Ti élet édesét lehellő leányok
A’ Szépség tüzénél olvasztott Bálványok!
Kiket imád sok szív, áhítva reszketvén,
Fel-lobbant óltáránn temjénét égetvén,
O’djátok el rólam hitván kötésteket
Félre! nem imádlak többé benneteket.
Mert minden szépséget, mellyel hódítátok,
Már az én szépembenn egy summában látok.
Jer szépem! mutasd-meg azt kevély nemednek,
A’ miböl ök eggyel alig dítsekednek.
Hadd mondják a’ kiknek van fínomabb
*
fínumabb Sh., em.
ízek,
Te vagy a’ remek kép, azok tsak a’ Skízek.
Léda gyermekinek hűljön-meg a’ vérek.
Szégyenljék a’ Görög Országi Vezérek,
Hogy ők Helenáért vesződtek Trójánál
*
’Holott Sh. em.
Holott lehet, ’s van szebb Szeméj
Helenánál!
Állj-ki irígy! találj motskot tagjaiba,
Nézd leg-kényesbb izlés! van é benne hiba!
Ha valamelly részét hibásnak lelitek,
Hibáztok, a’ szépet rútnak képzelitek.
Ha kérditek tőlem: Mi Szép? azt felelem,
Én
*
En sh., em.
a’ szépet, s’ rútat olly formán képzelem,
Hogy szép mind az, a’ mi ö benne láttatik,
A’ mi benne meg nints, a’ rútnak mondatik,
Nínts hát semmi hiba
*
hiha sh., em.
(mind igy itélhetnek)
Ezenn Remekébenn a’ bölts Természetnek.
De én e’ Remekbenn fogyatkozást látok,
Mellyre ti el-fogott szemek pislogátok.
Hogy ámbár a’ pazér Természet bőv keze
Minden szépségeket ez egyre hímeze:
Még is e’ Remekbenn igen nagy tsonkúlás,
Hogy ö vele is köz a’ végsö el-múlás.
Isten! hát tsak azért mivelsz illy remeket?
Azért árasztassz rá minden Szépségeket,
Hogy eggy Légyen szódat fel-dúló Múljon-nal
Minden
*
Mindew Sh., em.
szépségeket el-seperj azonnal?
Hová teszed akkor illy ditső mivedet?
A’ milyet még semmi föld pora nem fedett,
Hadd tudjam! – Rósákat sirjára plántálok,
’s Ezt irom rá: Szépek! – –: de e’ szebb vólt nálok.
Jer Szépem! tsak néked lehellek mig élek.
Míg eszemet tudom; tsak Te rád eszmélek.
Ha meg-halsz, ’s még akkor el nem hunyt életem:
Meg merevedtt tested, szívembe temetem.
Ha élet Tenéked még hosszabb adatott:
Szóljál sirom felett tsak vagy fél szózatot.
’s Akkor is szikrái a’ hév szeretetnek,
Fagyos tetemim közt egybe lángot vetnek