Csokonai Vitéz Mihály összes művei
Elektronikus kritikai kiadás

I Versezet. a’ Virtus’ betse. Ez az első Szerzemény remek, ’s méltó a’ maga Nemes Tárgyához, méltó egy KAZINCY’ Barátjához. – De, ha már a’ H betűnek ellehellését kiállhatjuk is: eltűrjük é a’ muta cum liquidának ancepssé való tételét? még pedig ollyan promiscue, ahogy még a’ Görögöt nagyon hímező Római Versíró sem merte tenni? A’ tr, pr, cr csak elgördűl a’ Deáknál is; de, hogy mind a’ 4: l, m, n, r Liquidákat akármi Mutákkal öszveolvassza, arra rá nem vetemedett, a’ görög Szózatokon kivűl: noha a’ Consonánsok egybehalmozását szinte a’ Német dörmögésig kedvellette. – Hát Mi, Napkeleti Ivadék; kik a’ sok str, cl, pl, spr, etc ’s több efféle deákos concursusokat nyelvünkben nem szenvedhetünk: hogy’ tehetjük röviddé a’ 2 Consonánst, ha mindjárt még annál liquidább volna is? Én ugyan, a’ ki egy vagyok a’ Görög és Deák Metrumoknak legnagyobb kedvellőji, ’s a’ mennyire tsekélységemtől telik, imitatori közűl, mindég sajnállottam azoknak dolgokat, a’ kik nyelvünket akarták a’ Deák (és csupán a’ Deák) Prosodiára, ’s nem ezt a’ magunk Nyelvének belső Karakterére csavarni! Abból, a’ mit fellyebb említék, még többnek látszik a’ rövid esdeklem, fejthetetlen, ’s a’ t. mintsem Deák Imitationak.

De ezt az egy Kérdést most teszem meg előre az egész Munkára: Vallás lesz é DAYKÁNKNAK minden tőle kedvellett hibát úgy hagyni, a’ mint maga tette? – Az apró hibákat, mellyek vagy a’ Quantitas’ vagy a’ Cadentia observálásában estek, kár volna bántani. Legyünk Tucca és Varius! –

IV Versezet. a’ rettenetes éjtszaka. Ez ám a’ poétai Nachtstűck! – Setét itt a’ Poézis mint a’ Brittusé, ’s rémítő mint ha Arábiában vette volna származását. MUZSIKÁJA ollyan^* (hogy magának a’ maga Szavaival éljek) mint a’ Mennnydörgés, fellenghangon dalol, ’s rázkodtat ereje. Kár hogy azokba a’ lágy Fűnffűssigekbe van öntve, mellyekben én – én legalább – soha sem tudok látni ’s érezni annyit, a’ mennyit Milton, hogy még egész Epopoeát is – kivált ollyan Belzebubost – lehessen rajta írni. – – PICTURÁJA felséges: a’ világosság benne kiálló és ragyog, az árnyékozat mélly és erőss: a’ chiaroscur jól vegyűl mind a’ kettővel; és a’ Poemának ollyan jól eső Interessét tsinál végén a’ szelídebb Contrasto. Mitsoda pictoresque már ez: az öldöklő villámok’ fényinél a’ halvány ortza rettegést mutat! Irtóztató jelenést akar mutatni, egy rettegő ember’ orczáját; rá vonja az Umbrát ’s halvánnyá teszi: de az éj’ sűrű homályában helyhezteti Festését, ahol a’ halvány orczát nem lehetne látni, azért is Luxra van Szűksége, egy,^* felhők közűl félig kibúvó ’s azonnal eltűnő Hold is láttathatá vala vélünk a’ halvány rettegőt: de borzasztó, vagy a’ mi több, rettenetes a’ Festés: a’ Festő is rettenetes Luxot vesz elő, az öldöklő menköveknek a’ világát. ’S a’ t.

