1793–1794 |
1796 |
---|---|
Közbeszólók.
Polifém, és Galatéa.
Polifém. Éj, hallgassatok már eggyszer, tsátsogó Nimfák! Ah, miért beszéllítek nékem minden Szempillantásba’, Kegyetlenek! az én Gyötrelmeímet? Mitsoda embertelen Gyönyörködéstek lehet már az én Kínzásombann? Galatéa az Atzis’ Szeretője: azt tudom: hallgassatok: De a’ gonosz az én Fájdalmimonn nem fog nevetni sokáig. Imhol ő. Óh Istenek! Azon Ábrázat úgy vonszon magához Engemet, hogy Én elfelejtem a’ Megbántást és a’ Bosszúllást. –
1) ”Én Szívem Tebenned a’ Tsúfolás Villámokat, Szélveszeket tud támasztani: és majd két gyönyörű Szemek Téged meg dobogtatnak. 2) Mi új belső Mozgást tsinál benned azon Ábrázat? mi szokatlan Igézések tanítnak téged’ reszketni? – Galatéa, hová futsz? Ah, figyelmezz: ah, hagyd el azon keserű Habokat. És mitsoda gyönyörködést találsz abba, hogy szűntelen a’ szélveszes Habok köztt hánykolódol? A’ te Szépséged nem érdemlette, hogy elrejtődjön a’ Naptól. Tám annak hév súgáritól félsz? Az én Árnyékombann tsendesenn nyugodhatsz. Én a’ te Álmaidat Énekkel akarom ketsegtetni. És ha a’ te Keménységed, óh Tirannasszony, nem tűrheti, hogy én Szerelemről beszélljek hozzád; (azt esküszöm tenéked,) nem fogok szólni Szerelemről!
Galatéa. De mitsoda Szépségre vágysz, a’ mellyet szeressen benned Galatéa? Az a’ kietlen Szemőldök, melly Homlokodat békeríti? Azok a’ Hegyekkel vetélkedő Bértzes vállak? Az öszvetsapzott Haj, a’ borzas szakáll, vagy a’ rettentő szó, a’ mellybe’ Én külömbséget tenni nem tudok, vallyon bőg é, vagy mennydörög; a’ melly reszkettet, mikor Szerelemről beszéllget?
Polifém. Ah, háládatlan, nem volnék a’ te Szemeid előtt olly borzasztó, ha Gondolatodbann szűntelen Átzist nem tartanád.
Galatéa. Az igaz, az igaz. 1.) „Az igaz: nekem tetszik az a’ szeretett Ortza, és más Fáklyától égni nem fogok. 2.) Tsak hogy az én Kintsem háládatlanná ne legyen; soha e’ Lántzokból nem változtatok.”
Polifém. Polifémnak szembe szólsz, óh balgatag, ekképenn? Hát hánytatni mered előttem a’ Szerelemtársat? Tudod, hogy eggy megbántatott Szerelem, Dühösséggé válik? Hogy épen nem jó bátorságos Menedékhely számodra a’ Tenger? Hogy az ő Gyökereiből ki szaggatott füstölgő Etnát fel fordítom? Hogy öszvenyomatom, ha akarom, azon mélly Útak között mind Tetist, mind Dórist, mind valamennyi Isteneik vagynak a’ Vizeknek? Reszkess Átzisért, háládatlan: reszkess, háládatlan, magadért: ha ő többé vissza jön tevéled játszani a’ Partonn, az én Dühösségemet – – –
Galatéa. A’ te Dühösségedet Én nevetem.
Polifém. Az én Haragom elől a’ te Gyönyörködésed majd hová tud futni?
Galatéa. Az én Kebelembe’ fog találni Menedéket, és Ámor mellé áll.
Polifém. És az én Fájdalmam? Az én Panaszim?
Galatéa. Nem indítják meg az én Szívemet.
Polifém. Hozzám kegyetlennek mutatván magadat Te engemet Kegyetlenségre tanítasz.
Galatéa. Hozzám kegyetlennek mutatván magadat, Te engemet Kegyetlenségre tanítasz.
Polifém. Hidj nékem, változtasd Szándékodat: tsökkenni fog az ő veszedelmébenn a’ te balgatag Hivséged.
