MTA-DE
Klasszikus Magyar Irodalmi
Textológiai Kutatócsoport

Csokonai Vitéz Mihály összes művei
Elektronikus kritikai kiadás

HU EN

Genetikus szöveg

1
2
3
4
5
6
7
8
9
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
30
31
32
33
34
35
36
37
38
39
40
41
42
43
44
45
46
47
48
49
50
51
52
53
54
55
56
57
58
59
60
61
62
63
64
65
66
67
68
69
70
71
72
73
74
75
76
77
78
79
80
81
82
83
84
85
86
87
88
89
90
91
92
93
94
95
96
97
98
99
100
101
102
103
104
105
106
107
108
109
110
111
112
113
114
115
116
117
118
119
120
121
122
123
124
125
126
127
128
129
130
131
132
133
134
135
136
137
138
139
140
141
142
143
144
145
146
147
148
149
150
151
152
153
154
155
156
157
158
159
160
161
162
163
164
165
166
167
168
169
170
171
172
173
174
175
176
177
178
179
180
181
182
183
184
185
186
187
188
189
190
191
192
193
194
195
196
197
198
199
200
201
202
203
204
205
206
207
208
209
210
211
212
213
214
215
216
217
218
219
220
221
222
223
224
225
226
227
228
229
230
231
232
233
234
235
236
237
238
239
240
241
242
243
244
245
246
247
248
249
250
251
252
253
254
255
256
257
258
259
260
261
262
263
264
265
266
267
268
269
270
271
272
273
274
275
276
277
278
279
280
281
282
283
284
285
286
287
288
289
290
291
292
293
294
295
296
297
298
299
300
301
302
303
304
305
306
307
308
309
310
311
312
313
314
315
316
317
318
319
320
321
322
323
324
325
326
327
328
329
330
331
332
333
334
335
336
337
338
339
340
341
342
343
344
345
346
347
348
349
350
351
352
353
354
355
356
357
358
359
360
361
362
363
364
365
366
367
368
369
370
371
372
373
374
375
376
377
378
379
380
381
382
383
384
385
386
387
388
389
390
391
392
393
394
395
396
397
398
399
400
401
402
403
404
405
406
407
408
409
410
411
412
413
414
415
416
417
418
419
420
421
422
423
424
425
426
427
428
429
430
431
432
433
434
435
436
437
438
439
440
441
442
443
444
445
446
447
448
449
450
451
452
453
454
455
456
457
458
459
460
461
462
463
464
465
466
467
468
469
470
471
472
473
474
475
476
477
478
479
480
481
482
483
484
485
486
487
488
489
490
491
492
493
494
495
496
497
498
499
500
501
502
503
504
505
506
507
508
509
510
511
512
513
514
515
516
517
518
519
520
521
522
523
524
525
526
527
528
529
530
531
532
533
534
535
536
537
538
539
540
541
542
543
544
545
546
547
548
549
550
551
552
553
554
555
556
557
558
559
560
561
562
563
564
565
566
567
568
569
570
571
572
573
574
575
576
577
578
579
580
581
582
583
584
585
586
587
588
589
590
591
592
593
594
595
596
597
598
599
600
601
602
603
604
605
606
607
608
609
610
611
612
613
614
615
616
617
618
619
620
621
622
623
624
625
626
627
628
629
630
631
632
633
634
635
636
637
638
639
640
641
642
643
644
645
646
647
648
649
650
651
652
653
654
655
656
657
658
659
660
661
662
663
664
665
666
667
668
669
670
671
672
673
674
675
676
677
678
679
680
681
682
683
684
685
686
687
688
689
690
691
692
693
694
695
696
697
698
699
700
701
702
703
704
705
706
707
708
709
710
711
712
713
714
715
716
717
718
719
720
721
722
723
724
725
726
727
728
729
730
731
732
733
734
735
736
737
738
739
740
741
742
743
744
745
746
747
748
749
750
751
752
753
754
755
756
757
758
759
760
761
762
763
764
765
766
767
768
769
770
771
772
773
774
775
776
777
778
779
780
781
782
783
784
785
786
787
788
789
790
791
792
793
794
795
796
797
798
799
800
801
802
803
804
805
806
807
808
809
810
811
812
813
814
815
816
817
818
819
820
821
822
823
824
825
826
827
828
829
830
831
832
833
834
835
836
837
838
839
840
841
842
843
844
845
846
847
848
849
850
851
852
853
854
855
856
857
858
859
860
861
862
863
864
865
866
867
868
869
870
871
872
873
874
875
876
877
878
879
880
881
882
883
884
885
886
887
888
889
890
891
892
893
894
895
896
897
898
899
900
901
902
903
904
905
906
907
908
909
910
911
912
913
914
915
916
917
918
919
920
921
922
923
924
925
926
927
928
929
930
931
932
933
934
935
936
937
938
939
940
941
942
943
944
945
946
947
948
949
950
951
952
953
954
955
956
957
958
959
960
961
962
963
964
965
966
967
968
969
970
971
972
973
974
975
976
977
978
979
980
981
982
983
984
985
986
987
988
989
990
991
992
993
994
995
996
997
998
999
1000
1001
1002
1003
1004
1005
1006
1007
1008
1009
1010
1011
1012
1013
1014
1015
1016
1017
1018
1019
1020
1021
1022
1023
1024
1025
1026
1027
1028
1029
1030
1031
1032
1033
1034
1035
1036
1037
1038
1039
1040
1041
1042
1043
1044
1045
1046
1047
1048
1049
1050
1051
1052
1053
1054
1055
1056
1057
1058
1059
1060
1061
1062
1063
1064
1065
1066
1067
1068
1069
1070
1071
1072
1073
1074
1075
1076
1077
1078
1079
1080
1081
1082
1083
1084
1085
1086
1087
1088
1089
1090
1091
1092
1093
1094
1095
1096
1097
1098
1099
1100
1101
1102
1103
1104
1105
1106
1107
1108
1109
1110
1111
1112
1113
1114
1115
1116
1117
1118
1119
1120
1121
1122
1123
1124
1125
1126
1127
1128
1129
1130
1131
1132
1133
1134
1135
1136
1137
1138
1139
1140
1141
1142
1143
1144
1145
1146
1147
1148
1149
1150
1151
1152
1153
1154
1155
1156
1157
1158
1159
1160
1161
1162
1163
1164
1165
1166
1167
1168
1169
1170
1171
1172
1173
1174
1175
1176
1177
1178
1179
1180
1181
1182
1183
1184
1185
1186
1187
1188
1189
1190
1191
1192
1193
1194
1195
1196
1197
1198
1199
1200
1201
1202
1203
1204
1205
1206
1207
1208
1209
1210
1211
1212
1213
1214
1215
1216
1217
1218
1219
1220
1221
1222
1223
1224
1225
1226
1227
1228
1229
1230
1231
1232
1233
1234
1235
1236
1237
1238
1239
1240
1241
1242
1243
1244
1245
1246
1247
1248
1249
1250
1251
1252
1253
1254
1255
1256
1257
1258
1259
1260
1261
1262
1263
1264
1265
1266
1267
1268
1269
1270
1271
1272
1273
1274
1275
1276
1277
1278
1279
1280
1281
1282
1283
1284
1285
1286
1287
1288
1289
1290
1291
1292
1293
1294
1295
1296
1297
1298
1299
1300
1301
1302
1303
1304
1305
1306
1307
1308
1309
1310
1311
1312
1313
1314
1315
1316
1317
1318
1319
1320
1321
1322
1323
1324
1325
1326
1327
1328
1329
1330
1331
1332
1333
1334
1335
1336
1337
1338
1339
1340
1341
1342
1343
1344
1345
1346
1347
1348
1349
1350
1351
1352
1353
1354
1355
1356
1357
1358
1359
1360
1361
1362
1363
1364