Ezt azért szabdaltam így fel, hogy példáúl szolgáljon arra, melly édesdeden analysáltam én a’ Dayka’ Gondolatit, érzésit, képzeletit; ’s melly nagy volt sokszor az én gyönyörűségem, mikor vagy várakozásim bétöltek bennek, vagy véletlenűl leptek meg a’ VÁRATLANNAL, és mikor mindenütt feltaláltam a’ mesteri Talentumot. –

Külömben, én, a’ ki a’ theologiai Mysticusoktól fogva, a’ Perpetua Nótákban mysticuskodókig minden afféle embereket vagy szánok, vagy gyűlölök, örömest valamelly fontos dolgot keresnék ebben a’ IVdik Poémában; ’s ezt az egész Dalt nem festői, hanem ábrázoló Darabnak ítélném, a’ mellyben a’ Poéta, hogy ama’ Sz: Lyricussal szóljak, hegedűszóban Szép mesét jelentett.

V Versezet. a’ Tavasz. Kár hogy ennek a’ nyájas és gyönyörű Darabnak, a’ Festésen kivűl, semmi Interesszéje nints! Igy csak egy Festői Darab, még pedig a’ mellyben semmi közel-álló, nagy, kitetsző, figyelmetességvonó Kép nintsen: az egész Tableau, kellemetes ugyan; de apró, tömött Grouppekból álló, ’s annál fogva széllyelszilálja az Attentiót.

Mennyivel külömböző ennél a’ VIIdik Versezetben lévő kis Tableau, hol a’ FőKép egy Szép Leánnyal maga egy érzékeny Poéta, maga az Iró, körűlvéve tiszta csermelyekkel, színes hantokkal, virágokkal, játszó napsúgárokkal, ligeti Zefirekkel, Szőlőkkel, fákkal etc.! és a’ csupa Festésnek, mellyben olly gyengéded és magához vonszó a’ Kolorit, melly édes Interesszét ád az a’ rövid, de meglepő kis Apodosis! –

Egyébaránt ennak az Vdik Versezetnek a’ Muzsikája ígéző; kivévén, hogy ollyan előre buktatva látszik megindúlni: Nyájasbb artzúlattal etc. döttzen a’ Caesura! – A’ Pentameterekben Daykát magok sugallották a’ Cháriszok: csakhogy üti a’ fülemet ez az egy pázsitos hantot öblit. Hátha még utánna a’ helyre nem jött fülnek újabb csapást ád ez a’ Hemistichium: Felveszi télben elhányt?

VII. Versezet. Szerelmesemhez. Bortövetske! (Weinstöcklein!) Ez a’ Szó a’ mi Daykánkra Vendéghangú Honnjába ragadt rá, ahol a’ mostoha Természet üveg tömlötzbe zárta Lyaeusnak kedvadó Vesszejét, melly a’ mi boldog Hegyeinkben (Lőtséűl – Borkert, Weingarten) szabadon terem, és Szőlőnek, Szőlőtőnek,^* Szőlőtőkének, Szőlővesszőnek, etc. neveztetik. – Meg is bosszúlták a’ Kárisok és a’ Múzsák ezt a’ vendéghangú ejtést; mert ollyan egy tsúf Rhytmust ejtettek általa, a’ mellyre a’ Teoszi^* Όιυοπυτηί bédugta volna a’ fülét. Vessük ki belőle – ebből a’ boldogabb éghez is méltó kis Darabból, azt a’ Hercyniai Barbarismust!

VIII Versezet. a’ vak Szerelem. Fryne: Corinna: kellemetes Kontraszt! – Hát a’ Választás? melly a’ Szerzőnek nemes és Sanft Béllyegét árulja el. – Találtam é?

De kettőt^* ebben a’ Poémában másképen szeretnék.

