MTA-DE
Klasszikus Magyar Irodalmi
Textológiai Kutatócsoport

Csokonai Vitéz Mihály összes művei
Elektronikus kritikai kiadás

HU EN
Csokonai Vitéz Mihály – Szentgyörgyi Józsefnek
Debrecen, 1803. november 30.
Debrecen, 30. nov. 1803.
Sietve.

Nagy érdemű Doctor Úr! Ezen fertályban méltóztaték Sárosiné Asszonyság Ő Nagysága egy szomorú, igen szomorú hírt vélem közleni, hogy t. i. a mi sok tekintetben örök tiszteletre méltó barátunk Semjénben*
Semjénben Itt lapalji jegyzetben utal Toldy Kazinczyra. (TOLDY, 1844.)
a halál révén van. Én, a mint e szóra megdobbantam, úgy azonnal futottam volna Ő Nagyságához: de a vasárnap éjjel tett hosszas és strapáciás útazásom miatt olly erős rheumatismust kaptam, hogy a nátha miatt minden érzésim megtompúltak, és majd 24 óráig tartott szünet nélkűl való hideglelésemben többet voltam csábulásba és fantazírozásba, mint nyugodt*
nyugott em.
állapottal. Azolta fekszem, és csak ma 3 óra tájban ettem egy kevés húslevest és főtt aszalványokat. A lábvizek, a lelki testi nyúgodalom és a székfüves italok, úgy látszik, segítni kezdenek rajtam, s már az ajakaimon is 3-4 óra olta elkezdődtek a hideglelős kipattogzások. Így tehát érzek, vagy is várok még bennem annyi erőt, hogy jó emberemnek utolsó, életbeli meglátására kimehetek, s azt az egy boldogságot megérhetem, hogy tőle szóval búcsút végyek, s erántam mentoratlan nevendékkoromban tett jótéteményit megköszönhessem. De nem dugúltak-é be azok a fülek, nem borúltak-é vég homályba azok a szemek, van-é még csak egy kötetlen ina is annak a nyelvnek, nem szűnt-é meg nemes dobbanásitól az a mennyei szív, találok-é még abból a Kazincyból egy kis maradványt, a ki a harmoniának, a szépségnek, az ékesen-szólásnak, a barátságnak és minden jeles érzésnek olly kedvellője, olly mustrája, olly barátja és mestere volt? Az Úr, hallom, most érkezik tőle: nyújtson, ha lehet, vágyásomra legkisebb reménységet. Megyek, rohanok, hogy még egyszer ővéle egy szót, vagy kettőt, vagy a mennyit a halál jégtörvénye engedhet, ez életben ejthessek. És ha megrokkant egészségem ez utolsó erőltetés alatt öszvedűl is, örömmel által engedem kevés napjaimat e legkedvesebb szerencsémért. Szegény Széphalmy, jobb sorsot érdemlett nemes ember! Te csak a maradék sirásira tarthatol számot. – Uram, megbocsáss, midőn véled egy indúlattól olvadozok. Quis desiderio sit pudor aut modus tam clari Capitis. Csokonay m. k.