HUN–REN–DE
Klasszikus Magyar Irodalmi
Textológiai Kutatócsoport

Csokonai Vitéz Mihály összes művei
Elektronikus kritikai kiadás

HU EN
Csokonai Vitéz Mihály összes művei, Tanulmányok









1794



1.
[A természeti morál]
A’ mi hazugság, az eggy átaljába nem lehet hasznos az emberi nemzetnek; valamint az a’ mi néki általán fogva ártalmas, nem épülhet az Igazságon. – Annak tehát sokat köszönhetne az Emberiség, a’ ki néki eggy ollyan vezér-fonalat adna kezébe, a’ melly által ki gázolhasson abból a’ Labyrinthusból, a’ mellybe őtet a’ Képzelődés úgy el tébolyitotta, hogy sehol sem talál a’ maga bizonytalanságából ki menetelt. – Egyedül a’ természet mutatja meg a’ tapasztalás által ezt a’ Vezérfonalat, és egyszersmind azt az eszközt, melly által azt a’ Minotaurust, ama kisértő csuda állatot meg lehessen győzni, melly a’ meg rémült halandóktól sok századoktól fogva kegyetlen adót tsikar ki. – Mig ő ez után a’ fonal után megy addig el nem tévedhet, de mihelyt ezt ki hadja kezéből tsikarni, azonnal hajdani tévelygésébe vissza esik. – Hijjába tekint ekkor osztán az égbe fel-segitő eszközökért, a’ mellyek lábainál hevernek. – Mig a’ vallásbeli vélekedésektől el csábittatott emberek azokat a’ nyomos Törvényeket, a’ mellyek szerint itt való életeket intézzék, eggy képzelt világba keresik, mind addig nem lesznek nyomos Törvényeik. – Mig szemeiket meg átalkodva az Égbe szegezik, mind addig botorkázni fognak a’ földön és bizonytalan lépéseik soha sem fogják őket a’ nyugodalomra, boldogságra és bátorságra vezérelni.
De az emberek, kik a’ sok bal itéletek s részre hajlás által hajlandókká tétettek a’ másoknak való ártásra, utálják azokat-is, a’ kik vélek a’ leg nagyobb jót akarják közleni. – Reá szokván hogy másoktól tsábittassanak, – szüntelen való kételkedésben élnek – reá szokván, hogy maguknak se hidjenek, a’ Józan-okosságtól irtózzanak, és az Igazságot veszedelmesnek tartsák, – azokkal a’ kik őket meg akarják nyugtatni ugy bánnak mint az Ellenséggel. Korán erőt vévén rajtok a’ csábitás, még jobban öszve huzzák azt a’ firhangot melly őket meg fosztja látásoktól, ’s nyakason küszködnek azokkal, a’ kik szemeiket fel akarják szabaditani. – Ha fel nyitják is eggy szempillantásig setétséghez szokott szemeiket, nem szenvedhetik a’ boldogtalanok a’ világosságot, meg dühödve rohannak arra, a’ ki elejekbe fáklyát tart, melly el vészi szemek fényét. – Az Atheussal tehát mint eggy gonosztevővel, mint eggy nyilvánságos méreg keverővel ugy bánnak. Köz csendesség meg háboritójának tartják azt, a’ ki a’ halálos álomba süljedt halandókat fel akarja költeni, eszelősnek azt a’ ki az ő tulajdon eszelősségeket meg gátolni igyekszik, és a’ ki társait saját békóiknak el tördelésére nógatja, az a’ nyomorúlt rabok előtt – kik magok felől azt hiszik, hogy ők a’ Természettől a’ hivésre, rettegésre és békó hordozásra rendeltettek – gonosztevőnek látszik. Ezeknek szomorú elképzelések után mit várhat egyebet a’ Természet tanitványa Polgártársaitól annál a’ mit ama szerencsétlen bagoly, melly mihelyt magát nappal mutatja, minden más madaraktól közönséges gyülölséggel ’s összve zudúlt fel csevegéssel üldöztetik.
Meg vakittatott Halandók! – a’ Természet barátja nem ellenségtek néktek. Az ő tolmácsa, – nem a’ Hazugság szolgája. – A’ ti fantazmáitoknak*
fantazmaitoknak em.
fel forgatója nem azokat az Igazságokat igyekszik fel forgatni, a’ mellyek a’ ti boldogságtokra szükségesek. A’ Józan okosság Tanitványa nem olly gonosztévő, a’ ki Titeket méreggel meg akarna vesztegetni. – Mikor ő némely rettenetes isteneknek, kik titeket nyugtalanná tésznek, ki akarja kezeikből ragadni azt a’ menykövet – akkor tsak az[t]*
az em.
a’ zürzavart akarja széllyel oszlatni, a’ melly titeket meg akadályoztat, hogy különben ne láthassátok a’ bóldogság utját, hanem csak a’ meny-kőnek bizonytalan világánál. Ha ő azokat a’ bálványokat öszve töri, mellyeknek a’ félelem tömjénnel, a’ dühös fanatismus pedig emberekkel áldozik, ezzel a’ titeket meg nyugtató Igazságot kivánja a’ maga helyére vissza tenni. – Mikor ő némelly Templomokat, némelly óltárokat le ront, mellyekhez szolgai füstöléssel közelitetek és a’ mellyeket sirva hagytok el, ezzel ő a’ békességnek, a’ Józan okosságnak és a’ Virtusnak akar egy tartós oszlopot emelni, melly néktek saját dühösségtek, saját indulataitok és azoknak hatalmok ellen, a’ kik benneteket el nyomnak, menedék hely gyanánt szolgál. Mikor ő a’ babonaságtól Isten gyanánt imádott Tyrannismusnak kevély sattzolási ellen küszködik – ki benneteket, mint az Isteneitek vas páltzával rongál –, ezzel a’ ti Természeti Jussaitokat akarja erős lábra állitani, titeket nyomorult rab szolgákból szabad emberekké tenni, és néktek ember és polgár igazgatókat kiván adni, kik az ő hozzájuk hasonló embereket szeretik és óltalmazzák. – Ha ő ama bizonytalan és fanatikus moralnak képzelt fundamentumát el rontja, a’ melly eddig csak az észt vakitotta, a’ nélkül, hogy sziveteket jobbitotta vólna: azt csak azért cselekszi, hogy az erkölcs tudománynak eggy romolhatatlan talp követ készitsen tulajdon természetekben. – Halljátok meg tehát a’ Természet szavát, melly sokkal értelmesebb mint azok a’ kétértelmü jövendőlések, mellyeket néktek a’ Csalárdság eggy meg foghatatlan Isten nevében beszél, és a’ mellyek magok magokkal ellenkeznek. – Halljátok meg a’ Természet szavát, melly soha sem ellenkezik magával.

„Ti, ugymond, kik amaz ösztön szerint, mellyet én szivetekbe adtam, lételeteknek minden szempillantásában a’ boldogság után törekedtek, ne vónjátok ki magatokat az én mindenható törvényeim alól. Igyekezzetek bóldogok lenni! – Az erre szükséges eszközöket szívetekbe véstem bé. – Vak babonás! – hijjába keresed nyugodalmadat ennek a’ földnek határán kivül,*
kivel em.
mellyre én tégedet helyheztettelek. – Hijjába kéred azt azoktól az engesztelhetetlen fantazmáktól, mellyeket a’ Te képzelődésed az én örökös királyi székembe akar helyheztetni. – Hijjába várod te azt azokban a’ mennyei környékekben, mellyeket a’ Te tudatlanságod teremtett. – Hijjában bizol azokban a’ magok hasznokat kereső Istenekben, a’ kiknek jól tevőségeket Te el ragadtatva tsudálod, ámbár létedet a’ szerencsétlenség, rettegés, sohajtás és csábittatás zürzavarjává tészik-is. – Rázd le ennek a’ Vallásnak, az én kevély vetélkedő társomnak jármát magadról, és ne kárhoztasd továbbá az én igazságomat. – Hadj fel ezekkel az Istenekkel, kik az én hatalmomat magokhoz ragadják és térj vissza az én Törvényeim alá. – Tsak az én országomba virágzik az igaz szabadság. – A’ Tirannismus és szolgaság ki vagynak abból örökre tiltva. Az illendőség vigyáz az én polgártársaim bátorságos lételekre. És fen-tartja az ő Jussaikat. – A’ Jóltevőség és emberiség foglalja őket egybe szeretetre méltó lántzokkal. Az Igazság világositja meg őket és semmiféle tsábitás nem homályositja őket setét fellegével.
Térj vissza hát el tévelyedett gyermek. – Térj vissza a’ Természetnek kebelébe. Ez Tégedet meg fog vigasztalni, ez szivedet attól a’ kinzó félelemtől, attól a’ bizonytalanságtól, melly azt gyötri, azoktól az indulatoktól, a’ mellyek által most ide majd oda hánnyattatik, attól a’ Gyülölségtől, melly azoktól az emberektől, a’ kiket szeretned kellene, el szakaszt, – meg szabaditja. A’ Természetnek, az emberiségnek, és magadnak vissza adattatván, semmi se tartoztasson meg, hogy virágokkal hintsd be életednek ösvényét. – Élj magadért és a’ te hozzád hasonló valóságokért. Térj tulajdon szivedbe, vizsgáld meg a’ körülted levő Józan-okossággal biró valóságokat ’s ne gondolj semmit azokkal az Istenekkel, kik a’ Te boldogságodra semmit se használhatnak. Élj másokkal edjütt azokkal a’ jókkal, mellyeket én néked és más minden embereknek, mint az én közönséges gyermekeimnek nyújtok és segits nékik a’ szerencsétlenséget hordozni, mellynek őket a’ sors, mint téged-is, ki tett. Én helybe hagyom a’ te gyönyörüségidet, ha azok sem magadnak, sem a’ te atyádfiainak, a’ kiknek lételek a’ te boldogságodra szükséges, nem ártalmasok. Ezek a’ Gyönyörüségek nem tilalmasok, ha te azokkal bővebb mértékbe nem élsz, mint én meg határoztam. – Légy hát bóldog, oh Halandó! de meg emlékezz rólla, hogy az magadba nem lehetsz és hogy én minden más halandókat bóldogságra hivtam. Csak az által lehetsz magad bóldoggá, ha másokat is azzá igyekszel tenni. Ugy akarja a’ sorsnak rendi és ha magadat ez alól a’ rend alól ki akarod venni, tudd meg, hogy a Gyülölség, Bosszuállás és Unalom mindenkor készen vannak, az ő meg másolhatatlan tanácsa Általhágásának meg büntetésére.
Kövesd tehát, Halandó, akar micsoda állapotban légy, a’ néked elődbe terjesztett planumot, hogy el érhesd azt a’ bóldogságot, mellyre alkalmatos vagy. – Az érzékeny Emberiség tégye fontossá előtted Ember-társaidnak sorsokat, lágyitsa meg a’ te szivedet az ő szerencsétlenségek és nyisd meg az adakozásra a’ te kezedet, hogy fel segéljed azt, a’ kit az ő bal sorsának sullya lenyomott. Gondold meg, hogy tégedet-is érhet hasonló Inség és esmérd meg, hogy minden szerencsétlennek van Jussa a’ Te oltalmazásodra. Szárogasd leginkább könnyeit az el nyomott ártatlanságnak és a’ szenvedő virtusnak, nyisd meg szivedet a’ barátság édes érzéseinek. Felejcsd el bajaidat eggy szerető feleség kebelébe, jutalmaztasd meg az ő hüségét hasonló szeretettel. Gyermekeidet tedd a’ virtusnak mustráivá és tedd őket a’ te gondoskodásodnak leg főbb tárgyává, hogy ősz öregségedet apolgassák, mint te az ő gyermekségeket apolgattad.
Légy igazságos! mert az igazság a’ Társaságnak leg főbb oltalmazója. Légy jó! mert a’ Jóság minden sziveket eggybe foglal. Légy vigyázó! mert erőtlen emberek közt élsz és magadnak is arra van szükséged, hogy mások te reád-is vigyázzanak. Légy jámbor! mert a’ Jámborság az örömnek szülője. Légy háládatos, mert a’ háládatosság a’ jól tevőségnek dajkája. – Botsásd meg az Igazságtalanságot, mert a’ bosszu-állás tsak az ellenségeskedést tészi véghetetlenné. Tégy jól azzal, a’ ki tégedet megsértett, hogy meg mutasd, hogy te nagyobb vagy őnála, és hogy őtet, barátoddá tedd.*
tett em.
Légy mértékletes és szüz! mert a’ mértékletlenség, bujaság és feslettség meg rontja a’ Természetedet és meg veszteget.
Légy Hazafi! mert a’ Hazádban találod fel boldogságodat és bátorságos létedet. Add alá magadat az igaz felsőségnek! mert ez a’ Társaság fentartására szükséges. Engedelmeskedj a’ Törvényeknek, mert ez a’ Nemzetnek akaratja, mellynek alatta kell lenni a’ tiédnek. Oltalmazd a’ Hazádat! mert ez tészen tégedet boldoggá és mindent magába foglal, amit a’ te szived kedvell és becsüll. Ne engedd meg, hogy a’ te Polgár-társaid közönséges Hazája a’ Tyrannusnak békóiba essen, mert akkor osztán tsak tömlötz lenne reád nézve is. Ha a’ Hazád igazságtalanúl bánik veled, ha egy Tyrannustól bitoltatván meg eggyez a’ Te el nyomattatásodban, hagyd el tsendesen, hagyd el morgás nélkül.
Eggy szóval – légy ember! Légy érző és értelmes Valóság. Légy hiv férj, szerető Atya, jó szivü úr, ’s buzgó Hazafi.*
Hazafj em.
Igyekezz a’ te tehetségeiddel, a’ te talentumoddal, szorgalmaddal és virtusoddal szolgálni. Adj részt azokból az ajándékokból, mellyeket a’ Természet néked adott, másoknak-is és terjessz bóldogságot és nyugodalmat magad körül. Szélesitsd ki a’ te tehetségednek sphaeráját a’ Jó-tétel által és hidd el, hogy nem lehet az bóldogtalan, a’ ki másokat boldoggá igyekszik tenni. Akar millyen nagy légyen-is azoknak igazságtalanságok és vakitások, a’ kikkel tégedet a’ te sorsod edjütt éltet, még-sem fosztathatol meg egészen érdemlett jutalmadtól, leg alább semmi féle földi hatalom nem fog meg fosztani attól a’ belső meg nyugovástól, melly a’ bóldogságnak legtisztább kutfeje. Vidám lelki-esmerettel fogsz tulajdon szivedbe térni ’s nem találsz abban sem szégyent, sem sérelmet, sem unalmat. – Magad magadnak tetszeni fogsz és nagy leszel tulajdon szemed előtt. Minden érdem-szerető lelkek betsülni fognak, kiknek való tetszésedet sokkal többre nézheted a’ vak község éretlen itéletinél, mindeneknek ábrázatjokon szeretetet tetszést és szánakozást fogsz körülötted olvasni. Eggy olly élet, mellynek minden szempillantását nevezetessé tette lelkednek csendessége, és azoknak, a’ kikkel eggyeségben élsz, jó akaratjok, fog csendesen napjaidnak vége felé vezérelni, mert meg kell halnod néked is; de halhatatlan fogsz lenni az emberi elmékben. Örökké fogsz élni barátidnak és azoknak az embereknek, kiket boldoggá tettél, emlékezetekben. A te virtusaid néked eggy mind végig meg maradandó oszlopot emeltek.
Őrizkedj tehát, hogy sorsodról ne panaszolkodjál! – légy igazságot és virtust követő és jó szivü, igy soha sem szünik meg benned az öröm! Vigyázz, hogy a’ Hatalmas gonosztévőnek, a’ győzedelmes Tyrannusnak, a’ maga hasznát kereső csalárdnak, a’ megvesztegethető Birónak, és a’ Kőszivü gazdagnak álhatatlan és hirtelen el múló szerentséjét ne irigyeld. Ne kivánd az igazságtalan Tyrannus tsapodárjainak ’s földön tsúszó szolgáinak renyhe csordáját szaporitani, ne kivánd gonoszság ’s unalom által megvenni azt a’ szomoru elsőséget, hogy ember társaidat el nyomhasd. Ne engedd magadat alávaló adóssává tenni Hazád el nyomójának. – Földbe süllyedjen az ő tekintete, ha a’ tiéddel öszve akad.
Mert én vagyok, tudd meg azt, – én vagyok az, a’ ki a’ földön végbe vitt gonoszságokat sokkal bizonyosabban megbüntetem, mint a’ képzelt Istenek. Az igazság karjától megmenekedhetik a’ gonosztévő, de az enyimtől soha sem! Én vagyok az, a’ ki formáltam az embereknek sziveket és alkottam az ő testeket. Én vagyok az, a’ ki erős lábra tettem azokat a’ törvényeket, a’ mellyek szerint kell ő nékik igazgattatni. – Ha magadat a’ gyülölséges bujaságra adod, azok, a’ kik segitői a’ te feslettségednek, örülni fognak néked: de én kegyetlen betegséggel büntetlek meg tégedet, a’ mellyel meg romlott és utált éltednek véget vetek.*
vetnek em.
– Ha mértékletlen lészel, az emberi Törvények meg nem büntetnek, – de én meg büntetlek tégedet, meg röviditvén a’ te napjaidat. – Ha gonosz tevő vagy, gonosz tselekedeteid vissza hullanak tulajdon fejedre.
A’ Fejedelmek, azok a’ Földi Istenek, a’ kik az erőszak által magukat az emberi törvény alól kivették, reszketnek az enyimek alatt. Én vagyok, a’ ki a’ felséges Igazság neve által őket megreszkettetem és vélek azok közt a’ nagyok közt, a’ kik őket környül veszik, a’ Gyalázat mérges Fulánkját meg éreztetem. Én ébresztek az ő kiváncsi Lelkeikben unalmat, hogy meg fedjem azért a’ vesztegetésért, mellyet ajándékomból tsinálnak. Én vagyok az örökké való és teremtetlen igazság, a’ ki a’ büntetést minden személyes tekintet nélkül a’ vétekhez és a’ szerencsétlenséget az érdemhez mérem. Az emberi törvények csak ugy igazságosok, ha az enyim szerint hozattak; tsak az én törvényeim köteleznek változhatatlanul minden országokba, minden időbe, minden embereket. –
Ha kételkedel az én minden embereken való Birodalmom és ellene álhatatlan Hatalmom felől: vigyázz reá millyen bosszút állok azokon a’ kik nékem magokat ellenem szegezik. Nézd meg csak felőlről azokat a’ sokféle gonosztévőket, kik vig ábrázatjok alatt rejtegetik öszve tépett sziveket. – Hát nem látod mint emészti éjjel nappal a’ fösvényt eggy lassú el olthatatlan tüz? – nézd milyen komor megunatkozással uralkodik a’ pusztitó Vezér, a’ füstölgő Düledékeken, az épitetlen omlásokon, és azokon a’ szerentsétlen embereken, a’ kik őtet átkozzák. – Hát azt gondolod? hogy a’ Tyrannus, mikor néki a’ körülte álló hizelkedők Temjén-füsttel áldoznak, azt a’ Gyülölséget, mellyet el nyomása támaszt, azt a’ meg utáltatást, mellyet gonoszsága, korhelsége és feslettsége von maga után, nem érzi belülről? – Gondolod-é, hogy azt a’ kevély udvari embert, azok a’ szemre hányások, mellyeket néki meg kell emészteni, azok az alatsonyságok, mellyekre*
melyeket (?) em. A kérdőjellel Gulyás József jelezte a hibát.
néki a’ gyáva fejedelem gratziájának megnyeréséért kell vetemedni, lelkének belső rejtekébe el nem piritják? –
Nézd meg a’ korhely gazdagokat, mint gyötri őket a’ Lassú-idő, és meg unatkozás, bizonyos következési a’ mérték nélkül való gyönyörködésnek. Nézd, mint éhezik haszontalan kintse mellett, mellyet nyugodalmának árán gyüjtött öszve, a’ fösvény, a’ kit a’ nyomoruságtól ki sajtolt jaj szó sem indithat meg. – Nézd, mint sohajtozik titkon meg romlott egészsége után a’ feslett életü korhel és vig kedvü búja; mint veszekednek egymással a’ hüségtelen házasok, mint őgyeleg hitel nélkül az hazug és csalárd, mint reszket a’ képmutató az Igazságnak által ható tekintetétől. Nézd meg kétségbe esését annak az irigynek a’ ki a’ más boldogságán tünődik, jeges szivét annak a’ Háládatlannak,*
Háládátlannak em.
mellyet*
mellyel em.
semmiféle Jótétemény fel nem hevithet, kő keménységét annak a’ vad állatnak, mellyet a’ szerencsétlenek nyögése se tud meglágyitani, mérgelődését a’ Bosszú állónak, ki magát méreggel és epe sárral táplálja ’s dühösségében magát magára ingerli. Irigyeld ha tetszik, a’ gyilkosnak, az igazságtalan birónak, az el-nyomónak és Árulónak álmát, kiknek a’ furiák vetik meg ágyaikat. –
Reszketsz tekintete előtt annak a’ kincs tartónak, a’ ki magát a’ bölcsnek, az özvegynek és szegénynek maroknyi jószágából gazdagitja. Rettegsz azoktól a’ büntetésre méltóktól, kiket a’ meg bánás unalmas érzése kinoz, a’ kiket ugyan a’ szegény köz-ember tisztel és bóldogoknak tart, de a’ magok meg utálása rajtok a’ népért végetlen bosszut áll. Eggy-szóval látod mint ki vannak tiltva örökre azoknak a’ nyomorultaknak szivekből a’ nyugodalom és békesség, a’ kiket én meg vetéssel, gyalázattal és azokkal a’ büntetésekkel ostorozok, mellyeket ők megérdemlenek. De nem – nem állhatják ki szemeid szomorú jelen[t]ései[t]*
jelenései em.
az én bosszú állásomnak, szánakozást érzesz ezek iránt, kiknek az ő babonaságok és szomorú szokásaik szükségessé tették, hogy vétkezzenek. – Repülsz tőllök, de – nem utálod őket, kivánnál rajtok segiteni. – Ha te magadat ővelek öszve hasonlitod, mint gyönyörködtethet tégedet az a’ nyugodalom, mellyet te szivedben találsz. Eggyszóval: meg fogod látni, hogy mind ő-bennek, mind te benned be telik a’ fátumnak törvénye, melly azt akarja, hogy a’ vétek maga magát megbüntesse, a’ Virtus pedig soha se maradjon jutalom nélkül. –”
Ez azoknak az Igazságoknak summája, mellyet a’ Természet könyve magába foglal. Ezek azok a’ fő igazságok, mellyekre tanitványait oktatja és a’ mellyeket kétség kivül fellyebb kell becsülni a’ Természet felett való vallásnak annál a’ tudományjánál, melly a’ földön szüntelen való inségnek vetett fundamentumot. Ez az az Isteni tisztelet, mellyet a’ meg szenteltetett Józan-okosság parancsol, tárgya a’ Fanatikus meg vetésének, ’s Gunyolásának, a’ ki semmit sem tart jónak, hanem csak azt, a’ mit az ember sem meg nem foghat, sem meg nem cselekedhetik, a’ ki a’ Moralt képzelt kötelességekbe a’ virtust pedig némelly haszontalan, sőt sokszor a’ Társaságnak káros cselekedetekbe helyhezteti, a’ ki, minthogy nem esméri azt a’ Természetet, a’ melly szeme előtt vagyon, néha kéntelenittetik*
kéntelennittetik em.
eggy képzelt világban keresni fel az inditó okokat, melyeknek gyengesége maga magát ki mutatja. Azoknak inditó okaik a’ kik a’ természeti morállal élnek, azok a’ hasznok, mellyek minden magános emberre, minden Társaságra, minden nemzetre szembe-tünőképpen ki áradnak. Az ő Isteni tiszteletek a’ vétkek fel áldozásába, és a’ valóságos virtusoknak gyakorlásába áll. Az ő tzéljok az emberek nyugodalmának és boldogságának meg tartása. Az ő jutalmok a’ jó akarat, betsület és Hir, vagy az ezekből származó belső megnyugovás és a’ meg érdemlett betsületnek érzése, mellytől a’ virtus-szeretők soha meg nem fosztódhatnak az ő büntetéseik a’ Gyülölség és meg-utáltatás, mellyet a’ Társaság elmúlhatatlanul meg éreztet azokkal, a’ kik őket meg sértik, attól a’ Föld-Nagyjainak sem lehet meg menekedni.
Azok a’ Nemzetek, a’ kik ilyen bölcs morált vesznek bé, kik ezt csepegtetik bé gyermekeikbe, ’s a’ Törvények által még jobban meg erősitik, el lehetnek a’ babonaság és képzelődés nélkül, valamint azok a’ Nemzetek, a’ kik vak meg átalkodással fellyebb becsüllik a’ haszontalan árnyékokat a’ leg fontosabb igazságoknál, bizonyos megrémüléssel sietnek a’ romláshoz. Ha bizonyos ideig fenn tartják-is magokat, csak a’ lesz belőle, hogy a’ Természet ereje azoknak a’ hazugságoknak truttzára, mellyek a’ Lelki-esméretet meg vesztegetik, őket vissza vezeti a’ józan okosságra. Magok a’ babonaság és Tyrannismus-is, kik öszve esküdtek az emberiség ellen egymás közt, reá szorulnak néha a’ józan okosság segitségére, mellyet más esetekben nem szenyvedhetnek, és arra a’ megalázott természetre, mellyet ők a’ magok hazug Isteneiknek terhével akarnak széjjel morzsolni. A’ Vallás, melly az emberekre nézve minden időben veszedelmes vólt, mindenkor az köz haszon szine alá rejtette magát, valahányszor a’ Józan okosság meg akarta támadni, ’s a’ maga fontos vóltát és igazságát azon a’ fel bonthatatlan frigyen fundálta, melly őközötte és a’ morál közt köttetett. Ez az a’ fortély, melly által már sok bölcs fejek meg csalattattak, kik valósággal azt hiszik, hogy a’ babonaság a’ Politikának hasznos és az indulatok megzabolázására szükséges. Hogy útálatos formáját el rejthesse az a’ Szentnek látszó babonaság, mindig az köz-haszon fátyolával és az Igazság paizsával fedezte bé magát. – Az által vitt sokakat arra a’ hibás vélekedésre, hogy őtet tiszteljék és csalárdságát el nézzék, mivel az igazság oltárával sántzolta körül magát. Ebből a sántzból kell nekünk őtet előhuzni, hogy az emberiség szine előtt fel fedezhessük az ő gonosz tetteit és ostobaságát, hogy rólla a’ csábitó maskarát le szaggathassuk és a’ világnak a’ Nemzetek vérétől füstölgő dárdáját meg mutathassuk, kiket ő dühösen gyilkol, vagy pedig a’ magok baromi indulatainak áldoz fel minden irgalom nélkül. A’ természeti morál az az eggyetlen-eggy vallás, mellyet annak tolmácsa polgár-társainak ’s a’ mostani és következendő világnak és az éretlen itélet-tételektől megtért minden népeknek tanit. –
Az emberiség barátja nem lehet azoknak az Isteneknek barátja, kik mind eddig sajtoló korbácsai voltak a’ Földnek. – A’ Természet Apostola nem engedi magát némelly csalárd káprázolatok orákulumává tétetni, mellyek a’ világot varázsló lámpássá változtatják. – Az igazságnak tisztelője nem léphet frigy-kötésre a’ hazugsággal, és babonasággal, mellynek az emberekre nézve mindig szomoru következései voltak. Tudja ő, hogy nem lehet az emberi természetet különben bóldoggá tenni, hanem ha a’ babonaság setét épülete fundamentumostól széllyel hányattatik, hogy a’ természetnek, a’ békességnek és a’ virtusnak érdemlett templomok épittessenek. Tudja ő, hogy azt a’ Mérgesfát, melly a’ világtól már mennyi századoktól fogva el vészi a’ világosságot, tövestől ki kell irtani, ha a’ világ lakosi az Igazság fényjét akarják látni és annak melegét érezni.
Ha igyekezete el nem sül is, ha a’ félénkségre szoktatott emberekbe bátorságot nem lehelhet-is, leg alább magába Háládatosságot fog érezni, hogy Próbát tett. – Azonba nem tartja el veszettnek fáradságát, ha tsak egyetlen-eggy embert is tett bóldoggá, ha tsak eggy halandót nyugtatott is meg.





1796

2.
Előbeszéd [a Diétai Magyar Múzsához]
Ha a’ Múzsa kevés alkalmatosságra-való versezetekkel fog szolgálni, annak azt az okát adja, hogy a’ Thémis’ és a’ Polítika’ tornátzában még kevés ideig múlatván, az ollyanokba könnyen meg találna botlani. – E’ szerént tehát ő tsak bőltselkedni fog, ’s néha néha tréfálódni. Mind a’ kettőt véghez kívánja pedig vinni, hogy az Érdemes Olvasók’ mind a’ két Nemének udvarolhasson.
Ez okon, alázatosan ki kéri a’ nyájasabbakban gyönyörködő Ifjú Szívektől, hogy ha néha rántzba* szedett homlokkal a’ Zénó’ palástjában jelenik is meg, el ne kedvetlenedjenek tőle. Úgy színtén méllységes tisztelettel reménykedik a’ valódi bőltsességű Ősz Fejeknek, hogy ne kátói keménységgel méltóztassák meg ítélni, ha amazoknak kedvekért ollykor ollykor enyelgő tekíntettel áll is elő a’ Zaffó’ könnyű kantusában. Ő ollyan eggyűgyű, hogy mindennek óhajtana tetszeni; pedig én már eleget mondottam néki, hogy az lehetetlenség.
Kívántam még azt a’ híradást is tenni, hogy ha az Érdemes Olvasó Urak és Asszonyságok közűl némellyek, az ezen írásba előfordúló Daloknak kótájit magok múlatságokra meg kívánják szerezni, kész szívességgel fogok szólgálni azokkal is jövendőben: mert Hazánkban még muzsikához való typographia nem lévén, rézre kell metszeni a’ kótákat, az pedig időbe is, kőltségbe is sokba kerűl.
Ezt a’ tsonkaságot pedig, a’ mit a’ könyv’ eleje ’s az előbeszéd tsinált az árkusba, jövő Kedden két árkussal fogom ki pótolni. – Addig is magamat és Múzsámat nagy Érdemű Olvasóimnak Kegyelme és Pártfogása alá mélly tisztelettel és alázatossággal botsátom, ’s Bennek a’ Hazának sok szerentsét kívánok. Írám Pozsonyban, 1. Nov. 1796.




1799

3.
[A’ Magyar Prosodiáról]
ELSŐ RÉSZ,
A’ VERS tsinálásról közönségesen.*
Az Olvasószövegben a kisbetűt nagyra javítottuk.

1 §.

A’ Vers tsinálás nem Poézsis. Mert ez a’ gondolatoknak, a’ kébzelődésnek, a’ tűznek természetében, és mindezeknek felöltöztetésében áll: a’ Vers tsinálás pedig, tsak a’ szózatok hangjának bizonyos régulákra*
régulákra,A vesszőt elhagytuk.
vételére, ’s külső elrakására ügyel; hogy azok hármoniával száljanak az Ember’ fülébe. A’ honnan lehet valaki jó Poéta, ha mindjárt verset nem ir is, és ellenben, jó Verseket írhat valaki; de azért nem Poéta. Legjobb ha a’ kettő edgyütt van.

Jegyzés. 1.
A’ Szép Lélek’ munkáját, ha a’ Vers nem nagyon tsiklándoztatja a’ füleket, a’ gondatlanok meg vetik; az edgyűgyűeknek pedig tsak a’ fülöknek kénnye szerént zörögjön a’ Rigmus a’ Helikon’ Remekének itélik. Lehet Poezsis Vers nélkül, van is. A’ Gezner Idilliumi azért hogy Versbe nintsenek, az emberi elmének legszebb szüleményi a’ Poézsisba: noha meg kell vallani, hogy vagyon ő benne a’ szóknak, és Szententziáknak néműnémű titkos ki mérséklése, folyása, és hármoniája: a’ mely talám még a’ leg szebb verseknél is lágyabban igézi meg a’ füleket, és a’ mellyet ama vékony izlésű Magyar Fordító elért, ha meg nem haladott. Illyen Vers forma folyó beszéddel élt hajdan a’ Világ’ két leg tsinosabb nemzetének, két leg gyönyörűbb Oratori; [Demosthenes]; és Cicero.*
Oratori; Plátó; és Cicero A Plátó utólag, más tintával áthúzva, a másik szövegforrás szerint értelemszerűen em.
– A’ ki edszer jó Poéta, annak a’ munkája, ha más nyelvre folyó-beszédre fordítják is, tsak Poézsis marad az. A’ Magyar Miltonnak tsak az edgy Cadentia hijja, külömben az Anglussal mérkőzik.

Jegyzés. 2.
A’ Poézsis Lélek, a’ mely elevenítt, e’ nélkül a’ Vers tsinálás megholt állat. Látzai az egész dolgot a’ Tántzoshoz hasonlítja, a’ ki ha szép-termetű kedves ha nem tántzol is, az idomtalan ember pedig a’ tántzot is eltsúfítja. Én a’ Földi hasonlatosságát még jobban szeretem. Ugyan is tsudállatos mesterséggel van rakva, a’ Méhek’ Lépe bámulást okoz, de sem nem édes, sem nem táplál. A’ szín-méz ha a’ 6-szégű lyukaknak réguláiba nints is öntve, mely kívánatos! mit itéllyünk hát a’ Lépes Mézről, mely a’ szép rendet, az édes ízzel edgyütt ajánlja? Ezt a’ Példázatot nem szükség szabogatni. – A’ Poéta hát tsak Poéta Vers nélkűl is; de a’ kire születésekor Melpomene mosolygó szemekkel nem tekintett, akár mely szép verseket irjon is a’ Minerva truttzára, de azért, nem lessz Poéta, hanem tsak Vers-jártó. Ezek már a’ kiktől alig fér az ember a’ Parnasszusonn! – –

2dik §.

A’ honnan az Emberi Nemzettségnek első kezdetétől fogva kívánták a’ szép Lelkek*
szép lélek A másik szövegforrás szerint, értelemszerűen em.
a’ magok gondolatihoz a’ külső hármoniát is hozzá adni; hogy így a’ füleknek álllyukainn bé lopodván az agyvelőbe nyájjas fortéllyal vehetnék meg az elmének fellegvárát. Ezt kétképpen probálták elérni. T. i. némellyek a’ szótagok számának, és a’ versek’ sarkának, vagy végének hasonlatosságát vették fel: mások a’ kimondandó beszédnek idejére ügyeltek, és nem gondolván a’ szó-tagok számával, azokat a’ lassú vagy szapora hangzás által mérték fel. Így lett a’ sarkalatos (cadentiás) és mértékes (Metrika) verselés. Sokan pedig még tovább menvén a’ külső piperézésbe, mind a’ kettővel kívánták (nagyrészént nyomorult) verseiket ajánlani. – – – Ezt mi nevezzük kéttzeresnek.*
A pont hiányzik, jav.

Jegyzés. [1.]*
A hiányzó sorszámot pótoltuk.
A’ hármonia közönségesen szolván nem egyébb, hanem a’ külömböző*
külomböző em.
dolgoknak meg edgyezése; (concordia discors) Ez a’ természetnek Lelke, ettől van annak minden szépsége, kellemetessége, és tsudállatos volta. Innen van hogy mihelyt*
mi hely em.
annak nyomait elhagyjuk, össze-vissza ténfergünk, és hármónia mi bennünk nem találtatik. Midőn tehát külömböző hangok edgymással szépen megedgyeznek, akkor a’ hangzásba hármonia van. Ebből származott a’ Muzsika. Ugyan is az ember fülei igen mesterségesenn vannak alkotva: valami ezekbe önként mentbe, és ütésével meg nem eröltette, mind azt kedves hangnak tartották*
tartottak em.
az emberek, és ezeknek hármoniájában gyönyörködvén, előbb saját szózatjokkal, az után érzéketlen szerszámok által is probálták azt követni. Ekképpen származott a’ szózatos, és a’ Szerszámos Muzsika. De mivel ezek értetlen szószóllók lévén, örömest kívánták volna az emberek hallató-szóval is kifejezni, a’ magok érzését és indulatjait: appro sorokat kurjongattak a’ Muzsika mellett, a’ mely ma is meg esik. Igy lett a’ Vers tsinálás. Hogy a’ ki mondott szók meg edgyezzenek a’ muzsika hangzásával, némellyek annyi szillabát mondtak rá, a’ hány pertzentés volt a’ Muzsikába, és a’ hol a’ muzsika úgy szűnt meg, mint az előbbi szakaszba, ők is a’ mondott igéket úgy végezték; mások pedig arra vigyáztak hogy szavaikat a’ Muzsikával edgy-aránt pattogtassák, hogy a’ hol annak ütése meghúzva megy, ők is megnyujthassák a’ szó tagot, a’ hol a’ megszalad, ők is ottan szaporázhassák, és így a’ Muzsika, és a’ beszéd se edgymást elne haggya, se el ne késsenn. Igy lett a’ Sarkalatos, és a’ Mértékes Vers tsinálás.

Jegyzés. 2.
A’ sarkalatos Verseknek a’ Barbarus nemzeteknél van divattya, ma pedig a’ leg tsínosabb Europai Nemzetek is illyenekenn irnak; és ezekbe a’ leg újjabb Világnak leg felségesebb remeki vagynak foglalva, a’ mint alább bővebben lessz róla értekezés. A’ mely a’ Mértékes Verseket a’ Régi Görög, és Romai Poéták gyakorlották, úgy hogy a’ Cádentziát ezekbe a’ nyelvekbe tsak a’ Barbarusok, és a’ Barátok hozták be. Egyedűl tsak maga a’ Magyar nyelv alkalmatos arra az egész Europába, hogy mind Sarkalatos, mind mértékes verseket lehessenn rajta tsinálni, egyszóval elmerem mondani, hogy ennek a’ nyelvnek sem hangzásával, sem a’ benne találtatható kellemetes, és bő sarkalatok’ számával, sem a’ szótagok’ bizonyos, állando, meghatározott kurtánn vagy hosszan való ejtésével; ed[gy]szóval,*
Értelemszerűen em.
valami tsak a’ Poézsisnak külső ékességét tészi, edgyel sem ditsekedhetik semmi előttünk esmeretes nyelv is a’ Világon. Igaz hogy külömben is a’ Versezésnek mind a’ két nemére alkalmatosok a’ jelessebb Asiai nyelvek, mint az Arabs, Persa, Török, satt. A’ Zsidó versek[be]*
A másik szövegforrás szerint, értelemszerűen em.
pedig se sarkalatra, sem mértékre nintsenek szedve a’ hangok; hanem az egész versezés áll, tsak a’ hasonló, vagy ellenkező értelmű mondásoknak öszverakásában.

