MTA-DE
Klasszikus Magyar Irodalmi
Textológiai Kutatócsoport

Csokonai Vitéz Mihály összes művei
Elektronikus kritikai kiadás

HU EN
Csokonai Vitéz Mihály – Orczy Lászlónak
Komárom, 1797. november 8.

FŐ MÉLTÓSÁGÚ
ORTZI L. BÁRÓ
ORTZY LÁSZLÓ ÚR’
Ő EXCELLENTIÁJÁNAK,
Ő CS. és AP. KIRÁLYI FELSÉGE’
ACT. INT. STATUS’ TANÁTSOSÁNAK.
T. N. ABAÚJ VÁRMEGYE FŐ–ISPÁNYÁNAK.
MAGYAR AL–KINTSTARTÓNAK
A’ FELS. HELYTARTÓ TANÁTS’
TANÁTSOSÁNAK
’s a’ t. ’s a’ t.

HAZÁNK’ FŐ ÉS HÍV OSZLOPÁNAK,
A’ MÚZSÁK’ PÁRTFOGÓJÁNAK,
énnékem is e’ két névért
bizodalmom szerént
KEGYELMES PÁTRÓNUSOM’
’S FAUTOROMNAK

Ő EXCELLENTIÁJÁNAK,

alázatos főhajtással
’s kéztsókolással
nyújtott

AJÁNLÓ LEVÉL és ELŐ–BESZÉD.

Komárom. 8 Nov.
1797.

NAGY MÉLTÓSÁGÚ GRÓF,
Kegyelmes Uram!

