MTA-DE
Klasszikus Magyar Irodalmi
Textológiai Kutatócsoport

Csokonai Vitéz Mihály összes művei
Elektronikus kritikai kiadás

HU EN
A’ Szépek’ Szépe.
Ti, élet édesét lehellő Leányok!
A’ Szépség’ tüzénél olvasztott bálványok!
Kiket imád sok szív, áhítva reszketvén,
’s Fel lobbant óltárán temjénét égetvén.*
A pont vesszőből jav.
Óldjátok le rólam hitvány kötésteket,
Félre! nem imádlak*
imádlák em.
többé benneteket:
Mert minden szépséget, mellyel hódítátok,
Már az én Szépembe’ eggy summába’ látok.

Jer, Szépem! mutasd meg azt kevély Nemednek,
A’ miből ők eggyel alig ditsekednek:
Hadd mondják, a’ kiknek van finomabb ízek:
Te vagy a’ Remek-kép! azok tsak a’ Skízek!
Léda’ Gyermekinek hűljön meg a’ vérek;
Szégyenljék a’ Görög Országi Vezérek,
Hogy ők Helénáért vesződtek Trójánál,
Holott lehet, ’s van szebb Személy Helénánál!

Állj ki, Irígy! találj motskot tagjaiba’;
Nézd, Leg kényesbb Ízlés! van é benne hiba?
Ha valamelly részét hibásnak lelitek:
Hibáztok! a’ szépet rútnak képzelitek.
Ha kérditek tőlem: mi Szép? – Azt felelem:
Én a’ szépet ’s rútat olly formán képzelem,
Hogy Szép mind az, a’ mi ő benne láttatik,
A’ mi benne meg nints, az rútnak mondatik.

Nints hát semmi hiba, mind igy ítélgetnek,
Nints e’ Remekében a’ bőlts Természetnek!
De én e’ Remekbe én eggy hibát látok,
Mellyre, ti, el fogott szemek, pislogátok.
Hogy ámbár a’ pazér Természet’ bő keze
Minden szépségeket ez eggyre hímeze:
Mégis e’ remekben ez a’ nagy tsonkúlás:
Hogy ő veleis köz a’ végső el múlás! –

Isten! hát tsak azért mivelsz illy remeket?
Azért árasztasz rá minden Szépségeket?
Hogy eggy Légyen-szódat fel dúló Múljonnal
Minden Szépségeket el törölj azonnal. –
Hová teszed akkor illy Ditső Mívedet,
A’ millyet még semmi főld’ pora nem fedett?
Hadd tudjam! sírjára Rózsákat plántálok,
’s Ezt írom rá: Szépek! –: de Ez szebb vólt nálok! –

Jer, Szépem! tsak Néked*
<mutasd meg> tsak Néked Az áth. szó fölé írva.
lehellek, míg élek:
Míg eszemet tudom, tsak te rád eszmélek.
Ha meg halsz, ’s még akkor el nem húnyt életem:
Meg mered’tt tested szívembe temetem.*
temetem Tollhiba.
Ha élet tenéked még hosszabb adatott:
Szóljál sírom felett tsak eggy fél szózatot;
Akkoris szikrái a’ hév szeretetnek
Fagyos tetemeim között langot vetnek! –

Ti, élet édesét lehellő Leányok!
A’ Szépség’ tüzénél olvasztott bálványok!
Kiket imád sok szív, áhítva reszketvén,
’s Fel lobbant óltárán temjénét égetvén,
Óldjátok le rólam hitvány kötésteket,
Félre! nem imádlak*
Imádlák em.
többé benneteket:
Mert minden szépséget, mellyel hódítátok,
Már az én Szépembe’ eggy summába’ látok.

Jer, Szépem! mutasd meg azt kevély Nemednek,
A’ miből ők eggyel alig ditsekednek:
Hadd mondják, a’ kiknek van finomabb ízek:
Te vagy a’ Remek-kép! azok tsak a’ Skízek!
Léda’ Gyermekinek hűljön meg a’ vérek;
Szégyenljék a’ Görög Országi Vezérek,
Hogy ők Helénáért vesződtek Trójánál,
Holott lehet, ’s van szebb Személy Helénánál!

Állj ki, Irígy! találj motskot tagjaiba’;
Nézd, Leg kényesbb Ízlés! van é benne hiba?
Ha valamelly részét hibásnak lelitek:
Hibáztok! a’ szépet rútnak képzelitek.
Ha kérditek tőlem: mi Szép? – Azt felelem:
Én a’ szépet ’s rútat olly formán képzelem,
Hogy Szép mind az, a’ mi ő benne láttatik,
A’ mi benne meg nints, az rútnak mondatik.

Nints hát semmi hiba, mind igy ítélgetnek,
Nints e’ Remekében a’ bőlts Természetnek!
De Rozáliámba*
<én e’ Remekbe> Rozáliámba Az áth. szavak fölé írva.
én eggy hibát látok,
Mellyet,*
Jav. ebből: Mellyre
ti, Róziba nemis gyanítátok.*
<el fogott szemek, pislogátok.> Róziba nemis gyanítátok. Az áth. szavak fölé írva.
Hogy ámbár a’ pazér Természet’ bő keze
Minden szépségeket ez eggyre hímeze:
Mégis e’ remekben ez a’ nagy tsonkúlás:
Hogy ő veleis köz a’ végső el múlás! –

Isten! hát tsak azért mivelsz illy remeket?
Azért árasztasz rá minden Szépségeket?
Hogy eggy Légyen-szódat fel dúló Múljonnal
Minden Szépségeket el törölj azonnal. –
Hová teszed akkor illy Ditső Mívedet,
A’ millyet még semmi főld’ pora nem fedett?
Hadd tudjam! sírjára Rózsákat plántálok,
’s Ezt írom rá: Szépek! –: de Ez szebb vólt nálok! –

Jer, Rózim!*
<Szépem!> Rózim! Az áth. szó fölé írva.
tsak Néked lehellek, míg élek:
Míg eszemet tudom, tsak te rád eszmélek.*
Egy ψ-jellel a lap aljára utólag írt két sort ide toldotta, a következő két sort pedig lehúzta:
<Ha meg halsz, ’s még akkor el nem húnyt életem:

Meg mered’tt tested szívembe temetem.>
Sőt ha majd a’ Halál engem valahára
Kebledből ragad vak Tartományára
Mikor már véretlen porrá változtatott:*
<Ha élet tenéked még hosszabb adatott:> Az áth. szavak fölé írva: <Sőt mi> Mikor már véretlen porrá változtatott
Szóljál sírom felett tsak eggy fél szózatot;
Akkoris szikrái a’ hév szeretetnek
Fagyos tetemim*
tetem<e>im
köztt*
köz<ö>tt
eggybe*
A sor fölött beszúrva.
langot vetnek! –