3dik §.

Így tehát a’ Versezésnek három neme szerént, három következendő részbe előadjuk a’ Sarkalatos, a’ Mértékes, és a’ Kéttzeres Verseknek állapotját, és mesterségét, a’ mint mindenikkel a’ Magyar Poézsist külső-képpen felékesíthetni. De minthogy némely külső ékességek is vagy[nak]*
A másik szövegforrás szerint, értelemszerűen em.
a’ Poézsisba, és a’ Poézsis Ramájjára húzandó Nyelvbe, a’ mellyeknek, az illyeténekre ráérő*
ráéro em.
figurás emberek, több jeles, és több idétlen nemeit találták fel: illőnek tartyuk ezekről is szóllani, és elébb ugyan a’ természeti szépségről, az után a’ gyermeki bábozásról, két részben értekezvén a’ magyar nyelvnek a’ Poézsisra minden nyelvek felett való alkalmatos voltát előadni, ’s ezzel az egész oktatást Kolofon gyanánt béfedezni.

MÁSODIK RÉSZ*
RESZ em.
A’ SARKALATOS VERSEKRŐL*
VERSEKRŐL em.

4dik §.

Ebbe a’ Nemébe a’ Verselésnek öt tsinálja a’ hármoniát, u. m. a’ szótagok száma, a’ meg szakasztás, a’ Sorok’ összve rakása, maga a’ Sarkalat, és végre a’ sarkalatok’ elrendelése; ezeknek külömbb-külömbbféle öszverakásából származnak a’ Rithmusok, mellyek noha számtalanok, és egyedűl a’ Poétának szabad akaratjától fűggenek: mindazonáltal nem eggy aránt méltók a’ követésre, mivel edgyik szebb a’ másiknál, és más más nemű matériára alkalmatossabb. Ezeknek jelesebb nemeit a’ Résznek végin meg említjük.*
meg említjük. után egy üres lap következik (58b), majd kisebb lapokon egy másik kéz folytatja tovább.

5. §.*
Innentől a 8. §.-ig a második kéz írása.

A’ mi nézi a’ soroknak hosszabb vagy rövidebb voltát, azok vagy aprók, vagy középszerűek, vagy nagyok. Aprók a’ két-taguaktól fogva, a’ hattaguakig, a’ mellyeket magokba nem igen látni, mivel más sorokkal elegyitik össze,*
ossze em.
po.

3. 4. 5. 6.
7. 4. 4. 5.
3. 7. 5. 6.
7. 4. 4. 5.
7. 4. 8. 6.
3. 7. 5. 6.
7. – 8. 6.
3. – 5. 5.


Középszerű sorok, a’ hét taguak egész a’ 12 taguakig, és ezek legszebbek, ’s legjobban is gyakoroltatnak.
A’ Nagyok már ma tsak a’ köz füleket gyönyörködtetik: noha módjával ezek sem megvetendők, kivált ha az alább*
alabb em.
elöl adatandó szépségekkel fűszerszámozzuk unalmas voltokat. Ezek a’ Nagy sorok, a’ 13. 14. 15. és 16 taguak: mellyek közzül nálunk legjobban van divatja a’ 15 tagunak, a’ 16 taguakat már ma tsak a’ Régi Iróinknál találjuk.

6. §.

A’ hosszabb sorokat a’ szépség, sött maga a’ szükség meg kivánja szakasztani. Ezt hozza magával a’ hármonia, és a’ részeknek jobb össze illetése, valamint nem tsak a’ muzsikábann; hanem még a’ köz beszédbenn is, a’ betűket, a’ szozatokat, és egész kimondásokat izekre, és időkre szokta minden tsinos ember kiejteni. Ez a’ megszakasztás a’ rövidebb sorokban szép; a’ hosszabbakban pedig, azon fellyül szükséges is. Tsak régi Apáinknak volt ollyan jó szusszok, hogy 16 szillabát*
16-szillabát A kötőjelet elhagytuk.
is kimondhattak egy húzomba. Minket ebbe a’ részbe is gyengébbekké tett a’ tsínosodás. A’ megszakasztásról akarvánn szollani 2 rendre osztjuk a’ sorokat:
az első rendbe vannak a’ 8. 9. 10. és 11 tagú sorok, ezeket nem igen szokás megszakasztani, de pedig úgy szebbek volnának;
a’ második rendbe vagynak a’ 12. 13. 14. és 15. tagú sorok, ezekben már nem tsak szép a’ megszakasztás, hanem a’ tsinos múzsák törvénye szerént elmulhatatlan is, és a’ ki ezt elmulatja, letakarodjék a’ Heliconrol.
Jelesebb megszakasztások ezek.

I Rend
0000, 0000*
Néhány sor végén pont van, mi egységesen elhagytuk azokat.
00000, 000 8
00000, 0000
0000, 00000 9
00000, 00000
000000, 0000 10
000000, 00000
00000, 000000
000, 000, 00000 11
0000, 0000, 000
II Rend
000000, 000000
0000000, 00000
00000, 0000000 12
0000, 0000, 0000
000000, 0000000
0000000, 000000
0000, 0000, 00000 13
00000, 00000, 000
0000000, 0000000
00000000, 000000
000000, 00000000 14
0000, 0000, 000000
00000, 00000, 0000
00000000, 0000000
0000, 0000, 0000000 15
0000, 0000, 0000, 000

Jegyzés
Hogy ezek a’ sorok vagy is megszakasztások nem egy aránt szépek, az úgy is látni való dolog, elég legyen rollok ezt a’ kettőt megjegyezni.
1/ Szebb az ollyan megszakasztás, a’ melly a’ páros tagonn esik.
2/ Az is szebb a’ melly a’ sornak hosszabb felére jut, kivált ha egyszer páros*
paros em.
is. po.
000000, 00000
Szebb mint ez
00000, 000000

7. §.

Minek előtte a’ külömb külömb féle soroknak összerakását, és ezekből származott gyönyörü változást elő adnánk: illendő lessz elébb a’ vers sorainak bizonyos természeti külömbségéröl valamit szollani. t. i. egyik sor lassú lábon, másik pedig futó lábon végeződik: amannak némü némü kedveltető tsendessége vagyon, és halkal zárodik bé e’ pedig fürgébb, és elevenebb ’s mint egy görögve siet le a’ maga nyugovó pontjára, sokann amazt Aszszonyi, ezt pedig Férjfiúi sornak nevezik, mivel hogy amaz kivált a’ sarkalatokra nézve, több piperét kiván, lágyabb is, kellemetesebb is, ez pedig kedves a’ maga együgyüségéért, és keményebb lévénn erőt ád a’ verselésnek, én pedig az Asszonyi, és Férjfiúi nevezet alatt, amazt Lejtőnek ezt pedig Bukónak fogom híni, melly két szózat a’ maga sillabáinak mennyiségével a’ sornak utolsó lábát, jelentésével pedig a’ dolognak természetét is ki fejezi. Ezt előre botsátvánn, a’ következendőket könnyebben meg érteni. – A versek vagy egy féle, vagy két féle, vagy több féle, vagy határozatlan soruak. Egy féle soruak azok a’ mellyeknek minden sora ugyan annyi szillabákbol áll, p. o. mind tsupa 12. taguak 8 taguak, sat. Két féle soruak a’ mellyekbenn két külömböző hosszúságú sorok fordulnak elő. Ezek között legszebbek azok, a’ mellyek páros és páratlan tagokból álván, gyönyörüen lehet öket változtatni a’ Lejtő, és Bukó sarkalatokon; legjelesebbek ezek:

13 12 11 10 9 8 7 6
12 11 10 9 8 7 6 5
13 12 11 10 9 8 7 5
8 7 8 7 6 5 4 4
11 10 8
6 5 3

De össze rakatnak még a’ hosszabb, és rövidebb páros sorok is egymással. p. o.

12 10 8 6
10 8*
10 em.
6 4
12 10
8 6

Igy a’ páratlanok is a’ páratlanokkal*
paratlanokkal em.
p. o.

13 11 9 7
11 9 7 5
11 9
7 5
11
5

Több féle sorú verseknek nevezzük az ollyanokat, a’ mellyekbe 3. 4. sőtt*
sott em.
több sorok is fordulnak elé ollyanok, a mellyek közzűl ki több, ki kevesebb tagokból áll p. o.

8 8 3 8
4 7 3 7
7 8 7 8
8 7 4 7
4 3 4 11
7 3 3 11
8 8
3 8

Egyéb aránt az elegyitésre ezekről is azt kell jegyzésbe venni, amit a’ két féle sorú versekről. Az egy féle 2 féle és több féle sorú versek neveztetnek meghatározott sorú verseknek: mert minekutánna külömb külömb féle módon változtattak volna egymás között egynéhány sor utánn, ismét az a’ változás kerűl elé a’ melly az egész versezetnek elején kezdődött: ez a’ Periodusa vagy is elő meg elő fordulása a’ külömböző soroknak, közönségesen Strofának, mondatik, magyarúl fordulatnak. Ebben áll már a’ határozatlan sorú verseknek természete, hogy abban semmi fordulat, semmi Strofa nints; hanem az első verstől fogva az utolsóig, szüntelen való változások között follynak le a’ sorok. A’ Strófákról alább lessz szó. –

8. §.*
Innen a 10. §.-ig harmadik kéz írása, nagyobb lapokon.

Ez az első változtatása tehát a’ soroknak abban állott, hogy az ember a’ hosszabb, és rövidebb sorokat egymással elegyíti. A’ 2dik változtatást, az a’ Rend tsinálya, a’ mely szerént a’ lejtő, és bukó sorokat egymáshoz képest elhejheztetem – ez négy féle képpen esik meg.
1o Vagy mind lejtők a’ sorok, vagy mind bukók.
2o A’ lejtő sorokat a’ bukókkal változtatom úgy: hogy egy darabig mind lejtő, azután egy darabig mind bukó. p. o.: Legyen a’ 13 és a’ 8. tagú sor lejtő, a’ 12 és 7 tagú pedig bukó.

138
138
127
127


Itt a’ lejtő és bukó sorok folyvást mennek.
3o Szép változtatás az, mikor a’ két féle sorok váltogatva mennek egy más utánn po.

138
127
138
127

4o Szokás, kivált a’ dalokba, hogy az első és 4dik sor lejtő lévén a’ 2 középsőt bukónak teszik, vagy ellenbe a’ 2 szélsőt bukónak tévén a’ 2dik és 3dik sor lejtő po.
8 vagy 7
7 8
7 8
8 7

Ezek tehát a’ nevezetes változtatások, a’ lejtő és bukó sorok által; de szükség meg jegyezni, hogy 2 sorú strófába sokszor 2. vagy 3 változás is megvan ezek közül po.
8 8 8
7 7 8
8 7 7
7 8 8
8 7 8
8 7 7

Itten az 1 példába elébb váltogatva, azután fojvást mennek a’ sorok – a’ második példába elől körbe mennek hátul fojvást – a’ harmadikba pedig elől fojvást, hátúl kőrbe, vagy is a’ 8 tagúak fojvást, a’ 7 taguak váltogatva.

Jegyzés
Tartsuk meg pedig, hogy ha egyszer az 1*
a 1 A másik szövegforrás szerint em.
páros sort lejtő sornak tettem; valamennyi páros sorok lesznek a’ strófákba, akar hosszabbak,*
A vessző hiányzik, pótoltuk.
akár rövidebbek legyenek is azok, mind lejtő végezetre kell vennem őket. Igy ha egyik páratlan lejtő vólt: a’ többi párotlan soroknak is lejtőknek kell lenni.*
A mondatvégi pont hiányzik, pótoltuk.

9. §.

Harmadik változtatását a’ soroknak az ő számok teszi, ti. hogy az ember hány sort fog fel egy índúlatba, melyből származnak a’ rövidebb és hosszabb strófák. Rövid strófák azok, a’ mellyekbe a’ soroknak száma kettőtül fogva 8tzig megyen; ide tartoznak tehát a’ 2 soros, a’ 3, 4, 5, 6, 7, 8, soros strófák. – Hosszú strófák azok, a’ mellyek 9 sorból állanak, vagy több sorokból is egésszen, 10, 11, 12, 13, és 14 soros strófák. A’ 14 számot tettem leg végső határáúl a’ strófák sorainak; mer[t]*
mer em.
ama hires strófa neme is a’ Szonnét is 14 sort számlált. A’ mik ezen fejül volnának, ám neveztessenek határozatlan strófáknak. De nintsenek tudtomra. És*
Es em.
a’ ki az illyen Szent Ivány ének forma hosszú strófákba akarná izlésit, és munkás voltát, leleményességét, és Poëtai izmos vállait meg mútatni, el mehet ezzel az intéssel. In tenui*
Intenui Az eredetivel való összevetés után a másik szövegforrás szerint em.
labor, et tenuis quoque gloria.

10. §.*
Innen a 8) bekezdésig a negyedik kéz írása.

Sarkalatnak vagy Cadentianak nevezzük azt, mikor valamelly sornak edgy vagy két utólsó sillabája éppen azokból a’ betükből áll, a’ mellyekből állott a’ másik soré. Ebből tehát egyenesen következik, hogy a’ sarkalat vagy edgy tagú, mikor t. i. tsak az utolsó syllabának betűi edgyeznek meg p. o. Hóld, (cadentia) zsóld. Tatár (cad.) jár: vagy két taguak, mikor t. i. két vagy több sornak mind a’ két végső syllabáiban ugyan azon betűk vagynak. p. o. Tatár (cadent.) határ, Tsuda (cad.) hazuda. satt. Ezeket a’ sarkalatokról jól meg kell tartani.
1) Hogy a’ sarkalatnak betűit tsak a’ vocalis vagy magánhangzó betüjétől kezdjük számlálni, nem pedig a’ mint sillabizálni szoktunk p. o. a’ fellyebb mondott szokba ezek az edgy tagú sarkalatok, old; old; ár; ár; két tagúak pedig ezek atár, atár; uda, uda. – Sőt
2) A’ tsinosabb verselők, nem is igen örömest tesznek ollyan sarkalatot, a’ mellynek a’ vocalisa előtt mind a’ két szóba azon edgy consonanson kezdődik a’ syllaba, p. o. Jósága (nem jó) pirossága; szebb virága; igy mutatom nem jó, vagdaltatom; szebb hullatom.
3) Nem elég, ha a’ vocalisok ugyan edgyek mind a’ két sarkalatba; hanem a’ mellett az accentusba is meg kell edgyezniek p. o. barom nem jó három, mert itt hosszú az á amott pedig rövid, igy Istenek nem jó lesz rá hogy pihenék vagy fekvének.
4) Igy a’ Consonansokra nézve is nem elég hogy ugyan azon betűk fordulnak elől mind a’ két sarkalatba: mert nem szabad szimpla Consonáns mellé duplát tennem p. o. valék nem jó hallék; mert amott edgyes l van itt pedig kettős. –
5) De nem a’ jó hangzás, hanem a’ rá szokás, és néhány érdemes Poétáinknak tekintete szabadossá tette hogy a’ sarkalatnak utolsó betüjét a’ szimplára is duplázhassuk.*
duplazhassuk em.
p. o. Veress kenyeres; szeretet, szeretett; Látott, barátot;*
baratot em.
6) Nem vesszük bé Cadentiának ha mind a’ két sornak sarkalattya ugyan edgy szó. p. o.

Nagy félelem akkor lészen
Mikor bíró székbe lészen. –

Akkoron Tóldinak máj adatik vala
bika rugaszkodik kötél szakad vala.

Ez edgyik se vers, illyet az ábchez értő Tyúk is tudna kárálni.
7)*
A 7) szám a sor elején a tyúk előtt áll, értelemszerűen az új mondat elé, a sor elejére helyeztük.
De igen is bevesszük, és emberséggel kanállal szépnek is tartjuk, az edgy szóbúl álló Cadentiát, ha az a’ szó más más értelembe van véve. p. o.

Már a’ kék Égnek
ragyogó lámpásai égnek.

Már az illyen szép, ha tsak hellyel közzel, és önként erőltetés és affectálás nélkül esik meg mint valami kellemetes Poétai pongyolaság. Hanem
*
Ettől a sortól a szöveg végéig ismét az első kéz írása.
8) Dísztelen egyformaság, és füleket, ’s hármóniát sértő monotonia mikor több versek egymásután ugyan azonn vagy leg alább hasonló Cádentziájúak: mint mikor példának okáért a’ Toldi Miklós verseibe, 20, 30-sor is egyvégtibe vala szónn végeződik; és*
végzodik; és. Utána másfél üresen maradt lap következik (64a–64b).
Pótsnak az Ifjúi Verseibe 10, 12-sornak is mind ára, ára a’ Cadentiája. Ezek tetemesebb hibák, de a’ kissebb is bántja a’ fület, p. o.

A’ ki Kardját dühödtébe
Mártya Hazafi vérébe
Támadjon fel ellene
A’ Magyarok Istene.

9o) Gyönyörű változás esik a’ sarkalatos szókba, mikor azok külömböző részei az Oratiónak: mikor felteszem az edgyik sarkalatos-szó verbum, a’ másik nomen, vagy adverbium satt. vagy leg alább ha mind a’ kettő nomen, vagy mind a’ kettő verbum, külömböző flexioba, ’s hajtogatásba vagynak p. o.

Illy’ déltzég paripák termettek volt régen (Adverb.*
A rövidítést föloldva: Adverbium.
)
A’ kövér Rétekkel habzó Rátz térségen (Nomen)
Miis termesszünk e’ hegyen (Nom.*
A rövidítést föloldva: Nomen.
)
Hogy nekünk is ollyan legyen (Verb.*
A rövidítést föloldva: Verbum.
)
A’ szerelem bús szivemet általjárta (Perfec.*
A rövidítést föloldva: Perfectum.
)
Mely is nékem nagyon árta (Imperf.*
A rövidítést föloldva: Imperfectum.
)
Jelen vagyon az az óra (Nominativus)
Hogy dolga forduljon jóra (Cum praep.*
A rövidítést föloldva: praepositione.
) –

– – Az illyenek azért szépek, hogy ritkábbak és többnyire váratlanok: ez okon tettzik az is ha a’ sarkalatba tulajdon név esik.
10o) Jollehet azt mondottuk hogy a’ sarkalatos szókba ugyan azon betűknek kell elő-fordulni: mindazonáltal edgyátallyába a’ hangnak kiejtésére (vagy is a’ pronuntiora) szoktunk vigyázni, nem pedig a’ mint a’ betük iródnak, po. mutatta; adta; ez jó mert a’ d. mikor kimondom úgy hangzik mint a’ t; hasonló képpen jó eggy, és eredj, fattya és siratja, satt. – ugyan ez okonn
11o) Jó, vagy leg alább tűrhető, (kivált a’ pozitiós sarkalatokba) ha a’ Consonánsok nem ugyan azok is, de leg alább atyafiasok, és a’ lágyak a’ kemények helyett, a’ kemények a’ lágyak helyett tétetnek. Erre nézve*
nezve em.
szükséges ez a’ tábla

Lágyak Kemények
k. fiakba g. haragba
p. naptól b. habtól
s. zs.
t. sietve d. kérkedve*
t. kérkedved. sietve
A szavak fordított sorrendben állnak, értelemszerűen em.
ts. tapintsa ds. findsa
tz. pokróttza dz. takaródza
ty. kontyot gy. rongyot
sz. vadászni z. Puskázni.
Ezek hát elmehetnek: de – de tsinnyán
12o) Igy mehetnek el az olvadt, vagy sejp betűk is az erős betűkkel. Erre is kell a’ következő Tábla*
Tabla em.
Erőssek Olvadtak.
d. vadja. gy. hadnaggya
l. találja. ly. Királlya
n. bánja. ny. adományja
t. tátja. ty. báttya (quasi bátyája)

Ezek közzűl az ly, és az ny mellől az olvasztó y’-t elvetni szabad, szokták is; kivált az ny mellől p. o. Királ, hel, mellék; és hogy ezt hibának kezdik tartani semmi okát nem látom; holott régi ’s tősgyökeres Iróink, a’ kik bizon jobb magyarok voltak nálunknál, széltébe élnek véle, és a’ mi több még máig is Nemes hazánknak fele, a’ hol pedig szint’ annyi szép magyar Lélek terem, szint’ ollyan gyönyörűen ejti a’ kellemetes L. betűt, mint a’ sipító ly-t más videkeink. Én ugyan neheztelek mikor a’ szabad Magyarnak szabad nyelvéből valamely bizonyos tályék Monopoliumot akar tsinálni. – – Én sem az L betűvel élők*
elők em.
között nem nevekedtem, sem még eddig Versembe illyen szabadtsággal nem éltem: elhiheti hát akárki hogy nem a’ magam, hanem a’ köz igasság fazéka mellé szítok. – Az ny betűvel nints annyi kötödés: úgyhogy szabadon lehet tenni ezeket: kinálván bálván’, kívánnak Kapitánn’ak, járván, járván’ márván’, szánni*
szanni em.
hánni,*
hán’nyni, Értelemszerűen em.
A vessző után új sorban új mondat kezdődik, előtte a lap szélén: <15>, ami az áthúzás alatt 13)-ra lett javítva.
13o) Illyen forma szabadtság az is, mikor duppla betű helyett, edgyes betűt teszek: de tsak ollyankor értvén-ám mikor a’ Vocális hosszú, p. o. találok, szállok, szánám, bánnám, ez el mehet: mert az edgyes betűnek a’ dupplától való híjja ugy sem igen tettzik a’ külömben is hosszú szíllabába.
14o) Még ezt az edgyet megemlítem, hogy valaki ne tartsa drága-látos szépségnek ha ő 3-, vagy még több-tagú Cadentziákat tud tsinálni p. o. akarom vakarom, tenyeres kenyeres, nyomoruság szomoruság satt. Nem ád ez a’ verselésnek semmi díszt, noha mikor önként jön, és sok jó közt edgy, kettő, akkor eltsúszhat mint a’ bagarus garas: kivált affectalni benne, merő gyermekség, és az illyetén igazán méla Poétáknak a’ kezébe, ízibe bábot adnak a’ Múzsák.

11.ik §.

A’ sarkalatos szókat is szinte úgy változtatjuk, mint a’ sorokat. A’ honnan ezek is vagy Lejtők, az az ollyanok a’ mellyek két szótagba edgyeznek meg, még pedig úgy hogy az utolsó előtt való hosszú, p. o. László, zászló vadászol, jászol: vagy Bukók, az az ollyanok, a’ mellyek két tagba edgyeznek-meg ugyan, de az utolsó előtt való tag rövid, p. o. verém, nyerém, viszketeges, jeges; ehez számláltatnak az edgy-tagú sarkalatok is, a’ mellyekről az előbbi tzikkejben szóllottunk. Most már erre a’ megkülömböztetésre nézve kétféle Neme lészen a’ sarkalatok változtatásának, mely változtatást Rithmusnak nevezünk. Ugyan is a’ Versekbe, vagy mind egyféle a’ Cádentia, ugy mint mind lejtő vagy mind bukó, vagy pedig a’ Lejtő, és Bukó Kádentziák edgy más között elegyítve vagynak. Az első esetbe edgyes Rithmus, a’ másik esetbe pedig duppla Rithmus találtatik; mind a’ kétrendbéli Rithmust egyenlő módokonn változtathatni, mely mód mind a’ kettőbe 4-féle.

első-mód, midőn a’ sarkalatok edgymás utánn folyva mennek, az az mikor a’ versbe mindenik sarkalatot a’ néki megfelelő szó, vagy is tulajdon sarkalatos társa az utánna való sorba (és néha sorokba) nyomba követi, p. o.

A
A A
A A
B vagy A
B is B
C B
C B
B

Ez folyvást menő Kádentia
Második mód, midőn a’ sarkalatott az ő sarkalatos társa nem mindjárt az utánna való sorba követi hanem a’ harmadikba, vagy néha a’ negyedikbe, sőt ötödikbe, közbe pedig más kádentzia esik, a’ melynek a’ sarkalatos társa, vagy éppen mellette van, vagy szintúgy a’ harmadik negyedik sorba esik maga után p. o.

A A
B A
A B
B vagy C
C C
D B
C
D

Ez Váltva Menő Kádentia.
Harmadik mód, midőn az első sorba levő sarkalatnak a’ társa az utolsó sorba esik, ugy hogy a’ közepső Cadentiák általok mintegy Circulusba, vagy kőrbe lévén szorítva a’ Rithmus maga is kerékbe fordul. p. o.
A
B
B
A

Ez körbe menő kádentzia.
Negyedik mód, mikor a’ fellyebb írt három módok közzűl, mind a’ három, vagy leg alább ketteje előfordúl a’ sarkalatok változtatásába, vagy is a’ Rithmusba, p. o.

a a a
b b b
a a a
b b b
c vagy c vagy c
c pedig d c
d d d
d c
e
e
d

Ez sokszeres Kádentzia.

Mind ezeknek a’ változtatásoknak helye van az edgyféle Rithmusokba, azaz a’ mint mondánk az ollyanokba is a’ mellyek vagy tsupa lejtő, vagy tsupa bukó sarkalatokból állanak; és így*
és így (és így Megismétlődik a zárójel után is, elhagytuk.
(a’ mint a’ fellyebb mondottakból következik) azokba minden sorok vagy merő párosok, vagy merő páratlanok (lásd 8.) A’ Páros Rithmusokban is tsak így esik a’ változtatás azzal a’ külömbséggel hogy ott a’ Lejtő sarkalat a’ lejtőnek, a’ bukó, a’ bukónak tartozik megfelelni.

Jegyzés.
A’ Páros Rithmusoknak könnyebb felvételére*
felvételere em.
tegyük meg a’ lejtő sarkalatot nagy A-nak; a’ bukót pedig kis a-nak; akkor illyen formán esik a’ sarkalatok változtatása a’ fellyebb előhozott példákba.

Folyvast Váltva Körbe Sokszeres
A A A A A a A A A
A A b A b B b b b
b A A b b B A A b
b A b C A a b b A
C b C C C C c
C b d b C d c
d b C d d D
d b d d C e
e
D
*
A szöveg végén A. P. betűjel áll.




1802

4.
Előbeszéd [A’ Tavaszhoz]

Valahára módot ejthettem benne, hogy régi adósságomat, melly felől 10 esztendők’ elforgása alatt, valahányszor a’ jó reménységnek legkissebb súgára derűlt ki, ígéretet tettem vala, Nemes Hazámnak lefizessem. Az Isten tudja, nem miattam múlt; tudják azok is, kik dolgaimat közelebbről esmérik. – Most sints abban módom, hogy egyszerre kiadhassam Munkáimat, hanem tsak némelly apró Darabokat közlök szíves Olvasóimmal, a’ mellyeknek nyomtattatásával bírhatok, ’s a’ mellyek példa gyanánt szolgálhatnak addigis, míg a’ Nagy Könyvemet Hazánknak egy Fő Oszlopa, Ki Nemzetéhez való buzgó indúlatjának sok jeleiről esméretes, a’ köz fényre kiemelni méltóztatik. Kilép tehát elsőben is a’ KLEIST’ Tavasza, ’s némelly apróbb Versezeti, általam Magyar Nyelvre fordíttatva; mellynek olvasásához, Édes Hazámfia! míg hozzá fognál, kérlek ezt a’ négy Jegyzésemet gondolóra venni ne terheltessél.
ELSŐBEN. A’ Fordításban leginkább ez a’ tzél állott előttem, hogy ennek a’ gyönyörű Poétának egy szavát, vagy annyival inkább egy képetskéjét is el ne hagyjam, vagy gyarlóvá ne tégyem, vagy meg ne homályosítsam: melly miatt sokszor inkább tettem hozzá, ’s a’ verset pótoltam, mintsem hogy a’ rövidítés és szorítás miatt valamelly szép szavát, vagy gondolatját elmellőzzem, vagy meggyomrozzam; a’ mit észre vehetnek azok, a’ kik a’ német munkát esmérni szerentsések, ’s ítéletet is tehetnek róla, ha nem abaposztót eresztettem é a’ Berlini bársonyba? Ez a’ magamtól előmbe szabott törvény kénszerített arra is, hogy az ő ritka és sokatjelentő ’s eleven kinyomási miatt magam is sok ritka és közkézen nem forgó szózatokkal éljek; mellyről bővebben a’ harmadik Jegyzés alatt.
MÁSODSZOR. Sokfelé való gondolkodásim után arra határoztam meg magamat, hogy versben fordítom, és éppen ezekben az aprókban. A’ Matéria lágy, szelíd és kedveltető lévén, hasonló Versnemet kívánt: ez pedig mind azon minéműségekkel bír egyéb Versek felett. Ezt némellyek így írják le, hogy ez Tizenöttagú vers, hanem a’ közepén vagy metszésén Cadentia van. – Igen helytelenűl: mert nem e’ származott a’ 15 syllabáúból, hanem a’ rest emberek tsinálták hajdan ebből ama’ kintornáló Vers-óriást. Gyönyörűen váltogatódik ebben a’ páros 8tagú sor, a’ 7tagú páratlannal; és az asszonyi ritmusok, vagy cadentiák, a’ hímekkel, a’ német és más tsínos poéták’ példája szerént: a’ mire még nálunk alig vígyáznak a’ versmívesek: Faludiban lehet leginkább észrevennünk. De erről ’s effélékről bővebben a’ Magyar Poétikámban. – Az eredeti nyelven Hatmértékűekben vagy Hexameterekben íródott a’ Tavasz: de a’ ki a’ német hexametereket esméri, nem ollyannak képzeli é ezt a’ remek munkát, mint az Eszterházán lévő kertet, ha az holmi Somogyi vagy Tiszaháti girbegurba, egyenetlen, vagdaltt, égetett, tördeltt, vagy önként dűltt Hasogatványokkal volna béfoglalva?
HARMADSZOR. Kéntelen voltam az útféli szózatokkal meg nem elégedni, és ritkább ’s esméretlenebb ígékkel élni fordításomban. De a’ ki ezt balra hajlandó magyarázni, végye gondolóra, hogy a’ szózatoknak szaporításában áll a’ Nyelvnek bősége, a’ nyelvnek bőségében a’ Literatúra’ kezdete, a’ Literatúra pedig Követ, melly útat egyenget a’ fontosabb Tudományoknak. – Kettőt szoktam én a’ Magyar Nyelv dolgában fejtsóválva nevetni. Egyiket azt, mikor valaki azt mondja hogy Ez új Szó! mintha bizony nékünk megkellene ’s meglehetne azzal az egynéhány Scytha szóval érni a’ mit katzagányos apáink lóháton hoztak ki Europába. – Tsak tudni való dolog, hogy nékünk mind a’ mesterségbéli dolgokban, mind a’ gondolkodásunkban több ideáink vannak, mint a’ Dentumogereknek; idea pedig szóval, szó meg ideával jár: hogy ne lehetne hát, sőt hogy ne vólna szükség a’ szavainknak számát szaporítani? Ők, és az ő Elejik, mertek a’ dolgoknak nevet adni, hasonló Zsenivel bírtak az ő fijaik ’s a’ mi Elejink: no már, szegény Magyar nemzet! ettől a’ jussodtól is elestél az újabb időkben? ugyan mikor és mi fosztott meg e’ tehetségtől? Hiszen még a’ XVd. Század’ végén ’s a’ XVId. Elején tudom hogy bírtál véle; mert a’ bombárdát ágyúnak, a’ sclopetumot puskának merted nevezni;*
vevezni em.
sőt még a’ XVIIdikben is mutattad jelét Ösi szófaragó (?!?) Szabadságodnak, a’ midőn a’ Tabacáról azt mondád hogy légyen az magyarúl dohány, és lőn az magyarúl dohány mind e’ mái napiglan. Talám hát a’ XVIIId Század, a’ mellyben minden nemzetek annyira bővítették nyelveket, talám mondom ez a’ filozófusi Század tiltott meg ettől tégedet, ’s éppen tsak tégedet? ha úgy van, a’ jelenvaló XIXd. Században a’ Magyar Tudósoknak legelső Gyűlésekben – ha ugyan tartatni fog valaha – könyörögjél ennek visszanyeréséért – jure postliminii… Bizony a’ szegény Községnek ma is több Genieje van, mintsem azoknak, a’ kik szégyenlenek a’ közé számláltatni: ő a’ maga új ideáit is ki meri magyarúl tenni, ’s ha reá kész szót nem talál, bátorkodik tsinálni; míg a’ felső Kösség nem akar, a’ tudós Kösség nem mér, és amaz németizál, e’ pedig deákizál. – A’ másik, a’ mire mindég nevetnem kell, az, mikor némelly ember azt mondja hogy Ezt a’ szót nem hallottam. Tudatlanságunknak egyenes megvallása ugyan virtus; de az említett embereknek nagyobb részében kevélység: mert egy úttal azt is akarják kitenni hogy a’ mit ők nem esmérnek, az mind rossz szó. Quasivero! – Az egyenes ember, ha ollyast talál is, így gondolkozik: „Én ennek az Írónak, a’ jámbornak, némelly szavait még nem hallottam, mivel meglehet hogy holmi régibb és újabb Magyar Könyvet, a’ mit ő láthatott, nem olvastam, sem Hazánknak annyiféle Provinciáiban meg nem fordúltam; most pedig örűlök hogy hazai nyelvemnek esméretében ezzel is gazdagodom. Az Isten áldja meg, ő még is szemfül ember, iparkodik is; bártsak sokan közlenék vélünk illyen észrevételeiket.” Ama’ Finnyáskodó pedig olvassa meg a’ Heltai, Tinódi, Valkai, Bartsai, Tsanádi, Temesvári, Lisznyai, Zrinyi, Paskó, Horhi Juhász, Lippai, és egyebek velős Magyar Irásit; sőt holmi Bányász Csákányt, Sopronyi Veres Tikmonyat, X ut Tököt, és több efféle korpáú Grapsákat se hagyjon megtekintetlen’; tégye kézi könyveivé Gyöngyösyéket, Faludit, Báróczyt, Bessenyeyéket, Kazincyt, Arankát, Horvátot, Péczelit, ’s a’ t. forgolódjék a’ Felfőldi, Duna- és Tiszamellyéki ’s Erdélyi Magyarokkal; levelezzen hazabéli Tudósokkal; figyelmezzék a’ mesteremberekre; ereszkedjék le a’ paraszt, tudatlan, egyűgyű – de nála meglehet jobb-magyar – községhez, allynéphez: akkor majd nem lesz annyi új szó, annyi hallatlan ejtés, ő előtte.
Én a’ szókat úgy nézem a’ nyelvben, mint a’ polgárokat a’ hazában. 1) Vagynak a’ mellyek régi törzsökös eredetűek, és azt szinte Ásiából hozhatják le, legalább – sok száz esztendősök; de az időnek viszontagsági miatt, mint sok jeles familiák, elvesztették nemes voltokat, feledékenységbe mentek, és neveik tsak némelly régi Könyveknek levelein, mint holmi avúltt Diplomákon láttathatnak. Ezeket méltó a’ maradéknak új életre és fényre hozni, a’ mint mondottam – jure postliminii. Kivált, a’ melly szóknak ágazatjai, és mintegy rokonjai, még ma is esmértetnek. Illyen a’ Hölgy, Nő, ’s a’ t. 2) Vagynak ollyanok, a’ mellyek az esméretes szózatoktól, a’ Nyelvnek szokott rendi és országos törvényei szerént (per Analogiam) származnak, vagy származhatnak. És ez a’ leggazdagabb ’s legigazságossabb kútfeje a’ Nyelvbővítésnek, a’ Szósokasításnak, a’ Grammatica Inpopulatiónak. Az illyen analogizáltt Szók ollyanok, mint a’ törzsökös nemesektől, törvényes ágyból, szaporodott fiak. P. o. Szállok, inchoat. Szállalok: mint Szóllok, Szóllalok. Hullám: hullámlik, mint villám: villámlik. Bukni: bukadék ’s a’ t. 3) Vagynak ollyanok a’ mellyek a’ két Magyar Hazának egy vagy több részében is esméretlenek, de másutt igaz Magyarok’ száján gyakoroltatnak. Ha hát valamelly valóságos Nemes egy Vármegyében (már ha a’ legkissebbikben is) publikálva van: nem szintúgy igaz magyar é az, mint akármellyik Grófi, vagy Hertzegi Familia, mellynek neve és birtoka mind a’ két Magyar Hazában széllyel elterjedett? Igy kell, ’s így is lehet ezekről a’ Provincialis Szókról is gondolkodni; minéműek, a’ Duna mellett Kaján, kondor, kajdászni, a’ Tisza mellet[t]*
mellet em.
Górni, kókkadni, kontár, a’ Felfőldön, Bajbonts, réja, csermely, Erdélyben Rügy, ’s a’ t. 4) Vagynak végezetre ollyanok, a’ mellyek eredet szerént ugyan nem magyarok; de vagy a’ Nyelv’ Királyától, az Usustól, petsétes levelet kaptak, vagy a’ Magyar Tudósok’ Diétáján hungarizáltattak, vagy a’ Szentegyház, a’ törvényszék, a’ tábor a’ fábrikák, a’ kereskedés, a’ kézi és egyéb mesterségek körűl hasznos szolgálatot tettek és tehetnek.1
Illyen magyarosodott Szók: a’ Görög Alamisna, a’ Deák Letzke, az Olasz Rokka, a’ Frantzia Sapka, az Anglus Bigót, a’ Német Ház, a’ Tót Veder, az Oláh Berbets, ’s a’ t.
Ezek Indigenák és Libertinusok: és ezekben, ha polgári just kívánnak szerezni, megkívánhatja a’ Nemzet, hogy a’ tős-gyökeres Magyar szók felett, se nyilván se titkon, sem erővel sem szép szín alatt, elsőségre ne héjjazzanak, hogy külfőldi ruhájokat levetkezzék, idegen hangejtéseket megszelídítsék, és még a’ legutolsó Magyar jobbágy’ füleinek is botránkozást ne tsináljanak, ’s annak száját elviselhetetlen rabotával ne nyomorgassák. Igy áll fel osztán törvényesen a’ Magyar Nyelv’ országa; így szaporodnak miriádokra annak hasznos és díszes polgárjai: így pusztúl el ama’ nyűgös Monopolista a’ Deák, amaz elhatalmazott Német Mautos, a’ Tót furmányos, az Olasz Mercatimago, a’ Frantzia Emigrant; így fúlnak meg önnön bőltsőikben a’ pajkos Szófaragóknak törvénytelen ágyból született, tsonka, bénna Idétlenjeik: így emeli fel fejét a’ magának hagyatott szegény Magyar Nyelv; így ditsekedhetik jövendőben a’ Nagy Corvinus’ Nemzete!!
Ha hát én a’ homályba ment régi szókkal élni, a’ nyelv’ természete’ mentében újakat ágaztatni, a’ külömb vidékeken gyakoroltattakat mindenik Hazának köz piatzára felvezetni, a’ kűlfőldi, de magyarrá lett, vagy azzá lenni méltó Terminusoknak anyai Beszédem’ soraiban helyet adni bátorkodtam: senki meg ne ítéljen véle, ha azzal a’ jussommal élek, mellyet tőlem mint született Magyartól az irígynél egyéb meg nem tagadhat.2
A’ Szókkal való élésben, minthogy az antiquus emberektől tarthatni leginkább, nem új hanem régi Auctorok’ ítéletével élek: tessék tehát CICERÓT. lib. 3. de finibus, és in Bruto, HORATIUST Art. P. v. 46. ad v. 72, és L. II. Epist. 2. v.*
V. em.
115. sqq. és QUINTILIANUST lib. 1. c. 5. & 6. megolvasni; és hozzá tenni ama’ külömben szőrszál-hasogató SCALIGERNEK fontos kis mondását: Grammatico nihil infelicius! – –
Minthogy pedig még jó és elegendő Szótárnak hijjával vagyunk: a’ Könyv’ végén az illyen ritkább szókat, a’ kegyes olvasónak kedvéért, Ábéce szerint feljegyeztem, egy két betűvel megmagyaráztam, és hogy őket honnan vettem, a’ tsutsorodható Criticasterek miatt, urát is adtam.
NEGYEDSZER. A’ Jegyzéseken töprenkedtem legtöbbet. Ha nem találok tenni, mondok; a’ szegény betűtlen Olvasó megneheztel, hogy érthetetlen verseket tukmálok rá, ’s még sem magyarázom meg, félre veti majd könyvemet, és talán minden olvasástól is elfanyalodik: Ha pedig jegyzéseket rakok fel; a’ tanúltt Olvasó azt fogja mondani, Minek az a’ sok Jegyzés? kivált illyen mindennapi és országúti dolgokról? minek fogja az a’ könyvet? minek tsúfítja a’ páginákat? ’s a’ t.? – Hogy hát ezt is elkerűljem, a’ gyengébbekkel is könyvemet megérttessem: közép útat választottam; tsináltam ugyan jegyzéseket, de igen kurtákat, és mégis, a’ mint reménylem, elég világosokat: és hogy a’ szakadatlan Noták a’ lapoknak tekintetét el ne éktelenítsék, a’ magyarázni-való deák és egyéb szókat az Ábécébe raktam.
Vedd jó neven tehát, Kegyes olvasó! ezt az első Csomóját az én Munkáimnak: ha az Isten éltet, ’s egésségemet megtartja, a’ többivel is kedveskedni szándékozom. A’ Következendő Csomónak foglalatja és neve: LILLA, vagy az Érzékeny Dalok. – Addigis a’ gántsoskodóknak megszentelődést, a’ jámboroknak nyúgodalmat, Országunknak békességet, Tenéked pedig vídám életet kívánok. Istenhozzád.





