MTA-DE
Klasszikus Magyar Irodalmi
Textológiai Kutatócsoport

Csokonai Vitéz Mihály összes művei
Elektronikus kritikai kiadás

HU EN
Lugossy József-gyűjtemény
A’ Búkkal kűszkődő
Életem mái
Komor órái!
Hány ezer bú s átok
Jőve rátok?
Fússatok ezekkel,
a’ Sok keservekkel
Melyekkel az ég
Ostoroz még
Jaj szabaditsatok
őldőklő bánatok!
Mert e’ kin engemet
Porba temet!


Cloé Dafnishoz
Menyetek, Kis szellők! menyetek
Lelkem is Dafnishoz megy veletek
Móndjátok: hogy Clóé már hevűl
A’ Dafnis tűzétől ég merevűl
A’ Szerelem Szívem rejtekibe dong
A’ keserű s édes mézbe sibong
Melyet szád rósáiról szedett
Ah! kár, hogy fúlánkal mergesedett!
Tele már Szerelem rajjal melyem
Sok ezer fiait hogy nevelyem? –
De, hogy el altassam sok fiát
Jer Dafnis! hints rájok Ambróziát:
Tsókjaid harmatyán mind elűl
Lassan sibongó álomba merűl
Igy emelem vigan fel karomat
Igy őlelem kedves Dafnisomat
Igy lelkedbe óltom lelkemet
Életedbe őntőm életemet
Hadd nyillyon ága száz úly bimbókkal
Pirúllyon múskatály ízű tsokkal.
Majd kőzte az őszve nőtt ágaknak
Fészket a’ Szerelmek madarai raknak


Szerelmes Fogadás.
Mért épeszted bánatokkal
Lelkedet
Ah, ne rontsd, ne rontsd azokkal
Kedvedet
Mért remegsz Szerelmesedtől?
Ah; ki illyesztett el ettől
Tégedet?
Drága kintsem! tsak te birod
Szívemet
Mig őrőkre púszta Sirod
Eltemet
Addig is, míg tsak lehellek
Tégedet forrón őlellek
Hívemet
Tsak Te is hívedre nézzel*
nézzél
Kedvesen
Tsókra úly tsókot tetézzel*
tetézzél
Szívesen
Igy lehet hívségbe lennűnk
Karjainkon megpihennűnk
Tsendesen
Jer tekintsd meg e’ virágos kerteket
Hol botsát a’ hóld világos
Színeket
Tsokjaink kőzt egybe follyúnk
Uly Szerelműnkről danollyúnk
Verseket


Egy kesergő Magyar
Minden vigasság tőllem el távozott
Vége minden őrőmőmnek
Szivem reményébe meg tsalatkozott
Nintsen nyúgta bús Fejemnek
Vig Napjaim! el vesztetek
Nem múlatok veletek
Az őrőm s a’ víg élet
Keserű űrőmmé lett

Életemet sok ezer gond terheli
Lelkem a’ búk kőzőtt eped
Bús szívem bánatokkal lévén teli
Már ezer ízekre reped.
Oh keserves bánatok
Világra ti hoztatok:
A’ bú nevelt engemet
Sírba is a’ bú temet.


A’ Tavaszhoz
Jer kies Tavasz! botsássál
Éltető lehelletet
Hogy ki halt mezőnkbe lássál
Újra vidám életet
Száz Zefir kőszőnti Tsókkal
Rósa szinü lábodat
A’ ki omlott Nárcisokkal
Bársonyozván útadat
Nyájasabb Étéziákkal
Nyilik a’ Nap reggele
Tőltik édes balsamával
Szűz Virágidat tele
Zengedeznek énekelve
Pándion Leányai
Rajta vig őrőmbe telve
Zúgnak a’ fák Gallyai
Száz Dryas mond az Hegyekbe
Néked áldó éneket
Hármas Ehó zeng ezekbe
Innepedre verseket.
Sok Szerelmest kis nyilával
Vérez a’ Vénús Fia:
Érzi ezt hiv Dafnisával
A’ mosolygó Lydia
Sok Szerelmest kis nyilával
Vérez a’ Vénús fia
Érzi ezt hiv Dafnisával
Lidia! –


Amint és Laúra a’ fák kőzőtt
Amynt. „Laúrám Nyomát e’ zőld fák
Alatt keresem:
ah, szólyatok, Nimfák!
Hol van Jegyesem?” (2 szer)
Hol van hol van Jegyesem?
Haa! mi szó
Zeng ott? – óh
„Tán Laúrámmal
Hív mátkámmal” (2 szer)
„Zokog az Echó!?” (2 szer)
Haa! – mi szó
Zeng ott? – óh!
Tán Laúrámmal
Hív Mátkámmal

Laur. Hív Mátkáddal
Hív Laúráddal

Ketten „Zokog az Echó?!” (2 szer).


