A’ napnak hanyatlik tündöklő hintaja,
Nyitva várja a’ szép enyészet’ ajtaja.
Haldokló súgári halavánnyá lésznek,
Pirúlt horizonunk alatt el enyésznek.
Az aranyos felhők tetején le festve
Mosolyog a’ híves szárnyan járó estve;
Mellynek új balzsammal bíztató harmatja
Tseppetskéjit a’ nyílt rózsákba hullatja.
A’ madarkák meghűlt fészkeknek szélein
Szunnyadnak bútsúzó nótájok rendjein.
A kis filemile míg magát ki sírta,
Szomorún hangitsált fészkén a’ patsírta.
A’ vadak farkasok űlnek szenderedve,
Barlangjába belől bömböl a’ mord medve. –
Ah! ti tsendes Szellők fúvallati jertek,
Jertek füleimbe ti édes concertek;
Mártsátok örömbe szomorú lelkemet;
A’ ti nyájasságtok minden bút el temet.
Lengjetek óh kellő zefirek, lengjetek,
Lankadt kebelembe életet öntsetek!
Mit érzek? míg szólok, eggy kis nyájas szellet
Rám gyengén mennyei illatot lehellett.
Suhogó szárnyával a’ fák’ árnyékinál
Eggy fűszerszámozott teátromot tsinál
Mellybe a’ grátziák örömmel repűlnek,
A gyönyörűségnek lágy karjain űlnek
Hol a’ tsendes berek barna rajzolatja
Magát a’ hóld’ rezgő fényénél ingatja.
Eggy szóval, e’ vídám melancholiának
Kies szállásai örömre nyílának.
Késsél még setét éj komor óráiddal,
Ne fedd bé kedvemet hideg szárnyaiddal:
Melly bádgyadt lelkemre megnyúgovást hintsen
Mikor a’ világnak lármáját sokallom,
Kevélynek, fösvénynek tsörtetését hallom,
Mikor az emberek körűltem zsibongnak,
’S kényjektől részegen eggymásra tolongnak.
Mellyet árendába nem ád még a’ világ.
Te vagy még, éltető levegő! a’ mellyen
Indsenéri duktus nem járt semmi hellyen.
Téged még, óh legszebb hangú szinfónia,
Ingyen is hallgathat minden ember’ fia
’S titeket, óh édes erdei hangzások,
Hallhatnak a’ szegény pásztorok ’s munkások:
Mikor a’ mesterség’ gyáva hangjainál
A’ kényes nagy világ fárasztó Bált tsinál. –
Óh áldott természet! óh tsak te vagy nékem
Az a’ te tőled nyert Birtokom ’s Vidékem,
Mellynek én örökös főldes ura lettem,
Mihelyt te általad embernek születtem.