1365
1366
1367
1368
1369
1370
1371
1372
1373
1374
1375
1376
1377
1378
1379
1380
1381
1382
1383
1384
1385
1386
1387
1388
1389
1390
1391
1392
1393
1394
1395
1396
1397
1398
1399
1400
1401
1402
1403
1404
1405
1406
1407
1408
1409
1410
1411
1412
1413
1414
1415
1416
1417
1418
1419
1420
1421
1422
1423
1424
1425
1426
1427
1428
1429
1430
1431
1432
1433
1434
1435
1436
1437
1438
1439
1440
1441
1442
1443
1444
1445
1446
1447
1448
1449
1450
1451
1452
1453
1454
1455
1456
1457
1458
1459
1460
1461
1462
1463
1464
1465
1466
1467
1468
1469
1470
1471
1472
1473
1474
1475
1476
1477
1478
1479
1480
1481
1482
1483
1484
1485
1486
1487
1488
1489
1490
1491
1492
1493
1494
1495
1496
1497
1498
1499
1500
1501
1502
1503
1504
1505
1506
1507
1508
1509
1510
1511
1512
1513
1514
1515
1516
1517
1518
1519
1520
1521
1522
1523
1524
1525
1526
1527
1528
1529
1530
1531
1532
1533
1534
1535
1536
1537
1538
1539
1540
1541
1542
1543
1544
1545
1546
1547
1548
1549
1550
1551
1552
1553
1554
1555
1556
1557
1558
1559
1560
1561
1562
1563
1564
1565
1566
1567
1568
1569
1570
1571
1572
1573
1574
1575
1576
1577
1578
1579
1580
1581
1582
1583
1584
1585
1586
1587
1588
1589
1590
1591
1592
1593
1594
1595
1596
1597
1598
1599
1600
1601
1602
1603
1604
1605
1606
1607
1608
1609
1610
1611
1612
1613
1614
1615
1616
1617
1618
1619
1620
1621
1622
1623
1624
1625
1626
1627
1628
1629
1630
1631
1632
1633
1634
1635
1636
1637
1638
1639
1640
1641
1642
1643
1644
1645
1646
1647
1648
1649
1650
1651
1652
1653
1654
1655
1656
1657
1658
1659
1660
1661
1662
1663
1664
1665
1666
1667
1668
1669
1670
1671
1672
1673
1674
1675
1676
1677
1678
1679
1680
1681
1682
1683
1684
1685
1686
1687
1688
1689
1690
1691
1692
1693
1694
1695
1696
1697
1698
1699
1700
1701
1702
1703
1704
1705
1706
1707
1708
1709
1710
1711
1712
1713
1714
1715
1716
1717
1718
1719
1720
1721
1722
1723
1724
1725
1726
1727
1728
1729
1730
1731
1732
1733
1734
1735
1736
1737
1738
1739
1740
1741
1742
1743
1744
1745
1746
1747
1748
1749
1750
1751
1752
1753
1754
1755
1756
1757
1758
1759
1760
1761
1762
1763
1764
1765
1766
1767
1768
1769
1770
1771
1772
1773
1774
1775
1776
1777
1778
1779
1780
1781
1782
1783
1784
1785
1786
1787
1788
1789
1790
1791
1792
1793
1794
1795
1796
1797
1798
1799
1800
1801
1802
1803
1804
1805
1806
1807
1808
1809
1810
1811
1812
1813
1814
1815
1816
1817
1818
1819
1820
1821
1822
1823
1824
1825
1826
1827
1828
1829
1830
1831
1832
1833
1834
1835
1836
1837
1838
1839
1840
1841
1842
1843
1844
1845
1846
1847
1848
1849
1850
1851
1852
1853
1854
1855
1856
1857
1858
1859
1860
1861
1862
1863
1864
1865
1866
1867
1868
1869
1870
1871
1872
1873
1874
1875
1876
1877
1878
1879
1880
1881
1882
1883
1884
1885
1886
1887
1888
1889
1890
1891
1892
1893
1894
1895
1896
1897
1898
1899
1900
1901
1902
1903
1904
1905
1906
1907
1908
1909
1910
1911
1912
1913
1914
1915
1916
1917
1918
1919
1920
1921
1922
1923
1924
1925
1926
1927
1928
1929
1930
1931
1932
1933
1934
1935
1936
1937
1938
1939
1940
1941
1942
1943
1944
1945
1946
1947
1948
1949
1950
1951
1952
1953
1954
1955
1956
1957
1958
1959
1960
1961
1962
1963
1964
1965
1966
1967
1968
1969
1970
1971
1972
1973
1974
1975
1976
1977
1978
1979
1980
1981
1982
1983
1984
1985
1986
1987
1988
1989
1990
1991
1992
1993
1994
1995
1996
1997
1998
1999
2000
2001
2002
2003
2004
2005
2006
2007
2008
2009
2010
2011
2012
2013
2014
2015
2016
2017
2018
2019
2020
2021
2022
2023
2024
2025
2026
2027
2028
2029
2030
2031
2032
2033
2034
2035
2036
2037
2038
2039
2040
2041
2042
2043
2044
2045
2046
2047
2048
2049
2050
2051
2052
2053
2054
2055
2056
2057
2058
2059
2060
2061
2062
2063
2064
2065
2066
2067
2068
2069
2070
2071
2072
2073
2074
2075
2076
2077
2078
2079
2080
2081
2082
2083
2084
2085
2086
2087
2088
2089
2090
2091
2092
2093
2094
2095
2096
2097
2098
2099
2100
2101
2102
2103
2104
2105
2106
2107
2108
2109
2110
2111
2112
2113
2114
2115
2116
2117
2118
2119
2120
2121
2122
2123
2124
2125
2126
2127
2128
2129
2130
2131
2132
2133
2134
2135
2136
2137
2138
2139
2140
2141
2142
2143
2144
2145
2146
2147
2148
2149
2150
2151
2152
2153
2154
2155
2156
2157
2158
2159
2160
2161
2162
2163
2164
2165
2166
2167
2168
2169
2170
2171
2172
2173
2174
2175
2176
2177
2178
2179
2180
2181
2182
2183
2184
2185
2186
2187
2188
2189
2190
2191
2192
2193
2194
2195
2196
2197
2198
2199
2200
2201
2202
2203
2204
2205
2206
2207
2208
2209
2210
2211
2212
2213
2214
2215
2216
2217
2218
2219
2220
2221
2222
2223
2224
2225
2226
2227
2228
2229
2230
2231
2232
2233
2234
2235
2236
2237
2238
2239
2240
2241
2242
2243
2244
2245
2246
2247
2248
2249
2250
2251
2252
2253
2254
2255
2256
2257
2258
2259
2260
2261
2262
2263
2264
2265
2266
2267
2268
2269
2270
2271
2272
2273
2274
2275
2276
2277
2278
2279
2280
2281
2282
2283
2284
2285
2286
2287
2288
2289
2290
2291
2292
2293
2294
2295
2296
2297
2298
2299
2300
2301
2302
2303
2304
2305
2306
2307
2308
2309
2310
2311
2312
2313
2314
2315
2316
2317
2318
2319
2320
2321
2322
2323
2324
2325
2326
2327
2328
2329
2330
2331
2332
2333
2334
2335
2336
2337
2338
2339
2340
2341
2342
2343
2344
2345
2346
2347
2348
2349
2350
2351
2352
2353
2354
2355
2356
2357
2358
2359
2360
2361
2362
2363
2364
2365
2366
2367
2368
2369
2370
2371
2372
2373
2374
2375
2376
2377
2378
2379
2380
2381
2382
2383
2384
2385
2386
2387
2388
2389
2390
2391
2392
2393
2394
2395
2396
2397
2398
2399
2400
2401
2402
2403
2404
2405
2406
2407
2408
2409
2410
2411
2412
2413
2414
2415
2416
2417
2418
2419
2420
2421
2422
2423
2424
2425
2426
2427
2428
2429
2430
2431
2432
2433
2434
2435
2436
2437
2438
2439
2440
2441
2442
2443
2444
2445
2446
2447
2448
2449
2450
2451
2452
2453
2454
2455
2456
2457
2458
2459
2460
2461
2462
2463
2464
2465
2466
2467
2468
2469
2470
2471
2472
2473
2474
2475
2476
2477
2478
2479
2480
2481
2482
2483
2484
2485
2486
2487
2488
2489
2490
2491
2492
2493
2494
2495
2496
2497
2498
2499
2500
2501
2502
2503
2504
2505
2506
2507
2508
2509
2510
2511
2512
2513
2514
2515
2516
2517
2518
2519
2520
2521
2522
2523
2524
2525
2526
2527
2528
2529
2530
2531
2532
2533
2534
2535
2536