Az első ez. Frynének ragyogó és hathatós szépséget ád: de a’ legrútabb teremtésben is, a’ ki legalább egésséges, sőt, legalább nem Bélpoklos – ki tűrhetné el a’ hónál fejérebb Ajakokat? Én azt tartom, a’ Kézírás hibáz: Daykának jobb Izlésének kellett lenni. – Úgy van: mert a’ második Kontraszti hasonlításnak az elején a’ Charisokat piross kis ajakokra űlteti a’ Fryne Személyében. Burmanni Dictaturával is merném tehát itten a’ MS. Codexet magam elméjéből corrigálni, ’s még KLOTZ ellen is ezt a’ Variantest vítatni Fryné az égi hónál Fejérbb ALAKKAL ígéz. P: o: alak=orcza, hinc alakos=álorczás, alakoskodni, gyöngy alak! etc: a’ j az l betűvel hamar felváltódhatik, etc. De ezt tsak tréfából!^* – Utánna úgyis a’ Salamon Szerelmesének nyárpirította bőre jön fel. A’ 2dik Kontrasztban már az ábrázat colorítja fordúl elő; mint a’ 3dikban a’ Szemek’ karaktere; ’s a’ 4dikben a’ termet’ alkotása: míg osztán a’ két Rivalisszáknak magok viseletje ’s erkőltsi béllyegjek, igen nemesen húzzák magok után a’ Választást.

A’ második, a’ minn változást tenni szeretnék, ez. Corinna kis szabású (még ez tsak elmegyen, mert a’ Grátziák többször választották magoknak, akármiben is, a’ kis takarost, mint a’ nagy esetlent) ’S nints termetébe’ Kellem: ez az, a’ mi szenvedhetetlen! A’ ki a’ kis szabásút választja,^* az csak azt jelenti ki, hogy ő nem válogatós, és választásbéli czélja nemesebb érzésen fundálódik: de a’ ki kellemetlent választ, az a’ maga Gusztusát hozzá mások előtt kétségbe. Rút lehet valaki, vagy valami: de, ha benne Grátzia nints, távozzon a’ nézőszínről; nem érdemli az egy Homme du Goutnak – egy Poétának! – szerelmét, ’s mi több? bágyadását. Egy 70 esztendős Beleznayné annyi Kellemekkel megérdemli a’ Szeretetét még a’ Világ fiainak is: mikor egy 16 esztdős, és anatomia ’s pictura szerént termett, egyszersmind nagyvilágban neveltetett Dáma csak Stutzeri tömjénekre érdemes.

IX Versezet. a’ hív Leányka. Ebben a’ Váratlan – a’ jószívű Leánykának szelíd bánatja – olvadásba hozza az emberséges Szívet. Kár, hogy egy kis Darabosságot okoz a’ fülnek a’ 3dik, 4d. és 5d.^* Versetske!

XIII Versezet. Mezei Dal; Segraisból. Tudományunknak ’s Izlésünknek, e’ szegény Hazában, legnagyobb gántsa az, hogy Könyvek’ dolgában látunk szűköt. Sokért nem adtam volna, ha Dayka’ Fordítását a’ SEGRAIS’ Origináljával egybevethettem volna. Szerentsésebb versbeli fordítását valamelly Pásztori Darabnak nyelvünkön ugyan nem gondolok. Tale tuum carmen nobis, divine Poeta, Quale sopor fessis in gramine, quale per aestum Dulcis aquae saliente sitim restinguere fonte! – Én ezt nem tenném MEZEI DALnak, mert ez valóságos Pastoral. Tetszik nékem Hubernek, a’ Gesszner Frantzia Fordítójának megjegyzése; tetszik, hogy Gessner’ pásztori darabjaiból külön választotta a’ Poësies Champêtres.

Még valamit!