Galatéa. Hidj nékem, változtasd Széndékodat: öregbedni fog az ő veszedelmébenn az én kellemes Hívségem.
| Éhj, Tsátsogó Nimfák! nosza
Hallgassatok már eggyszer. Ah, miért beszéllitek
Mindég az én Gyötrelmimet. Kegyetlenek!
Mi vad Gyönyörködést találtok abba,
Hogy engem ekként kínzatok?
Galatéa Atzist szereti: azt tudom: hallgassatok.
De a kegyetlen nem soká fog engemet
Nevetni Fájdalmammal. Imhol ő. Óh Istenek!
Az a Tekíntet Szívem úgy ketsegteti,
Hogy véle a Bosszút egészenn el-felejteti.
Szívem! a méltó Haragtól
Szélveszekkel, Mennykövekkel
Kezdesz te háborogni,
De majd két szép Tsillagtól
Kéntelen vagy dobogni.
Benned mi új Mozgások
Támadnak e szép Isteni Kép
Ragyogásira?
Mi szokatlan Bájolások
Reszkettetnek annyira?
Galatéa, merre merre futsz? Ah, halld tehát, ah hagyd oda
A sós Vizet. s Millyen Gyönyörködést
Találsz magadnak abba, hogy tsak szűntelen
A szélveszes Habokba hánykolódol? Ah, kár
Homályba rejtetődni a Napfény elől
Kies Tekíntetednek. Ah, talám tüzes
Sugáritól félsz annak? Imé tsendesenn lehet
Nyúgodnod Árnyékomba. Énekekkel
Ketsegtetem majd Álmaid:’ s Ha, óh kegyetlen,
Nem tűrheted, hogy énekeljek én Szerelmet
Azt esküszöm néked, nem éneklek Szerelmet.
GALATÉA.
De hát mi Szépséggel ditsekszel, hogy te benned
Galatéa azt szeresse? Tám az a kietlen
Szemöldök az, melly békeríti Homlokod?
Vagy tám harasztos, és Havasnyi Vállad?
Tám borzas, és bozontos Állad?
Tám öszve-tsapzott rőt Hajad?
s Irtóztató Szavad, mellyet nemis tudok
Felvenni könnyenn, bőg-e, avvagy mennydörög
Reszkettet, a mikor Szerelmébe könyörög?
POLIFÉM.
Ah, ah, te háládatlan! ah, nem tartanál te ollyan
Iszonyúnak engemet ha szűntelen
Elmédbe Átzis nem forogna.
GALATÉA.
Való, való.
Való, hogy az a kedves Szem
Gyönyörködtet engemet
És más Fáklyátol soha sem
Gyúlytatom fel Szívemet.
Tsak az én Bálványomat
Ne leljem háládatlannak
El nem tserélem az annak
Szentelt kedves Lántzomat.
POLIFEM.
Polifém Szemébe mersz tehát
Ekként beszéllni, esztelen? s Még hánytatod nekem
Szerelmestársamat? […] hogy eggy
Megbántatott Szerelem Dühősséggé szokott
Változni? Hogy rád nézve a Tenger tsekély
Menedék leszen? Hogy a Tövéből
Kitekertt örök Lángokkal égő
Etnát magam felforgatom? Hogy azzal öszverontom
Közötte a mélly Tengereknek
Dórist, Tetist, mind minden Istenit a Vizeknek?
Reszkess, kegyetlen, Átzisért
Reszkess, kegyetlen, temagadért. Ha többször őtet én
Te véled e Partokra jönni sejthetem;
Dühös Szerelmemet – – –
GALATÉA.
Dühös Szerelmedet én nevetem.
POLIFÉM.
Majd lángoló Bosszúm elől
Kintsed hová fut akkor?
GALATÉA.
Menedéke Szívemenn belől
Lessz és megőrzi Ámor.
POLIFÉM.
s Ennyi Sírást, Panaszt tévén
GALATÉA.
Nem szánlak. Ez légyen elég!
POLIFÉM. Hozzám
} olly kegyetlen lévén
GALATÉA. Hozzá
(Kettenn.) Kegyetlenebbé teszel még.
(Kettenn.) Hidj nékem, gondolkozz másképpen
POLIFÉM. Oda lessz
} az ő Veszélyébenn
GALATÉA. Nagyobb lessz
POLIFÉM. Benned az a bolond
} Hívség!
GALATÉA. Bennem ez a Kedves
|