2537
2538
2539
2540
2541
2542
2543
2544
2545
2546
2547
2548
2549
2550
2551
2552
2553
2554
2555
2556
2557
2558
2559
2560
2561
2562
2563
2564
2565
2566
2567
2568
2569
2570
2571
2572
2573
2574
2575
2576
2577
2578
2579
2580
2581
2582
2583
2584
2585
2586
2587
2588
2589
2590
2591
2592
2593
2594
2595
2596
2597
2598
2599
2600
2601
2602
2603
2604
2605
2606
2607
2608
2609
2610
2611
2612
2613
2614
2615
2616
2617
2618
2619
2620
2621
2622
2623
2624
2625
2626
2627
2628
2629
2630
2631
2632
2633
2634
2635
2636
2637
2638
2639
2640
2641
2642
2643
2644
2645
2646
2647
2648
2649
2650
2651
2652
2653
2654
2655
2656
2657
2658
2659
2660
2661
2662
2663
2664
2665
2666
2667
2668
2669
2670
2671
2672
2673
2674
2675
2676
2677
2678
2679
2680
2681
2682
2683
2684
2685
2686
2687
2688
2689
2690
2691
2692
2693
2694
2695
2696
2697
2698
2699
2700
2701
2702
2703
2704
2705
2706
2707
2708
2709
2710
2711
2712
2713
2714
2715
2716
2717
2718
2719
2720
2721
2722
2723
2724
2725
2726
2727
2728
2729
2730
2731
2732
2733
2734
2735
2736
2737
2738
2739
2740
2741
2742
2743
2744
2745
2746
2747
2748
2749
2750
2751
2752
2753
2754
2755
2756
2757
2758
2759
2760
2761
2762
2763
2764
2765
2766
2767
2768
2769
2770
2771
2772
2773
2774
2775
2776
2777
2778
2779
2780
2781
2782
2783
2784
2785
2786
2787
2788
2789
2790
2791
2792
2793
2794
2795
2796
2797
2798
2799
2800
2801
2802
2803
2804
2805
2806
2807
2808
2809
2810
2811
2812
2813
2814
2815
2816
2817
2818
2819
2820
2821
2822
2823
2824
2825
2826
2827
2828
2829
2830
2831
2832
2833
2834
2835
2836
2837
2838
2839
2840
2841
2842
2843
2844
2845
2846
2847
2848
2849
2850
2851
2852
2853
2854
2855
2856
2857
2858
2859
2860
2861
2862
2863
2864
2865
2866
2867
2868
2869
2870
2871
2872
2873
2874
2875
2876
2877
2878
2879
2880
2881
2882
2883
2884
2885
2886
2887
2888
2889
2890
2891
2892
2893
2894
2895
2896
2897
2898
2899
2900
2901
2902
2903
2904
2905
2906
2907
2908
2909
2910
2911
2912
2913
2914
2915
2916
2917
2918
2919
2920
2921
2922
2923
2924
2925
2926
2927
2928
2929
2930
2931
2932
2933
2934
2935
2936
2937
2938
2939
2940
2941
2942
2943
2944
2945
2946
2947
2948
2949
2950
2951
2952
2953
2954
2955
2956
2957
2958
2959
2960
2961
2962
2963
2964
2965
2966
2967
2968
2969
2970
2971
2972
2973
2974
2975
2976
2977
2978
2979
2980
2981
2982
2983
2984
2985
2986
2987
2988
2989
2990
2991
2992
2993
2994
2995
2996
2997
2998
2999
3000
3001
3002
3003
3004
3005
3006
3007
3008
3009
3010
3011
3012
3013
3014
3015
3016
3017
3018
3019
3020
3021
3022
3023
3024
3025
3026
3027
3028
3029
3030
3031
3032
3033
3034
3035
3036
3037
3038
3039
3040
3041
3042
3043
3044
3045
3046
3047
3048
3049
3050
3051
3052
3053
3054
3055
3056
3057
3058
3059
3060
3061
3062
3063
3064
3065
3066
3067
3068
3069
3070
3071
3072
3073
3074
3075
3076
3077
3078
3079
3080
3081
3082
3083
3084
3085
3086
3087
3088
3089
3090
3091
3092
3093
3094
3095
3096
3097
3098
3099
3100
3101
3102
3103
3104
3105
3106
3107
3108
3109
3110
3111
3112
3113
3114
3115
3116
3117
3118
3119
3120
3121
3122
3123
3124
3125
3126
3127
3128
3129
3130
3131
3132
3133
3134
3135
3136
3137
3138
3139
3140
3141
3142
3143
3144
3145
3146
3147
3148
3149
3150
3151
3152
3153
3154
3155
3156
3157
3158
3159
3160
3161
3162
3163
3164
3165
3166
3167
3168
3169
3170
3171
3172
3173
3174
3175
3176
3177
3178
3179
3180
3181
3182
3183
3184
3185
3186
3187
3188
3189
3190
3191
3192
3193
3194
3195
3196
3197
3198
3199
3200
3201
3202
3203
3204
3205
3206
3207
3208
3209
3210
3211
3212
3213
3214
3215
3216
3217
3218
3219
3220
3221
3222
3223
3224
3225
3226
3227
3228
3229
3230
3231
3232
3233
3234
3235
3236
3237
3238
3239
3240
3241
3242
3243
3244
3245
3246
3247
3248
3249
3250
3251
3252
3253
3254
3255
3256
3257
3258
3259
3260
3261
3262
3263
3264
3265
3266
3267
3268
3269
3270
3271
3272
3273
3274
3275
3276
3277
3278
3279
3280
3281
3282
3283
3284
3285
3286
3287
3288
3289
3290
3291
3292
3293
3294
3295
3296
3297
3298
3299
3300
3301
3302
3303
3304
3305
3306
3307
3308
3309
3310
3311
3312
3313
3314
3315
3316
3317
3318
3319
3320
3321
3322
3323
3324
3325
3326
3327
3328
3329
3330
3331
3332
3333
3334
3335
3336
3337
3338
3339
3340
3341
3342
3343
3344
3345
3346
3347
3348
3349
3350
3351
3352
3353
3354
3355
3356
3357
3358
3359
3360
3361
3362
3363
3364
3365
3366
3367
3368
3369
3370
3371
3372
3373
3374
3375
3376
3377
3378
3379
3380
3381
3382
3383
3384
3385
3386
3387
3388
3389
3390
3391
3392
3393
3394
3395
3396
3397
3398
3399
3400
3401
3402
3403
3404
3405
3406
3407
3408
3409
3410
3411
3412
3413
3414
3415
3416
3417
3418
3419
3420
3421
3422
3423
3424
3425
3426
3427
3428
3429
3430
3431
3432
3433
3434
3435
3436
3437
3438
3439
3440
3441
3442
3443
3444
3445
3446
3447
3448
3449
3450
3451
3452
3453
3454
3455
3456
3457
3458
3459
3460
3461
3462
3463
3464
3465
3466
3467
3468
3469
3470
3471
3472
3473
3474
3475
3476
3477
3478
3479
3480
3481
3482
3483
3484
3485
3486
3487
3488
3489
3490
3491
3492
3493
3494
3495
3496
3497
3498
3499
3500
3501
3502
3503
3504
3505
3506
3507
3508
3509
3510
3511
3512
3513
3514
3515
3516
3517
3518
3519
3520
3521
3522
3523
3524
3525
3526
3527
3528
3529
3530
3531
3532
3533
3534
3535
3536
3537
3538
3539
3540
3541
3542
3543
3544
3545
3546
3547
3548
3549
3550
3551
3552
3553
3554
3555
3556
3557
3558
3559
3560
3561
3562
3563
3564
3565
3566
3567
3568
3569
3570
3571
3572
3573
3574
3575
3576
3577
3578
3579
3580
3581
3582
3583
3584
3585
3586
3587
3588
3589
3590
3591
3592
3593
3594
3595
3596
3597
3598
3599
3600
3601
3602
3603
3604
3605
3606
3607
3608
3609
3610
3611
3612
3613
3614
3615
3616
3617
3618
3619
3620
3621
3622
3623
3624
3625
3626
3627
3628
3629
3630
3631
3632
3633
3634
3635
3636
3637
3638
3639
3640
3641
3642
3643
3644
3645
3646
3647
3648
3649
3650
3651
3652
3653
3654
3655
3656
3657
3658
3659
3660
3661
3662
3663
3664
3665
3666
3667
3668
3669
3670
3671
3672
3673
3674
3675
3676
3677
3678
3679
3680
3681
3682
3683
3684
3685
3686
3687
3688
3689
3690
3691
3692
3693
3694
3695
3696
3697
3698
3699
3700
3701
3702
3703
3704
3705
3706
3707
3708
