásunk öszveütközött,
’S egymástól lángot kapott;

Ah, mikor szűz pillantása,
’S elevenebb kacsintása
Kétszer az enyímre lőtt:
Bezzeg mind felpattantatok,
Bezzeg eloszlott álmatok,
Melly lankasztott az előtt. –

Lebegő bársony-hajain,
Elefánttetem-vállain
Melly szép színek játszottak!
Rózsát mosolygó ajjaka,
Hószín mellye, márvány nyaka,
Ah, miként elragadtak!

HALLÁS.
Hát mikor mélly sohajtása,
’S bággyadtt hangon tett szólása,
Ébredtt fülembe hatott?
Édes ájúlás lepett-el,
Melly egy mennyei élettel
Kecsegtetett, bíztatott.

Mikor mellé ereszkedtünk,
’S végre, hogy sok kérést tettünk,
Ez mondotta: Szeretek!
Ah, e’ szóra vérünk égett,
És minden elevenséget
Ti is levetkeztetek.

Mikor mézes beszédjére
Örök hűséget ígére,
’S illy bíztató hangon szólt:
„Szeretek! – Téged kedvellek,
„Csak néked élek, lehellek,
„Míg be nem féd a’ sírbolt.’”

Akkor – óh mert e’ szavának
Olly édességi valának,
Hogy élet ömlött belénk –
Egy legédesebb mennyei
Öröm’ gyönyörködései
Kezdtek repesni felénk.

Mikor Kedvesének mondott,
Elvett minden bút és gondot
Ez az*
Ezazem.
édes nevezet;
És hízelkedő nyelvének
Mézzén lecsorgó szívének
Mindnyájunk temjénezett.

TAPINTÁS.
Köztte e’ temjénezésnek,
’S e’ mennyei Íhletésnek
Kezeim’ felemelém,
És jótételét hálálván,
Ez imádni-való Bálván’
Szent testét megölelém.

Ah, halhatatlan Istenek!
Mit érzettem! ah, millyenek
Vóltak gyenge karjai,
Mellyek mikor rám hajoltak,
Nálok gyengébbek nem vóltak
A’ rózsák’ harmatjai.

Mellyét Ámornak melege
Olvasztván, gyengén pihege
Bíbor fátyolja alatt.
Kezemet tévén szívére,
Sűrűn vert; és minden vére
Hozzám örömmel szaladt.

Mint a’ hó a’ Nap’ hevétől:
Úgy az ő tűz-szerelmétől
Mind elolvadva valánk.
Életünk belé költözött,
’S ölelő karjai között
E’ világnak meghalánk.

ÍZLÉS.
Mit ér a’ szép Gyümölcs maga,
Bár kedves a’ színe, szaga;
Ha jó ízzel nincs tele?
Ti csak LILLA’ szépségére
Bámúltatok, s’ mézízére
Egyiktek sem ügyele.

Nincs a’ nektár ollyan édes,
A’ mellyet tőlt Ganimédes
Jupiter’ csészéjébe.
Óh nem bír az annyi jókkal,
Ha csak azt egy illyen csókkal
Fel nem vegyíti Hébe.

Illy mannával nem kínálja
Gazdag lakosit Panchaia,
Vagy más déli tartomány.
Ennél édesebb itala
Bár melly Királynak sem vala.
Óh mennyei adomány!

Óh méznél édesbb ajjakok,
Minő nektárt csorgattatok
Rózsaszín kelyhetekből!
Melly kellő csókok valának,
Mellyeket kölcsön szopának
Hév ajjakim ezekből!

LELKEM.
Mit czivódtok? ah, szűnjetek,
Híveim, mit versengetek?
Csak LILLÁT imádjátok.
Lebegjetek gyönyörűség’
Szárnyain, ’s az örök hűség’
Pontjára mozgassátok.

Miolta kellemit velem
Éreztettétek; tisztelem,
És imádom azolta.
Rabja vagyok rabszijjain,
Rengetvén nyájas karjain,
Szívem hozzá csatolta.

Én párját nem tapasztalok.
Néki élek, néki halok.
Ő énnekem mindenem. –
Jer, LILLA! jer; érzésemet
Mind ébresztd fel, és engemet
Ne hagyjál veszteglenem!