A’ Vers Szepitő*
Szépitő
Ha most nem édes Énekem
Ha nints is abba Hév s Tűz:
Ne fély! légyen Borom nekem
Meg egy Szerelmetes Szűz:
Kerűlni fog Tűzem s Hevem,
Poéta lesz az én Nevem
S Babért fejemre fonnak
Miként Anákreonnak.


Miért ne Innánk
Igyúnk Barátim! a’ komor
Bú lángja nem tsatázik
Ha mádi borral a’ Gyomor
A’ kis pokol meg ázik
Igyál ne! e’ Szőlő gerézd
Levével őblődet ferezd
Vigadj Őtsém; ma hólnap
Sákjába dúghat a’ Pap

Mi gondod a’ továbbira
Világodat hogy éled?
Tekints tsak e’ Tsatárira
Szived túdom meg éled
Más hadd győtőrje a’ fejét
Tőltvén bolond esztendejét
Éllyűnk rővid Napúnkal
Múlatva vig Igyúnkal!

A’ Bachús Ur Pintzéjibe
Magam lészek Vezértek
Nunc est bibendum! enyibe
Horátzal egyűtt értek
Igyúnk! eb a’ ki nem barát!
Legyen veres kámsás barát
Már most no poculatim
Igyúnk vídor barátim


Édes Rabság
Ti Páfúson nyitott Katzér
Tekintetü Leányok
Ti minket édes izletű
Nyilakkal őldőkőltők
Mikor le vert erőnk felett
Fell áll Királyi Széketek
Reánk bodor katzalyal
Nehéz bilintset űttők

Ti mézzel édesítitek
Ha maszlagot kevertek
Ha meg kőtőztök*
kőtőztek Másolási hiba, ért. sz. em.
is selyem
Kőtéstek és virág szál
Kegyes Dióne Szűzei
Ez a’ ti Martalékotok
Győnyőrkődík s őrőmmel
Hever bilintsetekben


A’ Szerelmes Szemek.
Ah, ne vesd rám két villám Szemedet
oly hasgató tekintéssel
Kérdezd meg tsak, majd a’ fog tégedet
Vádolni a’ Sebhetéssel
Nem látod é miként*
mikont em.
zsibong a’ vak
Ámor Rajja szemed kőrűl?
Ki mérget mézel ki bilintset rak
Fákját gyújt, nyilat kőszőrűl
Én látom azt – Szátskád Rósájában
Látok még egy nagy Táborral
Lelkemet gyomrozzák; s ő hijában
Kűszkődik anyi Ámorral!
Kettő pillantásidnak szárnyain
Répűle szivem várába
Már most dombol le omlott hantyain
Hallod mint dobog a’ Lába.


A’ Patyolat
Le vetkezett Kedvesem
Már feredni készűl
Jer Músám! majd meg lesem
Milyen Rúha nélkűl
De ládd nem mútogatya
Ő e’ bokroknak kintsemet
Őrzi vékony Patyolatya
Győnyőrűségemet
Mint a’ ditső Napnak Tekínteti
Mikor az Éj gyászszából ki vetkezik
Magát szebb fényel kedvelteti
Ha tsak vékony kődők fedezik
Úgy az ő Szépsége
Mellyet a’ Rúha el fedett
Komor setétsége
Alól ki fényesedett

És most tsak egy világos
Kődből súgározik
Melyből súgára méltóságos
Fényel játzadozik
Oszoly széllyel kis selyem Kőd tísztúly fel
Ne fogd el Napomat kis fellegetske!
Bár tégedet drága pénzért tanúlt kézzel
Szővőtt is az Ásiai leg szebb menyetske.


A’ Poëtákba lakó Istenség.
Poéták! felőletek
Azt mondják hogy bennetek
Lakik Istenség
Melynek égi Malasztya
Tűzetek fel gyúlasztya
Mely bennetek ég

Poéták! én rólatok
Semit sem állithatok.
Ti dolgotok az
De hogy kezd egy Isteni
Erőt lelkem érzeni
Már a’ szent igaz!