3709
3710
3711
3712
3713
3714
3715
3716
3717
3718
3719
3720
3721
3722
3723
3724
3725
3726
3727
3728
3729
3730
3731
3732
3733
3734
3735
3736
3737
3738
3739
3740
3741
3742
3743
3744
3745
3746
3747
3748
3749
3750
3751
3752
3753
3754
3755
3756
3757
3758
3759
3760
3761
3762
3763
3764
3765
3766
3767
3768
3769
3770
3771
3772
3773
3774
3775
3776
3777
3778
3779
3780
3781
3782
3783
3784
3785
3786
3787
3788
3789
3790
3791
3792
3793
3794
3795
3796
3797
3798
3799
3800
3801
3802
3803
3804
3805
3806
3807
3808
3809
3810
3811
3812
3813
3814
3815
3816
3817
3818
3819
3820
3821
3822
3823
3824
3825
3826
3827
3828
3829
3830
3831
3832
3833
3834
3835
3836
3837
3838
3839
3840
3841
3842
3843
3844
3845
3846
3847
3848
3849
3850
3851
3852
3853
3854
3855
3856
3857
3858
3859
3860
3861
3862
3863
3864
3865
3866
3867
3868
3869
3870
3871
3872
3873
3874
3875
3876
3877
3878
3879
3880
3881
3882
3883
3884
3885
3886
3887
3888
3889
3890
3891
3892
3893
3894
3895
3896
3897
3898
3899
3900
3901
3902
3903
3904
3905
3906
3907
3908
3909
3910
3911
3912
3913
3914
3915
3916
3917
3918
3919
3920
3921
3922
3923
3924
3925
3926
3927
3928
3929
3930
3931
3932
3933
3934
3935
3936
3937
3938
3939
3940
3941
3942
3943
3944
3945
3946
3947
3948
3949
3950
3951
3952
3953
3954
3955
3956
3957
3958
3959
3960
3961
3962
3963
3964
3965
3966
3967
3968
3969
3970
3971
3972
3973
3974
3975
3976
3977
3978
3979
3980
3981
3982
3983
3984
3985
3986
3987
3988
3989
3990
3991
3992
3993
3994
3995
3996
3997
3998
3999
4000
4001
4002
4003
4004
4005
4006
4007
4008
4009
4010
4011
4012
4013
4014
4015
4016
4017
4018
4019
4020
4021
4022
4023
4024
4025
4026
4027
4028
4029
4030
4031
4032
4033
4034
4035
4036
4037
4038
4039
4040
4041
4042
4043
4044
4045
4046
4047
4048
4049
4050
4051
4052
4053
4054
4055
4056
4057
4058
4059
4060
4061
4062
4063
4064
4065
4066
4067
4068
4069
4070
4071
4072
4073
4074
4075
4076
4077
4078
4079
4080
4081
4082
4083
4084
4085
4086
4087
4088
4089
4090
4091
4092
4093
4094
4095
4096
4097
4098
4099
4100
4101
4102
4103
4104
4105
4106
4107
4108
4109
4110
4111
4112
4113
4114
4115
4116
4117
4118
4119
4120
4121
4122
4123
4124
4125
4126
4127
4128
4129
4130
4131
4132
4133
4134
4135
4136
4137
4138
4139
4140
4141
4142
4143
4144
4145
4146
4147
4148
4149
4150
4151
4152
4153
4154
4155
4156
4157
4158
4159
4160
4161
4162
4163
4164
4165
4166
4167
4168
4169
4170
4171
4172
4173
4174
4175
4176
4177
4178
4179
4180
4181
4182
4183
4184
4185
4186
4187
4188
4189
4190
4191
4192
4193
4194
4195
4196
4197
4198
4199
4200
4201
4202
4203
4204
4205
4206
4207
4208
4209
4210
4211
4212
4213
4214
4215
4216
4217
4218
4219
4220
4221
4222
4223
4224
4225
4226
4227
4228
4229
4230
4231
4232
4233
4234
4235
4236
4237
4238
4239
4240
4241
4242
4243
4244
4245
4246
4247
4248
4249
4250
4251
4252
4253
4254
4255
4256
4257
4258
4259
4260
4261
4262
4263
4264
4265
4266
4267
4268
4269
4270
4271
4272
4273
4274
4275
4276
4277
4278
4279
4280
4281
4282
4283
4284
4285
4286
4287
4288
4289
4290
4291
4292
4293
4294
4295
4296
4297
4298
4299
4300
4301
4302
4303
4304
4305
4306
4307
4308
4309
4310
4311
4312
4313
4314
4315
4316
4317
4318
4319
4320
4321
4322
4323
4324
4325
4326
4327
4328
4329
4330
4331
4332
4333
4334
4335
4336
4337
4338
4339
4340
4341
4342
4343
4344
4345
4346
4347
4348
4349
4350
4351
4352
4353
4354
4355
4356
4357
4358
4359
4360
4361
4362
4363
4364
4365
4366
4367
4368
4369
4370
4371
4372
4373
4374
4375
4376
4377
4378
4379
4380
4381
4382
4383
4384
4385
4386
4387
4388
4389
4390
4391
4392
4393
4394
4395
4396
4397
4398
4399
4400
4401
4402
4403
4404
4405
4406
4407
4408
4409
4410
4411
4412
4413
4414
4415
4416
4417
4418
4419
4420
4421
4422
4423
4424
4425
4426
4427
4428
4429
4430
4431
4432
4433
4434
4435
4436
4437
4438
4439
4440
4441
4442
4443
4444
4445
4446
4447
4448
4449
4450
4451
4452
4453
4454
4455
4456
4457
4458
4459
4460
4461
4462
4463
4464
4465
4466
4467
4468
4469
4470
4471
4472
4473
4474
4475
4476
4477
4478
4479
4480
4481
4482
4483
4484
4485
4486
4487
4488
4489
4490
4491
4492
4493
4494
4495
4496
4497
4498
4499
4500
4501
4502
4503
4504
4505
4506
4507
4508
4509
4510
4511
4512
4513
4514
4515
4516
4517
4518
4519
4520
4521
4522
4523
4524
4525
4526
4527
4528
4529
4530
4531
4532
4533
4534
4535
4536
4537
4538
4539
4540
4541
4542
4543
4544
4545
4546
4547
4548
4549
4550
4551
4552
4553
4554
4555
4556
4557
4558
4559
4560
4561
4562
4563
4564
4565
4566
4567
4568
4569
4570
4571
4572
4573
4574
4575
4576
4577
4578
4579
4580
4581
4582
4583
4584
4585
4586
4587
4588
4589
4590
4591
4592
4593
4594
4595
4596
4597
4598
4599
4600
4601
4602
4603
4604
4605
4606
4607
4608
4609
4610
4611
4612
4613
4614
4615
4616
4617
4618
4619
4620
4621
4622
4623
4624
4625
4626
4627
4628
4629
4630
4631
4632
4633
4634
4635
4636
4637
4638
4639
4640
4641
4642
4643
4644
4645
4646
4647
4648
4649
4650
4651
4652
4653
4654
4655
4656
4657
4658
4659
4660
4661
4662
4663
4664
4665
4666
4667
4668
4669
4670
4671
4672
4673
4674
4675
4676
4677
4678
4679
4680
4681
4682
4683
4684
4685
4686
4687
4688
4689
4690
4691
4692
4693
4694
4695
4696
4697
4698
4699
4700
4701
4702
4703
4704
4705
4706
4707
4708
4709
4710
4711
4712
4713
4714
4715
4716
4717
4718
4719
4720
4721
4722
4723
4724
4725
4726
4727
4728
4729
4730
4731
4732
4733
4734
4735
4736
4737
4738
4739
4740
4741
4742
4743
4744
4745
4746
4747
4748
4749
4750
4751
4752
4753
4754
4755
4756
4757
4758
4759
4760
4761
4762
4763
4764
4765
4766
4767
4768
4769
4770
4771
4772
4773
4774
4775
4776
4777
4778
4779
4780
4781
4782
4783
4784
4785
4786
4787
4788
4789
4790
4791
4792
4793
4794
4795
4796
4797
4798
4799
4800
4801
4802
4803
4804
4805
4806
4807
4808
4809
4810
4811
4812
4813
4814
4815
4816
4817
4818
4819
4820
4821
4822
4823
4824
4825
4826
4827
4828
4829
4830
4831
4832
4833
4834
4835
4836
4837
4838
4839
4840
4841
4842
4843
4844
4845
4846
4847
4848
4849
4850
4851
4852
4853
4854
4855
4856
4857
4858
4859
4860
4861
4862
4863
4864
4865
4866
4867
4868
4869
4870
4871
4872
4873
4874
4875
4876
4877
4878
4879
4880