1803

5.
[Értekezés az Epopeáról]
ELSŐ RÉSZ.
AZ EPOPOEÁRÓL KÖZÖNSÉGESEN

§. 1. Mi az Epopoea?

A’ Poesisnak, vagyis a’ Poetai különféle Munkáknak felosztása, valamint sok nehézségekkel van egybeköttetve, úgy sokféleképpen próbálódott már a’ régibb és újabb Tudósoktól. Némellyek, Aristotelessel, tsak kétféle Poésist tesznek, úgymint Epicát és Dramaticát. Tudnillik, vagy maga beszéll el valamit a’ Poeta, (Epos, Narratio, Beszéllés) vagy a’ szót más személlyeknek a’ szájába adja, ’s azokkal beszéllteti el. (Dráma, Actio, Tselekvés) És e’ szerént valami tsak nem Theátrumba készűlt, szomorú, víg, énekes vagy akármi Darab, azt mind az Epica vagy Beszéllő Poésis neve és rende alá szorítják, meséket, Szatirákat, Dalokat, tanító Darabokat ’s a’ t. Mások pedig, az az többnyire az Új Literatorok, vagy több Főnemekre osztják fel a’ Poémákat, vagy pedig a’ mi sokkal jobb, és a’ mint Fő Tiszt. Szerdahelyi Úr tselekedett, IV Rendet tsinálnak azok között, hogy légyen az
1) Epica, Beszéllős, a mellyben a’ Poéta maga Személlyében mond és beszéll el valami történtet, vagy egyebet, p. o. Mesék, Allegoriák, Regék (Erzählungen, Contes) Idylliumok ’s a’ t.
2) Dramatica, Tselekvő, midőn más*
más Az m olvashatatlan betűből javítva.
Személlyeket beszélltet a’ Poéta, és azon Személlyeknek Tselekedeteit az Actorok a’ Néző Színen előadják, Tragoedia, Comoedia, Dráma (szorossan véve, azaz, Néző- vagy Érzékeny Játék, Schauspiel) Opera, Cantata ’s a’ t.
3) Lyrica, Éneklő, melly tsupán*
tsupán A ts olvashatatlan betűből javítva.
az Indúlatoknak kifejezését*
kifejezését A toldalék olvashatatlan betűkből javítva.
teszi tárgyúl magának, és ahol a’ Poéta mind a’ maga, mind a’ más’ személlyében szólhat, p. o. az Indúlatokat vévén fel: Enthusiasmus, Hymnus, Felemelkedett főindúlatok, Odae Héroicae, philosophicae, Édes lágy érzések, Odae Anacreonticae, Lieder, Dalok, Furor, Dithyrambus, ’s a’ t. Ezek mind Muzsikára valók.
4) Didactica, Oktató, mellyben a’ Poéta, vagy valami Tudománybéli, vagy erköltsi, vagy Mesterségbeli Dolgot édesen terjeszt az Olvasó elejébe. Illyen formába voltak öntve az első Világban a’ tsetsemő Tudományok, és azért neveztettek a’ Poéták első Tudósoknak, nép Tanítójinak ’s a’ t. Igy a’*
Tanítójinak ’s a’ t. <Példa rá a’ Hesiodus, [fölé betoldva és áthúzva: és Theogoni] a’ Virgilius Georgiconja, a’ Lucretius VI Könyve, Horatznak, Vidanak, Boileaunak, Menzininek az Ars poeticajik, Virgil, Alemanni, Boileau, Buckingham, Roscommon, Lessing a’ Poésisról … a’ Gör> Igy a’
Mathematico-Physicai Materiákban esméretes az Empedocles Sphaerája, az Aratus’ phaenomenája, a’ Lucretius’ Természetről való VI Könyve, a’ Manilius Astronomiconja,*
Astronomiconja, <a’ Lichtwer …> Das
Das Recht der Vernunft von Lichtwer, a’ Kästner Kométáji etc. A’ Tudományokról átaljában írtak Pope,*
Pope Sor fölötti betoldás.
Lessing és Dusch. Jelesben a’ Poésisról Horatz, Vida, Menzini, Boileau, Buckingham, Roscommon, Hayley, a’ ki a’ Historiáról is versezett. A’ Theatralis Mesterségről Riccoboni, Dorat, Hill. A’ Picturáról, Marsy, Watelet, Hayley; a’ rajzolásról Dufresnoy. A’ Főldmivelésről Virgil, Vida (a’ Selyembogarakról)*
Vida (a’ Selyembogarakról) Sor fölötti betoldás.
Vanier, Alamanni, Ruccellai (a’ Méhekről) Philips (a’ Cyder vagy Tsűgérről) ’s több Anglusok. Jelesben a’ Kertekről, Rapin, de Lille, Mason (név szerént az Anglus módú kertről). A’ Vadászatról Oppianus és Faliscus. Vida még a’ Sakk játékról is mert írni. Ez utolsó neméről a’ Poézisnak azért voltam illy hosszas, hogy megmutassam melly széles a’ poétai mező, ’s hányféle pályát lehet azon egy teremtő léleknek futni. –*
futni. - Utána + jel betoldva; nem tudjuk mire vonatkozik.
Én ugyan ezt a’ felosztást igenis helybehagyom, és minden eddig valók közt legerányosabbnak esmérem: de hijjánosságait sem tagadhatom el, a’ mellyek közűl legtetemessebb az, a’ mi minden eddig volt Felosztásokban is megvagyon, hogy nem belső és természeti, hanem kűlső külömbség van felvéve a’ Poémák’ felosztásában fundamentomúl. Ezen az okon, a’ mit mellesleg szabad legyen itt megemlítenem, én a’ poetai matériáknak és tárgyaknak, ’s a’ poétai vélek való bánásnak belső és elválhatatlan minéműségeket tartván szemeim előtt V Főnemét tettem a’ Poésisnak, a’ mellyek is characterjeikkel együtt*
<fagy> a’ mellyek is Utána a sor fölött betoldva: characterjeikkel együtt.
ím ezek: Heroica,*
Heroica, <vagy>
Sublimitas, admiratio; Comica, Ridiculum acri mixtum; Nativa*
Nat<uralis> Az iva az áthúzott rész fölé írva.
Candor, simplicitas ingenua; Acuta, argutiae, acumen; Didactica, utile dulci mixtum. De erről most hosszason nem vitatódom: ha az Isten és Hazám, egésségemet és sorsomat el nem hagyja, bőven fogok erről, és több ezen Iráskámban röviden említett dolgokról, értekezni azon Munkámban, melly Kezem alatt vagyon, és a’ mellynek neve: A’ Magyar Poesis, ’s a’ mellyben Mármontelnek a’ La Poetique Françoise nevű Munkáját tettem előmbe Példáúl.

§. 2. Mi az Epicum Carmen.

Beszéllő Versezetnek, vagy Epicum Carmennek mit szoktak nevezni, már egy két szóval említettem. Részemről örömest tsak azt nevezném Epicumnak, a’ mellyben a’ Poéta valamelly – igaz vagy kőltött – történetet beszéll el, kurtán, vagy hosszan, illyen vagy amollyan formában, akárminémű Stylussal. Ennek a’ legfővebbik neme az Epopoeia; midőn a’ Poéta felvészen egy személlynek legjelesebb tselekedetét, és azt úgy adja elő hogy az olvasót bámúlásra indítsa. Az Erzählungoktól*
Erzälhungoktól em.
vagy Contesektől abba különbözik, hogy a’ történetek öszveszövettebbek, a’ Személlyek számosabbak, a’ képek és festések nagyobbak, ’s maga a’ Munka is*
Munka is <egész>
néhány Könyvekre terjed. Hármat kell*
kell <fogva> Az áthúzott szó fölé írva.
az Epopoeiában gondolóra venni, 1) a’ leirandó Személyt, 2) annak*
annak <az> Az áthúzott szó fölé írva.
előadandó tselekedetét, és 3) a’ poétai előadást, vagy a’ mi mindegy, a’ poémának az Olvasó*
az Fölötte áthúzott szó: <saját>, a következő szó (Olvasó) olvashatatlan eredetiből javítva.
lelkében támasztott Munkáját. A’ leirandó Személly tehát vagy 1) Hérós, azaz ollyan, a’ ki az emberi közönséges lelkeknél sokkal nagyobb lélekkel bírtt, és magát*
magát <az emberi v>
a’ Világ Történetes Könyvében megkülönböztette, vagy 2) Bajnok, a’ ki nagy és nevezetes dolgokat, vagy dolgot vitt véghez, de a’ millyeneket mások is megtselekedtek, ’s őtet is talám a’ tsupa Szerentse is boldogíthatta benne, 3)*
3) <Alá>
Közönséges, alávaló, vagy épen nevetséges Személy. Erre a’ három graditsra lehet elrakni a’ felvett Személlynek tselekedetét is, tudnillik: vagy 1) Hérósi tselekedet, a’ millyen minden embertől ki nem telik, és mintegy meghaladni*
meghaladni <fellyeb> Az áthúzott szó fölé írva.
látszik*
látszik <lebbi>
a’ halandók tehetségét, vagy 2) bajnoki nemes tselekedet, a’ melly vagy nehéz, vagy okos, vagy hasznos voltával ajánlja magát, vagy 3) alatsony és talám nevetséges tselekedet. Most már, a’ millyen a’ Személly és annak tette, ollyan indúlat származik annak olvasása után az ember*
az <Léle> ember A névelő a’-ból javítva.
Lelkében. Ha 1) valamelly Személyt vagy tselekedetet előnkbe terjesztenek, a’ ki és a’ melly, a’ mi és embertársainknak ereje felett valónak látszik előttünk, tele telünk bámúlással, tsudálkozunk a’ Személynek felséges voltán, ’s félve tiszteljük benne a’ megistenedett embernek hatalmát, édes kétségeskedéssel gyanakszunk annak a’ Tselekedetnek ígaz volta felől, mellynek nagyságát szűk lelkünkbe bé*
lelkünkbe <fel> Az áthúzott szó fölé írva: bé.
nem szoríthatván, a’ lehetős-*
lehetős- Eredetileg: lehetet <lens>, ahol az utolsó e ő-re, a szó végi t s-re lett javítva. A kötőjel utólag a sor alá írva.
és lehetetlenség partjai köztt néma tisztelettel*
tisztelettel <szem>
méregetünk. Hátha még egy nagy Lélek akad, a’ ki a’ Szívnek,*
Szívnek <és> A vessző a törlés után pótolva.
elmének és Nyelvnek minden kintseit*
kintseit <kezébe>
hatalmában tartván ezt a’ Colossust a’ Tsillagokig felemelheti ’s az Istenek sorába helyheztetvén onnan tudja a’ főldszíntt maradott Halandókkal tellyes fénnyében bámúltatni! Ez a’ bámúlás tsak a’ Heroismusnak következése, és felette nagyon külömbözik attól a’ Dítsérettől vagy Helybehagyástól, a’ mellyel szoktunk egy Derék, egy nemes, egy kitetsző embert, vagy valamelly jeles Tettet jutalmazni. Ha ki Hazájával, Szűléivel, Vallással, embertársával jól tett, ha a’ veszedelmekből ereje és okossága által kiszabadúlt, ha betses tzéljára a’ sok akadályok köztt is eljutott: helybehagyjuk, betsűljük és dítsérjük őtet, de nem álmélkodunk rajta, mint ama’ Héróson. Igy jár az a’ Poéta is, a’ ki a’ Parnasszusra fel tud ugyan mászni, vagy onnan*
onnan A sor fölé írt utólagos betoldás.
a’ maga Tanúlószobájába le tudja szóllítni a’ Múzsákat: de a’ Szárnyas Lovon a’ Hérósok’ sírdűledéki közűl*
a’ Hérósok’ sírdűledéki közűl Sor fölötti betoldás.
az Istenek Pitvaráig felvágtatni nem alkalmatos. Egy szóval a’ középszerűség, sőt a’ tökélletességig való menetel is*
való <feljuto> menetel is <még>
tsak dítséretet érdemel mind a’ Poétára, mind az ő tőle felvett Személyre nézve, és az még nem heroismus. – Harmadik indúlat, melly a’ bámúlás’ és betsűlésen kivűl, származik a’ Lélekben, a’ Nevetség. §.5.*
§. 5. A két mondat határán a sor fölé írt utólagos betoldás.
Ezt bővebben felfejtegetem a’ következendőkben. Lássuk*
Lássuk Az L valószínűleg M-ből javítva.
már, hogy ezen három rendbéli tulajdonság, Bámúlás,*
Bámúlás, <Dítséret>
Helybenhagyás, Nevetség, és az Epopoeának három tárgya, t. i. a’ Személly, a’ Tselekedet és a’ Poéta Lelke, mitsoda három gradittsát tsinál az Epopoeának.

§. 3. A’ Vitézi Epopoéáról.

Midőn egy valóságos Hérosnak, igazán Hérosi tselekedetét, egy*
egy Az e olvashatatlan betűből javítva.
ollyan Poéta írja le, a’ ki azon dolgoknak nagy voltát elméjébe béfoghatja, a’ Poésisnak mind belső,*
mind<en> belső
mind kűlső ajándékival bír, az Óriási dolgoknak emelése alatt meg nem rogyik, és*
és Áthúzott szavak (<egy szóval>) fölé írva.
maga is a’ maga nemében és mesterségében a’ jóság és helybenhagyhatóság pontján fellyűl emelkedett, egyszóval a’ Poézisban maga is Hérós, akkor az Epopoeia megérdemli a’ Hérósi nevet. Mert valamint a’ hervadhatatlan Babér nem tsak a’ Nagy Vitézeknek jutalomkoszorúja, hanem a’ Nagy Poétáké is; és a’ heroicus Voltaire, midőn Hazájának a’ ditsőség’ fő poltzáig lett felemelkedését énekli, egy latban vetvén*
vetvén Többszörös javítással alakult ki a végleges alak: az eredeti forma a veti, ebből vetve, majd legvégül vetvén alak lett.
a’ kettőt, kedves*
kettőt <’s> kedves A törlés miatt szükségessé vált vesszőt pótoltuk.
Frantziáit azzal magasztalja, hogy a’ Nagy dolgokat viselni*
viselni <tenni> Az áthúzott szó fölé írva.
is énekleni is tudják: úgy, ezt a’ szót héroismus, nemtsak a’ Birodalmak’ hanem az Epopoeiák’ Fundátori is magokévá tehetik ’s teszik; Cartouche.*
Cartouche A lapszélre írt csillag jelöli ki szövegbeli helyét.
Tele van ugyan a’ Világnak*
Világnak <ker>
horizontvesztett Gallériája sok jó, erős és okos embereknek képével; de melly kevés köztök a’ Hérós! Tömve találjuk az emberi nemzetnek Archivumát ezer meg ezer jeles Történetekkel: de hányra van ráütve a’ Heroismus Stempelje! Szinte pezseg a’ Helikon’ környékén a’ Poéták*
a’ <so> Poeták
Myriadja: de hány köztök a’ meglehetős, hány a meglehetősök köztt a’ jó, hány a’ jók*
a’ jók <ra>
közűl Epicus, és az Epicusok közűl hány irhatott Heroica Epopoeát? Felelet: Tsak hat! – Úgy van: tsak hat Heroica Epopoeiát mutathat még ez a’ hat ezer esztendős Világ; és, a’ mi tsudálatos, soha még egy Nemzet sem tudott a’ maga kebeléből*
kebeléből <nyelvén> Az áthúzott szó fölé írva.
kettőt előhozni. Egy Iliássok van a’ Görögöknek, egy Aeneissok a’ Rómaiaknak, az Olaszok egy Tassóval kérkednek, egy Miltonnal az Ánglusok, Frantzia Ország*
Frantzia Ország <egy Volt> Mellette, a lapszélen megcsillagozott bejegyzés: Telemachus, de ennek beillesztési helyét nem jelöli másik csillag a szövegben.
nem látott még többet egy Henriadnál, sem egy Messziadnál többet a’ termékeny Németség. Noha ez a’ hat remekje az emberi Léleknek alkalmasint mindenek előtt esméretes, és egyébaránt is Voltérnak az Epopoeáról, ’s a’ jelesebb Epicusokról irott Értekezése Néhai jó emlékezetű T. T. Pétzeli által*
által <Magy>
a’ Henriás’ végén magyarúl is olvastatik: nem tartom mindazáltal helytelennek, ha én is rólok egyenként, e’ mostani tzélomhoz képest, egy két szóval való jegyzést tészek.
I.*
I. <Tehát>
Első tehát az Ilias.
a) Ebben a’ Héros ama Péleusfi*
ama <fija> Péleus <fija> A Péleus után a fi szócska beszúrva.
Akhilles, a’ ki*
Akhilles, a’ ki Az a’ sor fölötti betoldás.
Görögországnak annyi Vitézei*
Vitézei A V v-ből javítva.
és Királyai között legkitetszőbb, kit Istenasszony szűlt, és ősz Chiron nevelt, kinek jelenléte nélkűl a’ Trójai*
Trójai <falak>
pompának az Isteni végzések szerént el*
szerént el Az el le-ből javítva.
nem lehetett 1000 hajók által is romlani, ’s a’ t. b)*
b) A sor fölé utólag bejegyezve.
Az ő Hérósi tselekedete, mellyet a’ Poéta (a’ többit*
a’ többit Utána olvashatatlan, áthúzott szavak.
p. o. Lyciának elpusztítását ’s egyéb efféléket vagy elhallgatván, vagy tsak mellesleg említvén) fő tárgyúl*
fő<ként> tárgyúl
vett fel magának, az ő hérósi tselekedete mondom ez, hogy midőn ő megharagudván a’ tsatákra ki nem ment, minden híres Vitézei mellett is omlani és veszni kellett a’ Görög Seregnek, midőn pedig Ő kedves*
kedves <a’> Az áthúzott névelő fölé írva.
barátja halálának megbosszúlására a’ viadalban megjelent, futott, vesztett és omlott a’ Trójai győzödelmes Nép; egy szóval az egy Akhilles*
Akhilles Elé betoldva: egy.
haragján függött a’ Görögök’ és Trójaiak jó vagy bal*
jó vagy bal A sor fölé írt betoldás.
Szerentséje; sőt végre, ama’*
ama’ <Vit>
híres vitéz Hektort is,*
Hektort is, Az is, a sor alá írt beszúrás.
annyi sok diadalmai után, nem másnak lehetett kivégezni, és az által az Akhaeusoknak*
kivégezni, <hanem annak> és az által az Akhaeusoknak <örök>
nyereségét, ’s a’ Phrygiai bírodalomnak örökös ledűltét megfundálni, hanem tsak Ákhillesnek. c) A’ Poéta,*
Poétá<nak> Az á-ról az ékezet törölve.
ama világtsudálta Homér, kinek hérósi*
hérosi A szó elé a sor fölött betoldva: ama világtsudálta Homér, kinek
talentumai, egyébeket elhallgatván, ezekben tündöklenek ki. A’ Munkájában előfordúló Személlyeknek külön külön erköltsi Charactert ád, és azokat vélek mind végig állhatatosan meg is tartatja. A’ régi szokásokat, városokat, helyeket nagy*
nagy Az n h-ból javítva.
gonddal rajzolja, és azáltal egész Versezetjének nem kevés tarkaságot (varietást) és abból származni szokott kellemetességet ád. A’ Természetet úgy festi, hogy abban őtet még egy Epicus sem tudta elérni, nem hogy meghaladni. A’ Munka Hexameterekben*
Hexa- <II. Második az Aeneis> meterekben A megkezdett új részt áthúzta, s folytatta az előzőt.
íródott Görög nyelven. Egy Európai Nyelv sints már, a’ mellyre le nem volna fordítva: tsak a’ Magyar az, a’ ki még ezt a’ halhatatlan Szerzeményt anyai Nyelvén nem olvashatja. Tsak ő az, a’ ki … de pirúlok saját*
saját A sor fölött betoldva.
Nemzetemnek Szégyenén,*
Szégyenén Javítva ebből: Szégyenére.
’s örömestebb*
örömestebb <inkább tsak> Az áthúzott szavak fölé írva.
hallgatok.
II. Második az Aeneis. a) Ebben a’ Hérós Aeneas, ama jámbor Vezér,*
Vezér, <kit az Égiek végzése arra>
a’ Szerelmek’ hatalmas Istenasszonyának szülötte, kit az örök végzések választottak arra, hogy*
hogy <Romát>
Trójának dűledékiből Romának vesse meg a’ fundamentomát, ő az, a’ ki*
a’ ki <…>
Házi Isteneit, vén Attyát,*
Isteneit, Attyát A szavak közé betoldva: vén.
háza népét, Polgártársait, ’s a’ Danausoknak és az irgalmatlan*
a’ <kegyetlen> A törölt szó fölé írva: irgalmatlan; ezután az a’ az-ra javítva.
Akhillesnek fogyatékját, a’ tűz közzűl, a’ végső*
végső <esveszes> Előtte a névelő és-ből javítva.
Veszedelem’ markából kiragadja ’s a’ t. b) Az ő Hérosi tselekedete az eddig mondottakból is kitündöklik, de ha hozzá tesszük ’s megfontoljúk azokat a’ szörnyű akadályokat és ínségeket, a’ mellyeken néki által menni, ’s győzedelmet venni szűkséges vólt a’ kegyetlen Júnónak az Égiek’ Királynéjának felejteni nem tudó haragja miatt, már akkor álmélkodnunk kell az ő tűrni szánt,*
szánt <tudó> Az áthúzott szó fölé írva.
az ő okos, istenfélő, és mindenkor diadalmaskodó*
diadalmaskodó A sor fölött betoldva: mindenkor.
bajnoki Lelkén. c) A’ Poéta Virgilius. – Virgilius! E’ szóban minden poétai Héroísmust bésummáztam: többet róla nem is szólok, nehogy az ő dítséreteit elmém’ hibájával találjam koptatni. Az ő Munkája*
koptat<gassam>. <Ki tudta valaha nagy> Az ő Munkája A szóvég ni-re javítva, elé a sor fölött betoldva: találjam. Az ő utólag beszúrva, a névelő ennek megfelelően Az-ra javítva.
Hexameterekben íródott Római nyelven: és ki az, a’ ki a’ Halandók közűl követhette volna valaha*
valaha Sor fölötti betoldás.
az ő verselésének mennyei hármóniáját! Ki az, a’ kit az ő Muzsájának minden lábejtésére*
lábejtésére <…> a’ <még> Az ére olvashatatlan betűkből javítva.
a’ dítséretrőlis*
dítséretrőlis A ről ét-ből javítva.
elfelejtkező*
elfelejtkező A szó vége olvashatatlan betűkből javítva.
álmélkodásig meg ne ígézett*
ígézett Javítva ebből: ígézhetne vagy ígézhetett.
volna! Az Aeneist már 15 tagú versekben magyarra fordította T. T. Kováts Jósef úr*
Kováts <Ist> Jósef Az úr a sor fölé írt beszúrás.
N. Kőrösi Predikátor, nékem hajdan a’ Poésisban*
hajdan<ában> a’ Poésisban
elfelejthetetlen Publícus Praeceptorom, a’ midőn*
a’ midőn <priva>
ugyanabban privátusom vala*
vala Sor fölötti betoldás.
nagynevezetű Budai Ésaiás Úr, Debretzeni Professor. Szerentsés öszvejövése két illyen […]*
illyen <Derék Hazafinak> A kitörölt rész fölé írt szó olvasata bizonytalan. Toldy első kiadásában az áthúzott két szót adja a főszövegben, és lapalji jegyzetben közli a következőket: „E két szó ki van a szerző által törölve s helyökbe sajátkezűleg más szó írva, de mellyet olvasni nem voltam képes.” (CsMM, 1844, 823. h.) A Harsányi-Gulyás, 1922 olvasata: Beletristának (II. 543. l.). Vargha Balázs visszatért Toldy megoldásához (CsMM, 1981, II. 270.). Az első két betű lehet B, D vagy P, a folytatás: -alabrinek, ahol azonban a br betűkapcsolat ismét bizonytalan. Végigtekintvén a szóba jöhető francia és német szavakat sem sikerült kielégítő megoldást találnunk, így a szó helyét kipontoztuk.
én reám nézve! ’s ha miben valaha Nemes Nemzetemnek ’s a’ Magyar Széptudományoknak tsekély tehetségemhez képest*
tsekély tehetségemhez képest Sor fölötti betoldás.
legkissebb díszére*
díszére <leszek>
találnék lenni, köszönjék azt e’ két Derék*
Derék A D olvashatatlan betűből javítva.
Hazafinak azok, a’ kik az aprolék érdemet is érdemnek szeretik tartani.
III. Harmadik*
Harmadik a’ <Gerusalemme Liber>
a’ Megszabadított Jérusalem.
a) Ebben a’ Héros Godofréd, ama’ Bullioni, ki az egész Keresztyénségnek*
Keresztyén<y>ségnek
Fő Vezére, minden Europai Nemzetekből öszvesereglett leghíresebb Vitézeknek feje, éppen mint a’ Görögökre nézve Ákhilles. b) Az ő Hérósi tette az Isten hajdani jelenlétével sok rendbéli tsudatételével, a’ Sz: Profétáknak, Pátriárkáknak sőt Magának az Istenfiának jelenlétével megnemesedett*
megnemesedett Javítva ebből: megnemesített.
Kanahánt,*
Kananahánt em. A szótagismétlés sorvégi elválasztás után történt.
a’ Jehovának*
a’ Jehovának Az a’ és-ből javítva.
szent városát a’ Jerusalemet,*
Jerusalemet, <sot>
és magát a’ Mennyből szállott szabadítónak, az Isten’*
Isten’ <örökk>
szerelmes fiának, az egész Emberi Nemzet Idvezítőjének Koporsóját, egy ollyan Néptől megszabadítani, a’ mely a’ Krisztus nevének ’s az ő róla neveztetett Népnek megeskűdt ellensége volt, már akkor győzedelmeivel Ásiát bétőltötte, Áfrikát zaklatta, Europát rettentette: melly tzélját nem tsak hogy elérte a’ Bullioni Hérós, hanem a’ mi sem az előtt, sem azolta nem történhetett, a’ Jérusalemi*
Jérusalemi <Királyság>
Koronát Keresztyén házba, ’s önnön fejére helyheztette. c) A’ Poéta Tasso, kinek*
Tasso, kinek Sor fölötti betoldás.
Hérosi tulajdonságát legfőképpen láthatni az ő nagy, világos és tüzes Fantáziájában, a’ millyen még a’ Parnasszuson ekkoráig magát nem mutatta; ebből származnak azok az eleven képek és festések, mellyek ezt az Epopoeát Napkeleti Paraditsommá tészik: mind ezeknek hasonlíthatatlan kellemetességet*
kellemetésséget em.
ád az ő verseinek hármoniája, mellyet*
melly <kezében volt> Az áthúzott szavak fölé írva: segített, ennek hatására a törlést megelőző szóhoz toldva: et.
segített az Olasz Nyelv, az a’ Nyelv, melly minden nyugotiak közt leghangitsálóbb.*
leg<poési>hangitsálóbb
– Az ő Munkája 8 sorú Strófákban íródott, a’ millyent az olaszok a’ nagyobb Poémákban leginkább gyakorolnak: úgy hogy minden sor 11 syllabából áll, és az első sor a’ 3dikkal és 5dikkel; a’ 2dik*
a’ 2dik Az a’ és-ből, a 2 a’-ból javítva.
a’ 4dikkel*
4dikkel A szóvégi -el és-ből javítva.
és 6dikkal egy Cadentiára esik; a’ 7dik*
7dik A 7-es 6-osból javítva.
és 8dik pedig, vagy is a’ két utolsó sor, meg egyez egymással. Ugyan versengettek azon minden Európai Nemzetek, hogy ezt az Újabb*
Újabb <Poe>
Világnak legédesebb*
legédesebb Az é k-ból javítva.
Poémáját önnön nyelvekre átaltegyék, mellyet ki több ki kevesebb szerentsével végre*
végre Az r b-ből javítva.
is hajtottak. Emlékezem rá, hogy 1790*
hogy <90> 1790
táján valaki Hazánkfijai közzűl is megígérte volt ennek Magyar fordítását: de még mind ez óráig*
óráig <ennek>
el kellett nála nélkűl lennünk, mellyet valóban sajnálhatni!
IV. Negyedik az Elvesztett Paraditsom. a) Ebben a’ Hérós (nézd a’ vakmerőséget, melly*
vakmerőséget melly A vesszőt pótoltuk.
tsak egy Ánglustól telhetik ki!) maga a’ Teremtő, maga a’ Megtartó, maga az – Isten! b) A’ Hérosi tselekedet már eléggé ki van fejtve, mihelyt megmondám hogy a’ Hérós maga az Isten. Hol*
Isten! Hol <volt> A szavak közé és a sor elé írt NB. jelzi az utólag betoldott mondat helyét. E mondat a kéziratban közvetlenül a c) pont előtt olvasható.
lehet már álmélkodásra méltóbb dolgot képzelni,*
képzélni em.
mint a’ Nagy Világnak a’ Semmiből tsupa Szóval való alkotása! az Embernek*
Embernek Az E e-ből javítva.
ez Isten’ mássának, Világ Summájának teremtése! a’ hová járúl még a’ Sátánnak és az ördögöknek (kivált a’ Britannus’*
a’ Britannus’ Az a’ bi-ből javítva.
Fantaziája után képzelvén) haddal*
<megront> haddal
való megrontása! a’ jószívű megtsalatott milliom Halandóknak meg*
Halandóknak meg<…>
szabadítása! c) A’ Poeta Milton. Talám nem hibázok ha azt mondom, hogy a’ Világ’ alkotásának*
alkotásának Az n t-ből javítva.
plánuma szerént, különössen teremtette az Isten ezt a’ Miltont, hogy az ő Felsége’*
Felsége’ <dolgait>
nagyságos dolgait méltóképpen énekelje, és énekelni tsak ő tudja. Melly mérészen hág fel ő a’ Mindenhatónak*
ő a’ Mindenhatónak Az ő sor fölé írt betoldás.
Zsámolyáig! melly vakmerőn száll le a’ Sátánnak kétségbeesett Tanátsházáig!*
Tanátsházáig A h á-ból javítva.
melly Oriási Képeket, melly határtalan mezőket*
melly határtalan mezőket Sor fölötti betoldás, előtte a vesszőt pótoltuk.
fog fel egyszerre Fantáziájában! Bizonytalan fénnyel, ’s világos homállyal festi a’ kiterjesztetett Erősséget, szem’ elfogó ditsőséggel a’ Mennyországot, rémitőleg a’ Poklokat, édesen a’ Paraditsomot.*
Paraditsomot A P olvashatatlan betűből javítva.
Egyszóval nem ő látszik a’ Világban élni és képzelni, hanem a’ Világ, az ég, főld, pokol és levegő az ő agyvelejéből kigombolyodni. Ezt az Isteni Poémát, melly*
melly <…>
kettős Strophákban íródott, Magyarra fordította*
fordította <Cs>
Kapitány Bessenyei Sándor Úr, folyó beszédben, a’ melly fordítás, ha sok hellyen nem mérkőzhetik is az Ánglussal, de több hellyen ragyog, hízelkedik, és a’ Magyar Nyelvnek izmos kinyomásaival sújtja lelkeinket.
V. A’ Henriás. a) Ennek Hérossa ama’ Koronás Virtusoknak példája, IV Henrik Frantzia Király, kinél jobb ember nem sok űlt valaha a’ Trónusban, tudós, emberszerető, jó polgár, jó katona, jó Király. Ki is b) gyermek korától fogva a’ veszedelmek*
veszedelmek<től>
és (rangjához képest) a’ Szegénység által edződvén, noha a’ Vallásbéli villongások, a’ kevély Ligának hatalmasi, a’ fél világot bíró Spanyolok, és tulajdon jobbágyai ésszel, pénz[z]el,*
pénzzel em.
fegyverrel ostromlották, még is a’ Frantzia Királyságot szerentsésen elnyerte, a’ Burboni Házat megkoronásította, és a’ mi leghéroicusabb*
leghéroicusabb <tette>
tselekedet, ellenségit szelídségével, pártos jobbágyit jóvoltával, az egész akkori világot bőltsességével maga szeretetére hajtotta. c) A’ Poéta Voltér. Egy különös Lelket említék most, ki a’ tudományoknak minden nemében (a’ mi még az emberek közűl senkinek sem adatott) nagy lévén a’ Tudósok’ seregében átaljában Hérós volt. A’ Poésisnak is minden pályáján kitetsző tálentommal futott, és majd mindenikben koszorút nyert. Különösen az Epopoeáját a’*
Epopoéáját az <édes és> em.
tsínos és édes Stylus, a’ körömre menő verselés, a’ Karakterek’ jóltalálása, a’ fontos mondások, epizodák és leírások tészik kitetszővé. Munkája kettős strofákban íródott. Magyar Fordítása kettő van, hasonló versekben: Egyik a’ néh.*
A rövidítést föloldva: néhai.
T. T. Túlatiszai Superintendens Szilágyi Sámuelé, a’ másik néhai T. T. RKomáromi*
A rövidítést föloldva: RévKomáromi.
Prédikátor Pétzeli Jósefé, melly két fordításról minthogy sokan sokképpen szóllanak, én a’ kettőt egybevetvén rólok való értelmemet itt előadni bátorkodom. Szilágyinak fentebb járók*
Szilágyinak <mérészebbek> Fölé írva, de szintén törölve: <tömöttebbek>, végül a sor alatt javítva a véglegesre: fentebb járók.
az ideáji, fontosabbak a’ kinyomási, mérészebbek a’ fordúlási; de a’ mellett dötzögőbbek nála a’ versek, törtebb a’ Magyarsága, és az egész Munkája a’ kényesebb füleknek kelletlenebb. Pétzeli*
Pétzeli <ideáji>
nyájasabb ideákkal él, de sokszor puha is, az ő kinyomási*
kinyomási <jobbak és>
hellyesebbek, tisztábbak, de gyakran velőtlenek és üressek, periodusi önkéntvalók és gömbölyűek, de nagyon közelitnek a’ rythmicussághoz, melly a’ Vitézi Poezist*
Poezist A t nak-ból javítva.
oskolai sorsra alatsonyítja; egész Munkája ugyan tetszik, és a’ Magyar nyelvnek kellemetességét magában hordozza, de térdei erőtlenek; bajnoki teste az ékesség mellett nem bír*
bír Sor fölötti betoldás.
elég temérdekséggel.*
temérdekséggel <bírt>.
Szilágyi maga előtt tartotta Burbont és Vóltért;*
Voltért és Burbont A szavak fölött számozás jelöli a helyes sorrendet.
Pétzeli pedig a’ Magyar Olvasót és saját fordítását. Mindegyiknek van hibája,*
hibája, <de>
melly a’ másikban*
másikban A ban nál-ból javítva.
nints meg; mindegyiknek van sok szép tulajdonsága, melly a’ másikban nem találtatik. Bezzeg ha egy olly Lélek a[k]adna, a’ ki*
a adna, a’ ki <mind a’ kettőnek a’ virtusát … egyé> Az első szó eleje nem olvasható pontosan, em.
Szilágyinak a’ hathatosságát, a’ Pétzeli édes Magyarságával*
Magyarságával <eg>
feleresztvén, mind a’ kettőnek*
mind a’ a’ kettőnek Sor végi, illetve sorkezdő helyzetben fordul elő a véletlen kettőzés, em.
virtusát egy fordításban egyesítné: az adna ám Munkát! az készítne ám ollyant, a’ mi magát, a’ Frantzia Nyelv belső phthisise miatt sokszor hijába erőlködő Henriadot is, ditsekedésünkre meghaladná!
VI. A’ Messiás. a) Ebben a’ legújabb és a’ mi emlékezetünk*
emlékezetünk<re>
táján szereztetett Epopoeában a’ Hérós, az Isten’ fija,*
fija Javítva ebből: fia.
a’ Sz: Háromságnak öröktől fogva való Személye, ki magát érettünk az emberi természetig lebontsátván e’ Világi sok Szenvedései és keserves halála után*
után Az u r-ből javítva.
végtére mint az egész Emberi Nemnek Idvezítője, bűn Halál és Sátán Meggyőzője, a’*
Az a’ az alakból javítva.
föld és ég által meg is ditsőíttetett. b) Ez a’ felséges tzikkelye a’ Vallásnak, tészi már annak az Epopoeának tárgyát, ’s amaz*
amaz <hol>
örökkévaló Bajnoknak hérósi tselekedetét, melly minden diadalmakon annyival felyűl vagyon, mint az ő Királyi Széke, mellyben űl Szent Attyának jobbján, ez agyag golyobisotskánál; a’ mellyből és a’ mellyen mi*
a’ mellyből és a’ mellyen mi <élü> A két névelő utólagos betoldás, az első a sor elé a margóra, a második a szavak fölé.
halandók élünk. c) A’ Poéta Klopstock, a’ ki valamint az Isteni Hérósnak választásában az Ángliai mérészségét merte követni, úgy festéseiben, kinyomásaiban ’s egész kőltésében is nem igen hagyja el a’ Paraditsom’ Éneklőjét; sőt abban meghaladta őtet*
őtet Első két betűje az-ból javítva.
hogy új ideájinak kimagyarázhatásáért új Szókat és új Szófoglalásokat mérészelt tsinálni, a’ mellyért ugyan Magyarországon, minden nagy*
nagy <esze>
tálentoma mellett is, Oskolai Árestomban gőzölögtették volna ki agyas*
agyas Az első a a’-ból javítva.
fejéből a’ szer felett való Zsenít; nálunk mondom, ahol minden Szónak ollyan neoacquistica formán kell producálni a’ maga nemességét, és Diplomájának szinte a’ Volgamellyéki Pusztákról,*
Pusztákról A ról olvashatatlan betűkből javítva.
vagy a’ már leomlott Capitoliumból*
Capitoliumból <kell>
emánálttnak kell lenni.*
emánálttnak lenni. A szavak fölé betoldva: kell.
Ő pedig nemzetebéliektől mit nyere érette? Ezer dítséretet, örök hálát, és azt a’ ditsősséget, hogy a’ szerentsés német nép őtet tartja Nyelve’ jobbítójának, bővítőjének, és díszleltetőjének. Szép polgári érdem! kevély tserfakoszorú!*
tserfakoszorú! A szó mellett a margón + jel, alatta, részben a margón, részben a sor közé benyúlva: pag. 41., amely jelzés a következő oldalra utal, ahol is a siessen. szó után (tehát a bekezdés végén), hasonló formájú jelzéssel megtalálható a betoldandó rész.
Az ő Versei hexameterek; de nem a’*
de nem a’ <Gör>
Jóniai, se nem a’ Látiumi hexameterek ám, hanem a’ millyeneket tsak az a’ Nyelv engedett véle íratni, a’ mellyen*
a’ mellyen <tsak>
a’ Hercinia Nyilassainak*
Hercinia<i> Nyilasoknak Javítva erre: Nyilassainak.
maradéki beszéllni kéntelenek. A’ sok Diphthongus, a’ tömött posítiók itt egymásra tolakodnak, ’s még is elkell hinnünk, hogy a’ lábak Dactylusok. A’ mit Horátzius a’ Görögökről mond, hogy Graiis ingenium, Graiis dedit ore rotundo Musa loqui, azt a’ Római Poétákról is elmondhatjuk: de a’ Németeknek, elméjek úgyan van, de a’ szájok inkább tsútsos, mint sem gömbölyű. Ezt az Epopoéát, mellyel a’ szomszéd Nemzet olly igen kérkedik, egészen lefordította még ezelőtt nehány esztendővel T. Kazintzy Ferentz Úr folyóbeszédben, melly a’ mint a’ Museumban kijött Mustrából láthatjuk, olly ditsőségére szolgálna a’ fordítás’ dolgában Nemzetünknek, mint az Anglusoknak a’ Pópe Homérusa. Méltó is ezt a’ követhetetlen Stylusú Urat*
Urat <az egész Németse>
minden magyaroknak, kiket olly igen szeret, és az egész Németségnek, mellyet olly nagyon tisztel, nevében itt megkérnem, hogy Magyar Messiádéját a’ Világgal közleni siessen.

