A’ NAP megint leszálla,
Elvégezé futását,
Sátort az éj tsinála,
Fonván setét lakását:
Így múlik életünk el,
Melly most ragyog körűlünk,
És
*
Ég Sh., em.
végre mindenünkkel
Gyász éjtszakába dűlünk.
Az éj’ komor homálya
Ismét ki tud derűlni,
Mihelyt az ég’ királya
Keletre fog kerűlni:
De óh, ha a’ mi fényünk
Már eggyszer éjjelen jár,
Nintsen tovább reményünk
Felvírradás felől már.
Míg hát az ég kinyitja
Örömre hajnalunkat,
’S az éj be nem borítja
Örökre víg Napunkat:
Éljünk, barátim, e’ szép
Kies világ’ ölébe’,
Mert majd az Éjjel itt lép,
’S borít setét ködébe.