Halotti versek
Rhédey Lajos kiadása, Nagyvárad 1804.

1804 A

Halotti versek
Alkalmatosságra írt versek, 261–318.

1804/1805 B
MELLYEKET
NÉHAI MÉLTÓSÁGOS
KOHÁNYI
KÁTSÁNDY THEREZIA
ASZSZONY
CSÁSZÁRI és KIRÁLYI
ARANY-KÚLTSOS
KIS RHÉDEI
RHÉDEI LAJOS
ÚR
HÁZAS-TÁRSÁNAK
Eltemetésekor tartatott Tisztesség tételére
készített és el is mondott
CSOKONAI VITÉZ MIHÁLY

Aprilis 15-dik Napjánn. 1804.
NAGY-VÁRADONN,
Máramarossi Gottlíb Antal’ betűivel.

Lenni vagy nem lenni? Kérdések kérdése,
A’ melynek Sekszpirral nehéz meg fejtése.
Nagy kérdés, a’ mellyet ha mélyenn visgálunk,
Még több mélységeknek mélyére találunk.
Lát és habzik az ész, a’ szív fél és óhajt,
Bennem a’ kérdésbenn forgó Lélek sóhajt;
Érzem Nemes vóltom, érzem gyengeségem,
Reményem bé borúl, és derűl kéttségem.
Mikor a’ mozgó sárt az Égig emelem
Az Isteni Lángot egy Porban nem lelem,
Tsillagok közt hordnak lebegő szárnyaim,
De a’ sír partyára húznak ón lábaim.
Az Ég, és Főld között függök utóljára,
Én Angyal meg Állat, vagy tsak por meg pára,
Ha most vagyok, látom mindég is kell lennem,
Ha nem lészek, tsapás vólt az élet bennem.
És ha el kell múlnom, miért kell most élni?
Egy elveszendőnek miért kell reménylni?
Azért? hogy ezer baj, bú, betegség között,
Mint eggy számkivetett, és mint eggy üldözött
Vágyakozzam ditsőbb Rendelésem felé,
Egy méltóbb Országba, még se mennyek belé?
Légyek, hogy szenyvedjek? és bánjam létemet?
Reménylyek? de ez is gyötörjön engemet?
Így örök Semmiség! óhajtlak tégedet,
Vedd viszsza méhedbe rontsolt gyermekedet.
Bóldog! százszor bóldog a’ ki nem született,
A’ ki nem izlelte még meg az életet:
De jaj! a’ ki egyszer van, és kezdett lenni,
Örök halál annak semmiségbe menni:
Ha nem levék vala, e’ nagy jót nem tudnám,
’S a’ nem esmért halál karjain aludnám.
Létel! te Mennyország ezer inségbe is,
Nem-Létel! te Pokol még nem érezve is.
Itt állok virágzó éltem szigettyében,
Egy kőszikla tornyán a’ hab szigetében,
Itt nézem partotok kétes meszsziségét,
Az én lételemnek folyását, vagy végét.
Alattam a’ Cháosz bőgő torkolattya
Az Elementumok fogát tsattogtattya,
’S várásló bal kezét sárgán nyújtván felém
Elveszek; így ordít, ’s rémülést önt belém.
De Kárpittya alól a’ kék Reménységnek
A’ testvér tsillagok mosolyogva égnek,
Biztatván hogy Mennyből szált belém a’ Lélek
’S ha elvész is e’ test, jobb részemmel élek.
Oh! édes érzési az örök Lételnek,
Mellyek vígasztalnak ’s erőmben nevelnek,
A’ Halhatatlanság kezdeti már ezek
A’ miket most bennem gondolok, érezek.
És Te ki így érzed tulajdon lételed’,
Ki önnön erődet visgálod, képzeled,
Te, ki esmérni tudsz sok ezer dólgokat
Azoknak formáját, számát, nagyságokat,
Ki ítélni is mersz; Te kinek nem elég
Ez a’ meg teremtett Levegő, Víz, Főld, Ég;
Hanem magad körül építsz újj Világot,
Majmolván a’ munkás Mindenhatóságot:
Te, ki által mozgok, nővök, és dolgozok,
Eszmélek, ítélek, vagyok, gondolkozok,
Örvendek, búsúlok, reménylek, és félek,
Te tsuda Valóság, belém szállott Lélek,
Te igazgatója e’ Por-machinának,
Teremtett Istene e’ kis Plánétának;
Szály magadba, nézd meg önn’ természetedet,
Meríts erőt abból, ’s fejtsd meg lételedet.
Tudom hogy létedet nem lehet tagadnom,
És hogy nem vagy Te test, azt is meg kell adnom;
Miért vitattya hát oly sok gondolatlan
Hogy a’ mi meg nem tud halni, halhatatlan?
Úgy van! mert tsak ott győz a’ le rontó halál,
A’ hol meg osztható részetskékre talál;
Mert a’ ki e’ mindent semmiből alkotta,
A’ meg semmísítést magának tartotta;
A’ mellyeket külön szedvén vas ujjával
Eggyesíti önnön Elementumával;
Ront ugyan, ily jeles Machinákat ront el,
De mindent ujj képre, ’s ujj életre bont el.
Nem halhatsz hát Te meg óh Nemes Valóság!
Ha tsak maga egykor a’ Mindenhatóság,
Ki akart, és veled közlötte lételét
Lángodra nem fújja a’ semmiség szelét,
De egy Bölts Istenről azt állítni Vétek
(Sőt hogy említem is, tám’ azzal is vétek)
Hogy Ő, eggy a’ maga képére teremtett
Nemes Valóságot tsak azért teremtett,
Hogy a’ bú, baj közzűl semmiségre híjja,
’S önnön lehelletét minteggy viszsza szíjja.
Emberek jó Attya! tudjuk valójában
Hogy egész mivóltunk por, ’s árnyék magában,
És a’ mit adtál is, azt sem érdemellyük,
Úgy van! hatalmadat rettegve tisztellyük.
De Te óh Jóságnak Kútfeje, Tengere,
Kitől e’ Lelkes sár, ennyi áldást nyere,
Örvendhetsz é eggykor, örvendhetsz é annak?
Hogy halált menydörögj eggy Halhatatlannak?
Hogy, a’ ki lenni kezd, előre rettegjen,
A’ bőltső és sír közt mordon ténferegjen?
A’ meg hóltak közzűl ne említtsen senki
’S az életre minden irtózva lépjen ki?
Oh nem! nints betsesebb javunk az életnél
És Te oly kegyetlen soha nem lehetnél,
Hogy e’ leg főbb jónktól meg fosztanál minket
’S meg tsalnád az erre vágyó Lelkeinket.
Igazság Istene! jók ’s roszszak Bírája,
Kinél bé vall mindent az esztendők szája,
Ki részrehajlástól soha meg nem rontott
Kezekkel ingatod a’ mérséklő fontot,
Hogy vonhatsz a’ sírnak szélén örök határt?
Ha eddig oly ritkán fizetél méltó árt.
Ha azok kik sujtó páltzádtól nem félnek,
Veretlen maradnak, sőt még vígan élnek,
És a’ ki a’ virtus pusztáján bujdoklik,
Sír, szenyved, ’s a’ bűnnek körme közt fuldoklik.
Uram! Te ki magad visgálod szívemet,
Tudod róllad való tiszta érzésemet:
De mihelyt az Erkölts Világába mégyek,
Nem tudom mit hidjek, érezzek, vagy tégyek;
Mert látom az áldott Virtust tsúffá teszik
Szidják, háborgattyák, űldözőbe veszik,
Verik, tömlötzözik, halálra kontzolják,
Már ezek a’ szívet nagyon martzongolyák,
Kivált mikor látom hogy a’ gonoszoknak
Tündöklő napjaik kényekre forognak,
Szabadon ferednek az ártatlan vérbe,
’S a’ Szüzek erköltsét nyerik érte bérbe,
A’ szegényt a’ Törvény’ úttyán meg késelik,
A’ rongyos Árváknak kenyerét bé nyelik,
Magok az álnokság hálóját hintik el,
A’ Törvény kötelét tsúfolva tépik el;
Még is a’ bóldogság mosolyog le rájok
Szívek nyugott és víg, virít az ortzájok.
Mi hát a’ szenyvedő jámbornak jutalma?
Hová lett? hol van a’ Virtus diadalma?
Én ugyan ha nints más élet én érettem,
Meg nem köszönhetem hogy emberré lettem;
Ha Lelkünk Testünkel együtt meg szűn lenni
Nem lehet éltünkből vígasztalást venni.
De érzem hogy lelkem tehettségi nagyok,
Érzem a’ Fő Lélek Helytartója vagyok,
Hogy már e’ főldön is több vagyok baromnál,
Talán reménységem több tsupa álomnál.
Érzem hogy ha itten bé tőltöm hellyemet,
Édes rá eszmélés fogja fel lelkemet.
És így lebegvén az Uram Thronusáig,
Ki látok az örök létel köz pontyáig,
Hol eredetemnek kezdetét fel lelem,
’S a’ végetlen idők kerekét képzelem. –
A’ London uttzája, a’ Húron posvánnya
A’ jövendő bóldog Életet kívánnya,
A’ tsendes Khinai, ’s a’ kóborló Tatár,
Érzi hogy a’ halál nem leg végsőbb határ;
Sőt az a’ Kannibál ki dühött bélébe
Önnön ember társát vendégeskedi be,
’S az ötig olvasni nem tudó Déli nép
Hiszi hogy lelkestől a’ halálba nem lép. –
De itt azt kérdheti egy Világ Polgára,
Hogy jutott minden Nép ennek tudására,
Barátom hányd fel bár a’ könyvek asztagát,
Meg látod, hogy eggy Nép sem formálta magát,
Eggy ember, eggy Nem, köz Lélek, egy Isteni
Szokatlan erővel fel ruházott Zseni,
Látta a’ mit mások nem láttak, ’s a’ vadon
Népnek elő adta, szelíden, szabadon,
A’ gyenge fél hitte az erősnek szavát
’S nem tudva érzette önnön maga javát,
Látta hogy a’ szíve nem kiált ellene
Hogy ez az ő Nemes sorsához illene,
Vagy is a’ mely bimbót nyerses természete,
Még bé burkolt kérgek alatt rejtegete,
Mihelyt eggy bóldog fény ’s meleg ki fejtette,
Mindjárt magáénak vallotta, ’s szerette;
Én ugyan állítni nagyon merészelem
Hogy régibb út a’ Hit, mint sem az Értelem,
’S hogy minden Nép elébb lett Theologussá
Mint kételkedővé, vagy Filosofussá;
És én hogy példát is hozzak a’ Népekről
Miként képzelődtek azok a’ Lélekről
Vagy kettőt említek kit a’ Szent hagyomány
Úttyán nem vezet még az Ész és Tudomány.
A’ Scythák, Tatárok, ’s a’ kik az Északnak
Fagyos vagy mérséklett Öve alatt laknak,
Azt tartyák ’s reménylik hogy ezen testekkel,
E’ kívánságokkal és e’ szükségekkel,
A’ mellyekkel bírnak földi életekbe,
Egy ehez hasonló helyre kőltöznek be,
És ott sok öröm közt töltik idejeket,
Semmi bánat vagy bú nem álja fejeket.