Sok bajunk van nékünk metrizáló embereknek, a’ Fülemülével, melly a’ Poézisban a’ Madarak között az, a’ mi a’ virágok köztt a’ Rózsa, a’ mi a’ Tavasz, a’ Hold, a’ Hajnal, a’ tsörgő Patak, a’ Szép ortzák, szemek, és maga az ezerképű Ámor. De 4 rövid syllaba, az Istenért! Mit tudjunk hát tsinálni? – Egyik öszvehúzta a’ Szót, ’s így lett a’ filmile, fülmile: ez jó is volt; de a’ fül vesztett abban a’ melódiás Cadentziában, hogy füle-müle, vagy file-mile. Másik^* meghagyta a’ görög Philomelát: de ennek is a’ mondott hibája vagyon, noha egyébaránt elég sonorus Szózat. Harmadik felvette a’ Csalogányt, melly, kivált a’ Főldi Nat. Históriája után, megtevődött Fülemüle-fajnak, a’ mi németűl^* a’ Baumnachtigall: ez már engedelmesebb szó, cseng is, hajlik is, de más madarat jelent, mint amaz Öseinek’ királynéja volna. – Én azt tartanám, hogy ha már ennyi bajunk és erőlködéseink után a’ fülemüle’ nevét versbejöhetővé, hangossá, zengővé, cadentiássá és meghatározottá akarjuk tenni, vessük ki belőle a’ két E betűt, hadd maradjon Filmil, vagy Fülmül. Igy akármint flectáljuk ezt a’ szót mind a’ pluralisban mind a’ Singularisban kiállja a’ prosodiát; a’ hangjáték is meglesz benne; nyelvünkben is két szép poétai Szavunk lesz már a’ Csalogánnyal együtt: Igy bezzeg ama’ gyönyörűségnek nyelve sem^* fog ki rajtunk az ő kedves fülemüléjének a’ nevével! Persáúl ugyan is Búlbúl: mennyivel lágyabb pedig ennél a’ Fülmül, ’s még inkább a’ Filmil? – Hanem én Otrokocsizni nem akarok: Fülem diktálta ezt a’ Jegyzésemet.

XV Versezet. Vígasztaló. XVI. Versezet. Bútsúvétel. Én is, ha ezt a’ két Dalt írhattam volna, SCALIGERREL kitsinynek tartottam volna az Arragoniai Király’ szerentséjét! Vajha azt a’ nagy Interesszét, a’ mit a’ XVIban a’ Ferentz névre való allusiónak eltalálásából veszek, a’ XVből is ollyan praecise vehetném! Vajha tudhatnám ki az a’ nemes barát, a’ kit Dayka illy részvétellel vígasztal? ’s ki az a’ korán kimúltt Szép, a’ ki olly igen méltó erre a’ nemes Threnódiára? – Külömben, ha profanus vagyok e’ szent titkokba való bépillantásra: feláldozom Újságkívánásom’. –

XVII Versezet. az Új esztendő’ első Napján. Mi az oka, hogy 100 Versíróink közűl csak 10 nyerhet mindenkor Poétai nevet és koszorút; ’s a’ 10 Poétákból 9 szomorút számlálhatunk az^* 1 vígra?? – Nem nehezebb é a’ vígban excellálni, mint a’ szomorúban? Könnyebb é Tragoediát írni, mint Comoediát? Több é a’ hibás Extremum a’ Comicus characterben, mint akár a’ fennjáró, akár a’ keserves tárgyakban?

XIIX Versezet. a’ szép Szemek. XIX Versezet. Pope Newtonra. Sem a’ Guarini’ Madrigálja, sem a’ Pope’ Epigrammája nem talált még eddig nyelvünkön szerentsés fordításra. Itt az utolsóban a’ fiat Newton et facta est lux szűkölködik Epigrammai élesség nélkűl, mihelytt circumscribálódik: az elsőben pedig a’ soroknak cantabilitássa, mihelytt 7-syllabáú Jámbusokra ki nem megy; áriáját jól esmerem.