§. 4. A’ Bajnoki Epopoeáról.

Bajnoki Epopoéának (Ritterepopéa) nevezem azt az Epopoeát, a’ mellyben valamelly derék Ember, vagy jeles tselekedet, fellengős stylussal úgy íródik le, hogy az olvasótól*
olvasótól A tól ban-ból javítva.
mind a’ Dolog, mind a’ Versezet eránt,*
eránt, <dít>
helybenhagyást és dítséretet érdemel ugyan; de őtet*
őtet Sor fölötti betoldás.
az álmélkodásig fel nem emelheti. Ez az Epopoea a’ hérositól annyiban külömböz, a’ mennyibe a’ nagy ember a’ Hérostól, a’ jeles tselekedet a’ tsudálatostól, és a’ Szép elme a’ Zsenítől. Ama’ 3 tárgyak közűl,*
tárgyak<hoz képest> A törölt rész fölé írva: közűl.
mellyeket az Epopoeának visgálásában előnkbe tettünk, mihelyt az egyik el nem éri a’ Heroismust, azonnal az Epopoea ebbe a’ 2dik Classisba bukik le. Mert megesik*
megesik Az m a’-ból javítva.
hogy a’ Poéta kiválasztott magának egy valósággal hérósi személyt, megesik hogy a’ Tettek is héróshoz illendők; de ő maga nem bír elegendő Lélekkel azoknak éneklésére. Illyen Silius Italicus. Hannibal egy ollyan Hérós, hogy már külömb nem kell, a’ Puni Háború rakva nagyságos tettekkel; de a’ Puniták’ Irója nem bír elég innal illyen nagy tehernek hordására: Homerus a’ régulákat teremtette, Siliust pedig a’ Régulák. Megesik továbbá, hogy mind a’ felvett Személly, mind a’ Poéta, a’ magok nemében Hérósok; de a’ leírott dolgok nem hérósiak. Illyen*
Illyen <Claudianusn>
baja van a’ Claudianus Munkájának de Raptu Proserpinae. A’ Tartar’ Fejedelme, kinek tartozik minden a’ mi él, vagy*
a’ mi él, vagy A vagy vala alakból javítva, az él, a sor fölé írva.
valaha élt, ki a’ Styxnek kilencszeres folyásával békerített birodalmat, mellyből kijönni senkinek sem lehet, egy szavával igazgatja, egyszóval az Alvilági Jupiter fényes egy Személy!*
Személy! <A’ P>
Claudianus is a’ mint Töredékiből látjuk tele Szusszal tudja fújni az Epicusok’ trombitáját: de mitsoda Hérosi dolog vagyon egy tehetetlen*
egy <viragokat szedő> A törölt rész fölé írva: tehetetlen.
Leánykát, virágot szedő gyenge barátnéji közzül,*
közzül, <tüzet>
lángot fuvalló 4 garabontzás lovakon a’ pokolba leragadni? – Illyen formán mernék a’ Pharsalicáról is ítélni. Mert igaz az, hogy Cato, Pompejus és Caesar Hérósok vóltak, igaz az is, hogy Lucanus egy a’ legnagyobb elmék közűl, kik valaha Romában éltek: de a’ polgári háború, az Atyafiak’ vérontása, és a’ Hazának megbuktatása, ugyan kérlek mellyikhez*
kérlek <Héróshoz> A törölt rész fölött: mellyikhez.
illendőbbek? egy Héróshoz é, vagy egy országos Gazemberhez? – Az Epopoeának ezzel a’ 2dik nemével rakva a’ Világ’ Parnasszusa, minthogy Hérosi Éneklő ollyan kevés van, mint Macedóniai Sándorok, Szép elme pedig, a’ tudatlanság truttzára is, bőséggel találtatik. A’ derékségig*
derékségig Az e fölött áthúzott ékezet.
felmehet az ember tanúlás, olvasás és fáradhatatlan munkásság által is, elméjét bővebbé, szebbé,*
szebbe em.
magassabbá*
magassabbá Az első b g-ből javítva.
teheti iparkodásával: de herósi nagyságot illyen mesterséggel senki sem szerezhet magának, és ha valahol, itt igaz ama régi Magyar mondás hogy Terem az ember!

§. 5. A’ furtsa Epopoeáról.

Valamint a’ méltóságos Tragoedia (Szomorú Játék) a’ maga nevét baktól vette, mellyet a’*
mellyet a’ <régi>
Görög Tudományoknak első gyermeki esztendeiben a’ Versengőknek jutalmúl tettek vala fel: úgy a’ vígjáték,*
vígjáték, <va>
melly akkor az útak és utszák megett mutatódott a’ néző*
néző<k>
népnek; Comoedia nevet nyert magának. A’ Régiek természeti módon nevezték el akkor ezeket, az Újjabbak jobb*
jobb<at>
nevet nem akartak adni és a’ régit (noha már nem tulajdonképpen) megtartották. A’ Comoedia szóból lett egy másik, a’ Comicus, a, um; melly elejinte tsak azt tette, a’ mi a’ Comoediához vagy vígjátékhoz tartozott; de*
de <azután>
idővel messzebb kiterjedt a’ jelentése, és alatta mindent értettek*
értettek Sor fölötti betoldás.
a’ mi nevetséges, tréfás, víg és furtsa dolog. Igy ment által ez a’ terminus, a’ Drámák országából, az Epopoeákéba is; és nagyon hellyesen: mert a’ mint*
a’ mint Javítva ebből: a’ millyen.
van amazok között a’ Comoedia*
között a’ <Tragoedia> Comoedia
a’ Tragoediához, úgy van ezek köztt a’ Heroica Epopoea a’ Comicához. Sokat gondolkoztam rajta, mint a’*
mint <egyi> a’
Poética Tudományban előfordúló több mesterszókra nézve is, hogy a’ Comicumot mivel tégyem ki legjobban magyarúl: a’ Németek, és minden Európai tudós nemzetek megtartják ugyan a’ Görög nevezetet, de ez engem el nem rettentett; mert a’ nyugotiaknak nyelvébe könnyebben eltsúsz az idegen*
az <Nyugati> idegen A törlés után az eredeti a’ az-ra javítva.
de nyúgoti szó, hanem a’*
hanem a’ <Magyar>
Volgamellyékiből úgy kirí, mint a’ Pesti Kortsoknak magyar őltözetjek mellett a’ Német elejű nadrág, vagy a’ Kaput alatt az aranyos öv; ’s azomba kitsoda tett minket ollyan nagyon majmaivá a’ kűlföldieknek? O Imitatores, servum pecus! Óh követők, követők! rabi barmok! Probáltam tehát a’ Comicumot vígnak tenni, de ki nem látja hogy a’ mi víg, az nem mind Comicum? probáltam tréfásnak, de mi tréfásabb Anacreon*
Anacreon<nál>
és Horátz’ Odáinál, és azért nevezhetni é Comicumnak? probáltam nevetségesnek, és igaz hogy a’ Comicumnak ez a’ főtzélja, hogy nevetséget*
nevetséget A szóvégi t s-ből javítva.
indítson, ’s ennél fogva éppen természethez alkalmaztatott neve lett volna; de én ugyan, engedj*
engedj<en>
meg Magyarom, ennek a’ válogatósságomnak, én ugyan ha jó*
Sor fölötti betoldás.
gyökér szóra szert tehetek, örömest felhagyok az ágazottakkal, hosszabbakkal ’s hármoniátlanabbakkal. Illyen jó eredeti szózat pedig ez hogy Furtsa, mellyel mindenkor vígat,*
vígat A v n-ből javítva.
tréfást és nevetséges embert vagy dolgot szoktunk kifejezni. Szabad légyen tehát a’ Furtsának Comicumot tenni: és egymást*
és <azzal té> egymást
megértvén fogjunk a’ matériához. – Comica Epopoéának nevezzük azt az Epopoeát, a’ mellyben vagy a’ Hérós, vagy a’ Viselt dolgok, vagy a’ Poétai Előadás elveszti a’ maga Hérósi nagyságát és tréfássá válik, hogy az olvasót nevetségre fakassza. A’ Ridiculumnak, vagy nevettető dolognak sok és bő kútfejei vagynak, mellyekből betsűletes ember módjára lehet tréfát űzni és Comicumot tsinálni, és a’ mellyeket Cicero ’s ő utánna az újjabb*
újjabb <philoso>
bőltselkedők és Literatorok úgy kidolgoztak, hogy már hozzá valamit adni szinte lehetetlen. Azt mondja Pope, hogy a’ köz elmék és üres fejek nem tudnak egyébből elméskedni, hanem tsak a’ Vallás’ tsúfolásából és a’ fajtalan dolgokból; a’ melly ha nem mindég is,*
is Sor fölötti betoldás.
de több ízben igaz. Három közönséges kútfeje van a’ furtsaságnak vagy Ridiculumnak az Epopoeában ama’ sok ízben említett 3 fő tárgyakhoz képest. Ugyan is, vagy a’ Személly nevetséges,*
Személly <nevetséges> <és> Az áthúzott rész fölött: nevetséges,.
a’ viselt dolgok pedig heroicusok, és azokat a’ Poéta is Vitézi*
Poétai is Vitézi A Vi olvashatatlan betűkből javítva, az előtte lévő szó vége javítatlan maradt, em.
trombitán harsogtatja, a’ mint látjuk a’ Batrachomyomachiába, ahol a’ Béka és Egér hérósok, olly rettenetes háborúba keverednek, a’ mellyre mint ama’ Trójaira*
Trójaira <Jupi>
Zeusz és az Istenek egész Tanátsa, Márs és Minerva, Olympus Tornátziból a’ felhőkre ’s a’ főldre leszállanak, Homerus pedig, (már akárki írta, a’ most ide nem tartozik) Iliási tele hanggal zengi vitézi poémáját: Vagy, ha a’ Személly hérós; a’ viselt dolgai nevetségesek, a’ Poéta pedig megtartja a’ fellengős szárnyakat, illyen a’ Secchia rapita, a’ mellyben két hatalmas olasz városok,*
városok Az ok utólagos sor alatti beszúrás.
Modena és Bologna, hartzolnak, annyira hogy ebbe a’ tűzbe egész Italia,*
Italia <a’ Néme>
Püspökök, Nemesek, Cardinálok,*
Cardinalok, <Néme>
Fejedelmek, sőt maga a’ Német Császár és a’ Szentséges Pápa is belé elegyednek; és miért? egy hitvány merítő Vedérnek elragadtatásáért; maga pedig Tassoni, ki ezt a’ híres munkát olaszúl írta, XII nagy Könyvben szinte*
szinte <az Ariosto fellengős hadi kürtjével>
a’ legfentebb járó poésist*
poésis<sal írja le> A val rag t tárgyragra javítva.
mutogatja: Vagy pedig végtére, a’ Személly is Hérós, a’ viselt dolgok is hérósiak, hanem a’ Nevetség vagy Furtsaság tsak a’ poétai előadásban találtatik, p. o. a’ mint már*
már Sor fölötti betoldás.
mondottuk, hérós Aeneás, és az ő Dolgai álmélkodásra indítók,*
indítok em.
de ki ne nevetne*
nevetne A szóvégi magánhangzó olvashatatlan betűkből javítva.
mégis, ha az ő történetit a’ Blumauer’ előadása után olvassa? Illyen Munka*
Munka<t> Az a fölött áthúzott ékezet.
a’ Régiektől hozzánk nem jutott az egy Békaegérhartznál: hanem az Ujabbaknál felesen találtatnak, mellyek közűl a’ híresebbeket egy szóval itten megemlítjük, azokról pedig, a’ mellyek már Magyarúl is vagynak fordítva, bővebbetskén*
bővebbetskén A k olvashatatlan betűből javítva.
értekezünk. Nevezetes Comica Epopoéák az Olasz nemzetnél La Secchia Rapita, di Aless. Tassoni.

[üres hely]

Magyarra fordíttattak ezek közzűl a’ következendők:
I. Békaegérhartz, írta Homér, általöltöztette, Cs. V. M. a’ Blumauer’ módja szerént. Ennek a’ munkának foglalatját az imént már elmondtam, itt tsak azt említem, hogy Balde nevű Német Jésovita kidolgozta ezt a’ Görög Originál szerént Deák Hexameterekben de sokkal bővebben, és V Könyvekre szabta*
szabta <osztotta> Az áthúzott szó fölé írva.
fel; én is*
is <pedig> Az áthúzott szó fölé írva.
hasonlóképpen nem szó szerént fordítottam, hanem a’ furtsaság’ kútfejét megduplázván, travestáltam, és IV Pipadohányra, vagyis IV Könyvre osztottam, a’ verseknek is azt a’ nemét vettem fel, a’ mellyel élt Blumauer; melly munkámat még*
még <fiatal>
18 esztendős Sijeder koromban készítvén, munkájim közűl kimustráltam, de jó Uraimnak ’s barátimnak kérésekre meg egyengetvén, legalább azon Keveseknek a’ kedvekért,*
kedvekért, <is> Előtte a névelő sor fölötti betoldás.
a’ Kiadnivalók közzé béiktattam, és Előbeszédűl ezt a’ Trochaicust függesztettem elejébe:

Ebbe’ azt kérded mi jó? –
Nintsen írva Serio:
Melly hibámat vékonyítja,
’S a’ mi benne jó, nagyítja.
Az Homér’ játékait
Játsza újabb tréfa itt.


II. A’ Pulpitus, írta Boileau, fordította Kováts Ferentz Ingenieur Úr. Ez a’ remek készűlt ama’ nyájas és éles Frantzia*
Frantzia Sor fölötti betoldás.
Satyristától,*
Satyristától, <Boileau>
Boalótól. Foglalatja ez, hogy egy régi Kántori Pulpitust a’ Prépost feltétetvén a’ Kórusba, azt a’ Kántor levetteti; melly miatt a’ két Lelki atya öszveháborodván*
öszveháborodván <a’ Kápta>
miattok az egész Káptalan, és a’ Sz: Kápolnának minden Papjai, Tisztei és Szolgáji két részre hasonlanak,*
hasonlanak A második a á-ból javítva.
és iszonyú de nevetséges tsatát indítanak, kivált holmi nagy de ízetlen Könyvekkel. Tellyes ez a’ Munka festésekkel, kőlteményekkel,*
kőlteményekkel, <gyönyörű>
poétai virágokkal, sóval és etzettel. A’ Magyar fordítást hasonló kettős Strófákban tette, ama’ jó, de quietált Literator, kit a’ homlokon említettem.
III. Az elragadtatott*
elragadtatott A szó eleje javítva ebből: ellopo.
Hajfürt, írta Pope,*
Pope A P a-ból javítva.
fordította Cs. V. M.
Ennek a’ kedveltető Poémának, mellyet Ánglus versekkel V Könyvben írt, Pope ama’ szép Lélek, egész foglalatja ide megy ki, hogy egy Ánglus Gavallér, Belindának (kőltött neve egy valósággal éltt Ánglus Kisasszonynak) egyik Lockját vagy hajfürtjét alattomba elmetszi, és abból nagy ellenkezés származik a’ Királyi udvarnak*
udvarnak A nak ban-ból javítva.
Gavallérjai és Dámái között, mellynek kimenetele a’ lesz, hogy hajfürtjét ugyan Belinda többé*
többé A t v-ből javítva.
vissza nem nyeri, hanem annyi vígasztalása jut,*
vígasztalás<t nyer> A szóvégi t a-ra javítva.
hogy az a’ Holdba felragadtatik, ahová szoktak vitetni minden jeles*
jeles <haszon>
hijjábavalóságok. Nints ehez hasonló a’ Comicus Világba, ha saját ítéletemet magyarán kimondanom szabados: nem bánt ez sem szemérmetességet, sem vallást, sem nemzetet, vagy akármit is a’ mi szentnek tartatik, még*
még Az é olvashatatlan betűből javítva.
is tele van tréfával, tsípősséggel és furtsasággal, mellyet az első nevelésű Dámák előtt is, a’*
is, <fe> a’
podágrás Dogmatikus’ muzéumában is, fel bátorkodhatsz olvasni. Láttam én ennek egy folyóbeszédi fordítását, ílly tzím alatt: Az ellopott Bukli, fordította Ánglus nyelvből Egy valaki az Ipoly mellett: egy darabja nálam meg is van, és az Előbeszédjébe azt jelenti a’ Fordító, hogy ő e’ Versezetet az Ánglus nyelvben való gyakorlás kedvéért fordítgatta; abba tehát szerentsésebb nálam, hogy az eredetiből egyenessen tehette által nyelvünkre, a’ midőn én tsak a’ Frantzia folyóbeszédből boldogúlhattam. Ki légyen az a’ Fordító ki nem tanúlhattam, annyit mondhatok, hogy jó Magyar, de nem kellemetes.
IV. Magyar Éneis, mellyet Virgiliusból travestiált Blumauer Úr, most pedig Magyarúl általöltöztetett Szalkay Antal Úr, Bétsben nyomt.*
A rövidítlést föloldva: nyomtattatott.
– Virgiliusnak Aeneis nevű heroica Epopoéáját sinórmértékűl vévén fel a’*
Az a’ B-ből javítva.
híres Blumauer, egy Comica Epopoéát tsinált belőle*
belőle <XII>
szintúgy XII Könyvben és kiadta német Versekben;*
Könyvben és <német> kiadta <Bétsben> német Versekben A ben kel-ből javítva.
melly versek Jámbusok, és áll*
és ál<anak>
egy Strófa 7 sorból, az első,*
első, <második>
harmadík, ötödik és hatodik sor*
sor A sor fölött betoldva.
4 lábú, a’ második, negyedik és hetedik 3 ½ lábú, az első sor a’ harmadikkal, a’ második a’ negyedikkel, az ötödik a’ hatodikkal egy cadentiára esik, az utolsó vagyis hetedik sor pedig cadentiátlan. Mihelyt ez a’ Munka III Kötetben a’ Bétsi Sajtó alól kikerűlt, azonnal egész Europában mind maga, mind annak sok rendbéli fordítása nagyon kapós volt. A’ Magyar fordításának tsak 1ő kötetje láthatott világot, mellyben az Aeneisnek 4 Könyvei, 3 Könyvekbe vagynak foglalva, a’ többi két Kötet a’ Censura alól ki nem jöhetett, nagyon mérgesek lévén a’ T. T. Clerus ellen való tsípdezési a’ Bétsi Könyvzsibvárosnak. Erről*
Erről Az E olvashatatlan betűből javítva.
a’ fordításról méltó megjegyezni, hogy az nem szóról, szóra készíttetett a’ németből, hanem sokkal kissebb emennél, néhol pedig Szalkay Úr maga is gondolt hozzá, és ítéletem szerént nem*
nem <Ma>
helytelenűl.
Itt már talám némelly Érd. Olvasók várták, hogy a’ Tassoni’ Elragadtatott Vederjéről is emlékezzem, minthogy annak Magyar fordítását az Ujságokban ezelőtt néhány esztendőkkel megígértem. Igaz is az, hogy én ahoz hozzája fogtam, de majd minden oldalon tapasztaltam a’ Perrault Úr’ róla tett*
tett Olvashatatlan betűkből javítva.
ítéletének helyes voltát, hogy t. i. annak minden Szépségét tsak egy született Olasz, vagy az olasz nyelvet, szokásokat, történeteket és kivált olasz Poetákat merevűl esmérő Ember érezheti, tele is*
is. Sor fölötti betoldás.
van az a’ jeles munka az olasz*
olasz <po>
közmondásokra való ezer tzélozással, melly helytelenűl esnék Magyarúl, tele van számtalan travestiálásával, vagy Görögössen parodiájával a’ nevezetes*
az nevezetes Sor fölötti betoldás, előtte a névelő javítatlan maradt, em.
Olasz poéták’ verseinek, melly poétákat valaki könyv nélkűl nem tud, kéntelen az elmés paródiákból származó gyönyörködés nélkűl el lenni; hogy tehát a’ szép*
a’ <szép> szép
Olasz Komoediásból, nyomorék Magyar Scurrát ne tsináljak, félbe hagytam munkámat és darabjait*
darabjait Sor fölötti betoldás.
Vulcanusnak dedicáltam, eszembe tartván a’ mit Horatz mondott hogy quae desperat tractata nitescere posse, relinquit. De nem fizetem é le Hazámnak tett adósságomat azzal, hogy a’ szép Belinda’ Vukliját*
szép Belinda’ Vukliját <hasonlíthatatlan Hajfonatját> Az áthúzott rész fölé írva.
adom neki, egy Modenai*
Modenai Az M V-ből javítva.
Veder helyett? Éppen így jártam az Iliade Giocosájával is Loredánnak; mellynek elmaradását ismét azzal az Eredeti*
az <ori> Eredeti
Comica Epopoeával kívánom helyre hozni, a’ mellyről már szóllani itt van legjobb alkalmatosság.*
legalkalmatosság. A szó fölé írva, az első g fölött kezdve a következő: jobb, em.
Ennek tzímje:
A’ Vitéz Dorottya, vagyis a’ Dámák’ Diadalma a’ Farsangon. Furtsa Vitézi-Versezet IV Könyvben. Szerzette Csokonay Vitéz Mihály. Ennek foglalatja ím ez: I Könyv Ebédig, Carneval (Olasz szó, tesz Farsangot, itt pedig annak personificált Istenét) ki indúl 1799*
1799 Sor fölötti betoldás.
Budáról, hogy az egész Magyarországon feljegyezze kik mentek férjhez, kik még leányok, kik özvegyasszonyok, Fejér és Veszprém Vmegyéken Dolgát*
Vmegyéken [=Vármegyéken] Dolgát A D olvashatatlan betűből javítva.
végezvén megy Somogyban (én akkor ott laktam) és Kaposvárott nagy pompával fogadtatik,*
fogadtatik A tatik ja-ból javítva.
tele a’ Szála Gavallérokkal és Dámákkal, kikkel Carneval együtt ebédel, ebéd végén az új Menyetskékért*
Menyetskékért A szó eleje olvashatatlan betűkből javítva.
egyet iszik és inni parantsol, Himennel a’ nagy Matriculában megjegyezteti a’ férjhez mentteket és pártába maradtakat, mellyért a’ vén*
vén <Dá> Az áthúzott betűk fölé írva.
Leányok ’s főként Dorottya Kisasszony igen meg bosszankodnak. 2 Könyv Estvélig. Tántzok és játékok tartatnak, mellyek alatt több több materiát találnak Dorottyáék a’ haragra és a’ Carneval ’s a’ Gavallérok ellen való torzsalkodásra. Éris, a’ vísszavonás Istenasszonya kap az alkalmatosságon; ’s Dorottyát választja ki a’ háborúság’ szerzésre, kit*
ki<robantá> hogy Az áthúzott r t-re javítva.
hogy pestisével bétőlthessen, a’ tányérján egy Kráflivá vagy Fánkká válik, és véle magát elnyeleti. Dorottya talpig méreggé lesz, kesereg, panaszkodik, debacchál, plánumát Carneval és*
Carneval és <kitsi> Az áthúzott szó fölé írva.
az Ifjak ellen kitsinálja, Ámornak áldozatot tesz. 3 Könyv Éjfélig. Dorottya 4 öreg Kisasszonyt tanátsosoknak és Alvezéreknek választ, az ifjú Szűzeket Zászlója alá gyűjti, Rebekát követségbe kűldi a’ Gavallérokhoz, és általa ezektől Carnevalnak és*
<a’> Carnevalnak
a’ nagy matriculának feladását ’s a’*
s’ a’ Sor fölötti betoldás.
közönséges botsánatkérést parantsolja, melly az Ifjaktól megtagadtatván hadat izen nékiek. A’ Dámáknak táborok, Vezéreik,*
táborok, Vezéreik, Ebből javítva: tábora, vezére. Az ezután következő két mondat ki van húzva, mert alább megismétlődik: <Hymennek a’ Mátrikulának és Carneválnak elfogattatások. Hadi törvény Carnevalra mellynek végrehajtása a’ tselédek köztt támadt zürzavar miatt félbe szakad.>
fegyvereik, ütközetjeik. Opornak*
<Opor Újjabb> Opornak
a’ Gavallérok Fő Vezérjének tsínos fortéllya, melly által Dorottya a’ Dámák’ Fő Vezérje, halálosan megsebesíttetik. 4 Könyv Hajnalig. Dorottya veszedelme az egész Leánytábort széllyelzavarja. Dorottya haldoklása, Testamentoma. Hymennek a’*
Az a’ és-ből javítva.
Matrikulának és Carneválnak elfogatt[at]ások.*
elfogattásotok em.
Dorottya e’ kedves hírre feléled. Hadi törvény Carneválra, mellynek végre hajtása a’ tselédek köztt támadt kűlső háború miatt, félbe szakad. A’ színte helyre állott tsendességet felbontja Fáma, azt hírlelvén hogy az egész Világ, és minden rendű emberek haragusznak, Carnevalra a’ kurta Farsangért, (akkor tsak 5 hétből állott) az Ifjakra azért hogy kevés a’ menyekző. Új háborúság: de az ütközetet más nap reggelre hagyják, hogy a’ segítség előérkezhessen; hanem hajnal hasadtakor Vénus megjelenik, a’ férjetleneket megvígasztalja, a’ Grátziák tsudát tésznek és Dorottya Fővezérné, mint a’ legszebb Teremtés, Oporral a’ legderekabb Gavallérral ’s a’ Gavallér Seregnek Fővezérével egybe kél. – Ez a’ mesézetje ennek a’*
Az a’ az-ból javítva.
Comica Epopoeának, mellyet Somogyban laktomkor ennek az előttem holtig édes emlékezetű Vármegyének kedvéért szerzettem. Távol légyen pedig, hogy valami Szőrszálhasogató, Kákagörtskereső Criticaster ennek a’ kőltött Történetnek legkissebb részében is valóságot keressen.*
keressen. <Tsak ollyan alkalma>
A’ Pope Lockjának és talán a’ Tassoni Vedrének is szolgált*
is <adott> Fölötte szintén törölve: <megvan>, a végleges változat a következő sor elején található: szolgált.
valamelly igaz eset fundamentomúl:*
fundamentomúl <alkalmatosságot> Az áthúzott szó fölé írva.
de az én Dorottyámnak tsak annyi adott alkalmatosságot, mint a’ Batrachomyomachiának. Akármelly tsekély légyen is ez az én Próbatételem*
Próbatételem em.
a’ maga nemében: tsakugyan a’ szívesebb hazafiak jobb neven fogják*
fogják <azt>
venni én tőlem ezt az Originált, mint a’ Loredán’ travestiált Iliássának valamelly idétlen elfordítgatását. In tenui labor, at tenuis non gloria: si quem Numina laeva sinunt, avditq.*
A rövidítést föloldva: avditque.
vocatus Apollo. – Én Árpád’ írója akarok lenni; De ha azokat az előgyakorlásokat sem rejtem el nemzetemtől, a’ mellyek Muzsámat a’*
Muzsámat a’ <pr>
nagyobb probákra mérészítették; talám nem vétek sem Magyar Literaturánknak, sem Árpádnak,*
Literaturánknak, <betsűlet> sem Árpád<om>nak,
sem önnön magamnak betsűlete ellen. Mindent a’ magához*
magához A rag olvashatatlan betűkből javítva.
illő szempontból kell nézni! (A’*
A’ olvashatatlan betűből javítva.
jó tűtsináló derekabb ember*
ember, <mint>
a’ rossz Ministernél. A’ melly*
Ministernél. <és> A’ melly Az A’ a’-ból javítva.
Betyár helyesen*
helyesen <jol> Az áthúzott szó fölé írva.
tud dudálni több betsűletet érdemel a’ maga nemében mint*
mint Sor fölötti betoldás.
a’ középszerű orgonista;*
orgonistá<nál> A szóvégi á ékezete is törölve.
és) – Az én Furtsálkodó Epopoeám a’ 2dik Nemre tartozik; mert itt a’ Személyek nem Hérósok, de a’ vísel[t]*
vísel em.
dolgok álmélkodásra méltók, és én is; a’ mennyire a’ numina laevak sinálták, és*
Az és ’s-ből javítva.
a’ segítségül hívásomat Apolló meghallgatni méltóztatott, Heroice kívántam zengedezni. Van ebben egy fő Személy, egy Héros, Dorottya; vagynak mellyék Hérósok mind a’ két ellenkező részen; vagynak characterek, erköltsök, mellyeket fenn tartani igyekeztem;*
igyekezetem em.
vagynak [tsomók,]*
vagynak <tsomók> Az áthúzott szó helyére nem került másik, ezt tartottuk meg.
és azok magoktól (per*
magoktól (<nem pedig> per
peripetiam, és nem megesmérés által, a’ mi tsekélyebb dolog) kifejtődnek; vagynak machinák, Vénus, Ámor, Éris, Carneval, Hymen etc.; vannak Oratiók, Festések, Képek, leírások, Episodiumok, Sententiák, Hasonlítások; megvan a’ helynek, melly egyetlen egy Sála, és az időnek, melly 24 óra,*
óra, <egysége>
az ő egységek; ’s a’ t. Már akármillyen ez a’ Szerzemény, legalább azt senki tőlem meg nem tagadhatja, hogy eredetiképpen ez az első a’ mi Nyelvünkön. Ha valakinek ínye ellen esik, azt tartom, hogy az, vagy aesthetikátlan, vagy személyes irígyem, vagy vén leány; ezek pedig vagy a’ Belinda hajfürtjével a’ hódba vettetnek számki, vagy talám Dorottyával a’ Grátziáktól általváltoztatnak.