* * *

Lám mely bóldogító a’ Vallás érzése,
Bár ily eggyűgyű is Lelket ád izlése,
Hányszor vígasztalya a’ Négernek szívét,
Mikor már nem bírja eltsigázó mívét,
Mikor a’ Pérui bányák éjjelében,
Az Élet és Pokol költsönös szélében,
Hol tsak jaj szók, bilints tsörgések hallatnak
A’ rabság, a’ kínok már Lelkéig hatnak,
A’ Pogány Keresztyént átkozván magába,
Elszánva ugrana az értzek kohába.
De tsak viszsza hátrál letörli könyveit,
’S a’ tágas Tengerre fordíttya szemeit.
Mely hazája között, a’ hová vágyódik,
És e’ nyomorgatás főldje közt hánykódik,
Gondolja majd eljő az a’ pertz végtére,
Melyben elér ő is a’ kínok végére,
És az esti szellők lágy meleg szárnyain,
Által repűl Lelke a’ tenger partyain.
Zengi ujj örömét és elmúlt kinnyait,
Átkozza a’ kávés kertek’ vad Urait.
Ez, a’ mit így képzel a’ Feketék Neme,
Az Északi ’s Déli Hitnek egy lántz szeme;
Mert a’ hol a’ tisztelt Elefántok laknak,
’S enni való fészket a’ madarak raknak,
A’ fázó Imaus bértzeitől fogva,
A’ meddig a’ déli Tenger ér zajogva,
Földünk leg szelídebb ’s leg régibb Nemzeti,
Khina és India, a’ Jószag’ szigeti
Azt hiszik hogy tsupán, e’ testé a’ halál,
A’ Lélek megmarad, tsak hogy más testbe száll.

* * *

Most már a’ Szenté lett régi Hagyományok
Partya mellől bellyebb visznek a’ Kórmányok
Olyan emberekhez, kik a’ Természetnek
’S tsupa Okosságnak úttyán lépegetnek.
Itt népes Országot nem szükséges várnunk,
Tsak apró, különös tsoport közt kell járnunk
És hogy minnyájáról ítéletet tégyünk,
Tsak három haldoklót látogatni mégyünk.
Az első Atheus, ki hogy nem láthatta
Az Istent, a’ Lelket vakmerőn tagadta,
Erkőltsi Jó ’s roszsz közt, külömbséget nem tett,
Mindent tsak magáért ’s magából teremtett,
Életét ’s dolgait a’ szerént követte,
A’ mint az Állati-ösztön ingerlette,
Tsak ott őrizkedett világos véttségtől,
A’ hol retteghetett földi fenyítéktől;
Most már belé lépvén a’ halál révébe,
Illyen formán érez elfásult szívébe

Meg van, vártam is egykor azt
Hogy meg bomlik ez a’ durva matéria,
És a’ dolgos erő ki fogy.
’S más formákba ütik machina testemet
A’ dúló elementumok,
És Én nem leszek Én. – Érzem ez a’ halál
Melyen túl mi van? a’ mi vólt
Hitvány létem előtt. Bennem az éltető
Tűz fel gyúla ’s el álva már;
Most is gyertya vagyok, gyertya, de mely nem ég,
Hát kívánnyam é létemet?
Kívánom; de tudom hogy lehetetlen az,
Bártsak téged erőss Vad Ész
Meg tsalhatna nemesbb sorsra esenkedő
Szívem; bártsak ez a’ remény
Fel nyitná letsukott életem ajtaját!
Adjátok nekem állatok
Csendes, tompa, hideg véreteket; Miért?
Miêrt gondolkozom Én? ’s miêrt
Képződök, habozok, rettegek, érezek?
Oh a’ mellyet igen hiszek,
A’ nem létel örök Tengere mint ijjeszt,
’S a’ mit nem hiszek, a’ betses
Élet ’s boldogodás, melly igen édesít!
Lévők létele ’s kútfeje!
Isten, hogy ha Te élsz, óltsd ki szorongató
Eszmélésemet, oh vagy oh!
Szánny meg hogy nevetem Mennyei létedet.

E’ bús haldoklótól mennyünk ébrettebbhez,
E’ rettegő szívtől jobbhoz, tsendesebbhez.
A’ Hajnal szárnyai engemet fel vesznek,
’S a’ Khina termékeny partyain letésznek,
Ott a’ hol egy nagy bőlts és az Ég kedvesse
Nap nyugott Ruszszoja,1
*) Rousseau
) Kelet Socratesse
Confucius; kinek nemes munkáiba,
Eltűnik egy vagy két aprólékos hiba,
A’ ki eggy leg nagyobb, leg régibb nemzetet
Törvényre, erkőltsre, jó rendre vezetett,
Ezt láttyuk itt: Már ő az Istent dítsérte,
De a’ halhatatlan Lelket nem esmérte,
Egy foggal fellyebb vólt amaz epés bőltstől,
Hallyunk hát egy szót a’ haldokló erköltstől.
Oh! halál te szelíd álomnak testvére
Mikor vetsz örök Zárt szemem fedelére?
Mikor száll testemre az a’ vég nyugalom?
A’ mellyel örökre biztat a’ sír-halom?
Hogy a’ semmiségbe létem viszsza száljon,
Belőllem tsak egy por és tsak egy név váljon?
Elalszom mint fáradt, ’s úgy fogok aludni,
Hogy arról semmit sem fogok magam tudni,
Mert a’ mit beszélnek a’ meg holtak felől,
Hogy holmit tsinálnak még sírjokon belől,
Azok az élőknek setét álmodási,
Mert tsendesek minden halottak alvási;
Méllyen alusznak ők, ’s mi a’ kik eszmélünk,
Ő róllok álmokat látunk és beszélünk;
Alusznak? de ugyan lehet é az álom?
Én az álmot élet nélkűl nem találom;
Hiszem ha porrá lész a’ mi por, füst vala,
Tsak semmivé válik a’ mi semmi vala,
Az ember egy büdös rodhadt testé lészen,
Bomlani kezdenek a’ részek egészen,
A’ könnyebb s’ folyó rész magát fellyebb vonnya
A’ göröngy közt marad tsak a’ Skeletonnya,
Ez is nem sokára bár értz kő volna is,
Egy rakás agyaggá változik maga is,
Az olajos részek az aërbe mennek,
A’ Sír körűl lidértz formába jelennek,
A’ sós és a’ kövér részetskék meg gyűlvén
Főld színén maradnak, ’s öszve egyesűlvén
A’ plánta gyökerek által fel szívódnak,
Belőlök a’ füvek ’s barmok táplálódnak.
Így lesz az Élőből Minera, ’s televény,
A’ főldi részekből plánta, és növevény,
Mellyet ha az élő állatok meg esznek,
Belőle magoknak testet ’s növést vesznek:
Így alszunk mi! Hanem vígyáz a’ természet
Nintsen munkáiban hézak és enyészet,
Pontos forgásának örök karikája
Egynek elmúltával másikat táplálja:
Mi vóltam magam is míg még nem születtem,
Míg fűből ’s állatból e’ testet nem vettem?
Aludtam méllyen a’ Semmiség ölébe,
A’ magam nemtudás tsendes éjjelébe,
Még a’ természetnek, mintegy annak meg hólt
Részetskéje akkor ki nem fejtődtem vólt;
Így fogok bomlani ujjonnan beléje,
Mint annak egy kitsiny meg hólt részetskéje;
A’ koporsó utánn éppen azt képzelem
A’ mi bőltsőm előtt történt vala velem,
Köszönöm hogy Nemes Állatnak születtem,
Nem bánom hogy ismét Minerává lettem:
De Te Mennynek Ura! miért teremtettél?
Egyéb állatoknál okosbá miért tettél?
Miért adtál nékem több ’s jobb tehettséget?
Hogy sok eszköz által érjem el a’ véget?
Hogy az ételt, italt, levegőt meg szűrjem,
Szabad lévén a’ sok bú bajt nyögve tűrjem?
Hogy eggy romló testet neveljek hizlaljak,
Egy kis jóért ezer gonoszt tapasztaljak?
Nem! te bölts Teremtő, mindent jól alkottál,
Te egy vagy és minden, a’ Te véged ott áll
Hol a’ mi karikánk forgása kezdődik,
A’ hol te kezdődöl létünk ott végződik,
A’ hol Szent ujjaid helyét végig vonod,
A’ jó rendnek lántzát ott akarod, ’s fonod,
Mindennek tzélt, rendet, és eszközt tsinálsz ki,
Egy részért az Egész uttyából nem állsz ki,
Meg van a’ főld, ’s a’ kő hogy talpat tsináljon,
Meg van a’ fű és fa, hogy éljen, tápláljon,
Teremtél Állatot, hogy egy önként való
Sokaság mozogjon, légyen élő ’s haló,
Teremtél embert is, hogy jót gonoszt tégyen,
Hogy bolond és okos itt e’ főldön légyen,
Minden egy tulajdon pontot nyert magába,
Ez okos és bolond, jó ’s rosz világába.
Tőlled vagyon tzélja ’s eszköze mindennek,
Az a’ bóldog a’ ki meg felelhet ennek,
Míg az eszköz meg van, addig kergessünk tzélt,
A’ ki a’ tzélig ért, az nem hijjába élt,
Én tudom és önnön érzésem hitet el,
Hogy viszsza nem éltem e’ rövid élettel,
Hogy rendelt hellyemet bé tőltni kívántam,
Ha olykor hézakot ejtettem is, bántam,
És hogy most munkámat folytatni meg szűnöm,
Tsak hibám szomorít, és nem feltett bűnöm;
Midőn viszsza adom lételem az Égnek,
Tsak e’ vígasztaló indúlatim égnek,
Hogy hellyemet méltóbb Teremtésnek szánnya
’S hogy azt én is bírtam soha meg ne bánnya. –
A’ harmadik halott, ezt még többre vitte,
Mert a’ halhatatlan Lelket is már hitte,
’S önnön méltóságát az Isten létével
Egybe tudván kötni, bírt nemesb elmével;
Socrates ez, kinél a’ Pogányok között
Más világra szebben senki sem kőltözött,
A’ kiben szemlélni leg tisztábban lehet,
Hogy egy Természetnek Fia mire mehet,
A’ kit Apolló is leg bőltsebbnek vallott,
Kit a’ bőlts Athénás nagy örömmel hallott,
Hanem hirtelenkedvén hamis gyanúival,
Egy napon ölte meg őtet gyilkosival.
Mennyünk tömlötzébe, hol a’ fő Bőltsekkel
Készűl a’ halálra meg nyugott Lélekkel,
Ímé a’ halálos mérget mostan adgya
Ő néki könyvezve a’ Tömlötz Hadnagya,
A’ Bölts hideg vérrel vészi azt kezébe
’S így szól barátihoz a’ halál révébe:

