Jobban meg vagyok lepve Excellentiádnak példátlan nagylelküségével, mintsem eláradott indúlatimnak kifejtésére elég és illendő szavakat találhatnék. Egy olly nemes szív, mint az Excellentiádé, érti és érzi a mesterkézetlen szívnek néma ékesenszólását. – – E pausa-jelek tegyék ki tehát magok mind azt, valamit talám más, nálam udvarisabb, de nem érzékenyebb ember, a kifárasztott rhetoricával kivánt volna kierőlködni.
A könyvtárháznak catalogusát még ugyan Kultsár úr le nem küldhette, reménylem vízkereszti debreceni vásárra lejövő pestiek által vehetem: addig is örűlök, hogy e csekély lyrica compositióm által kijelenthetem e rám nézve legnagyobb kincsért viseltető háládatosságomat.
Vajha előbb tehettem volna azt! és bár csak a posta inkább másban hibázott volna! A múlt postanapon t. i. 16. dec. volt szerencsém venni Excellentiádtól az én boldogságom diplomáját: holott a Kultsár úr 8. dec. írott level[e]
*
levelét A nyelvtani szerkezet hibás, de nem dönthető el, hogy vajon csak sajtóhibáról van-e szó, vagy így volt a kéziratban is; mi a későbbi kiadások gyakorlatát követve em.
még az előtt való postanapon t. i. 13. dec. kezemhez jött. Hárítsa el rólam az Excellentiád gyanúját az, hogy ezen az első postanapon mindjárt siettem tenni kötelességemet.
Decembernek 8. napján küldöttem fel az újságba egy ódát, mellyre az Excellentiátok szerencsés jubileuma adott alkalmatosságot, materiát, indulatot: sajnálom, hogy ennyire késtek még vele.
Az isten boldogítsa Excellentiádat nemes feltételeiben és tarsa meg fontos életét! Édes nemzetünknek geniusa pedig koszorúzza meg oltárait az Excellentiád nagy nevének, melly ollyan halhatatlan, mint az az én tiszteletem, a mellyel maradok,
Nméltóságú Gróf!
Excellentiádnak
dec. 19. 1802.
Csokonai Vitéz Mihály s. k.