6.
Jegyzések és Említések
a’ DAYKA Verseire
I Versezet. a’ Virtus’ betse. Ez az első Szerzemény remek, ’s méltó a’ maga Nemes Tárgyához, méltó egy KAZINCY’ Barátjához. – De, ha már a’ H betűnek ellehellését kiállhatjuk is: eltűrjük é a’ muta cum liquidának ancepssé való tételét? még pedig ollyan promiscue, ahogy még a’ Görögöt nagyon hímező Római Versíró sem merte tenni? A’ tr, pr, cr etc. csak elgördűl a’ Deáknál is; de, hogy mind a’ 4: l, m, n, r Liquidákat akármi Mutákkal öszveolvassza, arra rá nem vetemedett, a’ görög Szózatokon kivűl: noha a’ Consonánsok egybehalmozását szinte a’ Német dötzögésig kedvellette. – Hát Mi, Napkeleti Ivadék; kik a’ sok str, cl, pl, spr, etc ’s több efféle deákos concursusokat nyelvünkben el nem szenvedhetjük: hogy’ tesszük röviddé a’ 2 Consonánst, ha mindjárt még annál liquidább volna is? Én ugyan, a’ ki egy vagyok a’ Görög és Deák Metrumoknak legnagyobb kedvellőji, ’s a’ mennyire gyengeségemtől telik, imitatori közűl, mindég sajnállottam azoknak dolgokat, a’ kik nyelvünket akarták a’ Deák (és csupán a’ Deák) Prosodiára, ’s nem ezt a’ magunk Nyelvének belső Karakterére csavarni! Abból, a’ mit fellyebb említék, még többnek látszik a’ rövid esdeklem, fejthetetlen, ’s a’ t. mintsem Deák Imitationak.
De ezt az egy Kérdést most teszem meg előre az egész Munkára: Vallás lesz é Dajkánknak minden tőle kedvellett hibát úgy hagyni, a’ mint maga tette? – Az apró hibákat, mellyek a’ Quantitas’ vagy a’ Cadentia observálásában estek, kár volna bántani. Legyünk Tucca és Varius! –
IV Versezet. a’ rettenetes éjtszaka. Ez ám a’ poétai Nachtstűck! – Setét itt a’ Poézis mint a’ Brittusé, ’s rémítő mint ha Arábiában vette volna származását. MUZSIKÁJA ollyan (hogy magának a’ Szerzőnek Szavaival éljek) mint az Ég’ rettentő menköve, fellenghangon dalol, ’s rázkodtat ereje. Kár hogy azokba a’ lágy Fűnffűssigekbe van öntve, mellyekben én – én legalább – soha sem tudok látni ’s érezni annyit, a’ mennyit Milton, hogy még egész Epopoeát is – kivált ollyan Belzebubost – lehessen rajta írni. – – PICTURÁJA felséges: a’ világosság benne kiálló és ragyog, az árnyékozat mélly és erőss: a’ chiaroscur jól vegyűl mind a’ kettővel; és a’ Poemának ollyan jól eső Interessét tsinál végén a’ szelídebb Contrasto. Minő Pittoresco már ez: az öldöklő villámok’ fényinél a’ halvány ortza rettegést mutat! Irtóztató jelenést akar láttatni, egy rettegő ember’ orczáját; rá vonja az Umbrát ’s halvánnyá teszi: de az éj’ sűrű homályában helyhezteti Festését, ahol a’ halvány orczát nem lehetne látni, azért is Luxra van Szűksége. Egy felhők közűl félig kibúvó ’s azonnal eltűnő Hold is láttathatá vala vélünk a’ halvány rettegőt: de borzasztó, vagy a’ mi több, rettenetes a’ Festés: a’ Festő is rettenetes Luxot vesz elő, az öldöklő menköveknek a’ világát. ’S a’ t.
Ezt azért szabdaltam így fel, hogy példáúl szolgáljon arra, melly édesdeden analysáltam én a’ Dayka’ Gondolatit, érzésit, képzeletit; ’s melly nagy volt sokszor az én gyönyörűségem, mikor vagy várakozásim bétöltek bennek, vagy véletlenűl leptek meg a’ VÁRATLANNAL, és mikor mindenütt feltaláltam a’ mesteri Talentumot. –
Külömben, én, a’ ki a’ theologiai Mysticusoktól fogva, a’ Perpetua Nótákban mysticuskodókig minden afféle embereket vagy szánok, vagy útálok, örömest valamelly fontos dolgot keresnék ebben a’ IVdik Poémában; ’s ezt az egész Dalt nem festői, hanem példázó és ábrázoló Darabnak ítélném, a’ mellyben a’ Poéta, hogy ama’ Sz: Lyricussal szóljak, hegedűszóban Szép mesét jelentett.
V Versezet. a’ Tavasz. Kár hogy ennek a’ nyájas és gyönyörű Darabnak, a’ Festésen kivűl, semmi Interesszéje nints! Igy csak egy Festői Darab, még pedig a’ mellyben semmi közel-álló, nagy, kitetsző, figyelmetességvonó Kép nintsen: az egész Tableau, kellemetes ugyan; de apró, tömött Grouppekból álló, ’s annál fogva széllyelszilálja az Attentiót.
Mennyivel külömböző ettől a’ VIIdik Versezetben lévő kis Tableau, hol a’ FőKép egy Szép Leánnyal maga egy érzékeny Poéta, maga az Iró, körűlvéve tiszta csermelyekkel, színes hantokkal, virágokkal, játszó napsúgárokkal, ligeti Zefirekkel, Szőlőkkel, fákkal etc.! és a’ csupa Festésnek, mellyben olly gyengéded, olly magához vonszó a’ Kolorit, melly édes Interesszét ád az a’ rövid, de meglepő kis Apodosis! –
Egyébaránt a’ kéz alatt lévő Vdik Versezetnek a’ Muzsikája ígéző; kivévén, hogy ollyan előre buktatva látszik megindúlni: Nyájasbb artzúlattal arany etc. döttzen a’ Caesura! – A’ Pentameterekben Daykát magok sugallották a’ Cháriszok: csakhogy üti a’ fülemet ez az egy pázsitos hantot öblit. Hátha még utánna a’ helyre nem jött fülnek újabb csapást ád ez a’ Hemistichium: Felveszi télben elhányt?
VII. Versezet. Szerelmesemhez. Bortövetske! (Weinstöcklein!) Ez a’ Szó a’ mi Daykánkra Vendéghangú Honnjába ragadt rá, ahol a’ mostoha Természet üveg tömlötzbe zárta Lyaeusnak kedvadó Vesszejét, melly a’ mi boldog Hegyeinkben (Lőtséűl – Borkert, Weingarten) szabadon terem, és Szőlőnek, Sz:tőnek, Sz:tőkének, Sz:vesszőnek,*
A rövidítések föloldva: Szőlőtőnek, Szőlőtőkének, Szőlővesszőnek.
etc. neveztetik. – Meg is bosszúlták a’ Kárisok és a’ Múzsák ezt a’ vendéghangú*
vendéghangú A szó első fele aláhúzva, a második fele (az elválasztás után az új oldalon) nincs aláhúzva, egységesen kurzívval szedtük.
ejtést; mert ollyan egy tsúf Cadentiát böktettek általa, a’ mellyre a’ Teosi Όιυοπυτηί bédugta volna a’ fülét. Vessük ki belőle – ebből a’ boldogabb éghez is méltó kis Darabból, azt a’ Hercyniai Barbarismust!
VIII Versezet. a’ vak Szerelem. Fryne: Corinna: kellemetes Kontraszt! – Hát a’ Választás? melly a’ Szerzőnek nemes és Sanft Béllyegét árulja el. – Találtam é?
De kettőt ebben a’ Poémában másképen szeretnék.
Az első ez. Frynének ragyogó és hathatós szépséget ád: de a’ legrútabb teremtésben is, a’ ki legalább egésséges, sőt, legeslegalább nem Bélpoklos – ki tűrhetné el a’ hónál fejérebb Ajakokat? Én azt tartom, a’ Kézírás hibáz: Daykának jobb Izlésének kellett lenni. – Úgy van: mert a’ második Kontraszti hasonlításnak az elején a’ Charisokat piross kis ajakokra űlteti a’ Fryne Személyében. Burmanni Dictaturával is merném tehát itten a’ MS. Codexet magam elméjéből corrigálni, ’s még KLOTZ ellen is ezt a’ Variantest vítatni Fryné az égi hónál Fejérbb ALAKKAL ígéz. P: o: alak=orcza, hinc alakos=álorczás, alakoskodni, gyöngy alak! etc: a’ j az l betűvel hamar felváltódhatik, etc. De ezt tsak tréfából. – Utánna úgyis a’ Salamon Szerelmesének (egy Szőlőpásztornénak) nyárpirította bőre jön fel. A’ 2dik Kontrasztban már az ábrázat colorítja fordúl elő; mint a’ 3dikban a’ Szemek’ karaktere; ’s a’ 4dikben a’ termet’ alkotása: míg osztán a’ két Rivalisszáknak magok viseletje ’s erkőltsi béllyegjek, igen nemesen vonják magok után a’ Választást.
A’ második, a’ minn változást tenni szeretnék, ez. Corinna kis szabású (még ez tsak elmegyen, mert a’ Grátziák többször választották magoknak, akármiben is, a’ kis takarost, mint a’ nagy esetlent) ’S nints termetébe’ Kellem: ez az, a’ mi szenvedhetetlen! A’ ki a’ kis szabásút választja magának, az csak azt jelenti ki, hogy ő nem válogatós, és választásbéli czélja nemesebb érzésen fundálódik: de a’ ki kellemetlent választ, az a’ maga Gusztusát hozzá mások előtt kétségbe. Rút lehet valaki, vagy valami: de, ha benne Grátzia nints, távozzon a’ nézőszínről; nem érdemli az egy Homme du Goutnak – egy Poétának! – szerelmét, ’s mi több? bágyadását. Egy koros ***né annyi Kellemekkel megérdemli a’ Szeretet[et], mellynél tsak a’ Szerelem nagyobb; mikor egy 16 esztdős,*
estdős A hiányzó szótag (end) a szó fölé írva.
és anatomia ’s pictura szerént termett, egyszersmind nagyvilágban neveltetett Dáma csak Stutzeri tömjénekre érdemes.
IX Versezet. a’ hív Leányka. Ebben a’ Váratlan – a’ jószívű Leánykának szelíd bánatja – olvadásba hozza az emberséges Szívet. Kár, hogy egy kis Darabosságot okoz a’ fülnek a’ 3dik, 4d. és 5d.*
A rövidítést föloldva: 4dik és 5dik.
Versetske!
XIII Versezet. Mezei Dal; Segraisból. Tudományunknak ’s Izlésünknek, e’ szegény Hazában, legnagyobb gántsa az, hogy Könyvek’ dolgában látunk szűköt. Sokért nem adtam volna, ha Dayka’ Fordítását a’ SEGRAIS’ Origináljával egybevethettem volna. Szerentsésebb versbeli fordítását valamelly Pásztori Darabnak nyelvünkön ugyan nem gondolok. Tale tuum carmen nobis, divine Poeta, Quale sopor fessis in gramine, quale per aestum Dulcis aquae saliente sitim restinguere fonte! – Én ezt nem tenném MEZEI DALnak, mert ez valóságos Pastoral. Tetszik nékem Hubernek, a’ Gesszner frantzia Fordítójának megjegyzése; tetszik, hogy ennek pásztori darabjaiból külön rendbe tevé a’ Poësies Champêtres.
Még valamit!
Sok bajunk van nékünk metrizáló embereknek,*
embereknek Az első k olvashatatlan betűből javítva.
a’ Fülemülével, melly a’ Poézisban a’ Madarak között az, a’ mi a’ virágok köztt a’ Rózsa, a’ mi a’ Tavasz, a’ Hold, a’ Hajnal, a’ tsörgő Patak, a’ Szép ortzák, szemek, és maga az ezerképű Ámor. De 4 rövid syllaba, az Istenért! Mit tudjunk hát tsinálni? – Egyik öszvehúzta a’ Szót, ’s így lett a’ Filmile: ez jó is volt; de a’ fül vesztett abban a’ melódiás Cadentziában, hogy füle-müle, vagy file-mile. Másik*
Másik <felvette>
meghagyta a’ görög Philomelát: de ennek is a’ mondott hibája vagyon, noha egyébaránt elég sonorus Szózat. Harmadik felvette a’ Csalogányt, melly, kivált a’ Főldy’ Természeti Históriája után, megtevődött Fülemüle-fajnak, a’ mi németűl a’ Baumnachtigall: ez már engedelmesebb szó, cseng is, hajlik is, de más madarat jelent, mint amaz Öseinek’ királynéja volna. – Én azt tartanám, hogy ha már ennyi bajunk és erőlködéseink után a’ fülemüle’ nevét versbejöhetővé, hangossá, zengővé, cadentiássá és meghatározottá kívánjuk tenni, vessük ki belőle a’ két E betűt, hadd maradjon Filmil, vagy Fülmül. Igy akármint flectáljuk ezt a’ szót mind a’ pluralisban mind a’ Singularisban mind a’ Suffixumokkal etc. kiállja a’ prosodiát; a’ hangjáték is meglesz benne; nyelvünkben is két szép poétai Szavunk lesz már a’ Csalogánnyal együtt: Igy bezzeg ama’ gyönyörűségnek nyelve sem fog ki rajtunk az ő kedves fülemüléjének a’ nevével! Persáúl ugyan is ez a’ Napkeletieknél annyira kedvellett madár Búlbúl: mennyivel lágyabb pedig ennél a’ Fülmül, ’s még inkább a’ Filmil? – Hanem én Otrokocsizni nem akarok: Fülem diktálta ezt a’ Jegyzésemet.
XV Versezet. Vígasztaló. XVI. Versezet. Bútsúvétel. Én is, ha ezt a’ két Dalt írhattam volna, SCALIGERREL kitsinynek tartottam volna az Arragoniai Király’ szerentséjét! Vajha azt a’ nagy Interesszét, a’ mit a’ XVIban a’ Ferentz névre való allusiónak eltalálásából veszek, a’ XVből is ollyan praecise vehetném! Vajha tudhatnám ki az a’ nemes barát, a’ kit Dayka illy részvétellel vígasztal? ’s ki az a’ korán kimúltt Szép, a’ ki olly igen méltó erre a’ nemes Threnódiára? – Külömben, ha profanus vagyok e’ szent titkokba való bépillantásra: feláldozom Újságkívánásom’. –
XVII Versezet. az Új esztendő’ első Napján. Mi az oka, hogy 100 Versíróink közűl csak 10 nyerhet mindenkor Poétai nevet és koszorút; ’s a’ 10 Poétákból 9 szomorút*
szómorút Az ó á-ból javítva, az ékezet javítatlan maradt, em.
számlálhatunk az 1 vígra?? – Nem nehezebb é a’ vígban excellálni, mint a’ szomorúban? Könnyebb é Tragoediát írni, mint Comoediát? Több é a’ hibás Extremum a’ Comicus munkában, mint akár a’ fennjáró, akár a’ keserves tárgyakban?
XVIIId*
A rövidítés fölodva: XVIIIdik.
Versezet. a’ szép Szemek. XIX Versezet. Pope Newtonra.
Sem a’ Guarini’ Madrigálja, sem a’ Pope’ Epigrammája nem talált még eddig nyelvünkön szerentsés fordításra. Itt az utolsóban a’ fiat Newton et facta est lux szűkölködik Epigrammai élesség (vagy point) nélkűl, mihelytt circumscribálódik: az elsőben pedig a’ soroknak cantabilitássa, mihelytt 7-syllabáú Jámbusokra ki nem megy; áriáját jól esmerem.
XX Versezet. Vitéz Imréhez. Közönséges dolog volt eleitől fogva a’ kedvezőbb Clima alatt lakó, ’s annál fogva nagyobb pallérozásra juthatott Nemzeteknél, hogy a’ más Nemzetek’ barbarusabb voltát, azoknak Tartományának természetével egybekötötték. Miket nem olvasni a’ Görögöknél a’ Cimmeriusokról, Thraxokról, Pontusmellyékiekről, etc.? a’ Rómaiaknál az Áferekről, Heniochusokról, Rhénusvidékiekről, Britannusokról, etc. ’s magokról már a’ Görögökről? az Olaszoknál (értem az újakat) az Oltramontano Név, a’ Frantziáknál minden a’ mi a’ St Honore és St Germain Hóstádokon kivűl van, etc. etc. culturátlanságot jelent. – Szegény Daykánk is a’ Karpatus’ vidékét festi elébb, hogy egy illy zordon Scenát készítsen a’ Magyaratlanságnak. Szép találmány, ’s lelkünket*
lelkünkünket em.
előre fellázzasztja a’ politikai irtózásra! Ez a’ mit a’ Német Aestheticusok mondanak hogy Sinnliche Darstellung! –
És mit tsinál még Szegény? Hogy jobban interesszáljon bennünket; a’ maga jó és tiszteltt Karakterét is belé keveri a’ boldogtalan Scenába. – Ő fázik – ő németűl danol. ’S de melly szépen és ravaszon vonja ki magát ismét e’ hideg Teatromból? – Felfogadja, hogy soha többé moraliter nem fog fázni; szánja elkortsosúlását, és tele telik Nemzeti Enthusiasmussal; ’s ollyan panegyricust tsinál 3 versben nyelvünk felől, a’ millyennek párja nints. – Hogy pedig az Exordiumára, a’ physica fázásra, visszatérjen, ’s annál fogva Szerzeményének aesthetica unitást adjon: óhajtja az Abaúji szelídebb és kiesebb vidékeket, sohajt barátiért.
De, à propòs, ABAUJ! Ki merészli a’ Magyar szót Diphthongussal ejteni? Még a’ diphthongusos Nemzeteknél sem olvad öszve a’ két szóból kerűltt két vocalis, minémű itt az a és az u, e’ szóban Aba-új-vár-megye. – Ez ismét a’ Muta cum liquidához megy; sőt vakmerőbb hiba! – Nem jobb volna é hát így tenni: Hernád’ zőld partjait, vagy halmait? Ez Abaújt is kijelentené; Kassát is praecise; és a’ mi több, azt az egész paraditsomot, mellyet a’ Hernád’ folyója öntöz. – Az illyenekben szeretném a’ jobbítást: mert a’ gyarló Fők, a’ Cyclicusok, a’ servum pecusok etc. mindég hamarább követik a’ nagy Elméknek hibájit, a’ licentiákat régulákká tsinálják, és ha egy szép és kellemetes Múzsának látják hogy egy két szeplő még illik, ők is profanálni merik tarjagos*
tarjagos <kép>
ortzáikkal az Izlésnek Szent-helyeit. Egy valóságos Gratziának szépen esik az originalis Selypeskedés: de futhatnám, mikor egy társaságban az esetlen majmok affektált petyegéssel bosszantják a’ füleket.
Én már könyv nélkűl tudom ama’ hármóniás 6 Sort: Holott akár gyengébb – – – – rázkodtat ereje. Ez már non plus ultra! és itt Dayka meghaladta önnön magát.
XXI Versezet. Győzedelem-jövendőlés. Ezt a’ heroica Odát már esmérni van szerentsénk. – Az Apja’ homlokára, vagyis tulajdon felséges eredetére való esküvése Mivervának; és a’ röpűlése után való sebes consequentia: frappant!
XXII Versezet. 2dik Leopoldhoz, Bárdosy Úrnak deák verse után. Aprólékos hibákkal tele. Az Egész tűrhető; közép a’ festő és az Oratori Karakter között. – Valyon Bárdosy Úr (ez lesz*
lesz Az l olvashatatlan betűből javítva.
tán az a’ Hazafi, a’ ki Berzevitzy Gergely Úrnak Tractatusát de Commercio, Censor fővel még megbővítette?) a’ végére vetette*
vetetté Az MTAK. K 755. 32a-37b szerint em.
az ÁLMODOMat? – pedig a’ száraz Descriptionak ez az egy utolsó Hexameter ád BÖKKENŐT! – Igaz hogy Leopold Toscanában az volt, a’ mi Carolus Parvus Italiában, és Dobse László Csehországban: Magyarországon is az volt, a’ mi ez a’ két Fejedelem volt mi nálunk. Mit nem tesz egy Ember! MANFREDINI nem jött fel véle az Oltramontánókhoz…
XXIII Versezet. I Ferentz Királyunkhoz. LEOPOLD! Ismét Diphthongus, két helyen is! – Ezt nem állhatom; talán azért hogy alfőldi szám vagyon. –
CESING: ezt az allusiót szeretném tudni.
A’ jámbor Otahitát nem örömest hallom az Európai bigottság- és gonoszságra felhozva: a’ Húronnal nem jöhet öszve egy Aurea Aetasban*
Aetasban <lévő>
élő nép, mellyet Europa úgy akar boldogítani, mint a’ mesterségszerető Jupiter a’ Szaturnus-kora-bélieket. – Inkább tett volna az Iró Newseeländert, vagy Iroquoist etc. A’ physica Festéssel is, melly a’ moralist, vagy politikait színezi, nem jól jön öszve Otaheite’ szigetének boldog Climája; melly, jóllehet a’ Torrida Zona alatt esik, mégis sem Lakosait meg nem feketíti és apathizálja,*
apathi-Zálja Az elválasztáskor történt tollhiba, em.
sem a’ rekkenő hévségeket nem érezi. Örökös tavasz van annak Cocusos erdejiben – amoenae quos et aquae subeunt et aurae…
XXIV Versezet. Abelard és Heloiz’ levelei. *
A verscímet követő szöveg mintegy két és fél lapon át (a fordításában választott Strophát a’ Colardeau írása’ részig) másféle írással következik, amely feltehetően nem is Csokonaitól származik. Mintha egy elveszett részlet utólagos pótlása lenne.
Most már az Abelard’ és Heloíz’ Leveleinek két Fordításokról következik szóllanom; mely a’ Tekintetes Úrnak hozzám küldött betses Levelében is fő tárgy lévén, az enyémben is az tartozik lenni. Nem tudom a’ két fordításban mi légyen a’ tzélja a’ Tekintetes Úrnak: Kasszálni akarja é az alább valót? vagy mind a’ kettőt világra akarja bocsátani? Ez utolsót óhajtanám ’s pedig úgy, hogy a’ két Fordítás a’ nyomtatásban által ellenben esne egymással. Igaz ugyan, hogy a’ foglalatra és Fordításra nézve eggyik tsak ollyan mint a’ másik: az is igaz, hogy mindenik durva, eröltetett, és sok helyen nehezen érthető; ’s valóban mindeniknek nagy szüksége volna a’ reszelőre: de még is én más oldalról sokkal szerentsésebbnek látom a’ kettős Strofáit Dajkának mint az Alexandrinussait; a’ Nép is (erre ugyan nem mindenbe hajtok de azt sem tartom hogy mindég tsalatkozna) tudom hogy jobb kedvel fogja olvasni az elsö fordítását. Valóban könnyebben fojnak az ö 12 Syllabáu Versei, numerosusabbak is, jobban is egyezik mindenütt a’ folyamatjok a’ gondolatok periodusaival, és az érzések’ megszaggatásaival. Az Alexandrinusokrol továbbat bövebben mondok ollyanokat is a’ mik ide tartoznak. Most a’ jövendöbeli Correctiorol, vagyis inkább reszelgetéséröl akarok szollani. Ebben nékem valami jót tsinálnom lehetetlen: ha tsak Colardeaunak Originálját kezemhez nem vehetem. Colardeaura jut eszembe Fő Hadnagy Fazékas Barátomnak azonn beszéde mellyet egyszer holmi hadi Anekdoták között hozott elő, hogy t: i: az Abelárd és Heloiz szerelmekről irott Poémák mind ki vagynak adva Francziáúl egy Collectióban, a’ Könyv szinte egy Bibliányi nagyságú, benne van még a’ Külföldieknek is mint az Anglusoknak ’s Olaszoknak Francziára forditott darabjai mellyek erre a’ materiára irodtak. Valyon nem az a’ Gyüjtemény lehet ez a’ mit én ugyan magam nem láthattam, de nevéről jegyzésimben esmérek, és a’ melly e’*
e’ javítva egy-ből.
titulus alatt jött ki: Collection, d’Héroides*
d’ javítva de-ből.
et pieces fugitives en vers de Mrs Dorat, Pezay, Blin de Sain More, Colardeau, de la Harpe, et Autres. Liege. 1769 VI
Vol. in 12o. Szeretném még a’ Dajka forditásai mellé egybevetésnek okáért meg nyerni a’ Czirjék Mihályét is, melly az ő tőlle Bétsben ki adott Érzékeny Levelek között találtatik. Stylusa s egyéb tulajdonsági tsak homályosan lebegnek emlékezetemben, minthogy rég az ideje hogy olvastam. Ami a’ Pope két kis takaros Levelét illeti, azt a’ Dajka Manuscriptumába hijába kerestem. Le forditotta azt mind a’ kettöt Cseppán István Ur, a’ FESTETITSEK Fiscálisa Somogyban, s kiis nyomtatódott az Orpheusban: de le van é az is forditva Dajka által?
Most az Alexandrinusokról. Ha igaz az, hogy a’ Cadentiás (és igy a’ Német modú) Versekben is szintugy megkívántatik mint*
mint A t d-ből javítva.
a’ régi Görög és Romai formájú Vers nemekben, az hogy a’ Poémának belső természetével Aesthetica meg egyezése légyen a’ versificatio külsöjének; ugy kár volt Dajkának a’ maga első fordításában*
fordításában A szó nem a lap alján található, a fennmaradó helyet egy spirál formájú tollvonás tölti ki. A következő lap tetején -dításában alakkal folytatódik a szöveg. Ez és az előző bekezdés elejénél már említett eltérő kézírás mintha idegenkezűségre utalna: az esetlegesen elveszett oldalakat talán valaki más másolta be.
választott Strophát a’ Colardeau írása’ módjához nem annyira alkalmatos Alexandrinusokkal feltserélni. Az Abelard’ és Helóiz’ nevében íratott Levél, mind a’ kettő HEROIDE. A’ Heroidáknak egy különös Characterek van a’ Kőltés’ Világában, melly három Poémának természetéből van költsönözve. Az őszinte Levelek’, az érzékeny Elegiák’, és az indúlatos Monologok’ tulajdonsági olvadnak egybe ebben az Ovidius’ édes találmányjában. – Most már: a’ Dajka’ Alexandrinus versei négy sorból állanak; a’ két első 13 syllabáú vagy 6 ½ lábú asszonyi sor, a’ két utolsó pedig 6 lábú férjfiui vers: mind ezek, mind amazok egymás után nyomba következnek, ’s úgy formálnak egy 4-sorból álló Strophát. Az illyen Strophákban ha az érzések és gondolatok, ’s átallyában a’ periodusoknak részei a’ Versificatió’ ízzeivel öszve nem esnek: darabossá, nehezen menővé lesz a’ Munka, és mind az Epistolica, mind az Elegiaca Poézisnak a’ természetével ellenkezni fog: ha pedig a’ mondottakat nagy szorgalommal kifaragja a’ Poéta, igen rhythmicussá teszi a’ Munkáját, a’ monotóniát sem kerűlheti el, meggyengíti és lealatsonyítja a’ Heroidának azt a’ nemesebb Characterét, mellyet ez a’ Monolog’ természetéből kőltsönöz.
Egyébaránt sem szeretem, megvallom, a’ Dayka’ Alexandrinussait. Ugyanis, ollyan rabúl követi a’ Német Prosodiát, mint Rajnisék és Szaboék a’ Rómait. – Azérthogy a’ német ember a’ d és t, a’ b és p, a’ g és k etc. betűket öszvezavarja; nem következik, hogy a’ tisztán és meghatározott tónusra és tempora beszéllő Asiata Magyar is tsak kardéba bánjon a’ maga betűivel. Mi már ez? festetted Cadentia Szívemet; kedvesed, cadentz. Szívemet; nevet cad. kedvesed; tenned cad. Szerelmemet; Cupidó’ iveit cad. nehéz szemhejjaid; éltedet cad. veled; babonádat c. imádod; világokat cad. Szavad; és hozott cadentia ligetet? ’s a’ t.? – Másodszor: az asszonyi rhythmusai ugyan jól mennek; de a’ hímeket sem a’ Német nyelv természetéhez nem alkalmaztatja, sem a’ Magyaréhoz. A’ Németéhez nem: mert a’ hosszú syllabát is rövidbe számlálja, a’ mellyet a’ német a’ maga longa vocalissaival nem tselekszik, noha a’ positiot ancepsnek tartja. A’ magyar nyelv’ mivoltához sem szabja prosodiáját: mert a’ positio és accentus nélkűl való Syllabát is meghúzza, mint a boldogúltt Ráday merte még a’ Hexameterekben is.
Én a’ német Prosódiát így ütöttem a’ magyar rámára. – Asszonyi Cadentia az, melly vagy Spondeus, vagy Trocheus verssarokból áll (a’ Syllabának hosszúságát vagy a’ positio tsinálván, vagy az accentus, vagy mind a’ kettő együtt) p. o.
– – – – – – – – – U – U – U – U
látott; tátott; lántzold, sántzold: nyújtja, sújtja; hallom, javallom, ’s a’ t. Az illyen Hím Cadentzia pedig az, a’ melly egy syllabában egyez a’ másik szóval, már az eggyező Syllabá akár hosszú légyen, akár rövid: p. o.
U U U
járt, határt, zárt; por, gyakor, sor, ’s a’ t. Az illyen Cadentia előtt szűkségesképpen rövidnek kell lenni a’ syllabának; a’ melly rövid penultima maga is béjöhet a’ Cadentziának a’ hím rhythmusba, mint
U – U – U U U U
katonát, koronát; akarom, takarom. – Ezt a’ két syllabára, vagyis egy egész jámbus és pyrrichius lábra való kiterjesztését a’ hím Cadentziáknak azért nem vették fel a’ Németek, mert nyelvek reá nem alkalmatos; a’ Magyar pedig kéntelen felvenni, minthogy nints annyi monosyllabicus szózatja, mint a’ Német Nyelvnek, mellyet ebben a’ tekintetben tsak a’ Chinai múl felyűl.
Látszik ebből a’ rövid előadásból, hogy én az asszonyi és hím cadentziát a’ természetibb külömbségben veszem fel – a’ Quantitásban. – Amaz Spondeus, vagy Trocheus láb: ez pedig Jambus, vagy Pyrrichius. Ez utolsóban mind egy osztán, akár belé jöjjön*
jöjjön <a’ Pesbe, vagy is>
a’ Cadentiába mind a’ két Syllaba,*
Syllaba, <akár nem>
akár tsak az utolsó Syllaba egyezzen: a’ melly 3féleképpen eshetik meg 1) egy monosyllabica Szózat a’ másik monosyllabica Szóval ejt Cadentziát, p. o. bont, pont; fa ma. Ezt legszebbnek tartom. 2) a’ Kadentziázó ígék közűl, az egyik egy, a’ másik több syllabás; p. o. doromb, gomb; kar, hamar. Ezis Szép. 3) mind a’ két Cadentziás szó polysyllaba, p. o. homlokát, megbotsát; rengeti, Sopronyi, ’s a’ t. Már ezt tsak elvétve tűrhetni: mert ha folytába így ír az ember, a’ Halottas Könyvek és a’ Nép’ kezében forgó apró Romántzok nem igen lesznek Versificatióinknál alábbvalók; ’s jobb lesz, ha tsak prósába írunk, kivált ha még Daykaként pesekkel sem segítünk a’ fül’ únalmának.
Példával világosabb lesz Prosodiám’ módja. Ide tészek egy Trochaicus és egy Jámbicus Strophát, nem görög, hanem német metrumra és formára szabva.
Trochaicus. – U U – – U U – U
Nékem inkább olly bokréta 8
U U U U – U U
Kösse felkentt képemet, 7
U U – U – U – U
Mellyet nyér a’ víg Poéta, 8
UU – U U
Múlatván a’ Szép nemet. 7:
U U – – U – – U
Ezt a’ vídámabb Múzsáknak, 8
U U U – – U – U
A’ mosolygó Grátziáknak 8
– – U U – U – – U U U
Fűzzék öszve rózsaszínű ujjai, 11
UU UU U – U U
Élesszék fel borba’ ferdett csókjai. 11
Jámbicus. U – U – U – U – U U U
Nem látod é? nem é? miként zsibongnak 11
U – U U U – U – U U U
Az Ámorok, miként rajmódra dongnak 11
U – U U U –
Kökény szemed körűl? 6:
U U – – – U – U U U
Ki kis nyilát mérgébe’ rám ereszti, 11
U U U U U – U – U U U
Ki ellobbantt szövétnekét gerjeszti, 11
U U U U U –
Ki vesztemenn örűl. 6

Ez a’ scándálás’ módja természet szerént hogy nem olly tökélletes, mint a’ görög és a’ Római; de van ollyan, ha külömb nem, mint a’ Német, Anglus és Olasz versi sciolti, reimlose Jamben, Trochaen etc.: legalább nyerünk vele annyi hármóniát, a’ mennyinek egy tökélletes Prosában meg kelletik lenni, elkerüljük a’ sok rövid és hosszú syllabáknak egymás után való tolúlásából származni szokott puhaságot, vagy göröngyösséget.
Ezen RECENSIÓM mellett is, megmaradok elébbi ítéletemben, hogy Diplomatica hűségből hadd jöjjenek ki az Alexandrinussai Dayka Gábornak.




7.
Előbeszéd [a Dorottyához]
Elöl járó beszédje
az előbeszédnek.

Közönséges dolog az Authoroknál Elől-járó Beszédet írni: de még közönségesebb az Olvasóknál, azt soha el nem olvasni.
Mind a’ kettőnek szintúgy okának kell lenni, mint annak, hogy a’ Poéták Ajánlólevelet írnak, a’ Meczénások pedig nem is válaszolnak rá. Lássuk tehát mind a’ kettőnek az okát.
A’ KÖNYVÍRÓ Előbeszédet tsinál, többnyire! ezen két okból: 1, vagy sokat akar magáról az olvasóval elhitetni, hogy ő ezt a’ munkáját ennyi ’s ennyi esztendők alatt, éjjeli nappali munkával, szorgos hívatala mellett is, ennyi ’s ennyi hiteles írókból, szakadatlan elmélkedéssel, ’s a’ t. dolgozta ki; ez Németországon Charlatanságból, másutt igen csak kevélységből esik meg: 2, vagy alázza Munkáját, csekélységét emlegeti, bocsánatért kunyorál, ’s mégis a’ végén halárúló Kofa módra húzalkodik a’ rongyos lelkű Zoilussal; ez még nagyobb kevélység az elsőnél, de talám gyakorlottabb is. – A’ mi engemet illet, Nihil mihi arrogo, quamquamnec derogo quidquam: nem is hánytatom magamat, mert az, hiúság! de nem is alázom ám, mert az meg, alacsonyság!
Az OLVASÓ elfordítja az Előbeszédet, mert: 1, vagy megúnta már az említett két hibával rakva levő Praefatiokat: 2, vagy szükségtelennek tartja az udvaron való bémenetelt, mikor az ember a’ kert alatt is elkerűlhet, ’s az ablakon is bészólhat. – Még a’ ki rá veti is fejét az Előbeszéd’ olvasására, belé unatkozik; minthogy az többnyire mint Tanítói, Atyai, vagy Audientziás tónuson vagyon írva, ’s többnyire mind egy a’ foglalatja.*
foglalatjok A kötet végi igazítni valók.-ban: „foglalatjok, olvasd: foglalatja.” Ennek megfelelően em.
Ezen az okon, én minden Előbeszédemben kettőt tsináltam: 1, Valamelly interesszáló matériáról való értekezést iktattam belé: 2, Nevetséges, csípős, és eleven beszédbe öltöztettem; hogy amaz az Értelmet, ez pedig az Érző elmét múlattassa, ’s az Olvasó ne állhassa meg hogy Előbeszédemen végig ne menjen; a’ midőn osztán mind én rám mind ő rá nézve*
ő rá nézve A kötet végi igazítni valók.-ban: „ő rá nézve, olv. ő rá.” Ennek megfelelően em.
az a’ jó háromlik, hogy Munkámat abból a’ szempontból fogja nézni, a’ miből én óhajtom. –
Ez a’ Kűltornátz, mellyben annyit végeztünk, hogy hosszas és néhol szatirai Előbeszédjeimen, többé, Jámbor Magyarom! meg nem ütközöl. Most menj bé az Előházba, ott bővebb discursusra várattatol. – Múlasd ki ott magadat; rakd le*
be A kötet végi igazítni valók.-ban: „be, olv. le.” Ennek megfelelően em.
ott Criticus páltzádat, philosophus köpönyegedet, theologus Süvegedet: és akkor szívesen lát magában a’ Szálában, DOROTTYA, és az egész Fársángi Kompánia. Magamat ajánlom!

ELŐBESZÉD.

Minden Mondanivalók között legelsőnek tartottam, hogy ennek a’ Versezetnek, melly a’ maga nemében Magyar nyelvünkön első Próba, eredetét, okát, és alkalmatosságát előadjam. Somogy Vármegyében lakám 1799ben, és szerentsém vala sok vídám Házaknál esméretségben lenni. Előhozódtunk együtt-másutt az időjárásról, a’ télről, a’ fejér vagy fekete Karácsonról, ’s több effélékről, a’ mik a’ mindennapi beszéllgetésnek, vagy kezdete, vagy pótolói szoktak lenni. Illyen Intermezzo ritkán esett meg, kivált ha vegyes volt a’ Társaság, hogy elő ne jött volna a’ Fársáng. Látám hogy erről kivált a’ szép nembéliek nem éppen tudnak részvétel nélkűl szóllani: látám hogy nagy részént sajnálkoztak, hogy olly rövid időt szabott Kalendariomjok az Országos bohóskodásra: láték Modelleket a’ Dorottyára, de a’ melly Modellek itt is csak ollyanok valának, mint mind azokban a’ Tartományokban, a’ mellyekre szóllott a’ régi Lócsei Kalendáriom. Azonnal feltevém magamban, hogy a’ mit egy, vagy más Személyben, nem tsak akkor, hanem életemnek megrendűltt napjaiban, nem csak Somogyban, hanem akárhol is valaha láttam Horátziusi Sóra valót, azt egy (a’ maga nemében gondoltatva) tökélletes Ideálban kőltőképpen előadom. – Így kerekedett DOROTTYA.
Ennek a’ képzeltt Személynek munkálkodást is (actio, Handlung) kívántam adni, hogy az Interesszéjét a’ Versezetnek azzal is neveljem. Erre a’ czélomra azt kőltöttem, hogy az én Dorottyám nem csak szívében, hanem személlyesen is kikél a’ Fársáng ellen, a’ kit szinte úgy felvettem Ideális Személynek. És ez a’ CARNEVAL.
De mi lett volna belőle, ha az én két Ideálom egymás ellen feltámadván, egy kurta Duellumra ment vólna ki közttök a’ dolog? Nem lett volna az egész Mesézetnek kifejtődése (evolutio Fabulae) igen egyűgyű? Vagy Dorottya Kisasszony kikarmolta volna Carneval Úrnak mind a’ két szemét, vagy ez az Úr ölön kapta volna a’ tisztes Mamzelt, ’s úgy vágta volna a’ hófúvásba, hogy –. Kellett hát tennem Mellékszemélyeket, mellékképeket ’s Epizodákat. Így a’ Mesézet-is tarkább, a’ csomó is többszeres, a’ kibontása is tartóztatóbb lett. Belé keveredtek a’ dologba majd minden Dámák a’ Dorottya’ részire, ’s majd minden Gavallérok a’ Carneváléra: sőt hogy az Epopoeában annyira kedvellett Machinák is, az álmélkodásnak nagyobbítására, melly a’ vitézi Versezetnek fő tzélja és vége, – ki ne maradjanak, részt vettek a’ történetben Éris, Fáma, Vénus, ’s a’ t. Illyen móddal formálódott osztán egy magános gondolatból EGÉSZ KŐLTEMÉNY, mellynek továbbá egyéb hijja*
hijjá A kötet végi igazítni valók.-ban: „hijjá, olv. hijja.” Ennek megfelelően em.
nem volt, hanem hogy képekkel, Festésekkel, Beszédekkel, ’s több effélékkel színt és erőt nyervén magának, versekbe öntettessék.
Nem Hisztória hát ez; annyival inkább nem Pasquilus, melly élő, vagy meghólt Individuumokat sértegetne; sőt nem is Szatira, noha ez utolsónak tulajdoniból, valamint minden Comicum Poéma a’ világon, egy kis lelket kőlcsönöz magának. – Semmi magános történet (az egy Fársángról való Diskurzuson kivűl, a’ mit az elébb már említék) nem adott erre alkalmatosságot, vagy matériát. Még annyi valóság sem vetett ennek a’ Kőlteménynek csak akkora talpot is, mint a’ mennyin fundálódott akár a’ Tassoni’ elragadtatott Vedre, akár a’ Boileau’ Pulpitussa, akár a’ Pope’ el-lopott Vuklija.
Három dolgot találhatnak az Olvasók egész Versezetemben ollyat, a’ miből a’ valósággal megtörténtt históriára gyanút tsinálhatnának. – Az Első ez, hogy az idő, a’ mikor a’ fársángi állapotok estek, a’ Poéma’ meneteléből nyilván kijön. De, azt én nemis tagadom, hogy 1799-ben írtam, ’s a’ dolgokat is arra a’ télre kőltöttem. Akkor idén volt a’ Fársáng – óh szomorú folyása az esztendőnek! – ollyan kurta, mint a’ Vigano’ Leányinak a’ derekok. De azon a’ télen esett é afféle Bál, vagy efféle história, a’ mit nékem csupán csak versekbe kellett volna minden kőltői tehetség nélkűl foglalnom? arról szóljanak az egész tántzoló Publikumnak mind a’ két renden lévő érdemes Tagjai.
Második az, hogy a’ Tartomány, a’ Helység, sőt a’ Ház is praecise ki van téve, ahol a’ Dorottyai Intrigék estek. – „Somogyban! Kaposvárott! a’ Herczeg’ Kastélyában! – Mégis csak kellett ebben valaminek annak lenni. Hamisak a’ Poéták! – Miért itt? és praecise itt? ’s nem másutt, egyébütt, akárhol? hanem itt, és praecise itt?...?” Kérem alázatosan; a’ Hold ugyan elég tágas lett volna, és ott az egyűgyűk’ állítása*
állatása Sh., em.
szerént Dávid hegedűlvén, nem lett volna szükség a’ Toponári Zsidókat is Pégazus’ szárnyain felforspontoltatni: de én főldi,’s különösen nemzeti dolgokat kívántam írni, hogy némelly nemzeti viszszaéléseket inkább megróhassak. A’ Főldön kellett hát Játékomnak nézőhelyét felütnöm, és általán fogva Nemzetemnek lakó-főldén valahol.