Talám ha az EXCELLENTIÁD’ méltó Érdemeinek emlegetése helyett a’ Hazának panaszin kezdem alázatos Levelemet, botsánatot fogok nyerni azon halhatatlan Érdemektől, a’ mellyek nyilvábban vagynak egész Nemzetünk előtt, mint sem azok ujjal-mutogatást kívánnának, ’s nagyobbak is, mint sem az én gyarló tollam eléggé tudná azokat magasztalni. Minden méltóságos virtusoknak bésummálására elég a’ Nagyságos ORCY Név: én tehát egész Hazánkkal együtt fejet hajtok annak: és – elhallgatok.
De nem lehet meg nem szólalnom, valahányszor kedves Hazámnak ’s hazai Múzáinknak szomorú sorsát meggondolom: kiáltanom kell mind annyiszor, és kesergenem, mert annak bajai nem nyilvánvalók, mint az EXCELLENTIÁD’ Érdemei, nem is olly buzgó indúlattal imádják az ő Nevét mindenek, mint a’ Nagyságos ORCZY Nevet.
Volt az a’ boldog ideje már a’ Magyar Literátúrának,*
Liter<atur>átúrának.
a’ melly boldogabb időkre is nyújtott reménységet, ’s el is hitettük vala már magunkkal, hogy a’ több pallérozott Nemzeteknél múlató Tudományok valahára bennünket is Európának ezen Napkeleti részén felfedeznek. De álom volt minden mi képzelődésünk, ’s annál hamarább el tűnt, minél édesebben merűltünk abba belé. Vissza buktunk az Éjtszakába!
Amaz ellenkező Fátum, melly a’ Caspium’ utolsó partjaitól mindétig nyomba kísérte Magyar Népünket, még máig sem szűnt meg annak fogyatéka ellen tusakodni. – Minden Nemzeti Characterünk, ’s mind az, a’ mi a’ Magyart teszi, enyésző félben vagyon, és maga után húzza hanyatló Nemzetünket. Alig menekedett ki gyámoltalan szegény Nyelvünk a’ szomszéd Német Nyelvnek igája alól; azonnal amaz ellenkező Fátum felhozta a’ Deák nyelvnek Skeletonját Olaszországi sírjának fenekéről, ’s kiragadván bennünket édes-anyánknak kebeléből, e’ holt idegennek porrá váló lábait kezdte vélünk tsókoltatni. ’S mi mindég olly boldogtalan*
boldogtalan<ok>.
ízlésűek vagyunk, hogy mindenben, még a’ Nyelvben is, jobban kedveljük az itthoninál a’ külföldieket; holott édes Hazánk minden adományival bővölködik a’ Természetnek, ’s nyelvünkkel együtt minden jobb terem nálunk, mint akárhol. Tsak szorgalom hijával vagyunk!
Ímé a’ mit elkezdtünk is, azt is félbe hagytuk. Ismét abba a’ pontjába tértünk keskeny Kerekünknek, a’ melyben ezelőtt tizenöt esztendővel forgottunk. Más Nemzetek pedig a’ tökélletességnek felső pontja felé azolta is Óriási lépésekkel sijetnek, Székulumok maradnak el közöttök és közöttünk, úgyhogy nem soká még tsak nógató kijáltásaik sem hallanak le hozzánk; ’s mi még is rák-lábakon is alig ballagtsálunk? – – Theátrumunk még az ő böltsőjében eltemettetett, és saját hazájában idegen kezek fogták bé szemeit: a’ Németek pedig nem tsak otthonn tudják hasznát venni ezeknek, hanem még közinkbe is felesen telepítik le, hogy holmi jött-mentnek magyar kenyeret adjunk. – Typográphiáink is vagy hevernek, vagy holmi trivialis könyvekkel tartják fenn lételeket. – Az olvasás Nemzetünkben újra hűlni kezd; az új könyvek’ száma is minden esztendőben kevesebbedik; oda amaz elevenség, a’ melly tsak 1790 táján is úgy lelkesített bennünket; eltünt, elrepűlt, ’s egész Nemzetünk haldokló Zsibbadásba vesztegel. – – – Isten! ha a’ te végezésed szerént minden Magyar-világnak illy múlólag-valónak kell lenni: ne hozd fel azt többé mi reánk, mert tsak lelkeinket keseríted véle!!
KEGYELMES URAM! Én tartok tőle, – ám a’ Magyarok’ Istene ne hagyja el árva Nemzetünket, ’s űltesse a’ szelek’ hátára rémítő jövendölésemet, – de én tartok tőle, hogy ha ügyefogyott Nyelvünket (melly Ásiából kibujdosván, Atya, Anya, vér és rokonság nélkűl, és mintegy Melchisédeknek rendi szerént lakik itten Európába) ennyire vesztibe hagyjuk; nem vetek néki száz esztendőt, hogy ennek a’ sokféle Nemzetnek Zavarékjában ollyan sorsra fog jutni, mint ez előtt nem sokkal a’ Kúnoknak ösi Nyelvek; és Gyöngyösi Istvánunkról is úgy fog a’ jövő Világ emlékezni, mint mi ma a’ győzödelmes Celták’ Ossziánjáról. – – Az Isten mentsen meg!
Meg is ment, tudom; ha mi magunk felütjük hosszas álmunkból fejeinket, észre vesszük, melly utól vagyunk a’ boldog tzéltól, ’s utánnok iramodunk a’ Nyúgoti Nemzeteknek.*
A harmadik e olvashatatlan betűből javítva.
Kezünkbe van minden jó eszköz, tsak éljünk véle: – Nyelvünk nem enged más nemzetekének, tsak meg ne vessük őtet: hazánkba már nem pusztít semmi ellenség, vége ennek a’ régi kifogásnak. – Él még EXCELLENTIÁD; ’s van még egynéhány EXCELLENTIÁDon kivűl, a’ kit hasonló Magyar szív lelkesít; vagynak Tudós hazafiak közöttünk, kiknek tsak egy nosza kell: ’s még is kétségbe esnénk? Igaz, hogy a’ Nemreménylés kipattantja azt a’ szikrát gyakorta, mellytől a’ Hérósi lelkek fellobbannak. A’ nagylelkű Magyar Nemzet is mindég akkor adott bizonyságot bajnoki Nagyvolta felől, mikor lehetetlenséget kellett tenni lehetővé. Tusakodjunk mi is egy erővel a’ reánk tódúltt akadályok ellen; ’s nemesebb lesz a’ Pálmakoszorú, ha fáradságban kerűlt, pompásabban fog az lebegni az izzadó homlokok felett.
Még mostanság Literátúránknak ezen tsetsemő állapotjában, úgy kell bánni gyengélkedő Nemzetünkkel (értem a’ számosabb és egügyűebb*