Poéták! tsak edjszer sem
Látnátok az én versem
Ha ez nem vonna
Meg mondjam ez Istennek
Ditső Nevét? – ah ennek
Neve – Madonna


Szerelmes Panaszok.
Óh Vénús terhes Igája!
Hogy kell nyakam adnom alája?
Nyakamat vas lántza szoritya
Szivem siralomba boritya
Nem nyúghatom és tsak épesztem
Magamat sirásnak eresztem
Élyel szememet le se zárván
Siratom bal sorsomot árván
Mint a’ szomorú Egek éllyel
Sirnak Mezeinkre le szélyel
Hogy húnyván Phaebus az Égnek
Tetején súgári nem égnek
Sirok zokogok keseregvén
Kőnyvem mellyemre peregvén
Mint Gerlitze Párja tavaszal
Nyőgők itt sok ezernyi Panaszal
Egek! oh egyedűl ti reátok
Kérést panaszolva botsátok
Jaj enyhitsétek emésztő
Tűzemet mert már meg emészt ő
Szányátok Egek! Nyavalyámat
Kőnyébbitsétek Igámat
Enyhitsétek állapotomban
Én Temjént gyújtok azomba
Óh mézzel elegy keserűség,
Kínnal telyes Győnyőrűség
Ó Vénús terhes Igája
Hogy kell nyakam adnom alája


A’ Távolról kinzó.
Most vagyok veled szemmben
Előszőr miólta élek;
Még is belől szivemben
Mindég kinzál kegyes Lélek!
Én Északra laktam Te*
De Másolási hiba, ért. sz. em.
Délre
Még is tűzed velem lakott
Mindég perselte Északot
Áh én nem mehettem oly félre!
Most már a’ tűz mellett vagyok:
S Nints oly szenvedésem:
Mert égésim oly nagyok
Hogy meg halt érzésem.


Az Éj*
Ég Másolási hiba, ért. sz. em.
s a’ Csillagok.
Regi*
Régi
vig kedvem szép Horizonya
Szűrkűlt borzaztó setétségre
Egy komor Éj mord gyászát rá vonya
Regi*
Régi
Napom nem jőtt az égre

Kedvesem szép szemei vesztemet
Meg túdják vigasztalni magok
Áh hát fényesitsétek éllyemet
Ti egy par*
pár
halandó Tsillagok.


Ésdeklő*
Esdeklő
Biztatás*
A kéziraton két sort másolt egymás mellé a lejegyző, köztük üres hely, s az új sort nagybetűvel kezdte. A közlés során ezeket szétválasztottuk.
Leányka! hév szerelmem
Tűzét miért kerűlőd?
Ne fély! Ez a’ kegyes Sziv
Dobog tsúpán tenéked
Ez a’ te birtokodban
Nyőg és imádja képed
Le lántzozott Rabodtól
Úgyan miért remegsz*
<el>
hát


Az Emésztő Tűz
1. Az égető kútyátska
A’ zőld mezőt aszalta
Alatta Flóra himes
Vírági haldokoltak
Fonyadtak a’ ligetnek
Zőldségi meg konyúlva
A’ Főld egész határi
Alélva bádjadának

2. Én bennem is van egy tűz
Mondják hogy az Cúpidó
Én nem túdom ki légyen
Nem esmerem neveről
Elég hogy ég melyemben
s Emészti hév tűzével
Szemlátomást betegszem
És már alig lehellek.

3. Tegnap le szálla tsendes
Tsepekkel egy esőcske
Megáztatá az Erdőt
És a’ mezőt vizével
s Im a’ beteg virágok
Mindjárt fel éledének
A’ lankadó fa ágak
Úly életet nyerének

Oh vajha én reám is
Az én alélt fejemre
Egy illyen éltető Viz
Hűs tsepje harmatozna.


Az Anákreoni Versek
Vérengező Jámbússaid*
A kéziraton két sor egy sorba került, de közöttük üres rész van. Mi ezeket értelemszerűen külön sorba szedtük.
Dalollyanak Szerelmet
A’ nyájas ősz Anákreon
Igy szólla Árkiloknak
De ő saját Jámbússait
Nem engedé szerelmetes
Dallokkal el fúvatni
Kemény hangon felelvén

*
A 2. és 3. versszak számozva van, de az első szakasz elől hiányzik az egyes szám.
Űstőkbe vész a’ két Őreg
Kőzélyek úgra Ámor
Az árkilok Jámbússait
Apróra szeldelé el
Ambróziával illeté
Szerelmével meg mézelé
Lyéús ís le szálván
Jó borba meg fereszté

Mind fel szedé Anákreon
Músája víg őrőmmel
Mindjárt boros szerelmetes
Dalokra verte őket
Ennékem is hogy ott vala
Belőle egynehányt adott
Bor és Szerelmetesség
Tsepeg belőle látod.


A’ meg ivott Amor.
Gőrőgből Júliús Aegyptiús útán.
Virág szedéskor Amort*
A kéziraton két sort másolt egymás mellé a lejegyző, köztük üres hely, s az új sort nagybetűvel kezdte. A közlés során ezeket szétválasztottuk.
A’ Rósa kőzt találtam
És szárnyait kezembe
Fogván boromba tettem
S mohon meg ittam őtet
Már most tsikolya szárnya
Minden tagom belőlről


Az Elmenetel
Olaszból Metastázió útán
*
A kéziraton két sort másolt egymás mellé a lejegyző, köztük üres hely, s az új sort nagybetűvel kezdte. A közlés során ezeket szétválasztottuk.
1. A’ gyászos óra itt van
Nitze jaj Isten hozzád
Hogy élek majd te hozzád
Ily mesze Városban?
Én már gyötrődve élek
Én tőbb jót már nem érek
’S te majd valyon tőbbé
Meg emlitz é úgyan!

