MTA-DE
Klasszikus Magyar Irodalmi
Textológiai Kutatócsoport

Csokonai Vitéz Mihály összes művei
Elektronikus kritikai kiadás

HU EN
XXIV.
A’ Szépek’ Szépe.
TI, élet’ balzsamát lehellő Leányok,
A’ szépség’ tüzénél olvasztott bálványok,
Kiket imád sok szív, áhítva reszketvén,
’S fellobbantt oltárán a’ temjént égetvén, –
Óldjátok le rólam gyarló kötésteket!
Nem tudlak imádni többé benneteket;
Mert minden szépséget, mellyel hódítátok,
Már az egy LILLÁBAN bésummálva látok.

Jer, Szépem! mutasd meg azt kevély Nemednek
Együtt, a’ mivel ők csak külön kérkednek:
Hadd mondják, a’ kiknek van fínomabb ízek,
„Te vagy a’ remekkép, ők pedig a’ Skízek.”
Léda’ gyermekinek hűljön meg a’ vérek.
Szégyenljék magok köztt a’ Görög vezérek,
Hogy ők Helenáért vesződtek Trójánál;
Holott lehet, ’s van is, szebb személy nálánál. –

Állj ki, Irígy! találj mocskot tagjaiba’.
Nézd, legkényesbb Ízlés! van é benne hiba?
Ha valamelly’k részét hibásnak mondjátok:
Hibáztok. A’ szépet rútnak gondoljátok. –
Ha tőlem kérditek; „Mi Szép? azt felelem:
Én a’ Szépet ’s Rútat olly formán képzelem,
Hogy szép mind az, a’mi ő benne láttatik,
A’ mi benne meg-nincs, az rútnak mondatik.

Tökélletes tehát, mind így ítélhetnek,
E’ pompás munkája a’ szép Természetnek:
De én e’ Remekben egy nagy hibát látok,
Mellyet ti, elfogott Szemek, nem látátok.
Mert ámbár a’ pazér természet’ bő keze
Minden kellemeket ő reá hímeze:
Mégis illy főmívben ez egy nagy csonkúlás,
Hogy ő véle is köz a’ vénség ’s elmúlás.

Isten! hát csak azért formálsz illy Remeket,
Azért árasztasz rá minden szépségeket,
Hogy egy Légyen-szódat elrontó Múljonnal
Minden grátziákat eltörűlj azonnal?
Hová tészed akkor illy dicső Mívedet,
A’ millyent még semmi főld’ pora nem fedett?
Hadd tudjam! Sírjára rózsákat plántálok,
’S ezt írom fel: Szépek: de ez szebb volt nálok. –

Jer, LILLÁM! csak néked lehellek, míg élek;
Míg eszemet tudom, csak te rád eszmélek.
Sőt, ha majd a’ Halál engem valahára
Kebeledből ragad vak tartományára,
Mikor már lelketlen porrá változtatott;
Szóljál sírom felett csak egy fél szózatot:
Akkor is szikráji a’ hév Szeretetnek
Fagyos tetemim köztt egybe lángot vetnek.