Ha csupán az üress álmélkodás lett volna a’ fő czélom; jutalmamat pedig abban helyhettem volna, hogy Szabadvőlgyi Úr ezt mondja Kőlteményemre „Ejnye no az illyen amollyannak be’ gyöngy esze van! Ugyan no hogy tud már illyen átkozott portékákat kigondolni? Mi ördög –” vagy, hogy Háromlovy Uram úgy elandalodjon rá hogy egy pipa dohányja tízszer is elaludjék az olvasás közben, az Asszonyság pedig a’ sok csuda képekkel majd minden éjjel véle álmodjék: már úgy bezzeg jöttek volna ám drágalátos Scénák,’s a’ drágalátos Scenákban gyönyörűnél is gyönyörűbb Peripetiák. – – Csak vegye az emberi Lélek méltó képzelőre! Egy kies réz Erdő, túl az Óperentzián – egy kerek erdő, mellyben ezüst Madarak szóllanak – ez már valami: de abban osztán egy arany Vár, melly kokassarkantyún forog – már megmeg valamibb: hanem, a’ tűndér Királykisaszszony, a’ kinek minden pillantatjára Órientálisi gyöngyök peregnek – – hahó, ez már nem lári fári! Hát még a’ szép Királyfi, a’ gyémánt buzgánnyal, a’ tátos lóval? ’s több illyen álmélkodásra méltó Jelenések szinte az Akastyányi hegyig, melly 50 Mértfőldről, az egy erőss Griffmadaron kivűl, mindent magához szippant? – – – Már illyen Istóriákat talám nyóltz lovas Debretzeni szekérrel is lehetne a’ Pesti Vásárra vitetni, mint a’ Lipsiaira a’ sok Feengeschichtéket mit einem saubern Tittelkupfer. Már az efféle Kőltemény nyalatná magát, mint a’ méz; de a’ Szatira vajmi nyögve nyelő Orvosság! –
Akárhogy légyen: énnékem Hazámban kellett helyheztetnem a’ Kőlteményt. Hogy pedig annak egész Situátióját Somogy Vármegyében választottam, az nem azért esett, hogy a’ sokszor említésbe jött abususokat ott találtam volna fel legjobban; éppen nem! Abban a’ nemes Megyében, mellyre én mindenkor idylliumos elmerűléssel emlékezem, a’ Barbarismusnak sints helye, de a’ Luxusnak vétkesebb neme sem verhetett még fészket. Nemesek annak Nemessei, mint mindenha valának, ’s tellyesek a nemzeti buzgósággal. Egy SZÉCHÉNYI Provinciájában mit találhatna az ember Szatiráravalót? –
„Node kérem hát; csak kellett mégis valami okának lenni a’ Somogy’ választásában – ok nélkűl csak a’ Poéta sem csinál valamit.”
Sem több, sem kevesebb okom nem volt, mint az, hogy akkor ott laktam. – Azomba, ha mindjárt Zágor Vármegyét, vagy Berzencze és Bodrog Vármegyék kőzűl akármellyiket választottam volna is Stzénáúl; csak fenn maradt volna az előbbi Kérdés, hogy mit vétett Berzentze Vármegye ’s a’ t.? Csak ollyan kérdés az, hogy múlató Személyim közzé mért vittem muzsikálni in specie a’ Toponári*
Foponári A kötet végi igazítni valók.-ban: „Foponári, olv. Toponári.” Ennek megfelelően em.
Zsidókat, és nem a’ Keszthelyieket, vagy Nagykahiróiakat?
Harmadik, a’ mi valamelly igazságra való czélozásomat gondoltathatja, ez, hogy mind a’ Gavallérok, mind a’ Dámák köztt ollyan characterek, beszédek, ’s környűlállások találtatnak, mellyek igen nagy praecisióra mutatnak. – Örűlök, ha úgy van; sőt ha ezt sokaktól, ’s kivált nagy bélátású Olvasóktól hallom, el találom bízni magamat.
Minden Szép Tudományoknak és Mesterségeknek, jelesben a’ Poézisnak is, fő végek az Ámúlás (Täuschung); ha t. i. eleven és természeti előadásunkkal az Olvasó’, Szemlélő’ vagy Hallgató’ Képzelődését annyira elámíthatjuk, hogy azt a’ mi kőltött Scénánkba vagy indúlatunkba, mint valamelly új világba, a’ maga realis Situátiójából által-varázsolhatjuk. A’ ki tehát azt hiszi, hogy az én Poémámban leírott Személlyek, lehetetlen, hogy valóságos és élő Személyek ne volnának, ’s hogy a’ tőlem előadott történeteknek nem másoknak, hanem igazság után írottaknak kell lenniek; Az, minden becsűlettel (engedelmet kérek a’ technicus terminusról) elámúlt; és én minden bizonnyal, legalább Ő rá nézve – poéta vagyok.
Mert, az egész nemes Vármegyében, mind azokat valakiket esmérni, ’s tőlök esmértetni szerentsém volt, tanúbizonyságúl hívom, hogy az egész Tartományban, a’ Balaton’ és a’ Dráva’ partjai köztt, egyetlen egy Személyt sem találhatni, a’ ki az én leírásommal és mesémmel megegyezne: tanúbizonyságúl hívom a’ Múzsákat, kitsinytől fogva nagyig, Cliótól fogva Urániáig mind a’ kilentzet – pedig kilentz Dáma köztt csak nehéz titkot tartani – hogy az egész Poémát mind magok diktálták, kit Csökölben, kit Hedrahelyen, a’ melly két faluban pedig, hogy mentségemre eztis felhozzam, egy Dámát sem találtam, a kit Ideálnak felvehettem volna; sőt a’ Dáma név is olly idegen az ottvalóknál, hogy én egyiknek sem mernék ezzel a’ névvel tisztelkedni. – Más az, hogy én Kaposváron mind öszve is egyszer voltam, akkor is betegen és cura’ kedvéért; a’ Herczeg’ Kastélyában pedig soha sem voltam, és még annyit sem tudok róla, mint az Első Konzúlnak St. Cloudi Palotájáról.
„Hogy tudom hát még is leírni?”
A’ Mátyás Király’ Palotájáról Fűsűsné is tud beszéllni valamit, ha járt valaha benne – De Poétának lenni éppen azt teszi egyiket, hogy kőlteni és képzelni tudjon az ember.
Legpraecisébb látszik leírva lenni a’ Carneval’ Kaposba való bémenetele, vagy az Einzug. – Ezt azután szúrtam belé, mikor már az egész Poéma elvolt készűlve. Fényt és pompát akartam véle adni a’ Történetnek, vévén az ideát a’ N. M. Főispány’ Ő Exc.jának béiktatásakor tett Solennitásból, melly az előtt való nyáron esett. De ha valaki az én Farsangi Colonnejaimnak Vezérit, az akkori Vezér Urakból akarná kiókumlálni; nem tudom, hogy találná fel a’ Marczali Osztályban Madam Cserházynét? – Értenek engem, a’ kiknek illik. – –
Egyébaránt, nem szükség apologizálnom: négy esztendő olta esmérik sok Úri rendű Urak és Asszonyságok ezt az én tréfa versemet; elégnek olvastam fel magam is némelly víg Kompániákban, elégnek megvan Kézírásban is. Mindenütt jó kedvvel fogadták, senki benne meg nem ütközött. Legnagyobb jutalmam egy két kaczaj volt; legnagyobb bűntetésem pedig egy két Legyezőleggyentés. Ez, egyik sem dűjti el a’ Tornyot: valamint maga sem az egész DOROTTYA, vagy a’ Dámák’ Diadalma a’ Fársángon; ha mindjárt még tízszer volna is írva IV Könyvben.
Még is képzelem, hogy találkozni fognak ollyan Nénék, a’ kik vagy itt, vagy amott megbotránkoznak vagy ebbe, vagy amabba: szja, Lelkem! a’ hajlott időnek tulajdona a’ botorkázás, és bajos dolog a’ tárgyakat tisztán és a’ magok’ formájában látni pápaszemen, vagy, hogy a’ Genus ellen ne hibázzak – mámaszemen. – !*
? A kötet végi igazítni valók.-ban: „? olv. !” Ennek megfelelően em.
Képzelem más oldalról azt is, hogy sok Húgak mint fognak tetszeni magoknak, mikor a’ szép szemek, orczák, kezek, a’ Szerelem’ diadalmi, ’s több effélék fordúlnak elő, hogy dagad győzni vágyó szívek, hogy futnak majd a’ Tűkörhöz, majd a’ Toiletthez – ’s mit látnak? amaz elsáppadva kuncsorog emennek liliomiért ’s rózsáiért. Te szegény Tűkör! és te könyörűlő Toilette! – Semmi: ez mindennapi dolog, az illyen a’ boldog Culturához tartozik, és a’ Világ magától megy. Ájúlnak a’ Stutzerek’ truppjai egy Nimfa előtt, kire születtekor sem a’ Bába sem édes Mámikája nem nevetett; és a’ Nimfa maga is kezdi hinni hogy az ájúlásig kifájinúltt nemes látogatók nem cspodárkodhatnak, ’s a’ jó Tűkör csak reggel hazudik. A’ Flórától kiczifrázott Párkák nyújtják vagy elmetszik a’ megbutúltt érzésűeknek életek’ fonalát; és a’ salátának-önteni-való nyűttes Románokból lepáriáltt Levelek szinte ontják a’ temjénfüstöt a’ Cármin Istenasszonynak. …
De elég a’ Szatirából. Folyóbeszédben hamarább megneheztelnek azért, mint a’*
a Sh., em.
versekben. – Azt mondám az-elébb, hogy ez a’ Poéma nem Szatira: most is azt mondom, hogy nem Szatira ez a’ Poéma.
„Mi hát?”
Epopoea Comica.
„Mi?”
Poëma Heroico–comicum.
„Mitsoda?”
Már ez Francziáúl is, Olaszúl is, csak illyen formán hangzik: tehát németűl magyarázom – Comisches Heldengedicht. Magyarúl nem merem addig a’ nevét addig a’ nevét emlegetni, míg részenként okát nem adom. Hátúl kezdem fejtegetni.
VERSEZET. Már e’ régen meg van téve annak, a’ mire ő jó: hadd tégyen hát nálam is Carment, mint Poéma Kőlteményt; bárhogy kiáltsanak is, a’ kiknek vagyon szájok, kedvek, idejek, a’ kiáltásra. Szuperintendens Szilágyi ollyan régen vette fel ezt a’ szót, ’s azolta ollyan régen élünk vele minden ellenmondás nélkűl; hogy ez a’ szó már praescribált.
VITÉZI. Ezt jobban szeretem a’ bajnokinál a’ Heroicum’ kitételére; noha nem ragaszkodom belé makacsúl. Sem a’ Vitéz, sem a’ Bajnok nem tészi ki eléggé a’ Heróst: míg nem akarjuk. Egyezzünk meg valamellyikben, ’s mindjárt Héros lesz akár a Bajnok, akár a’ Vitéz, – és csak azonn a’ becsűletes úton, a’ minn a’ Németek’ Heldje. – Mi a’ valóságos Hérós, és mi a’ heroicus cselekedet, ’s miben áll a’ heroicum Poémának természete? az nem fársángi Discursusba való. Irtam erről az Árpád név alatt írandó Epopoeámnak rövid Rajzolatjában és Criticájában, melly reménylem, nem sokára kijöhet. Addig a’ tudni kívánó Olvasótól egy kevés várakozást kérek.
FURCSA. Ez nékem annyit tesz, mint Comicum. Az Árpádra írott Criticámban ennek az elnevezésemnek is okát adom, ’s kérem, hogy a’ kik benne meg találnának ütközni, függesszék fel addig Recensiójokat, míg az említett Critica köz kézre kerűlhet. – Ott az Epopoeának tudományját bővebben előadom: most csak arról szóllok egy keveset, millyen móddal kívántam légyen ezt a’ DOROTTYA nevű furcsa Epopoeát annak formájához alkalmaztatni.
Magában a’ Vitézi Epopoeában már sok próbát tett hadi dolgokban gyönyörködő Nemzetünk, mellyek között a’ belső érdemre nézve legderekabb: Gróf ZRINYI Miklósnak, ama’ szerencsétlen Vadásznak, Ádriai Tenger’ Sirénája, mellyet vitéz Nagyattyának, a’ Szigetvárban elesett Gr. Zrinyi Miklósnak tetteiről szerzett, és a’ mellyet én, minthogy csak kevés és nem kapható régi rongyos Exemplárban lappang a’ nagyobb Könyvtárakban, szándékozom Árpád*
Arpád Sh. em.
kidolgozása előtt históriai és aestheticus Commentáriussal kiadni, ha az Isten egésségemnek ’s csendes életemnek kedvezénd.
A’ közép, vagy Bajnoki Epopoeában már nem csak próbákat, hanem valósággal szerencsés Csinálmányokat is mutathatunk anyai nyelvünkön.
A’ Furcsa Epopoea még az, a’ mellyben egy-két fordítást ugyan magyarúl is olvashatunk; de eredeti próbát még nem tettünk.
Ez az a’ DOROTTYA, mellyel én poétai Literatúránknak ezt a’ hízakját bétőlteni igyekeztem. – – Ebben az Actio, vagy a’ Munkálkodás, mellyet én a’ Deák Fabula után Mesézetnek nevezek, egészszen kőltött, a’ mint már oda fellyebb előadám; kőltöttek a’ személyek is, karakterestől együtt. Mível pedig a’ Kőltésnek fő törvénye a’ Verisimilitudo (Wahrscheinlichkeit), azaz, hogy a’ dologban semmi képtelenség ne légyen, ’s az Olvasó képzelhesse, hogy az megtörténhetett: ezt a’ törvényt én is szemem előtt kívántam tartani. Hanem mivel a’ Comicumnak természete megenged egy kis Nagyítást (Uebertreibung), a’ melly tisztességes fillentés a’ kómikus Poétának czélját, ’s az ő Munkájának bényomását hathatósabban segíti: én is néha ebből az okból a’ Személyeknek egyes Vonásait ’s a’ különös Történeteket, szaporítottam, halmaztam, nagyítottam; hogy így a’ festés elevenebb és béhatóbb légyen; de képtelenségre még se fajúljon el.
Epopoeámnak meg kívántam adni az Aesthetica Egységet is, hogy a’ benne lévő egy és simplex Actiót az Olvasó elméje egyszerre könnyen felvehesse és végig láthassa: melly Actió, vagyis végbe vitt cselekedet rövideden ebben áll: Dorottya a’ maga Leánytársaival, a’ rövid Fársáng és a’ kevés menyegző miatt, Carneval és az Ifjak ellen hadat indít, és mikor már őket szinte meggyőzte, Vénusa’ Dámáknak minden kívánságokat megígérvén, emezek eránt megbékélteti.
Ezen fő Actio mellé Epizodákat is tettem, vagyis ollyan Melléktörténeteket, a’ mellyek a’ Főtörténetnek természetével megegyeznek, és származásokot mintegy amattól kőltsönözik; ’s annak Interesszéjét, béhatását ’s egész fényjét nevelik, segítik. Illyen Episodium a’ többek között, a’ Kaposvári ebéd, a’ Tántz, a’ Lokajok és Szobaleányok köztt esett kűlső Csata, melly utólsóval, mint valamelly umbrával akartam a’ galánt csatának fényjét felemelni. Ha pedig Olvasóm alacsony történeteket, ’s egy Gergő Hajdú’ szájába illő szókat talál ebben az Episodiumban: jusson eszébe, hogy a’ Dramaticában is vagyon Niederkomisch, Possenspiel, Opera Buffa, ’s holmi Monodrama, Duodrama, ’s a’ t. Lessz a’ ki ezekben több kedvet talál, mint a’ Cithére’ pompás megjelenésében és Oratiójában: lessz, a’ kinek jól esik ez utólsót olvasni, nyomban mindjárt egy cselédházi Scena után.
Az én Szerzeményemnek Interesszéje, áll a’ nemzeti Luxusnak és elkorcsosodásnak kigúnyolásában, ’s Ifjainknak és Leányinknak csintalan, sőt sokszor pajzán múlatságaiknak megbűntetésében. – Mert a’ ki azt gondolja, hogy a’ Comica Poézisnak czélja (már az akár Epicus, akár Drámai, akár más kisebb darab légyen is) csak az olvasó’ múlattatására ’s nevettetésére irányoz; az, ítéletem szerént, hibázik. Bizonyára valamint az egész Poézisnak, úgy ennek is fő czélja az Emberi Szív’ jó vagy rossz, nemes vagy erőtlen, okos vagy bohó voltának előadása, melly által amazt lelkesítni, ezt pedig helyre hozni iparkodik. Ezt a’ nemes Czélt pedig (kivált a’ Sokaság eránt) nem holmi sikertelen Szententziák, sem nem az oskolai száraz Declamatiók éretik el az íróval; hanem a’ nézésre kitett Példáknak, ’s a’ munkálkodásba hozott érzéseknek és indúlatoknak van az a’ béhatóbb erejek, melly által a’ Múzsák boldogítóvá lésznek az emberi nemzetségnek.
Hogy pedig az említett fő tzélra jobban eljuthasson az Epica Poézis, és szebb formában bájolhassa bé magát az Olvasó’ Fantáziáján keresztűl, annak Szívébe; több eszközöket is vett fel; mellyekkel én is igyekeztem élni. – Illyenek a’ Leírások, a’ Képek, mellyeknek a festés és jó elrendelés által nagy aesthesisi erejek vagyon; illyenek a’ Hasonlítások (Similék), mellyek a’ történet’ előadásának, eleveséget, gyönyörködtető tarkaságot, és néha világodítást is, szereznek.
Nálam a’ Comicumnak kútfeje az, hogy a’ történetet, melly magában nevetséges, úgy adom elő, mint nagy és fontos dolgot: hogy a’ fontosság, és az Olvasónak interesszáltatása még nagyobb légyen, munkálkodó Személyimnek sok gáncsot és akadályt szerzek, czéljaiknak elérésében: de az akadályokat utóljára egy váratlan eszköz által, sőt Isteni Közbenjárással hárítom el, hogy az addig várakozó, ’s kételkedésbe tétetett Olvasót a’ csomónak feloldása egyszerre lepje és nyugtassa meg. Ez neveli a’ Csudálatosságot is, melly az Epopoeának tulajdona, és a’ melly az én Epicus Versemben már a’ történetben magában is megvan, a’ Machinák által pedig szaporíttatik. – Azt mondhatná valaki, hogy jobb lett volna a’ Csomónak kifejtését magából a’ dologból ’s magok a’ munkálkodó Személlyek által tétetni meg: de egy az, hogy a’ Dámáknak annyi sok praetensiójáról tenni emberi erőn felyűl vagyon, és csak a’ hatalmas Cyprusi Istenasszonynál van az a’ Bőség-szarva, mellyből mindnyáját ki lehessen elégítni; más az, hogy a’ visszavonást is Éris csinálta, a’ megbékéllést is Istenasszonynak volt illő véghez vinni.
Stylusomat szándékoztam Czélomhoz, a’ dologhoz, és a’ személyekhez alkalmaztatni: és hogy Epopoeám néha-néha Drámai*
Dámai A kötet végi igazítni valók.-ban: „Dámai, olv. Drámai.” Ennek megfelelően em.
formát is végyen magának, ’s annál fogva még tarkább légyen, a’ Scénák pedig jelenvalóbbá és érdeklőbbé légyenek: imitt-amott magokat beszélltetem a’ személlyeket, melly az Olvasónak unalmát is ébreszti. Vesse öszve a’ figyelmetes Ember, Bordátsnak, Dorottyának, Rebekának, Opornak, Gergőnek, és Vénusnak Beszédjeit: reménylem, nem fogja azokat czél ellen valóknak, vagy únalmas pótolékoknak tartani.
Egy szóval óhajtottam az Epopoéának egész formáját, természetét és alkotását, a’ legjobb Mustrák után, ebben a’ kis Munkámban is követni. A’ melly czélból még a’ külső szokott módra is vigyáztam. Igy p. o. a’ Poémának elején, mindjárt kitészem a’ matériát rövideden és világosan: hogy pedig az egy kevéssé sokat ígérő, magahányi, és ollyan Scriptor Cyclicushoz illő, az a’ Comicumban elmehet, külömben a’ valódi Epopoeában szenvedhetetlen volna. Illyen comicum a’ Felkiáltás is, vagy a’ segítségűl való hívás,*
hívas Sh., em.
a’ Butelliához: más Heroico-Comicus Poéták más-más felkiáltásokat gondoltak; az én fársángi Poémámhoz ’s annak foglalatjához ez nem éppen alkalmatlan. Munkámat IV Könyvekre osztottam: melly felosztás a’ történetnek és Poémának természetéből foly; nem is lehet az, akármelly Kőlteményben is, ok nélkűl való. A’ mi utoljára a’ Versemet illeti: ha Vitézi Epopoeát írtam volna, a’ Hexameterre esett volna választásom; egy illyen populáris és csupán múlattató Eposzhoz jobbnak tartottam a’ szokott kettős Strófákat.
Akárhogy ítéljen ezen első Igyekezetem felől kedves Nemzetem: én azzal nyugtatom meg magamat, hogy jobban szeretek középszerű Original lenni, mint első rangú Fordító. – Adják az Egek, hogy egész nyaláb remekek homályosítsák meg minél előbb ezt az én csekély Próbatételemet!


[Itt következik a költemény szövege.*]




8.
Előbeszéd [a Lillához]

Vakmerőségnek látszik ugyan a’ Himfy szerelmei után Erató Lantját valakinek megzendíteni merni mostanában; nem azért, mintha egy egész nemzetben tsak*
tsak A sor fölött betoldva.
egy nyájas költőnek illene lenni; vagy a’ tiszta és vétek nélkül való szerelemnek édes jótéteményi, és azoknak az emberi szívbe és képzelődésbe ollyan egyformák vólnának a’ munkái, hogy az ember azoknak előadásában mindég egy húron kéntelen vólna jádzani: hanem azért, hogy mikor már egy Nemzetnek nyelvén egy tökélletes Zseni méltóvá tette magát Pólgártársainak kedvellésére, akkor a’ türhető ugyan, de ő nálánál kissebb léleknek szerzeményi még bőltsőikben megfúladnak. Himfy’ Múzsájának képzelődési nagyok, mint a’ teremtés; érzései hol melegek, mint a’ nyári nap, hol égetők és erőszakosok, mint a’ felháborodott Etna; találmányi egyenlők, tarkák, kifogyhatatlanok: egy szóval az egész munkája ollyan, mint valamely igéző*
igéző idéző-ből javítva.
vidéke a’ Cyprus’ bóldog Szigetének; virágokon tapod az ember mindenütt, és még ott is, a’ hol irtózdni*
irtózdni
kellene a’ kőszirtokon, a’ meredek tengerpartokon Gratziákat*
Gratziákat gatziákat-ból javítva.
talál az ember, ’s hízelkedő Amorokat a’ Cataraktákon.
Mit várhat hát az én Lillám, mikor már Himfy meg-van, mit várhat egyebet fel sem vevésnél, vagy a’ mi még szomorúbb, szánakozásnál? Nem türhetőbb lett vólna é sorsa, ha még ez előtt nehány esztendővel, a’ mikor lételét vette, világ eleibe kerűlhetett vólna? Úgy újsága által kedvességet nyerhetett vólna magának, és azután*
és azután A sor fölött betoldva.
szerentséjének tartotta vólna magát egy Himfy’ szerelmei által elfelejtetni.
De ti jó lelkű Öregek!*
Öregek öregek-ből javítva.
a’ kik érzettétek, melly édes erőszakja van az atyai indúlatnak, mikor annak, a’ kinek lételt adtatok, pártfogást esdeklő tekíntete ti rajtatok nyúgoszik meg; és ti érzékeny Ifjak! kik tulajdon szerelmestekhez még akkor is, mikor a’ legtökélletesebb gratziával társolkodtok, hűségesek lenni meg nem szüntök, ’s annak fogyatkozásit vagy eltűrni, vagy még imádni is mérészlitek: megengedjetek nékem, ha ezt*
ha <én> ezt A nékem a sor elé betoldva.
a’ munkámat, vagy mint atya meg nem vethetem, vagy mint szerető caressérozom.*
<koresszirozom> A caressérozom az áthúzott szó elé, a margón betoldva.
Ha Himfy mellett egy két Hazám fia előtt kedvességet találhat ez, azt véletlen*
Ha <találhat> Himfy mellett … kedvességet, <azt> véletlen A találhat ez, azt a sor fölött és a sor előtt betoldva.
nyereségemnek tartom: ha pedig ennyi szerentsével nem lehet jussa ditsekedni, nem történik előttem semmi váratlan. Kiadtam még is; hadd szaporíttsa a’ Magyar kőltemények’ számát: nem ő az első, az utólsó sem ő lessz, a’ mi a’ réznél tartósabb Pyramisok hellyett tubák takaróra szorúlt,*
szorúltak A sor fölött betoldva, a mondat végéről áthelyezve ide. Az egyeztetés hibás, em.
’s legfellyebb is 10–12 esztendeig tartó halhatatlanságra.
*
A bekezdés előtt NB. jelzés, valószínűleg az új bekezdést jelöli.
Nem is vóltak ezek az én verseim soha ollyan tzéllal íródva, hogy belőllök egy és egymással összefűggő kis Poétai Román kerűljön: egyszer edgyik darab készűlt, másszor másik, és nem azzal a’ renddel,*
<rendel> renddel A szó fölött, a sor elé betoldva.
a’ millyennel e’ Könyvben látni, némellyiket még 1793ba tsináltam, illyen a’ XVII Dal, vagyis a’ Tanúnak hívott Liget, melly*
Liget <és a’> melly
a’ Campe’ magyarra fordított Psychologiájának Ajánló levelében, és a’ XXXVIII, azaz a’ Ferdés, mellynek egy része a’ Gessner Daphnisában egy Barátom által paraphrasizálódott;*
paraphrasizálódott A szó eleje (pa) javítva ebből: pha.
illyen a’ XVII Dal … paraphrasizálódott E rész a margón haránt irányban írva található, Y jellel utalva szövegbeli helyére.
van ollyan is a’ mellyik 1802be jött ki a’ semmiségből. Egy néhányat másnak*
Egy néhányat <a’ mi> másnak
a’ kérésére írtam. Hanem, nagyobb részét élő személynek*
<élő>személynek Az élő az áthúzott szó fölött, a másiktól különválasztva van betoldva.
készítettem, és akkor valóságos érzéseim ritkán engedték eszembe jutni, hogy én Poéta vagyok, vagy még jövendőbe erótikus Iró kerekedik belőlem. Sokszor, a’ mint néhány verseimből észre vehetni, képzelődésem más tárgyról akart andalogni, és tsak akkor vette magát észre, mikor szívem’*
szívem’<nek>
titkos ütésinek ellene nem álhatván*
álhat<ott, ’s> A ván az áthúzott rész fölé írva.
már a’ versek közzé a’ LILLA név be is lopódott. – –
Én is, több Hazám fiaival, örvendezve ólvastam Schedius*
<Sedius> Schedius Az áthúzott szó alatt betoldva.
Úrnak Magyar Országról való Hónapos írásában azt a’ jelentést, hogy a’ Himfy szerelmeinek második Darabja, mellyben az eddig kezünkben forgó ’s elevenen festett viszontagságok kívánatos tzélra mennének ki. Ha a’ Szerző Úr a’ mosolygo Eratónak is olly béavatott kedvese, mint a’ kesergőnek: lessz Hazámnak jussa az érdemmel szerzett kevélykedésre. Reménylem is, hogy egy ollyan Zseni elégséges fellyűl múlni vágyásunkat. Vajha ez sok időre ne haladna! – Abban az én Lillám is nyertes lenne: mert úgy legalább más rubrikába tevődvén nem állana ollyan közel a’ tökélletes világossághoz, ’s fényéből annyit el nem vesztene. Az én Lillámnak kezdete ’s folyásának nagyobb része örvendetes, a’ vége pedig orvosolhatatlan szomorú: a’ Himfyé éppen meg lenne fordítva:*
éppen meg <lessz> fordítva A lenne az áthúzott szó fölött betoldva.
legalább hát a’ kifejtődésnek külömbsége, ha egyéb nem is, szerezne az én munkámnak – betset nem mondom, tsak – figyelmetességet. Mellyet ha megnyerek, talán reáveszem*
A reá-ba az e utólag betoldva, a sor fölött.
magamat, hogy még nállam Írásban lévő és ezen gyűjteményemben helyet található Daljaimat is a’ most kiadattak közzé annak idejébe béiktatom.
Azt mondja, Schedius*
Schedius A ch utólag toldva a szóba.
Úrnak említett Könyvében, a’ nevetlen tudósító Úr, hogy a’ Himfy’ Könyvében kedvetlen egyformaságot és monotoniát*
monotoniát em.
ád az, hogy a’ Dalok mind azon eggy versnembe vagynak tsinálva: Ebben a’ túdósító Úrnak érzésem szerént, igazsága van. De én még azt adom hozzá, hogy ez még tűrhetőbb vólna, hanem mikor a’ Dalokban lévő soroknak száma is állandóúl meg van határozva, ’s ennél fogva minden Dal egyenlő nagyságú; sokszor szinte jól esne az ember fülének, ha vagy hamarább kén végezni egy darabot, vagy néha tovább is tartana. Sőt az elme is ráunatkozik az egyforma tensiora; ráunatkozik arra hogy a’ Strophának tagsoraiból, ’s a rithmusnak fordúlásából előre tudja, mikor lesz kéntelen a’ Poéta érezni megszűnni. Petrárkának nagy tisztelője vagyok, tartozom ezzel az adóval a’ Gratziáknak: de megvallom, hogy a’ midőn egy vagy két Sonnetjének olvasására érzéseimnek jól esik olvadozni; már az ötödik és hatodik mellett szeretnék más formába öntött verseket ólvasni. Hát ha még minden darabnak az utólsó sorába rendszerént Epigrammai evolutiót kell várnom, sőt sokszor előre is eltalálnom; nem fáraszt é el ez a’ sok periodicus tsiklandás? nem vesztik é el utollyára édes ingerléseket a’ sűrűen egymásra halmozott Contrastok, oxymoronok, ami a’ 17dik századbéli olasz Poésisnak vólt tulajdona? Sem a’ sűrű tsiklandást nem óhajtanám, sem azt, hogy valaki minden lépten nyomon fűszerszámmal tápláljon, vagy oxymellel frísíttsen meg.
Azt mondja továbbá*
továbba em.
a’ nevezett túdósító Úr, hogy a’ versekben való monotoniát az édesíti meg a’ Himfy szerelmeiben, hogy az egész munka derék Trocheusokban van írva. Ez tsudálatos egy megjegyzés! Az illyen a’ járatlan olvasóban tévelyedést, a’ dologhoz értőben pedig egy kis kedvetlen álmélkodást okoz. Én merem mondani, hogy egy ollyan nemes érzéssel termett ember, mint a’ szóban lévő szerelmeknek irója, soha sem kívánta, hogy azon külömben mézzel folyó verseket, más ember, az ő kedvéért trocheizálja. Nem szorúltak az ő versei arra, hogy mértékre szedett Lábaknál fogva ajánljuk, noha nem tagadhatni, hogy külső szépségek nyert vólna általok.
Ezt az egy két jegyzést, nem azért tettem ide, hogy ama’ Nyájas kesergőnek, ki engem’ sokszor vígasztaló búslakodásba ejtett, ’s mind annyiszor arra*
ara em.
kénszerített, hogy scytha származásommal kevélykedjem, hogy mondom, ama Nyájas kesergőnek érdemeit kajánúl kissebbítsem; hanem azért, hogy mind az ótsárlók, mind a’ hízelkedők fundamentomból kívánjanak ítélni. Ha Fernéynek Ura nem vagyok is, bátran el merem véle mondani, hogy minden Poétát, Muzsikust, vagy Festőt barátomnak örűlök tartani: hanem, hogy hibájoknak is temjénezzek, arra baráttságomtól nem köteleztetem.*
arra <meg a’> baráttság nem kötelez. A két szóvégződés (az -omtól és a -tetem) utólag toldva a szavakhoz.
Itt van hellye, hogy a’ magam verseinek külsőjéről is edgyet kettőt szóljak. – Van egy felekezet Litteratorink közzűl, kik semmi mértéket a’ versbe eltűrni vagy tűretni nem akarnak, ha tsak az a’ görög metrum szerént nints tsinálva: ellenben a’ másik rész a’ legszebb szerzeményeket se állhatja ki, ha tsak azokban minden sor végin szerentséje nints hallani a’ rosszúl úgy nevezett Cadentziát. Én Ámphibium vagyok. Azt tartom hogy az elsőbb fél nagyon is sokra ment; ez pedig nagyon is kevésre. Nem láthatom által, miért lehetne a’ Magyar Nyelvnek gyalázatjára az, hogy mind a’ régi ditsősségesen elhúnyt Világnak, mind a’ mai felette igen tsínos Európának, mértékét, hármóniáját és ízlését egyedűl ő, a’ ki követheti? Én a’ mértékre vett versnemekben is gyönyörködöm; de a’ Cadentiásokban is, ha egyébb aránt numerósusok, sokat érzek ollyat, a’ mi jólesik.
*
Az előző sor végéről a mondatkezdő A-t áthelyezi, s NB. jelzéssel jelöli az új bekezdés kezdetét.
A metristákra nézve, talán annyiba jó, hogy a’ régi görög és Római kóták elvesztek, mivel a’ Muzsikát is görög verbunkra és Római mínétre vévén, most már barbarusoknak*
barbarusoknak A többes szám jele (ok) utólag toldva a szóba.
kiáltanának bennünket, ha Lavota Úrnak Magyarjait kedvellenők. A Cadentziának egyedűl való baráti itt ne nevessenek, mert ők még sokkal inconsequensebbek: nem nevetségesebb é*
neve<t>tségesebb<é> Az é kérdőszócska a sor fölött, önállóan betoldva.
a’ cadentiátlan görög és Deák Poétákat betsűlni, tanúlni, tanítni, a’ sok tzifra Alcaicus, Glyconicus,*
Alcaicus, Glyconicus A szókezdő nagybetűk kicsikből javítva.
Asclepiadeus, dicolos, distrophos, acatalectus ’s a’ t. nevekkel a’ papirost és Levegőt bétőlteni, azokból túdós figúrát tsinálni, és még is a’ reájok szinte ollyan alkalmatos Magyar nyelvben azokra*
azokra Sor fölötti betoldás.
olly vakmerően kárhoztatni? – De ne bizgassuk fel a’ nem régen megszűnt vítatásokat. Írjon kiki úgy, a’ mint legjobbnak gondolja; sem a’ Hexameter valakit Virgiliussá, sem a’ Cadentzia Tassóvá, sem a’ tsupa folyó beszéd Gessnerré*
Gessneré em.
nem tsinál. Itt a’ Múzsának sem Lelkéről, sem testéről nints a’ szó, tsak a’ ruhájának az állásáról: kösse által Virág Úr ennek Kantusát*
<szűk derekát> Kantusát Az áthúzott szavak fölé írva.
Ioniai Zónával derékon, mint a’ görögök, vagy akassza meg azt éppen hónallya alatt Himfy Úr a’ mai*
<Párizsi> mai Az áthúzott szó fölé írva.
Dámák’ módjára; mindenik fog annak illeni, tsak Virág légyen az, vagy Himfy, a’ ki őtet*
őtet A sor fölött betoldva.
felőltöztette. – Én, részemről,*
<ugyan> részemről Az áthúzott szó fölé írva.
mind a’ két ízlésnek érzője vagyok, és barátja. Írtam is és írok mind a’ kétféle versnemekben; és tsak arra vígyázok, hogy mind a’ lábakra szedett verseim, mind a’ Cádentziások, a’ magok nemekben, jól zengjenek,*
jólzengjenek jav.
tudván azt, hogy a’ numerusatlan Hexameter vagy Sapphicus*
<Zaffikus> Sapphicus Az áthúzott szó elé, a margón betoldva.
tsak ugyan útálatosabb a’ jó hangzású kádentziás versnél.
Négy féle vers neme fordúl elő az én Lillámban. 1., Görögszabású versek, kádentzia nélkül, p. o. Sapphicus*
Zaffikus> Sapphicus Az áthúzott szó fölé írva.
XLIVdik Dal. Anacreoni, XXXIII. 2., Görögszabásúak kadentziával, p. o. Anapaesticus, IV. Trochaicus, VII. Iambicus, XXXVI. Trochaico-jambicus, XLIII. 3., Németes módú mértékesek kádentziával, p. o. Iambicus, XIV. Trochaikus, XVI. 4., Mérték nélkül kádentziával, p. o. XVIII., XLVI., ’s a’ t. – Ezek a’ változtatások még más több módokon is változnak: egyéb aránt az ólvasótól fűgg, hogy érezze, vagy bennek kedvet találjon.
Nintsen egyéb hátra, hanem hogy munkáim ezen Csomójának illyen sok időre való haladásáról a’ nagy érdemű Közönség előtt*
Közönség<től> Az előtt az áthúzott rag fölé írva.
engedelmet kérjek. Szándékomban a’ tavaly rajtunk’ keresztűl ment tűz nem kevéssé hátráltatott. Azólta pedig kézírásom a’ F.*
F. A rövidítés föloldva: Felséges.
Királyi censurán tartózkodván, hozzá éppen most juthattam. – Reménylem, hogy munkáimnak hátra*
hatra
lévő több csomóival minden hátra maradás nélkűl folytába kedveskedhetem Érdemes Olvasóimnak; és az appróságokon keresztűl esvén, magánosságra szenteltt életemnek további*
<hátra lévő> további Az áthúzott szavak fölé írva.
minden részét ARPÁDról és a’ Magyarok’ kijöveteléről irandó Epopoeámra fordíthatom. – Vajha Nemes Nemzetem úgy fogadná*
úgy fogadná Utólag betoldva a sor fölött.
ifjúi Lantomnak ezen aprólékos zengéseit,*
Lantomnak <aprólékos> zengéseit <úgy fogadná> Az ezen aprólékos az <aprólékos> fölött betoldva, a zengéseit végződése -ét-ből javítva.
hogy az által neki-lelkesedett Múzsámat a’ Kaspiumi*
Kaspiumi Sor fölötti betoldás.
trombitaszóra is felbátorítaná!!