XX Versezet. Vitéz Imréhez. Közönséges dolog volt eleitől fogva a’ kedvezőbb Clima alatt lakó, ’s annál fogva nagyobb pallérozásra juthatott Nemzeteknél, hogy a’ más Nemzetek’ barbarusabb voltát, azoknak Tartományának természetével egybekötötték. Miket nem olvasunk a’ Görögöknél a’ Cimmeriusokról, Thraxokról, Pontusmellyékiekről, etc.? a’ Rómaiaknál az Áferekről, Heniochusokról, Rhénusvidékiekről, Britannusokról, etc. ’s magokról már a’ Görögökről? az Olaszoknál (értem az újakat) az Oltramontano Név, a’ Frantziáknál minden a’ mi a’ St Honore és St Germain Hóstádokon kivűl van, etc. etc. culturátlanságot jelent. – Szegény Daykánk is a’ Karpatus’ vidékét festi elébb, hogy egy illy zordon Scenát készítsen a’ Magyaratlanságnak. Szép találmány, ’s lelkünket előre fellázzasztja a’ politikai irtózásra! Ez a’ mit a’ Német Aestheticusok mondanak hogy Sinnliche Darstellung! –

És mit tsinál még Szegény? Hogy jobban interesszáljon bennünket; a’ maga jó és tiszteltt Karakterét is belé keveri a’ boldogtalan Scenába. – Ő fázik – ő németűl danol. ’S melly szépen és ravaszon vonja ki magát ismét e’ hideg Teatromból? – Felfogadja, hogy soha többé moraliter nem fog fázni; szánja elkortsosúlását, és tele telik Nemzeti Enthusiasmussal; ’s ollyan panegyricust tsinál 3 versben nyelvünk felől, a’ millyennek párja nints. – Hogy pedig az Exordiumára, a’ physica fázásra, visszatérjen, ’s annál fogva Szerzeményének aesthetica unitást adjon: óhajtja az Abaúji szelídebb és kiesebb vidékeket, sohajt barátiért.

De, à propòs, ABAUJ! Ki meri a’ Magyar szót Diphthongussal mondani? Még a’ diphthongusos Nemzeteknél sem olvad öszve két szóból ejtett hang Aba-új-vár-megye. – Ez ismét a’ Muta cum liquidához megy; sőt vakmerőbb hiba! – Nem jobb volna é helyette így tenni: Hernád’ zőld partjait, vagy halmait? Ez Abaújt is kijelentené; Kassát is praecise; és a’ mi több, azt az egész paraditsomot, mellyet a’ Hernád’ folyója öntöz. –

Én már könyv nélkűl tudom ama’ hármóniás 6 Sort: Holott akár gyengébb – – – – rázkodtat ereje. Ez már non plus ultra! és itt Dayka meghaladta önnön magát.

XXI Versezet. Győzedelem-jövendőlés. Ezt a’ heroica Odát már esmérni van szerentsénk. – Az Apja’ homlokára, vagyis tulajdon felséges eredetére való esküvése Mivervának; és a’ röpűlése után való sebes consequentia: frappant!

XXII Versezet. 2dik Leopoldhoz, Bárdosy Úrnak deák verse után. Aprólékos hibákkal tele. Az Egész tűrhető; közép a’ festő és az Oratori Karakter között. – Valyon Bárdosy Úr (ez lesz tán az a’ Hazafi, a’ ki Berzeviczy György Úrnak Tractatusát de Commercio, Censor fővel még megbővítette?) a’ végére vetette az ÁLMODOMat? – pedig a’ száraz Descriptionak ez az egy utolsó Hexameter ád BÖKKENŐT! – Igaz hogy Leopold^* Toscanában az volt, a’ mi Carolus Parvus Italiában, és Dobse László Csehországban: Magyarországon is az volt, a’ mi ezek valának nálunk. Mit nem tesz egy Ember! MANFREDINI nem jött fel véle az Oltramontánókhoz…

XXIII Versezet. I Ferentz Királyunkhoz. LEOPOLD! Ismét Diphthongus, két helyen is! – Ezt nem állhatom; talán azért hogy alfőldi szám vagyon. –