Lelkek Lelke, Te nagy, bőlts, igaz és örök
Jó Isten, ki az én szívemet esmered,
Kérésemre figyelmezz,
És juttass hamar engemet
E’ Földön lefutott vándori napjaim
Bóldog tzélja felé: Lelkem erőlködik
És bóldog kebeledbe
Készűl szállani Jó Atyám!
Itt a’ vég: meg ivám Kelyhedet oh halál
’S néhány pertzek utánn testemet itt hagyom.
Hogy hogy drága Barátim!
Miért vagytok szomorú, ’s levert
Ábrázattal? az én véremet is hideg
Meg nyugvás szemivel kellene néznetek,
Még is szántok: ez a’ bú
Meg bánt Férjfiak! engemet.
Ah! híjjátok elő Balsamomúl az Észt
’S a’ Virtust. De Te sírsz Chrénesem és Te is
Plátom könyvezel? Óh Ég!
Oh Jó Isten, ugyan hová
Lett és lészen ama szent Filozófia,
Melly a’ főldi halált semmibe véteti?
Bátran drága Barátim!
Majd eggykor Ti is engemet
Meg láttok; mit is ér, sírni, sohajtani
’S e’ történetemen nyögve kesergeni,
Hát egy bűntelen embert
Rettegtethet é az halál?

Ily érzések között múlt ki az űldözött
Socrates kesergő Tanítványi között
Kinek nagy Lelke vólt és tiszta erköltse,
Ez a’ Régi Világ fedhetetlen Böltse:
De a’ kit setétnek ’s kitsinynek találunk
Mihelyt eggy haldokló Keresztyént vizsgálunk,
Kit a’ ki tisztázott értelem okosít,
Maga az Igazság napja világosít.
Méltó, ’s épűletes ha a’ kik még élünk,
Egy illyen haldoklót gondosan szemlélünk.

* * *

Elégnek ágyához tudnálak vezetni,
A’ kiről jó példát ’s tudományt vehetni,
De tegyük most hátrább tíz nappal magunkat,
Haljuk vég óráján önnön Halottunkat,
Kinél a’ Jó Lélek magyarázására
Alig akadhatok nemesebb Példára:
De minthogy elmémet ’s tollamat gyengéllem
Érzésim a’ Pópe szent Lantyán beszéllem:
Így szóll ez a’S gyenge por testbe őltözött
Szép Lélek magához, vég hörgési között:

Mennybéli lángnak kellemes Isteni
Szikráji! hagyd el hagyd el ezen halál
Alá vetett Testet; Te játszó
Eszköze a’ repeső örömnek,
Búnak, reménynek! Már napod itt vagyon
Hogy tzélra jutván végy diadalmat a’
Természeten, ’s a’ bóldog élet’
Szent Palotái felé emelkedj.
Hald azt kiáltyák fent amaz Angyalok
Jer drága Húgunk, Égi rokon jövel!
Már én nem esmérek magamra
Meg zavarodtanak érezésim.
Bé hunyt szememnek már elaludt tüze,
Híg éltetőim széjjel oszoltanak,
Lélekzetem kezd szűnni. Oh hát
Lelkem! ugyan tsak ez é ki mulni?
A’ föld előllem távozik, és szemem
Nem láttya többé. A’ magos Ég ki nyílt,
És benne száz kar Serafimnak
Zengedezése fülembe tsendűl;

Kik által adván szárnyaikat nekem,
Gyors repdeséssel Mennybe emelkedem.
Fulánkod oh halál! mutasd már
És diadalmadat óh koporsó!

Így szállot fel az Ég tündöklő Várára
Ez a’ Nemes Lélek, méltó jutalmára,
Ki a’ halandóság’ tövisses vőlgyébenn
Már félig őltözött az Angyali képbenn,
Kihez ha mindenek hasonlók vólnának,
Tám az Égiek is hozzánk le szálnának;
Ki megérdemlette e’ testi világbann,
Hogy részt vegyen rangban, kintsben, bóldogságbann.
A’ ki ha származott volna kunyhóból is,
Ki sugárzott vólna szép Lelke abból is,
Kit tisztelt, szeretett eggy ily Fényes Sereg,
Mely most hamvainál bánkódik, kesereg,
Kibenn gyönyörködött ennyi Pallérozott,
’S ki multakor még az irígy sem átkozott,
Kiért a’ Társaság és az Erkölts vérzik,
Kinek hijját magok a’ Grátziák érzik,
Egy Nemes Tör’sök Ház méltó sarjazattya,
Kinek a’ közjóért élt és halt az Attya,
Egy érzékeny Mátka, eggy ollyan Feleség,
Mely a’ Nemes szívnek legnagyobb nyereség,
Egy ollyan Aszszonyság kinek természeti
Szívét, Eszét, Lelkét minden esmérheti,
A’ ki ha származást Párisba vett vólna,
Esztendőre rólla sok Könyv-Író szólna:
Otthon nyájas, tsínos, víg, lebotsátkozó,
Jó rendet szerető, elmés, mulatozó,
Ki búba tsak akkor ejtette vendégit
Mikor azok észre vették betegségit,
Nagy emberek vóltak Attya, Férje, ’s Vére,
Még sem szált kevélység ’s vad gög a’ Lelkére;
Gazdag vólt, nem pazér, hatalmas, nem kemény
A’ módosság nem vólt benne tsak tünemény,
Mindent meg kémélt Ő, de nem színeskedett,
Jó lenni nem tanúlt mert annak született,
Virtusát érzette, önn’ betsét esmérte,
Elméje könnyű vólt a’ másét dítsérte,
De elevensége nem tette hiúvá,
Teste gyenge vólta, vaddá, szomorúvá,
Sem világ rabjává nem szeretett lenni,
Sem abban magának követőket venni,
Még is tudott élni ez élet javával,
’S gyakran izleltette azt ember-társával.

* * *

Óh Felséges Virtus ott tetzesz Te nagynak,
Hol a’ tselekvőnek akadályi vagynak,
Hol a’ midőn eggy jót illik fényre hozni,
Sok kedves dolgot kell azért fel áldozni,
A’ hely, szokás, rang, mód, mások ítélete,
A’ körűltünk lévő emberek élete,
Midőn ezek jőnek a’ Virtussal perbe,
Ekkor kell értelem ’s erő az emberbe.
E’ bóldogúlt Lelket ily Pontból tisztelem,
Tsuda eggy gyengében illy erő ’s értelem!
Más mikor szokásból szólnak a’ hólt felett,
Más pedig e’ bennem meg fundált tisztelet,
’S tudom hogy midőn ezt ily hoszszan ki tettem,
Minden itt lévőknek szíve szólt mellettem.
Engedj meg Szent Árnyék ha ez köz-siralom
Szomorú piattzán Neved magasztalom;
Félek Virtusidról több említést tenni,
Ámbár érzékennyé meg szűntél már lenni,
Mély álmod ’s vérednek fagyos elállása
Ortzádnak örökös haloványodása,
Alig tudnak egész bizonyossá tenni,
Hogy dítséretidre ne tudj érző lenni:
De e’ gyász Koporsó és e’ fényes Rendek
Meg győznek, ’s magam is tsak ugyan örvendek,
Hogy dítséretidről tisztem most szóllani,
A’ mit te pirúlva szoktál vólt hallani.
Vedd jó neven tőllem hogy itt meg tisztellek
Hogy meszsze, magasra, – Magadig emellek.