9.
Jegyzések és Értekezések
az Anákreoni Dalokra
I. Oldal. ANÁKREONI DALOK. – A Poézisnak minden nemei közzűl legrégibb és legközönségesebb az énekelhető vagy dallásra alkalmatos verselés. Jubáltól fogva, e’ mái napig, a’ mellyben ezeket írom, minden időben és minden helyeken éreznek az emberek, indúlatba jönnek, azt [kiadni] igyekeznek,*
A másik szövegforrás szerint em.
’s ha attól szer felett izgattatnak, danlásra, tántzra, mértékbe szedett hathatós beszédekre fakadnak. Az érzékeny Római Olasz, a’ fagyos Lappon; a’ gőgös Asiata, az indolens Chinai lakos; a’ Tuilleriának kipallérozott lelkei, ’s az emberevő Kannibálok:1 – mind, mind énekelnek, danolnak és dallokat tsinálnak. A’ Hármónia, melly a’ mi testünk és lelkünk alkotásával egy-idős, a’ maga származásának szempillantásában nemzette és zendítette meg a’ Lyrica Poësist.2 – Két fő Nemek van az éneklő Versezeteknek, ahozképest, a’ mint vagy felemelkedik, és magán kívűl ragadtatik a’ mi lelkünk, vagy pedig tsak tsendes és kellemetes elborúlásba jön az előtte lévő tárgy által. Az első esetben, a’ tárgynak nagy és felséges vólta miatt, érzéseink erőssebbek, gondolatink fentebb járnak, melly miatt a’ szók és kifejezések hathatós, szabad, mérész és vakmerő formát és menetelt vesznek magoknak, és a’ Szerző egész meglelkesedésben áll elöttünk: így készűl az Óda, melly alatt az énekeknek fellengősebb nemét szoktuk érteni. Mikor pedig érzéseink lágyabbak, szelídebbek, nyájasabbak; a’ tárgy vagy [tsekély, vagy előttünk] tsekélyebb*
A másik szövegforrás szerint em.
oldaláról vevődik fel; ’s annál fogva énekünk is, és előadásunk módja könnyebb és halkábban folyó: akkor az Óda’ erejét és magosságát el nem érjük, és a’ mit készítünk, annak neve nálunk Dal, az idegeneknél Lied; Song; Chanson; Canzone vagy Canzonetta. A’ természet’ látásából indúltt örömök, a’ nyájjasságnak, barátságnak, édes indúlatoknak érzése, a’ társasági élet’ vídámságinak kóstolása, az abból származott játék, enyelgés, jó kedv, és felvídúlás – ezek a’ Dalnak szokott foglalatjai, azt mondja ESCHENBURG.3 Az illyen tárgyak és érzések szükségesképpen megkívánják, hogy a’ Dalnak egész előadása, minden kifejezése és telyes folyamatja könnyen menő, természetes, eggyűgyű, kellemes és jóhangzású légyen; annyival is inkább minthogy minden Dal főképpen éneklésre és muzsika mellé szokott készítődni. – Sok nemei vagynak, valamint az Ódának, úgy a’ Dalnak is. Legkitetszőbbek az
Anákreoni Dalok. Anákreon, (a’ kiről alább az I. KIERESZKEDÉSBEN) igen sok apró Dalokat írt Görög nyelven; de a’ mellyek nagyobb részént elvesztek a’ Bysantiumi Zelóták igazságtalan kegyességek miatt, nem kevés veszteségével a’ szép Mesterségeknek.4 A’ mi megmaradt is, és valami 70–805 formán az ő neve alatt forog, nem mind az övé, hanem másoktól az ő mustrái után íródott. Ezeknek az ő Daljainak foglalatjok, a’ szerelem, a’ bor, az öröm, a’ megnyúgodtt lélek, tsendes és szorgalom nélkűl való élet, barátság, szépség, tavasz, rózsa, galambok ’s a’ t. Nints azokban semmi fajtalanság, részegítő és lázzadó indúlat, vastag baromi gyönyörködés: hanem tsak nyájas enyelgés, rendkívűlvaló vídámság, lomhaság nélkűl való elérzékenyűlés, könnyű és szabad Epicureismus. Az Anákreon’ világában tsak a’ jelenvaló szépet, jót, gyönyörűt keresi az emberi Lélek, a’ fösvénységtől, nagyravágyástól, haszontalan aggodalmaktól üress lévén, érzi hogy jó az élet, és a’ halált is tsak úgy nézi, mint az örömnek és megelégedésnek utólsó pontját, mellyen meg kell nyúgodni. Horatius is követte őtet ebbe; mert ő is a’ gyönyörűségek közzé mindég szép módjával béviszi a’ halált, a’ koporsót, a’ más Világot.6 Éljünk vídámon, és minél kevesebb gond[d]al;*
A másik szövegforrás szerint em.
mert egyszer meghalunk, ez a’ régi Lyricusok’ Philosophiája: ha pedig élnünk és örűlnünk kell, hagyjunk élni és örűlni másokat is, ez az egész emberiség philosophiája. Vajha minden fösvénynek, minden Nagyravágyónak, minden bújálkodónak beléolvaszthatnám a’ szívébe ezt a’ kurta philosophiát! hány rettenetes bűnnek a’ tsiráját sütném el általa; óh jó theoriájú, gonosz praxisú Halandók! a’ ti kebeletekben. Ezt a’ Maximáját Anacreon a’ legszebb színbe őltözteti fel, kikeresi az érzésnek legszebb útait, fájin elmésségével tsalogatja ’s tartóztatja az olvasót, magát igen kellemetes és kedveltető módon fejezi ki, ezer édes ígéző képzeleteket talál elő ’s azokat a’ legkönnyebb móddal festi le, hogy azok a’ mi Fántáziánkat körűlzsibongván, Lelkünkről az élet’ únalmát ’s az azt felettébb lankasztó indúlatokat balzsamos*
balszamos Az MTAK. K 755. 18a-23b. és 25a-27b. szerint em.
szárnyaikkal leszeleljék.7 Ezt a’ könnyű és aprólék gyönyörűséget olly elmésség[g]el*
A másik szövegforrás szerint em.
fűszerszámozza ő meg, a’ mellynek párját alig találni. Az ő humora azt mondja Sulzer,8 a’ legkellemetesebb a’ világon, ’s olly könnyű, mint a’ legszebb kikelet; az Ő Daljainak gyűjteménye hasonlatos a’ virágos Kerthez, mellyben ezer kívánatos illatoktól lepettetni meg.9
Ez tehát*
tehat A másik szövegforrás szerint, értelemszerűen em.
az Anákreon’ Daljainak belső természetek, és a’ melly Dalokat illyen lélekkel ’s illyen formába öntenek a’ Poéták, azokat Anákreontismusoknak, Anákreoni Daloknak nevezik. Azért is, a’ ki jó Anákreoni Dalokat kíván írni; annak nem Anákreont kell fordítani, sem holmi hideg és durva érzéseket az Anakreon’ mértékére srófolni:10 hanem az ő tőle kedveltt édes tárgyakról, az ő tulajdon könnyűségével, vídám humorával, és kellemetes előadásával, rövid és tsínos Dalokat szerezni. Sajnálom, hogy a’ midőn ezeket írom, DÉGENnek11 Anákreonra tett halhatatlan gondolatait a’ könyvnek nem léte miatt jó ízlésű Olvasóimmal nem közölhetem. Én azt a’ fáradságomat nem kímélltem vólna; de Collegiumunknak Könyves házában Dégennek sem kiadását, sem Értekezését fel nem találhattam, a’ melly Könyvtárnak egyébaránt a’ Görög és Deák Litteratúrára nézve, melly nálunk olly nagy betsben vagyon, Magyar Hazánkban párját nem láttam. Még egy felette hasznos Német Gyűjteményben12 igen szépen és derekasan le van írva az Anákreoni Daloknak valóságos természetek; de azzal sem élhettem. SCHNEIDER is13 sok szép jegyzéseket tesz az Anákreon’ Poézisáról, az ő követőiről ’s ezeknek elmebéli erejekről. Minden pallérozott Nemzetekből vagynak már a’ kik Anákreontismusokat, vagy Anákreon’ lelke szerént írott apró Dalokat tsináltak; de egy sem vitte a’ Poézisnak ezt a’ Nemét ollyan tökélletességre, mint a’ Németeknél GLEIM,14 a’ kit azután, (a’ szokás szerént), egész sereg nyomorúltt hímezők követtek, és bosszantottak.*
bosszontottak A másik szövegforrás szerint em.
Nálunk ebben a’ pályában tett próbát Édes Gergely15 Főldi János, és Dayka Gábor.16 Fordították pedig némely darabjait Főldi,*
Főldi Sor fölötti betoldás.
Rajnis, Kazincy, Ráday, Édes.17 Az Olaszoknál és Frantziáknál már több fordította 12 Poétánál; az Ánglusoknál 6 fordítása van; Németűl és Spanyolúl18 pedig az eredeti metrumon próbálták*
próbáltak A másik szövegforrás szerint, értelemszerűen em.
fordítani. A’ Dégen kiadása német fordítással együtt, tudtomra, leghasznavehetőbb. A’ prosodiára és philologiára, legjobb a’ Bárnesé. Pompás kiadások Rómában a’ Spalettié;19 és a’ két Pármai.20 De legszebb, legjobb, legbővebb, és mind külső mind belső érdemére nézve legfejedelmibb a’ Parisi,21 a’ mellyben nem tsak a’ Görög Textus legcorrigáltabb, a’ Deák fordítás mind versben, mind folyóbeszédben legderekabb; hanem a’ Daloknak száma is több újjonnan feltalált Darabokkal van szaporítva, az Író képzeletei pedig Párisnak mái híres Piktorjai és Metszői által Táblákra vagynak tétetve, ’s a’ mi több az oda-való legnagyobb Muzsikusok által a’ Görög Textus Muzsikai Compositióra van véve. Vajha én, Hazánknak ollyan Componistájára találhatnék, a’ ki egy Magyar Anákreontismust Muzsikára*
Muzsikara em.
vévén, vélem, és Magyarimmal közelebbről tudná ’s kívánná éreztetni a’ Görög szabású Rhythmusoknak Mennyei hármóniáját! Rousseau,22 a’ ki maga is mester vólt a’ Muzsikában, próbát tett e’ részről nevezetessen a’ Pindarus’ Ódáira: Nálunk Seyfried23 is úgy készített egy muzsikai szerzeményt a’ Virág Benedek’ Jámbusos énekére. Így lehetne a’ Görög mértékű Verseknek, a’ nép előtt betset és kedvességet szerezni!
2. Old. Az egész Verse Horátiusnak így van:

– – – – ego, apis Matinae
More modoque,
Grata carpentis thyma per laborem
Plurimum circa nemus, uvidique
Tiburis ripas, operosa parvus
Carmina fingo. L. IV. Od. 2.

3. Old. Valamint gyermeki elmémnek, a’ gondolkodásra, képzelődésre és érzésre való első kifejtődzését, különösen pedig a’ Poéták’ olvasására, és megízlelésére, ’s magára a’ Poézisra való hajlandóságomnak jókori vezérlését Tiszt. T. KOVÁTS JÓ’SEF Kőrösi Prédikátor Úrnak mint közönséges Tanítómnak, és nagy-nevezetű Tudós BUDAI ÉSAIÁS Eloquent. Professor Úrnak, mint magános Oktatómnak, köszönhetem: úgy ifjúi tehetségeimnek ’s addig szerzett olvasásomnak az oskolai korlátok közzűl való kivezérléséért, a’ régi jó ízlésnek az újjabbakkal való egybekötéséért Tek. KAZINCY FERENTZ Úrnak ’s néhai Tudós Dr. FŐLDI JÁNOS Úrnak tartozom. Poétai lételem felől úgy játszhatom, mint Nagy Sándor, midőn Filepről az Attyáról, és Arisztótelesről a’ maga Tanitójáról, azt mondotta, hogy: ille quidem esse, hic autem bene esse dedit: amazok nélkűl Poéta nem lettem vólna, ezek nélkűl pedig tűrhető Poéta; amazok szűltek fel a’ Parnasszusra, ezek pedig neveltek rajta ’s megmutatták annak tsínos útait, a’ szép lelkeket kalaúzúl keresték ki mellém, hogy meg ne üssem lábamat a’ kőbe. – Melly nagy szerentse, midőn egy nevendék elmét illy nem-Orbiliusok bárdolnak, és köz pályájának kezdetekor illyen jó indúlatú és egyenes Aristárkusok vezetnek! Adnák az Egek, és tennék meg a’ kedvező Múzsák, hogy én e’ közönségesen tiszteltt négy névre a’ Magyar Világnak egén homályt ne borítanék, és midőn az én ő erántok viseltetett magános háládatosságomat most illy aprólék Munkámnak a’ Sarkán közönségesítem, azt mondanák Polgártársaim, tudós Hazámfiai, ’s az utánnunk születendők

In tenui labor; at non tenuis gloria,*
at non tenuis non gloria Az eredetivel való összevetés után értelemszerűen em.
si quem
Numina laeva sinunt, auditque vocatus Apollo. –24

5. Old. Sajnálható dolog a’ nyelvre nézve is, de kivált a’ Poézisra nézve, hogy a’ mi Világ szerte kedves és betses Tokaji borunknak olly insonorus és nyomorék ’s hosszú neve van. Asszúszöllöbor! – Hogy én a’ hazai termést még is Nemzeti szóval ejtsem ki; kéntelen vóltam a’ Máslás nevet venni fel, noha ez szegényebb neme a’ Hegyallyai Nektárnak.
7. Old. Jámbus vagy futó láb25 az, a’ mellynek az első tagja rövid, a’ hátúlsó pedig hosszú. Jámbus Vers az, a’ melly többnyire illyen Jámbus lábakon jár. Ennek a’ Versnek találójának Arkilokust teszi Horatius, Ovidius, Velleius Paterculus, és a’ nagy kritikájú Bayle.26 Ez az Archilochus Poéta virágzott a’ 29. Olympiásban; szörnyű tsúfolódó és átkozódó ember vólt írásaiban; a’ mellyeket a’ tőle találtt hatos Jámbusokon készített. Nem tsak ellenségeit, hanem jó embereit, barátit, sőt tulajdon annyát, ’s a’ mi még több, önnön magát is megszidalmazta.27 A’ többek között, hogy Lycambe a’ leányát, tett ígérete szerént, néki feleségűl nem adta, egy kemény Satirát írt ellene, mellynek olvasása után Lycambe és annak leánya magokat, a’ gyalázat miatt való kéttségbeesésből, felakasztották.28 Innen a’ mérges verseket az Arkilokuséhoz hasonlítja Horatius, és Ovidius.29 Aristophanes Grammaticus azt jegyzi meg Cicerónál,30 hogy az Archilochus Jambicussai minél hosszabbak, annál szebbek valának. – Az Anákreon’ Jambusa a’ minn ő írta minden Ódáit 3 lábból áll és egy syllabából, vagy is az ő verse negyedfél Jámbus. Hanem az első láb lehet lassú is, doboló is (Spondeus vel Anapaesticus) e’ szerént:31

U – / U – / U – / U
– – / / / –
U U – / / /

Igy élt ezzel Anákreon, némelly kifogás mellett: és ez az ő Daljainak könnyeded és kurta foglalatjokhoz legalkalmatosabb is. – Tsak ezért az egy mértékes versért is majd meghalnak a’ Napnyúgoti Nemzetek, ’s ha a’ Spanyol a’ maga parantsoló hideg a betűit, az Olasz az ő egybeolvadó gömbölyeg szavait; a’ Német a’ sok Diftongust és schevátlan consonánsait erre a’ Téjoszi taktusra rákénszerítheti, boldognak tartja magát és Anyai nyelvét, ’s igazságtalan örömében truttzol a’ néhai Jóniának ditsősségén. Hát te Árpád’ nemzete! mikor fogod közönségesen érezni, hogy a’ te nyelved – és egyedűl a’ te nyelved – alkalmatos a’ Görög Múzsák hasonlíthatatlan hármoniájára?32
9. Old. Két tsillagzat van az égen, különösen, Kutya nevű, t. i. a’ kissebbik Kutya és nagyobbik Kutya. Ez utólsónak pofáján van egy első nagyságú Tsillag, mellynek neve Kutyátska, vagy Kutyó, Canicula, Sirius.33 Mikor a’ Nap Julius 21-dik napj. az Oroszlány jegybe megy, akkor kezd a’ nagy Kutya’ Tsillagzatja a’ Nappal együtt feljárni, másod vagy harmadnapra szembetűnőképpen feltetszeni.34 Ennek feljárásától kezdik azokat a’ nyár közepén lévő száraz, tikkasztó és beteges napokat számlálni, a’ mellyeket a’ nagy Kutyának pofáján lévő igen fényes Canicula tsillagtól canicularis napoknak nevezünk. A’ Caniculai idő nem olly beteges és dögleletes ugyan nálunk, mint más forró tartományokban, a’ miért Virgilius,35 Horatius és más déli Poéták olly iszonyú nevekkel terhelik: de még is jó, a’ mint Blancard mondja,36 ha az Orvosok reá ügyelnek, ’s a’ Hippokrates’ intése szerént, a’ RECIPÉK körűl nagyobb kémélléssel forognak.
10. Old. Hogy sok jó Magyar szavaink némelly jó Magyarok előtt is esméretlenek; annak oka az, hogy az ollyan szó a’ több Vármegyékben feledékenységbe[n]*
A másik szövegforrás szerint, értelemszerűen em.
menvén, mai napon, mikor nyelvünkre jobban kezdünk ügyelni, tsak néhol és talám a’ legegyűgyűbb Magyarok köztt maradt meg. Más részről, azt is sajnálva kell tapasztalni a’ vizsgálódó ’s mindent megolvasni kívánó Magyarnak, hogy régi törzsökszavaink a’ szokásból kimentek, és vagy tsupán tsak ivadékjaikban élnek: vagy egész Familiástól edgyütt magvok szakadt: a’ minek legfőbb okai azok a’ gyarló Fordítók, kik a’ (kivált hajdan nyomorék) Deák és egyéb eredeti munkák körűl, nem az idegen nyelvet a’ miénkre, hanem a’ miénket akarták amannak a’ kaptájára szorítani. Magyarjaim! Literátorok! ne tsak a’ külföldi írókat olvassátok, hanem keressétek fel a’ rabotázó egyűgyű Magyart az ő erdeiben és az ő Scytha pusztáiban, hánnyátok fel a’ gyarló énekes könyveket, a’ veszekedő Predikátziókat, a’ szűr bibliopoliumon kiterített szennyes Romántzokat, hallgassátok figyelemmel a’ danoló falusi leányt, és a’ jámbor puttonost; akkor találtok rá az Árpád’ Szerentsi táborára, akkor lelitek fel a’ nemzetnek ama’ mohos, de annál tiszteletesebb maradványit, a’ mellyeket az olvasott és útazott uratskáknak társaságában haszontalan keresnétek. Hónallyig érő nadrág, lapos hosszú kalap, pípaszárnak való páltza és láb az, a’ mit ott találnátok, a’ nyelv is selyp és erőtelen, a’ minn azok az elpallérozott kis Aziáták perszifláskodnak. – – MOLNÁR ALBERT, az a’ minden tekíntetben nagylelkű és hasznos hazafi, a’ kinek érdemeire nékünk maradékoknak tsak azért is szemesebben kellene ügyelnünk, hogy eleink háládatlanságát valamennyire jóvá tennők,37 – Molnár Albert sok gyökérszókat megtartott számunkra, a’ mellyeknek vesztesége pedig mindenkor a’ leggazdagabb forrásait dugja bé a’ nyelvbővítésnek. De sok emberek sipítnak az esméretlen szók ellen, a’ kik ADELUNGOT pengetik szájokon, ’s az Albert’ hamvai eránt érzéketlenek. Minden Magyar író, a’ ki a’ külfőldi, vagy (a’ mi még jobb) a’ természeti szépségeket nyelvünkön akarja érezhető móddal előadni; sajnálja hogy a’ zőldágat egy meghatározott törzsök szóval ki nem teheti. Az ág lehet leveles is, leveletlen is; száraz is, nyers is; vékony is, gerenda vastagságú is: a’ gajj szint’ illyen közönséges jelentésű. Hogy tesszük ki hát ezt hogy FRONS? Kiteszi Molnár Albert ezzel hogy LOMB. Innen ezeket származtatja: frondosus Lombos, frondare lombozni, frondator lombozó. A’ Lombot pedig, és a’ lombost egészen megkülömbözteti a’ lomptól, és a’ lompostól. – Hozzuk vissza, Barátim, ezt a’ szép eredeti rövid szót, ’s nyerni fog véle az írásunk.
10. Old. Kókkadni mondják a’ Debretzeniek az ollyan füveket és virágokat, a’ mellyek a’ nap’ hévsége, a’ féreg’ rágása, vagy más belső nyavalyájok miatt, hervadni, konyúlni, sárgúlni és halni kezdenek.
12. Old. Idalia vagy Idalium egy város és erdő Cyprus szigetében, a’ hol Vénus különösen tiszteltetett. –38
13. Old. Martalék a’ régi Magyaroknál tett hadban elfogott rabot, mancipium, örökös szolgát, vagy sclávot.39 Innen van a’ régi énekünkben:

Ördög’ martalékja,
Hogy ne légyek rabja,
Adj estvét érnem!

14. Old. Thales, egy a’ 7 Görög bőltsek közzűl, a’ ki az Egyiptomi Papoktól a’ természet’ tudományját és az Égvizsgálást megtanúlván, arra nemzetét is reá kapatta, és az úgy nevezett Joniai Sectát fundálta. Egyszer egy estve az égre függesztett szemekkel a’ tsillagokat vizsgálván, az udvaron egy verembe esett; mellyre a’ vén szolgálója így tsúfolta ki: Te a’ feletted lévő dolgokat kívánod kitanúlni; ’s nem látod a’ mi a’ lábod előtt van.40
16. Old. A’ Parnasszus’ hegye, melly Phocisban vólt, és két tetejét az ég felé botsátván, maga pedig teátrom formán borzasztó meredekséggel nyúlván el, a’ nézőbe szent rémzést okozott; az itt lévő Castalius forrása, melly az Aganippé és Hippocrene’ forrásokhoz közel vólt, ’s a’ Parnasszus Hegyének a’ tövében feküdtt; és a’ Tempe’ vőlgye, mellyet, az eleven gyepen ’s az árnyékos fákon kívűl, a’ Péneus’ patakja is hívesített,41 több illyen forrásos és vizes helyekkel együtt Apollónak, a’ Múzsáknak, és a’ Poétáknak vóltak szentelve: a’ bortermő hegyekről effélét nem olvasunk.
19. Old. Giambattista Guarini született Ferrárában, 1538. Eszt. Sokáig vólt az odavaló Hertzegnek II. Alfonznak Titoknokja, azután Státustanátsosa, a’ kinek sok hasznos szolgálatot tett a’ Velentzei, Római, és Lengyel követségekben. Minekutánna Florentziában is és egyébütt, ékesenszóllását, hűségét, és Politikai tálentomait kimutatta vólna; tsendes életre kívánván magát adni, hazájába visszaindúlt: de Velentzében véletlenűl kimúlt, 1613. Eszt. Azt a’ különöst jegyzették fel róla a’ baráti, hogy a’ Poéta nevet gyűlölte, a’ melly inkább megvetést, mint tiszteletet okozna az embernek. De az jól esett néki, ha a’ Fejedelmek, nagy emberek, és a’ túdós Académiák pompás titulusokkal tisztelték meg.442 – Gyönyörű, és könnyen menő versei vagynak; képzelődése termékeny és tüzes. Fő poétai munkája az a’ Pásztori Dráma, mellynek neve Il Pastor fido, vagy A’ hű Pásztor.43 Vagynak apróbb Versei is felesen.44 A’ Madrigálokban, melly versezet neme közép a’ Lyrica, és Epigrammatica poésis között, és a’ mellyet olly elmésen határoz meg Boileau,45 legelsőnek tartja Baillet a’ Marini’ verseit: de azért megkorpázza őtet Menagius, a’ ki tsak ugyan mint nagyobb lingvista jó poéta, ritka elméjű ’s fáin érzésű ember, jobban szólhatott az Olasz Poésisnak ékességiről.46 Ez a’ kis Anákreontismus Guarininak egy olasz Madrigálja után van készítve, mellyet az olaszúl értőknek kedvekért a’ página’ allyára teszek, hogy Menagiussal érezhessék ebből a’ Guarini Madrigáljainak egyűgyű és igen kellő vóltokat.47
24. Old. Minthogy némellyek, míg a’ kézírást olvasták, nem akadtak hamar értelmére ennek a’ sornak:

Tsigaként tudott szeretni

azért teszek itt rólla egy kis jegyzést. A’ mi nyelvünkben a’ Tsiga szónak 5 értelme van. Jelent 1, játékra való fa vagy szaru tsigát; 2, tészta tsigát, vagy a’ mint túl a’ Dunán hívják, lúdgégét; 3, a’ felvonásra, holmi egyberakott makhinákba készűltt tsigát; 4, kínzásra és torturára való tsigát; 5, a’ férgeknek azt a’ számos seregét, melly tekervényes, lapos, és széllyel nyíló mészmatéríájú tokban, vagy házatskában lakozik; mint p. o. az ostrea, cochlea, limax etc. Itt a’ tsiga szó ez utólsó értelemben vétetődik; ’s a’ mezei vagy vízi tsigához azért van a’ bornemisza szerető hasonlítva, hogy felette lassú és vídorság nélkűl való hideg és fejér vérű állatotska.48 Túl a’ Dunán a’ tsigának két nevét találtam; az 1, Kágyló, mellyet Tiszt. Fábián Úr és Dr. Főldi49 már bé is vettek, néhol Kágyillónak mondják; 2, Púzsa. Ez a’ két név jó vólna két seregbéli névnek; a’ dialectusi Kagyilló pedig valamelly jelesebb Nemnek a’ nevének. Tsigának maradna egyedűl tsak az ollyan Nem, a’ mellynek héjja valósággal tekergős, mint az igazándi tsiga.
26. Old. A’ Jázmin egy tsemete vagy bokor szabású Növevény, melly Europába Napkeletről származott, és ma már aman[n]ak*
A másik szövegforrás szerint, értelemszerűen em.
déli tartományiban vadonnat is találtatik. A’ mi Kertjeinkben virága’ kedvéért szaporíttatik, a’ melly fejér és sárgás, és kimondhatatlan’ kellemetes és hathatós illatú. A’ Kertészeknél mintegy 20 fajtája van;50 de a’ Linné systemája szerént három nevezetes faja van a’ többek közzűl. 1, a’ patikai Jázmin (Jasminum offici[n]ale*
Az eredeti művel való összevetés után, a másik szövegváltozat szerint em.
Linn.) ez a’ közönséges [fejér] Jázmin,*
Az eredeti művel való összevetés után, a másik szövegváltozat szerint em.
mellyből az Olaszok még ma is igen jó szagú olajat készítenek; 2, a’ nagyvirágú Jázmin, (Jasminum Grandiflorum L.) ez még illatosabb amannál; 3, a’ legillatosabb Jázmin (J.*
I. Odoratissimum Az eredeti művel való összevetés után, a másik szövegváltozat szerint em. A fövidítés föloldva: Jasminum.
Odoratissimum L.) ennek törzsöke majd két ölnyi*
ölyni em.
magasságú, és sokszor egy kis élőfa formára nő, levele télen is megmarad, virága világos sárga, és [nem] olly*
A másik szövegforrás szerint, értelemszerűen em.
nagy ugyan mint az előbbié, hanem minden fajánál legkedvesebb illatú, és az ág’ hegyén bokréta módjára áll. – Tsudálkozom rajta, Debretzennek jó ízlésű Fejér-személlyei! ti kik a’ külső módinak tzifra hívságait olly nemesen megvetni, ’s a’ természet’ szelíd pompáit olly nyájosan dajkálni tudjátok, hogy holott a’ virágokat nem újságokért, vagy tzifra nevekért és hazájokért, hanem belső valóságos kellemjekért szeretitek, és e’ részben az egész hazában magatokat leginkább megkülömböztettétek, mégis a’ Jázmint, ezt a’ legszelídebb, leggyönyörűbb, és legillatosabb virágos tsemetét kertjeitekbe bé nem hoztátok! A’ ti magánosan dalló Anákreontok kénszerít titeket a’ természet’ gyönyörűségire ’s tulajdon jó gusztusotokra, hogy Flórának ezt a’ kedvesét pártfogástok alá vegyétek. Jól kiállja ő a’ mi Scythiánknak hidegét, ’s könnyen szaporodik jövésiről, és ledug[g]atott*
A másik szövegforrás szerint em.
ágairól, bújtással is tenyészik, és suhasztással. Tsak verőfényes, és egy kevéssé nedves földbe ültessétek; illatjával hálálja ő meg néktek, az ő testvéreinek, dajkálkodástokat. Vajha ez az én kis ajánlásom, a’ Jázminnak betset, néktek pedig általa eggyel több ártatlan gyönyörűséget okozna: akkor megelégedve merném gondosságom Jutalmáúl a’ kezetek közt elősször kinyitott Jázminbokrétát kalapomra megkérni; ’s talám ti sem lennétek igazságtalanok. –
28. Old. Szamótza néven*
nevén A másik szövegforrás szerint, értelemszerűen em.
nevezik a’ Duna mellett, Túl-a’-dunán, és a’ felfőldön a’ főldi epret, néhol pedig annak tsak egyik fajtáját. Jobb is vólna, legalább fűvész Könyveinkből azt a’ zavarék főldi Eperj nevet kivetni; és ezt a’ három külömböző nemet, a’ mi magyarúl Szamótza, Szeder, és Eperj, Linnénél pedig Rubus, Fragaria, és Morus illyen formán rendelni el. 632. RUBUS fruticosus,*
fructicosus Az eredeti művel való összevetés után, a másik szövegváltozat szerint em.
szúros SZEDERJ; vagy ha a’ Rubusnak jó Nemi nevet találnánk, a’ Szederj maradna fajnévnek. 633. FRAGARIA vesca enni-való SZAMÓTZA; [vagy Főldi eper SZAMÓTZA;] mert*
A másik szövegforrás szerint em.
van ollyan fragaria is, a’ mellynek epres vagy ennivaló bogyója nem terem. 1055. MORUS alba, fejér vagy halvány SZEDER; MORUS nigra, fekete vagy savanyú SZEDER. Így nem lenne a’ mi Természeti Históriánkban*
Hisótriánkban em.
annyi zűrzavar és ambiguitás; nem zavarnók össze a’ fragariát és Morust az Eper név alatt, ’s a’ szeder név alatt a’ Morust és a’ Rubus fruticosust.51
28. Old. Melius vagy Horhi Juhász Péter,52 a’ maga Magyar Herbariumában, a’ Bellist Rukertznek nevezi: jó lesz tehát a’ Magyar Botánikusnak így írni Linné szerént. 962. BELLIS perennis, Százszorszép RUKERTZ. BELLIS annua, egyévi, vagy kékellő RUKERTZ. – Itt ebben az én versemben az a’ kellemetes piros kis gömbölyű virág értetődik, mellyet kerteinkben állandó gyökerekről szaporítunk, és Százszorszépnek nevezünk.
29. Old. Nardusnak hívják közönségesen azt, a’ mit Magyarjaink is Spikinárdnak neveznek, (deákúl Spica nardi, e’ görög szótól Nardu Stakhűsz) a’ melly egy kékes virágú jóillatú kerti bokrotska, és a’ Levendulának (Lavandula Stoechas. Linn.) fajtársa, Linnénél Lavandula Spica. Ebből igen kedves illatú vizet tsinálnak, úgy hogy a’ Frantziáknál narder átaljában minden szagosítást és parfűmirozást jelent. A’ Régiek szagosbort is tsináltak véle, a’ mellyet vinum nardinumnak hívtak.53 Linnénél egésszen más nemet tesz a’ NARDUS, melly a’ Triandriára tartozik.
29. Old. Az ámbra egy gyúlható, hamuszinű, sikeres és jóillatú Gyanta’ neme, melly a’ zajgó habok által szokott a’ tengerből a’ partokra hányattatni. Találtatik a’ patikákban, és a’ fűszerbóltokban. Terem Japóniának, a’ Molukki Szigeteknek, Szummátrának, Borneonak, ’s a’ Malabári tartománynak vídékein. Ha ennek drága illatját égettborral kivontatják, más testekkel is bőven közli azt.54
29. Old. Azt írja Homerus, hogy midőn [az Istenek] vendégeskednek,*
A másik szövegforrás szerint, értelemszerűen em.
a’ nektárba nepenthest elegyítenek, mellytől szívek és elméjek megújjúl, megvídámodik. Midőn Homérusnál Telemachust és Pisistratust megvendégeli Menelaus: az ő felesége Helena kedvet akarván nékiek tsinálni, nepenthest elegyít a’ borba, melly olly szer, a’ mi a’ bánatot és haragot elüzi, és minden bajt elfelejtet. Ha valaki erről iszik, mikor már a’ pohárba van; annak ortzájáról akkor nap nem hullanak könnyek, ha mindjárt Attya Annya meghólt vólna is, ha mindjárt Attyafiát vagy kedves gyermekét elötte gyilkolnák is meg, és azt maga szemeivel látná is. Illyen jó és hasznos orvosi szerrel bírt a’ Jupiter’ Leánya, a’ mellyet néki az Egyiptomi Polydamna adott, Thónnak a’ felesége, ’s a’ t.55
31. Old. Azt mondja SERVIUS, hogy a’ Görögöknél minden innepi ’s áldozati szertartásokat közönségesenn Orgiáknak neveztek, mint a’ Latinusoknál Cerimóniáknak; de idővel az Orgiák’ neve tsak a’ Bakkhus’ innepeire ragadt, mellyeket, minthogy Tébásban 3 esztendőbe szoktak vala előfordúlni, Trietericaknak is mondottak, mint Virgiliusnál is láthatni: trieterica Bacchi orgia.56
31. Old. Lyaeus egy neve vólt a’ többek között Bakkhusnak, mivel ő az ő bora által felszokta oldani az emberek’ szívéről a’ gondokat. Lüein ta melé; a’ honnan Lüszimelésznek is, az az Gondoldónak neveztetett.
32. Old. Anákreonnál Cythére, Virgiliusnál Cytheréa nevet visel Vénus, Cythera nevű Szigetről, mellybe vitetődött elősször a’ tsigahéjjon, ’s annál fogva az ő neki szenteltetett.57 – Legalább a’ gyenge magyar Anákreontismusban a’ Czitére név szebben jön ki, mint Vénus.
35. Old. Polymnia, vagy Polyhymnia, az az sokhymnusú, vagy sokénekű, sokat éneklő, egy a’ kilentz Múzsák közzűl; itt úgy adódik elő, mint a’ ki különösen a’ Muzsikának az Istenasszonya.
37. Old. Keserű-édes vagy Keser’édes az, a’ mit a’ Frantzia az aigre-doux, az Olasz pedig a’ dolce-picante által tészen ki, a’ miben az édesség keserűvel, savanyúval vagy fójtóssal van megvegyítve, és a’ mi az ízérzésben ollyan forma, mint a’ muzsikában a’ szokatlan és discordánt hangokból öszvefogott hármónia; vagy a’ festésben a’ clair-obscur, chiaroscuro, németűl Hagedorn és Sulzer után Helldunkel.
37. Old. Azt mondja Jónesnél egy Török Poéta: Ez életnek Rózsássát körül néztem, ’s egy rózsát sem találtam, mellyen tövis ne lett vólna, mellynek sértése szinte a’ lélekig hat; hány esztendő ólta forgok e’ kortsmákon! ’s még sem ittam ollyan bort, a’ mi után mámor ne következett vólna. – Ezt a’ mondást felteszi Jónes az Ali Chelebi’*
chelebi' A másik szövegforrás szerint, értelemszerűen em.
folyóbeszédje szerént is.58