CESING: ezt az allusiót szeretném tudni.^*

A’ jámbor Otahitát nem örömest hallom az Európai bigottság- és gonoszságra felhozva: a’ Húronnal nem jöhet öszve egy Aurea Aetasban élő nép, mellyet Europa úgy akar boldogítani, mint a’ mesterséges Jupiter a’ Szaturnus-kora-bélieket. – Inkább tett volna az Iró Neuseeländert,^* vagy Iroquoist etc. A’ physica Festéssel is, melly a’ moralist, vagy politikait^* színezi, nem jól jön öszve Otaheite’^* szigetének szerencsés Climája; melly, jóllehet a’ Torrida Zona alatt esik, mégis sem Lakosait meg nem feketíti^* és apathizálja, sem a’ rekkenő hévségeket nem érezi. Örökös tavasz van annak Cocusos erdejiben – amoenae quos et aquae subeunt et aurae…

XXIV Versezet. Abelard és Heloiz’ levelei. Most már az^* Abelard’ és Heloíz’ Leveleinek két fordításokról^* következik szóllanom; mely a’ Tekintetes Úrnak hozzám küldött betses Levelében is fő tárgy lévén, az enyémben is az tartozik lenni. Nem tudom a’ két fordításban mi légyen a’ tzélja a’ Tekintetes Úrnak: Kasszálni akarja é az alább valót? vagy mind a’ kettőt^* világra kívánja bocsátani? Ez utolsót óhajtanám ’s pedig úgy, hogy a’ két Fordítás a’ nyomtatásban által ellenben esne egymással. Igaz ugyan, hogy a’ foglalatra^* és Fordításra nézve eggyik tsak ollyan mint a’ másik: az is igaz, hogy mindenik durva, eröltetett, és sok helyen nehezen érthető; ’s valóban mindeniknek nagy szüksége volna a’ reszelőre: de még is én más oldalról sokkal szerentsésebbnek látom a’ kettős Strofáit Dajkának mint az Alexandrinussait; a’ Nép is (erre ugyan nem mindenbe hajtok de azt sem tartom hogy mindég tsalatkozna) tudom hogy jobb kedvel fogja olvasni az elsö fordítását. Valóban^* könnyebben fojnak az ö 12 Syllabáu^* Versei, numerosusabbak is, jobban is egyezik mindenütt^* a’ folyamatjok a’ gondolatok periodusaival, és az érzések’ megszaggatásaival. Az Alexandrinusokrol továbbat bővebben^* mondok ollyanokat is a’ mik ide tartoznak. Most a’ jövendöbeli Correctiorol, vagyis inkább reszelgetéséröl akarok szollani. Ebben nékem valami jót tsinálnom lehetetlen: ha tsak Colardeaunak Originálját kezemhez nem vehetem. Colardeaura jut eszembe Fő Hadnagy Fazékas Barátomnak azonn beszéde mellyet egyszer holmi hadi Anekdoták között hozott elő, hogy t: i: az Abelárd és Heloiz^* szerelmekről irott Poémák mind ki vagynak adva Francziáúl egy Collectióban, a’ Könyv szinte egy Bibliányi nagyságú, benne van még a’ Külföldieknek is mint az Anglusoknak ’s Olaszoknak Francziára forditott darabjai mellyekkel erre a’ két Szerentsétlenre játszottak. Valyon nem az a’ Gyüjtemény lehet é az a’ mit én ugyan magam nem láthattam, de nevéről jegyzésimben esmérek, és a’ melly e’ titulus^* alatt jött ki: Collection, d’Héroides et pieces fugitives en vers de Mrs Dorat, Pezay, Blin de Sain More, Colardeau, de la Harpe, et Autres. Liege. 1769 VI Vol. in 12^o. Szeretném még a’ Dajka forditásai mellé egybevetésnek okáért meg nyerni a’ Czirjék Mihályét is, melly az ő tőlle Bétsben ki adott Érzékeny Levelek között találtatik. Stylusa s egyéb tulajdonsági tsak homályosan lebegnek emlékezetemben, minthogy rég az ideje hogy olvastam. Ami a’ Pope két kis takaros Levelét illeti, azt a’ Dajka Manuscriptumába hijába kerestem: pedig a’ Tek[intetes] Úr Homlok^* jegyzésében^* NB. alatt ezt olvasom: Dayka két fordítását hagyta a’ Pope és Corardeau Abelardjának. A Pope említett Heroidját mind a’ kettőt lefordította Cseppán István Úr, a’ FESTETITSEK Fiscálisa Somogyban, s kiis nyomtatódott az Orpheusban: de le van é talán az is forditva Dajka által?