2. Engedd hogy lelkem majdan
Útyán el tűnt javának
Nyomába lábaidnak
Kisérjen úntalan
Akar hová fogsz menni
Mindég kőzel látz lenni
s Te majd valyon tőbbé
Meg emlitz é úgyan!

3. Én távol a’ Púsztákban
Majd távol mindenektől
Azt kérdem a’ kővektől
Az én Nimfám hol van?
Egy élyel másik*
másigem.
éjig
Kiáltom ezt az Égig
s Te majd vajon tőbbé
Meg emlitz é úgyan

4. Ama kies helyt gyakran
óh Nitze megtekintem
Hol bóldogságba éltem
Veled lakván hajdán
Áh mint győtrődőm majd én
Sok száz el múltnak képén
s Te majd vajon tőbbé
Megemlitz é úgyan?

5. E Viz (majd mondom) itt van,
Melynél boszankodott rám
De végre szép kezét ám
Adá hit zálogban
Ott nőtt kőltsőn reményűnk
Ott lankadt gyenge kényűnk
s Te majd valyon tőbbe
Megemlitz é úgyan?

6. Hányat fogsz látni majdan
Az úly lakó helyedbe
Ki hiv tűzét melyedbe
Ajánja nyájasan
óh! majd ha anyi tisztel
s Kér kőnyezö szemekkel
oh! majd valyon tőbbé
Megemlitz é úgyan?

7. Lásd mely kedves nyilad van
Szívemnek mély sebénn, oh!
Lásd hogy kedvelt Filenó
Bár mind haszontalan
Lásd, Szép, ’s gondold meg szintén
Bútsúd keserves pertzén
Lásd – – – – Áh, valyon tőbbé
Meg emlitz é úgyan.


A’ Fársáng bútsúzó szavai.
1. Űzik már a’ Fársángot!
Bor, músika, tántz, múlatság
Kedves tőrődés, fáradság!
Kik hajdan itt múlattatok
A’ kőz helyről oszollyatok
Kongatyák a’ harangot
Űzik már a’ Fársángot!

2. Fússatok hát vig Napok
Tiz hete már hogy vigsággal
Jádzottatok e’ világgal
De itt lépnek a’ Papok
Fússatok hát vig Napok

Pszt! minden Tántz Paloták!
Űrűlyőn boros asztalom
Némúlyon meg a’ tzimbalom
Szűnyetek már hahoták!
Pszt! minden Tántz Paloták!
Kőnyvhőz Dáma s Gavallér!
Elég vólt a’ sok őrdőgnek
Kik belőletek kőhőgnek
Itt van itt a’ Szent Pallér
Kőnyvhőz Dáma s Gavallér
Itt a’ bőjt: koplalyatok
Itt van: s izetlen olajja
A’ Tsókokat majd le nyajja
Szent ételt is szopjatok
Itt a’ böjt: koplalyatok
Vége már a’ Nőszésnek!
Kinek nem jútott házaspár
Úton ut félen elég jár
Csont azoknak kik késnék!
Vége már a’ Nőszésnek!
Enni kel a’ bőjtbe is!
Azért ha ki szép párt lele
Nem zsiros az élhet vele
Kúkrikol a’ tsirke is!
Enni kel a’ bőjtbe is
Jajj siessűnk Hiveim!
Mit érzek? – mi szent szag? – ver da?
Jaj! jőn, – jőn a’ hamvas szerda?
Bé hamvazza szemeim
Jaj siessűnk Hiveim!
Vig Lelkek! nem láttok már!
Bár nem láttok, de tőletek
El nem megyek, és véletek
Leszek s ez igy legyen bár;
Vig Lelkek! nem láttok már
Most vészek már Maskarát!
Kőz helyen nem szabad lennem;
Azért áll ortzát kell vennem
Hogy ne lásson Pap s barát
Most vészek már Maskarát!
s Fársángolok veletek!
Rejtőzvén Szent Maskarába
A’ vallás áll órtzályába,
Negyven napig nevetek
Fársángolok véletek!
Most nyúgodjúnk: A’ Diő!
Pislog a’ Dama s Gavallér
Beteg, s oda a’ sok Tallér
Majd meg jőn tán egéssége
Hervadó kedve s szépsége
A’ kőltség is tán ki jő
Most nyúgodjunk: A’ Diő.