1 Lásd a’ Kannibáloknak egy jeles Dalját KLEISTnál: Sämmtlichen Werke. Wien. 1789. 12. S.
2 Méltó erre megolvasni a’ miket SULZER (Allgem. Theorie d. schön. Künste. Neue Aufl. Leipzig 1786. IV. Theile. gr. 8. Art: Lyrisch, Musik, Hymnus, Ode, Lied, &c.) RAMLER (Batteux, Th. III. S. 3. ff. ) MARMONTEL (Poëtique Française Tom. II. Ch. 15.) ’s kivált a’ mi tzélunkhoz közelebbről LOWTH (de sacra Poësi Hebraeorum, C. Not. Dav. Michaëlis, Göttingae, Part. II. Praelect. XXV. Edit. IIae), és BARNES (Prolegom. in Anacreont. §. I. IV) beszéllnek.*
beszéllnekElőtte is pont áll, elhagytuk.
– Azt mondja SCALIGER: Infans quoque prius*
prins Az eredetivel való összevetés után, az MTAK. K 755. 18a-23b. és 25a-27b. szerint em.
canit, quam loquatur;
méltó a’ többit is nála megolvasni, Poëtices Lib. I. pag. 3. (1561 fol).
3 Entwurf einer Theorie und Litteratur der schönen Wissenschaften, von J. J. ESCHENBURG. Berlin und Stettin. 1783. 8. – S. 114. §. 18.
4 Vajha sokan érzenék azt, kivált a’ nagy emberek közzűl, a’ mit említ BARNES*
DARNES em.
(in vita Anacreontis, Edit. Cantabrig. 1705. 8. praemissa, §. XXXII, et XXXIII. pag. LVIII. et sqq.*
s 99 A másik szövegforrás szerint em.
) ’s a’ melly szép megjegyzését ottan előhozza X. LEO Pápának, és a’ mit erről a’ szentségtörésről Alcyoniusból és Colomésiusból kijegyez Dan. Georg. MORHOFIUS (Polyhistor. Literar. Philos. Practic. C. Accession. Joh. Frickii, et Joh. Molleri, Edit. III. Joh. Alb. Fabricii. Lubecae. 1732. 4. – Tom. I. Lib. VII. Cap. 2. §. 11. pag. 1043.).
5 Com. TELEKI Bibliotheca, Tom. 1. pag. 9. és BORN in Dissert. Anacreonti praefixa. pag. XXIX et XXX. Edit. Lips. 1789. 8.
6 Szép Aesthetikai és erkőltsi jegyzést tesz az illyen Poétai fordúlásról amaz érzékeny Frantzia Poéta DELILLE Les Jardins, ou l’Art d’embellir les Paysages, Poëme en IV. Chants, l’an XI. 12). dans ses Notes. és sok víg Poétának jó letzkét ád általa.
7 Egésszen megérdemli a’ figyelmet BARNESIUS Prolegomenor, in Anacreont. §. X et XI.
8 Allg. Theor. d. sch. Künste. – Art. Anakreon.
9 Lásd Jul. C. SCALIGERI Poëtices Lib. I. Cap. 44.
10 Így járt, az egyé[b]aránt*
A másik szövegforrás szerint em.
tudós Casp. BARTHIUS vagy kőltött nevén TARREUS Hebius, a’ kiről azt mondja az éles MORHOF, Polyh. Literar. Tom. I. Lib. VII. Cap. 3. §. 12. pag. 1068. hogy „ejus Anacreontes lignei plane, imo stercorei sunt.”
11 Ueber die Philosophie des Anakreon, ein Versuch von M. Joh. Fr. DEGEN. Erl. 1776. 8. – Anacreon, herausgegeben von J. F. DEGEN. Erl. 1781. 8. –
12 Fragmenten über die neuere deutsche Litteratur. (I. Th. S. 338. f.) –
13 Anmerkungen über den Anakreon (von Prof. SCHNEIDER) Leipz. 1770. 8. –
14 GLEIMS Versuch in scherzhaften Lieder[n],*
A másik szövegforrás szerint em.
Berlin.
1749. 8. – Ebend. Lieder nach dem Anakreon.*
Arakreon em.
Berlin.
1766. 8. –
15 Édes Gergely régólta fordítgatja Anákreon’ Daljait görögből, régólta is dolgozik Anákreontismusokat: ez utolsókban szerentsésebb vólt mint amazokban, és talám, a’ mint rájok emlékezem, a’ legjobbakat vesztette el 1798diki útjában. Most mind a’ kétféle Próbáit kiadá e’ tzím alatt: A’ Teoszi Anákreon Versei, kétféle fordításban. Egyenesen görögböl, ’s a’ t., ÉDES Gergely által. Vátzon. 1803. 8. – A’ Fordítást ez a’ Magyar Verselőnk kétképpen tette meg, a’ mint maga is a’ könyv homlokán említi, az egyik van az Anákreon’ mértéke szerént, a’ másik pedig kádentziás apró sorú versekben. Illyen formába öntötte Anákreontismussait is, kit kadentziával, kit tsak a’ nélkűl. Baráti és jóakarói sürgették, hogy kiadja, a’ mint az előbeszédben írja. – ZECHENTER Antal is kiadá az Anákreon’ verseit Magyarúl 6 syllabájú 3 soros kadentziás Versekben fordítva. Prága. 1785. 8. De a’ 3 soros Vers! a’ Prágai fordítás! a’ Geklen Adelajda! és az illyen Magyarság! – Inkább hallgatom a’ NÉMET Virtuózok’ MAGYAR Verbunknótáit, mint az efféléket. A’ Magyarnak Karaktere az, hogy Karaktere legyen…
16 Dr. FŐLDI János, a’ ki Anákreonnak sok daljait fordította, próbát tett az Anákreontismusokban is, mellyek több Versezetjeivel eggyütt még Kézírásban hevernek. – Ujhelyi DAYKA Gábor egynehány szerentsés Anákreontismust tsinált: az ő próbái is még Kézírásban vagynak egyéb poétai darabjaival. Egy az Orpheusban kiadódott: a’ többi is Kazincy Úr’ öszveszedése és barátsági hív gondoskodása után rövídnap világra kerűl.
17 Lásd a’ Magyar Museumot Kassán és Pesten; 1788. 1789. II. Kötet. 8. Orpheust Kassán. 1790. II. Kötet. 8. – és Helikoni Virágokat KAZINCY Ferentz Gyüjteményéből. Pozsonyban. 1789. 8. –
18 Német lábakon próbálta MEINECKE (Leipz. 1776. 8.). Spanyol nyelven pedig Estevan Man. VILLEGAS, (az ő Eroticainak Isö Részében. Najera. 1617. 4). –
19 1781. fol. –
20 Az egyik nagy betűkkel c. Commentario, et B. Theca Anacreonteia, et var lection, 1785. 4. ex typ. reg. a’ másik apróbb betűkkel, a’ híres BODONItypogr. Olasz fordítással, in 4. maximo[, 1793].*
A kiadás éve lemaradt, a másik szövegforrás szerint, értelemszerűen em.
21 Odes d’Anacreon, traduites en Français avec le texte grec, la version latine et notes critiques, par la Citoyen GAIL, avec estampes, odes grecques, mises en musique par Gosséc, Mehul, le Sueur*
Gossée, Mehul, le Sucur Az eredetivel való összevetés után, az MTAK. K 755. 18a-23b. és 25a-27b. szerint em.
et Cherubini,
et un discours sur la musique grecque. Edition plus complete que toutes celles qui ont paru jusqu’ à ce jour. Paris l’an 7. gr. 4.
22 Lásd az ő Dictionarium Musicumát, ’s a’ hozzá ragasztott Kótákat.
23 Esméretes az ő Csehihez írott Dalja, melly így kezdődik: Tölem Barátom messze vagy ’s a’ t. Ebben a’ Dalban, a’ mint tudjuk, nints az úgy nevezett Kádentzia; még is jól megy rá a’ muzsika, ’s ő is a’ muzsikára.
24 VIRGIL. Georg. Lib. IV. v. 7. –
25 A’ Jámbusok régenten gúnyolásra, és gyalázásokra vóltak alkalmaztatva. Így bosszúlta meg Hipponax Poéta az őtet kitsúfoltt Pictorokat, (PLINIUS Hist. Nat. Libr. XXXVI. Cap. 5. és HORATIUS Epod. VI. v. 14). Archilochus ezt a’ Vers’ nemét, a’ mint Hephaestio mondja, JAMBE nevű Menyetskétől tanúlta, és nevezte; de ezt tagadja SCALIGER, és a’ Jámbusok eredetét egésszen Apollónak a’ Pythonnal való hartzáig viszi fel. Lásd: Poëtic. L. I. Cap, 23 et 54. pag. 39 et 53.
26 Archilochum proprio rabies armavit Jambo. HORAT. Art. Poët. v. 79: Repertor pugnacis Iambi-nak nevezi OVIDIUS, in Ibin. v. 521. – Azt mondja V. PATERCULUS L. I. Cap. 5. neque quemquam alium, cujus operis primus Auctor fuerit, in eo perfectissimum praeter Homerum et Archilochum reperiemus. – BAYLE, Dictionn. Hist. et Critique, VI. Edit. par Maizeaux. Basle. 1741. fol. Art: Archilochus. –
27 Jeles példáit láthatni ezeknek AELIANUSNÁL Variarum Hist. L. X. Cap. 13. és PLUTÁRCHUSNÁL de audiendis Poëtis, és in Institut. Lacon.
28 Nec socerum quaerit, quem versibus oblinat atris; nec sponsae laqueum famoso Carmine nectit. HORAT. L. I. Ep. 19. v. 30. – A’ Satirának egynéhány illyen irtóztató következéseit olvashatni BAYLÉban a’ Hipponax articulusnál, az F. betü alá tett Jegyzésében.
29 Cave, cave; namque in malos asperrimus Parata tollo cornua. Qualis Lycambae spretus infido gener. Epod. VI. v. 13. Postmodo si pergas, in te mihi liber Jambus Tincta Lycambeo sangvine tela dabit. in Ibin. v. 51.
30 Lib. XVI. Epist. 11.*
II. Az eredetivel való összevetés után, a másik szövegforrás szerint em.
ad Atticum.
Vessd hozzá Dionys. LONGINUS de sublimitate, (ex recens. Zachar. Pearcii, et edit. Sam. Fr. Nath.*
nath Az eredetivel való összevetés után, az MTAK. K 755. 18a-23b. és 25a-27b. szerint em.
Mori. Lips. 1769. 8) Cap.. 10. §. 7. p. 72. és Cap. 13. §. 3. pag. 86.
31 Jul. Caes. SCALIGER Poëtic. Lib. II. Cap. 34. pag. 77. így ír a’ Jámbusokról: Jambicorum sedes purae et*
ac Az eredetivel való összevetés után, a másik szövegforrás szerint em.
propriae fuere per initia, sicut et aliorum. Verum quum Poësis sit imitatio naturae, natura vero ipsa raro simplicia commentetur, eaque ad compositiones potius perfectorum: idcirco*
iccirco Az eredetivel való összevetés után, a másik szövegforrás szerint em.
haec ut exactius explicarentur, admisti necessario sunt alii pedes, quorum notis res ipsae, quae essent variae, designari possent. Insertus igitur Spondaeus sedibus imparibus. (Vesd öszve azzal, a’ mit Horatius ír de Arte Poët. v. 251–259). Ejus sive consilii, sive consvetudinis ratio declarata est septimo horum Librorum. (különösen pag. 359.) Anapaestus quoque ingessit sese, non sine magno decore, est enim pes admodum nobilis (nem mobilis?)*
Az eredeti szövegben nobilis szerepel.
isque non solum sedibus peregrinis, idest imparibus, sed etiam legitimis. Id quod apud omnes Graecos videre est. De Dactylo*
Bactylo Értelemszerűen em.
quid dicendum? nam si spondaeus interponitur, quare non et dactylus? fortasse quia trochaeo similior: a longa namque incipit, anapaestus iambi naturam imitatur: a brevi enim capit initium. &c. – Az Anákreon’ Jámbicussairól, ’s azoknak változtatásiról bőven ír BARNES Prolegom. in Anacreont. §. XII.
32 Azt mondja KAZINCY Orpheus’ I. Kötetj. 277 old, „Boldog! boldog, a’ ki a’ görög Dal’ szépségét tsak úgy is érezheti, mint én.” – Lásd a’ II-dik KIERESZKEDÉST.
33 Erről a’ Kutyáról azt mesélik a’ Poéták, hogy ez az Erigoné’ (ki a’ Szüz’ jegye, a’ Nap’ útján) kutyája vólt, a’ melly látván hogy Icariust a’ pásztorok megölték, ’s annak leánya Erigone búvában felkötötte magát, a’ szánakozás miatt megdöglött; melly szíves hűségéértt Jupiter őtet, Erigonéval együtt, a’ tsillagok közzé helyheztette. Vid. Caroli STEPHANI Dictionar. Histor. Geogr. Poëticum. (Genevae. 1660. 4.) pag. 573.
34 A’ régi Kalendáristák, Tsillagvisgálók’ és Matemátikusok’ észrevételek szerént felrakta ennek a’ Tsillagzatnak járását Usszérius. Vid. Jac. USSERII Dissert. de Macedonum et Asianorum Anno Solari; cum Graecorum Astronomorum Parapegmate, ad Macedonici et Juliani Anni rationes accommodato. (Edita ad calcem Rationarii Temporum Petaviani, Veronae. 1741. fol. m.) pag. 94. et 95.
35 VIRGIL. Geor. L. II. v. 353. hiulca siti findit canis aestifer arva. Geor. L. IV. v. 425. Jam rapidus torrens sitientes Sirius Indos*
agros Az eredetivel való összevetés után, a másik szövegforrás szerint em.
Ardebat; coelo et medium Sol igneus orbem Hauserat; arebant herbae, &c. Aen. L. III. v. 138. sqq. Corrupto coeli tractu, miserandaque venit Arboribusque satisque lues, et letifer annus.*
adnus Az eredetivel való összevetés után, a másik szövegforrás szerint em.
Linquebant (a’ társai Aeneásnak) dulces animas, aut aegra trahebant Corpora; tum sterilis exurere Sirius agros; Arebant herbae, et victum seges aegra negabat. Aen. L. X. v. 273. sqq. Sirius ardor, Ille sitim morbosque ferens mortalibus aegris. – HORAT. L. I. Od. XVII. v. 17. Caniculae vitabis aestus. L. III. Od. XIII. v. 9. Flagrantis atrox hora Caniculae. Lib. I. Ep. X. v. 15, 16. gratior aura Leniat et rabiem canis et momenta Leonis ’s a’ t. Így LUCANUS, STATIUS, PRUDENTIUS, SID. APOLLINARIS; így CICERO, PLINIUS; így a’ mai Olasz Poéták is.
36 St. BLANCARDI Lexicon Medicum etc. (Ed. nov. per. Jo. Fr. Isenflamm, Lips. 1777. Tom. II. 8.) pag. 216.
37 Szívre-ható, a’ mit Pápai PÁRIZ Ferentz ír az ő Dictionáriumának Előbeszédjében a’ szegény Molnár Albert felől, és a’ mit ott bizonyítnak a’ BISTERFELD’ Versei. Lásd életét és munkáit a’ BOD Péter’ Magyar Athénássában, a’ 181–184 lap. és a’ Gróf RÁDAY’ tudósítását az Orpheus II. Kötetj. 97 lapj.
38 Vide notas Chr. Gottl. Heyne (in Edit. Virgil. Lips. 1787. Tom. IV. 8. m.) ad Aeneid. Lib. I. v. 680. et sqq. fotum gremio Dea (Vénus) tollit in altos Idaliae lucos, ubi mollis amaracus illum Floribus et dulci aspirans complectitur umbra, és ad Aen. L. X. v. 51. sq. a’ hol a’ Cytheronról is szó vagyon.
39 MOLNÁR Albert a’ maga Deák Dictionáriumában a’ Praeda szót Martalékkal teszi ki; a’ Magyar Lexiconjában pedig a’ Martalék szót általlyában Praeda és Manubiae szavakkal világosítja.
40 Vid. DIOGEN. LAËRTII Vit. Philosophor. Lib. I. num. 34. „Qua ratione, (úgymond a’ banya) o Thales, quae in coelis sunt, comprehensurum te arbitraris, qui ea, quae sunt ante pedes, videre non vales?” – Ide megy ki MORUS Tamásnak, ama nagy lelkű és tudományú Ángliai Cancellariusnak, egy Astrologusra írott Epigrammája:

Astra tibi aethereo pandunt sese omnia vati,
Omnes, et quae sint fata futura, monent:
Omnibus ast uxor quod se tua publicat, id te
Astra, licet videant omnia, nulla monent.

41 Lásd VIRGIL. Culice v. 93. sqq. és Georg. Lib. IV. v. 317. és a’ miket ez utólsó helyre tett bővebb Excursusában a’ tudós HEYNE előád. Tom. I. pag. 552. sqq. ’s a’ mit Strabóból kijegyez. Tom. IV. pag. 17.
42 Lásd felőlle MORHOFII Polyhistor. Literar. Tom. I. Lib. VII. Cap. I. §. 9. pag. 1012. – Gottl. Stollii Introd. in Hist. Litterariam (ex translat. lat. Car. Henr. Langii, Jenae. 1728. 4.) pag. 252, 253 – BAYLE Diction. Hist. Crit. Art: Guarini, és Luigi ZUCCOLO, della Eminenza della Poësia Pastorale. p. 25.
43 Pompás és gyönyörű Kiadása, London. 1708. 4., mellyben Guariniról magáról is olvashatni. Lásd: THUANI Lib. XCIX. ad a. 1590.
44 Rime del Sign. Giamb. GUARINI, Venet. 1559. 12.

45 „Le Madrigal plus simple et plus noble en son tour,
Respire le douceur, la tendresse de l’amour.”

46 BAILLET, igen szorgalmatos és tudós ember, ki kezdette adni Párisban 1685 Eszt. az ő ephemericus Munkáját illy név alatt: Jugemens des sçavans sur le principaux ouvrages des auteurs, abban (Part. IV. pag. 181) Marininak adja az elsőséget; de őtet megtzáfolja MENAGIUS a’ maga Anti-Bailletjában. Tom. II. pag. 25. – Lásd: BAYLE Dict. Hist. Cr. Art: Menage, a’ hol ezt az embert gyön[y]örűen*
Értelemszerűen em.
és nemesen karakterezi.

47 Punto da un Ape, a cui
Rubava il mele il pargoletto Amore,
Quel rubato licore,
Tutto pien d’ ira e di vendetta, pose
Su le labra di rose
A la mia Donna, e disse: „In voi si serba
Memoria non mai spenta
De le soavi mie rapine acerba,
E chi vi bacia, senta
De l’ape, ch’io prova, dolce, crudele
L’ago nel core, e nella bocca il mele.”

48 A’ Tsigák egy számos seregét teszik az Állatok’ VI Rendének, a’ Férgeknek. Linné és ő utánna a’ több Természetvisgálók ezt a’ sereget IV familiákra így osztják fel: A, Multivalvia; Soknyílásúak. B, Conchae; Kagylók. C, Cochleae; Tsigák. D, Egynyílásúak, tekergés nélkűl; (nekem) Púzsák. – Lásd FŐLDITermészeti históriáját a’ 392 old. és Jo. Fr. BLUMENBACH’s Handbuch der Naturgeschichte VI. Aufl. Götting. 1799. 8. – S. 427.
49 G. Chr. RAFF Természeti Histor. ford. Fábián József. Veszprém. 1799. nagy 8. – a’ 98, 99, 101, 102, 103, 104, 106 és 108 lap.Dr. FŐLDI János’ Term. Hist. a’ Linné’ system. szerént. I Csomó. Pozsonyb. 1801. 8. pag. 389, 390[, és 392].*
A másik szövegforrás szerint em.
– Vedd különösen gondolóra, a’ mit T. Fábián Úr a’ 101 és 104 old. mond! „Tsiga németűl Schnecke, Kagyló pedig Muschel.”
50 C. Ph. FUNKE, Naturgeschichte und Technologie. (Braunschweig. 1791. III Bde, 8.) – IIter Band. S. 178.
51 Olvasd végig Dr. FŐLDI Jánosnak Rövid Kritikáját és Rajzolatját a’ Magyar Füvész-Tudományról. Bétsben. 1793. 8.
52 Ez a’ nagy és tudós ember született Horhi nevű falujában Somogy Vármegyének, (ez a’ falu többé nintsen; hihető, 200 eszt. alatt elpusztúlt; de megvan ez a’ szó Horhos, melly a’ hegyek között lévő szoros útakat és vizmosásokat jelenti*
jenlenti em.
) igaz neve vólt Juhász, de a’ mit az akkorbéli szokás szerént görögűl Méliusnak tsinált. Vólt ő Debretzeni Pap, és Püspök. Nagy embert játszott a’ Reformatio’ idején. A’ híres Duditiussal sok illetlen visszálkodást tsináltak. Megholt 1572 eszt. Kár, hogy Herbariuma, a’ midőn ezeket írom, kezemhez nem kerűlhet!–
53 Illius e puro distillent tempora nardo. TIBULLUS, Lib. II. El. 2. v. 7. Dum licet, Assyriaque nardo Potamus uncti? HORAT. L. II. Od. XI. v. 16. PLINIUS, Hist. Nat. L. XII. C. 12. és L. XIII. C. I. és L. XXI. C. 6. ATHENAEUS, L. XV. Cap. 12 et 13.
54 Az Afrika’ partjai és szigetjei körűl is nevezetesen Madagaskár mellett, bőven találtatik. – BLANCARDI Lexicon Medicum Tom. I. Art: Ambra grisea, és CHARDIN Voyag. Tom. IV. pag. 48 s.
55 Igy ír HOMERUS Odyss. Lib. IV. v. 220, sqq. – Lásd még Bazil. FABRI Thesaurus Erudit. scholast. (post Aug. Buchneri, Chr. Cellarii, Jo. Georg. Graevii et alior, curas. Lips.*
Lisp. em.
1710. fol.) Art: Nepenthes, és Versuch eines Handbuchs der Erfindungen, von G. L. BUSCH. Wien und Prag. 1801. VIII Theile. 8. – IVter Th. S. 307.
56 VIRGIL, Aen. Lib. IV. v. 301. sqq. Lásd, a’ miket erre a’ helyre jegyez SERVIUS, és HEYNE, Tom. II. pag. 488, 489, és a’ mit ír a’ Geor. L. IV. v. 521. alá, a’ hol azt is mondja, hogy orgiorum nomine omnia sacra enthusiastica et mystica appellabantur. Tom. I. pag. 543. Azért mondja STATIUS is Pieridum Orgia. Lib. V. Silv. 5. v. 4. talám tzélozván az ARISTOPHANESMúszon orgiajára. – Itt, ebben az én kis Versezetemben, ollyan enthusiastica Sacra tétetik magánosan Bakhusnak: és hogy mégis Orgiának neveztem, holott ez a’ szó a’ dühösködéstől jön, az megeshetett, és arra mind Anákreonnál a’ Manién maneisz arisztén, mind Horatiusnál az An me ludit amabilis insania, mind Erasmusnál a’ Pulcrum est insanire cum multis, mind Kazincynál a’ Boldog bolondoskodás – felbátoríthatott, ’s az egész dolog tsak oda megy ki, a’ mit a’ Diétai Múzsában így tettem vala ki: Bolond az, barátom, a’ ki okos mindég.
57 Vide Notas HEYNII ad Aen. Lib. I. v. 680. – Így OVIDIUS is Metamorph. Lib. IV. v. 288. Fastor. Lib. IV. v. 15. és Heroid. Epist. VII. v. 60.
58 Guil. JONES Poëseos Asiaticae Commentariorum Libri VI. (Ex Editione Jo. Gottfr. Eichhorn. Lipsiae, 1777. 8.) pag. 283.




10.
Előbeszéd [az Alkalmatosságra írt versekhez]

Az alkalmatosságra írott versek az Aestheticusoknál már egészen nevetségbe mentek, legalább mindenkor gyanúsok. Erre nem tsak a’ Rabner Satyrái adtak okot, hanem magok a’ Németektől tsúfosan úgy nevezett Gelegenheitsgedichtek. Ugyan is, mihelyt az Országba, vagy valamely nagy Városba Fejedelem, nagy ember, Tisztviselő, Túdós születik, házosodik, elútaz, haza jön, vagy meghal; vagy valahol nagy ütközet, győzedelem, tűz, földindúlás, vagy névnapi vendégség történik: mindjárt minden szegeletbe megzendűlnek a’ fogadatlan Bárdusok, a’ Glückwünschende Gesellschaftnak kintornáló tagjai, a’ Helikon’ bodzás tövében kézimunkát űző versjártók. Ezek ollyan Urak, a’ kikre születtekkor Melpómene szép szemeket nem vetett, a’ kik soha Poétai tüzet magokban nem érzettek, ’s nem is érzenek, ha tsak valamely szembetűnő alkalmatosság nem ingerli őket a’ poétáskodásra: akkor pedig bezzeg van dolga a’ szegény Mú’sáknak, úton, útfélen, Falun, Városon, Kortsmákon mindenütt kiabálják őket, szálj le Mú’sám, serkeny fel Mú’sám, űlj fel Mú’sám, danolj Mú’sám, segíts Mú’sám, ne hagyj Mú’sám ’s a’ t. Nem kilentz Mú’sa, de kilentzs[z]áz*
Értelemszerűen em.
sem győzne eleget tenni, annyin vannak ezek az Urak, és olly nagyon szolgáltatják magokat. Mihelyt pedig vége van a’ jeles alkalmatosságnak: ők is, mint a’ Tántz, vendégeskedés és éjtszakázás*
ejtszakázás em.
miatt kifáradt vendégek, lenyúgosznak a’ Parnassus’ bodzái közt, ’s a’ halhatatlanságnak boldog reménysége alatt aggódatlan alusznak mind addig, míg valamely újabb solennitásnak lármája azt nem kiáltja fülökbe: Kelj fel POÉTA! melyre minden bodza berkek Kelj fel Mú’sámmal zendűlnek meg. Hogy lehetne már az illyen Poétáktól ollyan remeket várni, a’ mi tsak a’ hosszas gyakorlásnak, a’ tzél szerént való olvasásnak, és a’ természet’ ’s az emberi szív’ esméretének foganatja? Még azok is, a’ kik magokat így tökélletesítették, és a’ Természettől Zsenivel áldattak meg, még az igaz Poéták is, mondom, az Occasiónális szerzeményekben ritkán, igen ritkán szerentsések. Okát könnyű általlátni, az ollyan versek, a’ mint ama’ józan, és éles ítéletű Horatius mondja, a’ mellyek sok idő, és sok vakarás által tökélletességre nem vivődtek, nem fognak a’ nagy emberek Könyvházainak ékességek lenni. Még az a’ Mú’sák’ barátja is, a’ ki elméjének gazdag forrásával ditsekedhetik, ha hirtelen munkára szorítódik, ritkán folyhat sár és habarék nélkűl. Valamint a’ szépmesterségeknek minden míveire, úgy a’ Poétai munkákra is jó kedv kell, kiderűlt képzelődés, helyén lévő ítélettétel, nem tudom mitsoda jó ízű elandalodás, borúlás ragadtatás; egy szóval: hogy a’ Mú’sa bennünket, ha segítségével élni akarunk, jó órába találjon. Ez az a’ jó óra, a’ mi a’ Deáknál véna, a’ Németnél Laune: a’ mit az ember illyenkor készít, ritkán esik meg, hogy jó ne volna! De minthogy ez a’ véna, vagy is, ez az ereje lelkünknek ollyan kevéssé van hatalmunkba, mint gyomrunknak ételkívánása, vagy helyes főzése: a’ legfővebb Poéta sem parantsolhatja magának, hogy néki most vénája legyen, ha mindjárt a’ Chinai Császár’ neve napjára kell is verset írni. Ellene álhatatlan hatalma van a’ vénának; és sokszor ollyan tűzbe hozza az embert, hogy miatta sokszor ételét, édes álmát, kedves barátinak látogatását is el kell halasztani. Ollyan az, mint a’ szerelem’ lángja a’ tüzes emberekbe. Szerentse hát, ha a’ Poétát valamelly jeles alkalmatosság figyelembe hozza, és ugyan akkor a’ Véna is lelkesíti: annyival nagyobb szerentse ez a’ minél ritkábban történik. Ha tehát az alkalmatosságokra töbnyire tsak a’ vásári Poéták szoktak minden ’seni nélkűl firkálni; ha még magok a’ szép lelkek is ritkán lehetnek az említett okok miatt eféle munkákban szerentsések: ki ütközhetik meg rajta, ha a’ míveltebb nemzeteknél az előfordúlt állapatokra írogatott versezetek ollyan kedvetlenségbe, sőt meg vetett tsúf hírbe, szóba keveredtek.
Én magam is megvallom, hogy ennek a’ Gyűjteményemnek nagy részét nem azért adom ki, mintha azokat a’ Mú’sákhoz méltónak tartanám. Egy része lát azért világot, hogy magam is érzem róla, hogy valósággal Poétai darab; más részét néhol néhol képenként helyenként tartom poétainak; vannak ollyan Poémák benne a’ mellyeket a’ Tárgynak nevezetes volta miatt, vagynak ollyanok a’ mellyeket tiszteletből vagy háládatosságból, vagynak a’ mellyeket parantsolatból nyomtatásra adtam. Most már a’ mi ezek közűl valósággal a’ Mú’sáknak, és a’ jó Vénának szülöttei, ha alkalmatosságra vannak is írva, megtartják a’ jó érzésű olvasó előtt betseket ’s által mennek bizonyosan a’ halhatatlanságra. A’ mi bennek tsak néhol mutogatja ezt a’ tökélletességet, az is által megy a’ maradékra, de úgy mint ollyan gezemitze, mellyekből jövendő arany időnknek Poétái talám gyöngyöket szedhetnek, ’s akkor reám, mint a’ mostani Punicum bellumi időszakasznak Enniusára jó szivvel emlékeznek. Nints nagyobb rosta az időnél; addig addig lebeg az, míg minden szemetet minden fonnyadt vagy éretlen magot, és minden gizgazt ki nem hullat hogy azokkal hízzék a’ feledékenység. Elég van ebbe az én könyvembe ollyan a’ mit magam is tsak az ő számára tartok. Hanyad része az emberi nemzetnek, mely esztendőnként tsak azért születtetik, hogy még lábaival a’ földet tapodhatná meghaljon, alig nyervén nevet Szüléitől magának, már nevestől együtt elfelejtődjék? Így van ez a’ Tudományok’ világában is!
Még egy dolog van, a’ miről itt, vagy akarom vagy nem, kéntelen vagyok, Magyar olvasóim előtt emlékezni. – –




Pontosan nem keltezhető


11.
[A magyar nyelv feléledése]
Hazám! Ha a’ te legkissebb Fiadnak van jussa arra, hogy a’ te állapotodba részt*
részt<…> A t olvashatatlan betűből javítva.
vegyen: engedd meg, hogy én a’ te boldogságodon örvendjek. Engedd által a’ te*
által <a’ dít> a’ te
érdemes Naggyaidat az én egyűgyű tollamnak, hadd dítsérjem én azokat, ’s hadd hirdessem a’ népeknek. Az én magasztalásom tsekély, mint magam: de a’ nagy szív, a’ melly esméri saját érdemeit,*
a’ melly esméri saját érdemeit, A mondat után írva, * jellel utalva mondatbeli helyére.
a’ porból is örömest el fogadja a’ hálátadónak szavát. Bátran vészem fel hát az én tollamat,*
Bátran vészem fel hát <A’ magyar Nyelv még nem épen betses! Óh édes hír! mellyre minden jó hazafi szív öröm zokogással vár:> az én tollamat Az áthúzott rész új bekezdést jelentett volna; az előtte lévő mondatkezdet az előző bekezdés végén, az üresen maradt félsorba van betoldva, a mondat folytatása pedig folytatólagos az áthúzott után.
bátran zengedezlek édes Hazám tégedet! Meg érdemled ezt én tőlem; mert hazám is vagy, méltóvá*
vagy, <méltó is vag> méltóvá
is tetted magadat az édes magyar névre.
Nem azon örűlök,*
örűlök <én>
hogy a’ Deák nyelv, az az uralkodó idegen, meg fosztódott*
idegen, <levettetett az ő> meg fosztódott
az ő bitang jussától; nem azon örűlök én; legyen meg az ő érdemlett betse minden okos nemzetnél a’ napoknak elmúlásáig! Nemesebb öröm ébreszti az én lelkemet. Az anyai édes nyelv nyeri vissza*
nyelv <tevődik vissza az ő> nyeri vissza
az ő igazságos jussait: óh magyarim! ki ne vígadna*
ki ne vígadna Javítva ebből: nem vígadtok
közűletek?
Eddig a’ holtak nyelvén rebegtünk; az értelmünk alatsonyan tévelygett a’ Priscianus’ szövevényén, a’*
tévelygett <a’ sz…> Priscianus’ szövevényén, <és> a’
szózatok’ országában, ’s nem ért arra, hogy dolgokat*
hogy <dologgal gazda> dolgokat
tanúljon, ’s hogy*
’s hogy Az ’s és-ből javítva, a hogy sor fölötti betoldás.
ollyan kintseket gyűjtsön magának, a’ miknek betsek az egész életben használatos. A’ tudomány’ Templomának egy régi rosdás kultsát egész ifjúságunkban keresgéltük, ’s ritka vólt közöttünk, a’ ki a’ bémenetelre a’ miatt reá érhetett vólna. Így tévesztettük el a’ természetnek rendes útját!
*
Folytatólagosan írva, utólag jelölve a bekezdést.
A’ mi elménk tsupa sensualis, az ő ideáji a’ külső jegyekhez hozzá vagynak kötve, és ő szók nélkűl nem gondolkozik: nem meg*
meg A sor fölött betoldva.
kettőzzük é hát akkor a’ fáradságot, mikor őtet dolognak is, szónak is tanúlására kénszerítjük? Nemzeti nyelvünket pedig már a’*
már <az> a’
szollással együtt tanúlni kezdettük, ’s készek már*
készek <vagyunk> már
gyermekségünkben azok az útak, a’ mellyeken az első ideák a’ mi elméjinkbe bé szívárogjanak. Örömest hallgatjuk a’ Morált*
hallgatjuk <…> a’ Morált
azon a’ nyelven, a’ mellyen szűléink és a’ jó öregek tsepegtetik belénk az erkőltsiségnek első zsengétskéjit. Édesdeden hallgatjuk*
<Örö> Édesdeden hallgatjuk <szület> azon
azon a’ nyelven a’ históriákat, a’ nemzetek ’s országok leírását, a’ mellyen dajkáinknak ’s a’ körűlöttünk lévő embereknek*
lévő <nép> embereknek
első mesélléseit hallottuk. Szokatlannak látszik előttünk a’ vallás, ha*
vallás, <nem> ha
annak ágazatjait nem azon a’ nyelven adják előnkben, a’ mellyen annak gyakorlása*
gyakorlása Javítva ebből: gyakorlását.
parantsoltatik; ha magyar*
parantsoltatik; <ha Pictét deák Theologiáját tanúljuk> ha magyar
imádságot mondunk, magyarúl éneklünk, magyar papszót hallgatunk. Így egyéb is!
Minden nagy igyekezetnek kitsíny a’ kezdete, fáradságos a’ munkába vétele, sikeretlen*
<és> sikeretlen
az első indúlása. De ettől a’ nagy*
<…> nagy Az áthúzott szó fölé írva.
lélek el nem irtózik. Ha soha nem kezdünk, soha nem is végezünk. Az idén nevelkedett*
<Ki késés> Az idén <oltott> nevekedett
oltovány, későre hoz még gyümöltsöt, még is a’ munkás*
munkás A sor fölött betoldva, előtte az a’ az-ból javítva.
emberek mindennap óltanak. Insere Daphni…
Ha a’ mi kardoskodó öseink jókor kezdettek volna gondolkozni, most nékünk unokájiknak nem volna helyünk a’ panaszolkodásra. Ők arra rá nem értek, nékünk illő helyre ütni*
<mi ügyünk> nékünk illő Utána az ütni sor fölötti betoldás.
az ő hibájokat. Még nem épen késő.*
Még nem <késő!> épen késő.
Igaz, hogy leg utól vagyunk az Európai Nemzetek között, de annál inkább méltó törekednünk, a’ ditsőség is annál szeresebb lészen. Az a’ durva német nyelv, a’ melly most már a’*
már <…> a’
számtalan jó ’s rossz könyvekkel egész Európát el borította, ’s a’ tudományokat egyedül maga kívánja el nyelni:*
el <meríteni> nyelni
mi vólt a’ Gellert meséji előtt? Vizigothus nyelv, a’ mint a’ Nagy Fridrik szokta*
Fridrik <…> szokta
vólt mondani.
Hát a’ mi nyelvünk millyen nyelv mostan? Vizimogor nyelv! – De azért ebben az állapotjában is szebb és alkalmatosabb nyelv a’ leg kipiperézettebb Német nyelvnél. Mit nem lehet hát belőle várni, ha az ízlés és szorgalom hozzá fog valaha járúlni.*
fog <járulni> valaha járulni
Van ebbe erős és gyenge kifejezés, van numerus és hármonia, van sok termékeny rádix és sok törzsökszó,*
<gyökér>szó A törzsök az áthúzott szó fölé írva.
a’ melly mint a’ tenyésző plánták és tsemeték,*
mint a’ tenyésző plánták és tsemeték A mívelés által után *-gal betoldva.
az oltás, ültetés, írtás, tisztogatás és fáradatlan*
<tisztogatás> írtás, tisztogatás és <mun> fáradatlan
mivelés által egy ollyan*
ollyan Az -an utólag toldva a szóhoz.
rakott és ékes kert felől nyújt reménységet, a’ millyen a’ nyelveknek paraditsoma lehet. A’ ki ennek szűk vóltáról panaszolkodik, hasonló a’ Magyarországon éhel meg haló emberhez; és a’ ki darabos vagy éktelen vóltán finnyáskodik, úgy tesz mint a’ melly süket*
a’ melly <vak a’> süket
az olasz Concertnek hijjánosságáról perorálgat. Sok író*
perorálgat. <A’ ki a A’ melly író a’ magyar> Sok író
ennek alkalmatlan voltával tsak saját tehetetlenségét, vagy pedig restségét palástolja. – De ne piszkáljuk a’ dárázsokat! – Sok Nemzeteknél egész századokkal is hátrább vagyunk a’ tudományokba és a’ Culturának egyéb nemeibe; de olly foganatos eszköz van a’ kezünkbe, hogy ha azzal élni kezdünk, esztendők alatt is óriási lépéseket tehetünk utánnok. Ez a’ mi saját anyai nyelvünk; a’ Magyar Nyelv!
Magyar Nyelv! édes Nemzetemnek Nyelve! te általad szollaltam én meg leg először, te általad hangzott először az én füleimbe az édes anyai nevezet, te reszkettetted meg*
<töltötted ki a … leg első> reszkettetted meg Az áthúzott rész fölé írva.
a’ levegő eget, a’ mellyet*
levegő eget <az én bőltsőm> a’ mellyet A hiányzó vesszőt pótoltuk.
legelőször szívtam, az én bőltsőm körül, ’s*
’s Utólag betoldva.
te tőltötted bé azt az én nevelőimnek, az én hazámfiainak ’s az engemet szeretőknek nyájaskodásival; te általad*
<mikor … … szám legelőször … meg a’ magyar dalokat> te általad
kérte az én tsetsemő szám a’ leg első magyar eledelt, a’ te*
eledelt, <te általad> a’ te
darabolt ízetskéiden kezdettek ki fesleni*
ízetskéiden <lett> kezdettek A ki fesleni sor fölötti betoldás.
az én gyermeki elmémnek első ideáji, mint a’ született hajnalnak apró súgárai, mikor a’ világosság lenni kezd.*
ideáji, <…> mint a’ született <…> hajnalnak <az ő szakadozott súgárai … fesleni> apró súgárai, mikor <a’ reggelnek méhéből ki …> a’ világosság lenni kezd.
Azolta, mind e’ mái napig is, az én ifjúságomnak változó sorsú napjaiig, – édesebben hangzott te rajtad az életnek köz*
<…> köz Az áthúzott szó fölé írva.
beszéde, ’s a’ pajtásságnak édes szava. Az én elmémnek gondolatja*
gondolatja Sor fölötti betoldás.
minden kor feljebb emelkedett te általad,*
<…> te <rajtad> általad
mint más idegen nyelvek által, ’s a’ te*
nyelvek által <’s … …> <… …> ’s a’ te
kedves tolladból ki tsorgott írásokban több örömet találtam, mint az idegeneknek leg tanúltabb munkájikban. Megelégedve, ’s ezer gyönyörűségek között repkedett a’ te hármóniás szavaidon az én fiatal*
<fiatal nevendék> fiatal Az áthúzott rész fölé írva.
Múzsám, mint egy most született pillangó a’ rózsák és tulipántok hímezett*
hímezett Javítva ebből: hímes.
virágain. De óh szomorú idők! kevesen éreztük ezen te kellemességidet: a’ te háládatlan magyarid egy hólt szépséghez hajlottanak, te pedig közöttök *
A lap sérülése miatt innentől töredékes a szöveg. A vettetve előtt az igekötő értelemszerűen pótolható; a magános utáni szó (márvány) idegen kéz által szerepel a kéziratban, korábban még bizonnyal kivehető volt, így menekítette meg valaki a pusztulástól; a további helyeket kipontoztuk. E részben nagyon sok, sokszor olvashatatlan áthúzás is található: magános [márvány] <a’ temető kertbe az ő gazdáját és […] és halál …> <között az ő gazdáját […]> <halt …> a’ pusztulás <félbe> […]gető kastélynak érzéketlen omla[…]
[el] vettetve hevertél, mint egy magános [márvány] a’ pusztulás […]gető kastélynak érzéketlen omla[…]