Most az Alexandrinusokról. Ha igaz az, hogy a’ Cadentiás (és igy a’ Német modú) Versekben is szintugy megkívántatik mint a’ régi Görög és Romai formájú Vers nemekben, az hogy a’ Poémának belső természetével Aesthetica meg egyezése légyen a’ versificatio külsöjének; ugy kár volt Dajkának a’ maga első fordításában választott Strophát a’ Colardeau írása’ módjához nem annyira alkalmatos Alexandrinusokkal feltserélni. Az Abelard’ és Helóiz’ nevében íratott Levél, mind a’ kettő HEROIDE. A’ Heroidáknak egy különös Characterek van a’ Kőltés’ Világában, melly három Poémának természetéből van költsönözve. Az őszinte Levelek’, az érzékeny Elegiák’, és az indúlatos Monologok’ tulajdonsági olvadnak egybe ebben az Ovid’ édes találmányjában. – Az Alexandrinus versek itten^* négy sorból állanak; a’ két első 13 syllabáú vagy hetedfél lábú asszonyi rhytmusból, a’ két utolsó pedig 6 lábú férjfiúi versekből áll: és mind ezek, mind amazok egymás után nyomba következvén, egy 4 sorú Strophát Tsinálnak. Az illyen Strophákban ha az érzések és gondolatok, ’s átallyában a’ periodusoknak részei a’ Versificatió’ ízzeivel öszve nem esnek: darabossá, nehezen menővé lesz a’ Munka, és mind az Epistolica, mind az Elegiaca Poézisnak a’ természetével ellenkezni fog: ha pedig a’ mondottakat nagy szorgalommal kifaragja a’ Poéta, igen rhythmicussá teszi a’ Munkáját, a’ monotóniát sem kerűlheti el, meggyengíti és lealatsonyítja a’ Heroidának azt a’ nemesebb Characterét, mellyet ez a’ Monológból kőltsönöz.

Egyébaránt sem szeretem, megvallom, a’ Dayka’ Alexandrinussait. Ugyan is,^* ollyan rabúl követi a’ Német Prosodiát, mint Rajnisék és Szaboék a’ Rómait. – Azérthogy a’ német ember a’ d és t, a’ b és p, a’ g és k etc. betűket öszvezavarja; nem következik, hogy a’ tisztán és meghatározott tónusra és tempora beszéllő Asiata Magyar is tsak kardéba bánjon a’ maga betűivel. Mi már ez? festetted Cadentia Szívemet; kedvesed, cadentz. Szívemet; nevet cad. kedvesed; tenned cad. Szerelmemet; Cupidó’ iveit cad. nehéz szemhejjaid; éltedet cad. veled; babonádat c. imádod; világokat cad. Szavad; és hozott cadentia ligetet? ’s a’ t.? – Másodszor: az asszonyi rhythmusai ugyan jól mennek; de a’^* hímeket sem a’ Német nyelv természetéhez nem alkalmaztatja, sem a’ Magyaréhoz. A’ Németéhez nem: mert a’ hosszú syllabát is rövidbe számlálja, a’ mellyet a’ német a’ maga longa vocalissaival nem tselekszik, noha a’ positiot ancepsnek tartja. A’ magyar nyelv’ mivoltához sem szabja prosodiáját: mert a’ positio és accentus nélkűl való Syllabát is meghúzza, mint a boldogúltt Ráday merte még a’ Hexameterekben is.