Tollhiba, helyesen: együgyűebb.
részét) mint az apró gyermekekkel. Édes beszéd, ketsegtető nyájasság, dallás, báb, és tzúkoros tsemege légyen mind az, a’ mivel őtet az oskolai letzkékhez édesgessük. Nyavalyáját sem tudja még jó formán érezni; tehát a’ melly orvosságot véle bévétetni akarunk, meg kell annak üvege’ szélét mézelnünk, mazsolákba kell rejtenünk a’ gyógyító pilulákat. Külömben félő, hogy tsömör jön rá, ’s oda lesz minden jó reménység végképen. Poézison és Szép Tudományokon kell kezdenünk a’ munkát, ha valaha örömét akarjuk látni. Eggy hadra-termett Nemzetnek erköltseit is addig meg nem szelídíthetjük, míg gusztusát meg nem kezdjűk édesíteni. Úgy bántak azzal minden más nemzetek, mellyek a’ Felségesebb Tudományokig felhatottanak.
És ha valamelly érdemet adhat a’ Régiség, a’ minthogy ád is, és ha szép a’ nemzetség’ Tábláját számos Ösöktől és egész századokon levezetni, a’ mit talám senki*
senki<nek>.
sem tagad; – reménylem, nem fogok tenéked, óh jóltévő Poézis! semmi bosszút is tenni, ha a’ te mennyei eredetedet a’ Nemzetek’ származása előtt való időkre felvivén, tégedet az emberiséggel, ’s a’ fijatal világnak első mozdúlásival egyidejűnek állítalak. Mert tsak a’ mennyire fel mehet az én gyarló emlékezetem a’ régi dolgoknak lajistromában; már a’ Veres Tengernek partjain hallom a’ te szavadat a’ Mózes’ szájából, a’ melly magasztalja a’ Halhatatlant. Még azután sokára élt Homérus, a’ kit a’ te Atyádnak neveznek. Minden Tudományokat, vagy megelőztél, vagy te adtál elsőben is az embereknek tudtára; te emelted fel nagyobb böltsességre a’ Nemzetek’ elméjét mind e’ mái napiglan e’ világon. Hol volt még akkor Thales, Plátó vagy Aristoteles, midőn te Orpheussal a’ köveket énekeltetted, a’ Halhatatlanokat ditsőíttetted, és a’ vad Rátzokat városi társaságra szoktattad, Strímon’ és Hebrus’ partjain? A győzödelmes Róma előbb*
Róma <előbb> előbb.
hallgatta a’ te szódat az Ennius’ rekedező kürtjén, mint a’ Cicero’ mélly okoskodásit. Előbb esmérte a’ tsínos Olaszország a’ Petrárcha’ Lauráját, mint Galilei által a’ Szaturnus’ apró holdjait. Chaulieunak*
Chaulieunak A nak nek-ből javítva.
tsak az Unokáji esmérhették Montesquieut: és Chaucer már porrá lett, mikor Newtonnal*
Newtonnal Az N Ny-ből javítva.
kevélykedni kezdett a’ mélly Ánglia. A’ darabos Opitz készítette el a’ Német Nemzetet arra, hogy egy Század után közöttök a’ titkos Kant németűl írhasson. – Valóban nálunk is több Magyart szoktatott az olvasásra Gyöngyösinek a’ Murányi Vénusa, mint az Apáczai Csere János’ minden Encyclopaediája.
Talám ha Nemzetünknek a’ Tudományokhoz való nagyobb szeretetét megérem, ’s ha vélem együtt a’ hazai Literatúra is annyira megemberesedik, hogy a’ valódibb elmélkedésekhez is szer lehessen: philosophiai, vagy más Tudományokból készűlt írásommal is szolgálhatok a’ köz haszonra. De most olly fijatal lévén még, mint maga a’ magyar ízlés, tsak gyenge poétai képzelődésekkel ’s játszásokkal kedveskedem a’ Közönségnek. Bátor bizodalommal tészem fel azt is a’ Hazafiúság’ szent oltárára; mert tudom, hogy jobb valamit, mint semmit sem. Tudom azt, hogy egy kis Kertetskéből a’ tavasz’ elején szedett apró Zsenge, szint olly kedves a’ Halhatatlanok’ Templomába, mint a’ gazdag majorból ajánlott Hecatombe. – Én is tehát illyen megnyúgovással adom Nemes Hazámnak az én Poétai Munkámat: és hogy az nagyobb kedvességet nyerjen, homlokára függesztem fel a’ haza-szerette ORCZY Nevet.
Engedje meg EXCELLENTIÁD nékem, ezt a’ nagy Szerentsét; ’s méltóztassa Nagyságos Nevével az én Múzsámat a’ halhatatlanságra elbéllyegezni. – Eggyszersmind pedig alázatosan könyörgök EXCELLENTIÁD előtt, méltóztasson hathatós Pártfogása által lételt adni az én Múzámnak, hogy az már tovább a’ homályba ne űljön: mert minthogy a’ Törvény’ és Nyelvek’ tanúlására nyoltz esztendők alatt majd minden költségemből kifogytam, ’s most is pedig az Insurrectio miatt magam pénzén kell hevernem, kéntelen vagyok addig, míg fáradságimnak nyugtató pontjára eljuthatok, a’ Kegyelem’ ajtaján zörgetni.
Azt a’ Munkát fogom világra botsátani, a’ mellyet EXCELLENTIÁD parantsolni méltóztatik, és annyi árkust, a’ mennyire kegyelmes Rendelése kötelezni fog. EXCELLENTIÁD hatalmas engemet a’ Hélikonra felvezetni, ’s Nemzetem’ Nézőpiatzára kitenni, mert Hazánk’ Tsillagi között első nagysággal ragyog; kegyelmes is ezt*
ezt Az e olvashatatlan betűből javítva.
megtselekedni, mert a’ Múzsák előtt kedves és tisztelt Név a’ Nagyságod’ Neve. Ha ezt ki adhatom, háláadó főhajtással fogok reménykedni EXCELLENTIÁDnak, hogy tsekély tehetségemmel parantsolni méltóztasson valamit, a’ melly által azon summát méltóképen*
méltóképen A k z-ből javítva.
leszolgálhassam. Minden erőmmel annak végbevitelére fogok munkálkodni, hogy EXCELLENTIÁDAT a’ megelégedésig tegyem a’ felől bizonyossá, hogy a’ kit egyszer Kegyelme alá venni méltóztatott, az nem háládatlan, sőt inkább
EXCELLENTIÁDNAK
és a’ Magyar Hazának
egyenes szívű kész szolgája
Csokonay Vitéz Mihály.