Én a’ német Prosódiát így ütöttem a’ magyar rámára. – Asszonyi Cadentia az, melly vagy Spondeus, vagy Trocheus versvégezetből áll (a’ Syllabának hosszúságát vagy a’ positio tsinálván, vagy az accentus, vagy mind a’ kettő együtt) p. o.

– – – – – – – – – U – U – U – U

látott; tátott; lántzold, sántzold: nyújtja, sújtja; hallom, javallom, ’s a’ t. Az illyen Hím Cadentzia pedig az, a’ melly egy syllabában egyez a’ másik szóval, már az eggyező Syllabá akár hosszú akár rövid legyen: p. o.

– – – U U U

járt, határt, zárt; por, gyakor, sor, ’s a’ t. Az illyen Cadentia előtt szűkségesképpen rövidnek kell lenni a’ syllabának; a’ melly rövid syllaba maga is béjöhet Cadentziának a’ hím rhythmusba, mint

U – U – U U U U

katonát, koronát; akarom, takarom. – Ezt a’ két syllabára, vagyis egy egész jámbus és pyrrichius^*

pyrrichius <lábra>

lábra való kiterjesztését a’ hím Cadentziáknak azért nem tsinálták a’ Németek, mert nyelvek reá nem alkalmatos; a’ Magyar pedig kéntelen felvenni, minthogy nints annyi^* monosyllabicus szózatja, mint a’ Német Nyelvnek, mellyet ebben a’ tekintetben tsak a’ Chinai múl felyűl.

Látszik ebből a’ rövid előadásból, hogy én az asszonyi és férfiúi cadentziát a’ természetibb külömbségben veszem fel – a’ Quantitásban. – Amaz Spondeus, vagy Trocheus láb: ez pedig Jambus, vagy Pyrrichius. Már is osztán a’ perbe, akár belé jöjjön a’ Cadentiába mind a’ két Syllaba, akár tsak az utolsó Syllaba egyezzen: a’ melly három féle módon eshetik meg 1) egy monosyllabica Szózat a’ másik monosyllabica Szóval ejt Cadentziát, p. o. bont, pont; fa ma. Ezt legszebbnek tartom. 2) a’ Kadentziázó ígék közűl, az egyik egy, a’ másik több syllabás; p. o. doromb, gomb; kar, hamar. Ezis Szép. 3) mind a’ két Cadentziás szó polysyllaba, p. o. homlokát, megbotsát; rengeti, Sopronyi, ’s a’ t. Már ezt tsak elvétve tűrhetni: mert ha folytába így ír az ember, a’ Halottas Könyvek és a’ Nép’ kezében forgó apró Romántzok nem igen lesznek Versificatióinknál^* alábbvalók; ’s jobb lesz, ha tsak prósába írunk, kivált még, ha,^* Daykaként pesekkel sem segítünk a’ fül’ únalmának.

Példával világosabb lesz Prosodiám’ módja. Ide tészek egy Trochaicus és egy jámbica,^* Strophát, nem görög, hanem német formára szabva.

Ez a’ scándálás’ módja természet szerént hogy nem olly tökélletes, mint a’ görög és a’ Római; de van ollyan, ha külömb nem, mint a’ Német, Anglus és Olasz versi sciolti, reimlose Jamben, Trochaen etc.: legalább nyerünk vele annyi hármóniát, a’ mennyinek egy tökélletes Prosában meg kelletik lenni, elkerüljük a’ sok rövid és hosszú syllabáknak egymás után való tolúlásából származni szokott puhaságot, vagy göröngyösséget.

Ezen RECENSIÓM mellett is, megmaradok elébbi ítéletemben, hogy Diplomatica hűségből hadd jöjjenek ki az Alexandrinussai Dayka Gábornak.