* * *

És Ti tiszteltt Karok tőllem tám várjátok
Hogy e’ bóldogúltnak életét hallyátok
De minek írjam azt a’ mit tudtok nagyon?
Minek írjam a’ mi tiszteletbe vagyon?
’S a’ mit már ti néktek jobban le rajzoltak
Ama két Tudósok kik előttem szóltak.

Én hát tsak Lantommal fogom fel szózattyát
Hogy itt ki rebegjem végső indúlattyát:

Bútsúzik elsőben is Méltóságos Császári és Királyi Arany Kúltsos Kis Rhédey Rhédei Lajos Úrtól, mint szomorúan el hagyott Szerelmes Férjétől.

Zárt koporsómnak fedelén belől is
Érez a’ szívem Szeretett Nevedre,
’S a’ Setéttségnek hideg éjjelében
RHÉDEI látlak.
Látlak, esmérlek, karomat fogadd el
Oh Szerelmemnek deli Tárgya; Lelkem,
Hív, ’s Nemes Férjem, LAJOSOM, Barátom
Látlak ölellek.
Oh! az érzékeny tüzet el nem óltják
E’ setét sűrű ködök, az halálnak
Puszta vőlgyén is Ti felőlletek még
Hangzik az Ekhó.
Jöszte, hív emlékezeteddel újjítsd
E’ magánosság Szomorú Világát,
Ah! erőss Lelked le hatolhat é sír
Értz kebelébe.
Itt fogadd még el, hol az áltatások
Nem lakozhatnak, ’s a’ hol a’ világi
Tettetésnek nints helye, itt fogadd el
Thrézia szívét.
Jer Nemes Lelkek remeke, Királyok
És Magyar Hérók Fejedelmi Vére,
A’ ki Laurussal ’s olajággal ékes
Érdemeid közt.
Házi Virtussal szereted tetézni
Nyert ditsősséged; jővel és ne vesd meg
Annyi jó hírnek jubiléumában
Hitvesi bútsúm.
Jer, de mely híven sietel Te, meg hült
Karjaim közzé, köszönöm; de szóllít
A’ ditső Tornátz, hova Téged is hoz
Egykor az Érdem.

Bútsúzik Méltóságos Kohányi Kátsándy Susánna Aszszonytól; Méltóságos Maros-Németi Gróff Gyulay Ferentz Cs. K. Arany Kúltsos Úr Kedves Élete Párjától, mint élő és igen Kedves Testvérétől.

Kedves Testvérem SUSÁNNÁM
Fogadd el vég szózatom,
Elválásom nagyon bánnám
Mert le köt indúlatom,
De a’ Mennyei szózatnak
Szent Törvényi fel hivatnak,
Most botsáss el: eggykor még
Eggyesítni fog az Ég.

Addig is Gróff GYULAIDDAL
Élj a’ hűség karjainn,
Nagyra termett Magzatiddal
Járj az öröm szárnyainn,
Én szeretlek, én tisztellek,
Én sohajtok, én ölellek,
Isten hozzád ah! eggy oh!
Nékem elég bútsú szó!

Bútsúzik Tekintetes Radvánszky Therezia Aszszonytól, Néhai Tekintetes Szerenti Jósef Úr el maradott Özvegyétől, mint igen kedves Jó Baráttyától.

De még több jaj! szót kell tennem
Többtől is kell bútsút vennem
Oh keserves változás!
Még SZERENTSY Özvegyétől
Bús hang jön Sírom szélétől
És igaz sohajtozás.
Te kit a’ hív Rokonságnak,
’S ebben ritka Baráttságnak
Kéttzeres szent kötele,
Én velem úgy eggyesített
Hogy köz-érzés lelkesített,
THRÉZIÁM! Szívem fele!
Ez elválás pontyán érzem,
Mely keserves kínnal vérzem
Elhagyván ez életet,

Most mikor már elszakadtunk,
Ott a’ hol eggybe forradtunk
Szörnyű mettzés tétetett,
Oh ha addig tartanának
A’ Baráttság Angyalának
Ró’sákból font köteli,
Míg a’ sír bé nem nyél minket,
Oh! úgy érző szíveinket,
Tsak kínnal rakná teli,
De oh bár mely meszsziségre,
Égből földre, földről Égre
Eggyeránt fut szárnyain,
Véle a’ szelek nem bírnak,
A’ tömlötznek és a’ sírnak
Truttzol vasas bóltyain,
Mikor már én itt tündöklök,
A’ kék Égen ki könyöklök,
Hallom tőlled Nevemet,
’S valamely tsillag sugára
Rá festi szemed héjjára
Hív emlékezésemet,
E’ ditsőűltek Országa
Eggyik leg főbb bóldogsága,
Az a’ kedves érzemény,
Hogy Barátinkról eszmélünk,
Hogy majd velek eggyütt élünk,
Leg vígasztalóbb remény
Oh! karjaim mint repesnek
Hogy eggykor nyakadba esnek
Az élet tornátzibann,
Addig is kívánnya szívem
Hogy ró’sák közt járjál hívem
E’ világ pusztáibann.

Bútsúzik Tekintetes Uray Juliánna Aszszonytól Tekintetes Domokos Jakab Úr Élete Párjától, mint kedves Baráttyától, a’ ki terhes betegségében szüntelen mellette vólt.

Hát Te DOMOKOS JAKABnak tiszta szívű Hitvese,
Ki a’ bóldogtalanabbnak Dajkája vagy ’s Frigyese,
Hív URAY JULIÁNNA, kitől a’ vég pertzenn is
Több jóságot nem kívánna még a’ békételen is
Te a’ Baráti hűségnek példája, és bélyege,
Kit nem borzaszt az Inségnek szélvesze, és fellege,
Ki a’ sűrű fájdalomba vígasztaltál engemet,
Te kísérted le síromba öszve rontsolt testemet,
Hogy köszönnyem meg hűséged, ’s arany barátságodat,
Oh! már az Ég esmér téged ’s letette jutalmadat,
Meg őríz Kedves Férjeddel, és meg áld benneteket,
Végre velem, Kedveseddel meg látod a’ Szenteket.

* * *

Ti is a’ GYULAI, BÁRTZAY ’s RHÉDEI
Fényes Familiák minden Vérségei,
Hűséges Rokonok, Nemes Atyafiak,
Ithon és a’ Hadban példás Hazafiak,
Vég bútsúmat tiszta szívvel fogadjátok,
Az Úrnak áldása terjedjen reátok.

* * *

Ti is felsőbb ’s alsóbb Rendű Méltóságok!
Nemes Magyar Urak, Úri Aszszonyságok!
Vitéz Hadi Tisztek, a’ kik a’ Tsatának
Tüzén éltek, haltok, Királynak, Hazának,
E’ régi Városnak tsinos Polgárjai!
E’ tisztes Közönség érdemes Tagjai!
Valakik erántam hív szívvel vóltatok,
’S a’ jó emlékezet Könyvébe írtatok,
Köszönöm valamit irántam tettetek;
Légyetek áldottak, már Isten veletek.

* * *

Mi pedig valakik koporsódhoz gyűltünk,
Valakik szerettünk, tiszteltünk, betsűltünk,
Mi is Nemes Lélek sóhajtunk és sírunk,
Háládó szívünknek táblájára írunk,
És tsak a’ vígasztal, hogy még fel találunk,
Égi Társak leszünk ’s többször el nem válunk.

* * *

És én a’ ki ollyan szerentséssé lettem
Hogy ily nagy Lelkek közt Virtusid zenghettem,
Botsánatot kérek rebegő nyelvemről,
Elmém szűk-vóltáról, kis tehettségemről,
A’ mely ha bírt vólna szívemnek lángjával,
Verset futott vólna a’ szelek szárnyával,
De bár Tálentomim nem tüzessek ’s nagyok
Hazám Lantosi közt Középszerű vagyok,
Az az önnön érzés emeli tollamat,
Hogy még méltatlanra nem fogtam lantomat;
Hogy most is eggy méltót magasztalt énekem,
Ennyi Nagy, Bölts, ’s tsinos Halgatóm vólt nekem.

Néhai Méltóságos Kohányi
Kátsándi therezia
Aszszony,
Cs. és Kir. Arany-Kultsos Kis-Rhédei
Rhédei Lajos
házastársának eltemettetésekor.
Nagy-Várad. 15. Apr. 1804.

Je ne veux pas argumenter avec vous,
ni même tenter de vous convaincre; il me
suffit de vous exposer ce que je pense
dans la simplicité de mon coeur.

ROUSSEAU.


ELŐLJÁRÓ BESZÉD

Midőn én egy ollyan solennitásra, a’ millyen a’ boldogúlt Rhédeiné Asszonyságé vala, a’ Lélek’ halhatatlanságát választottam matériáúl: előttem tartottam azt a’ fényes Gyülekezetet, a’ mely ottan öszve fog seregleni. Minden hiten levő fő és alpapok; Méltóságok, nemesek, közép és alsóbb renden lévők; Pallérozott és természeti Asszonyságok; Gazdagok, szegények; Túdósok, tudatlanok; Vallásosak, buzgók, babonások, és szabad gondolkozásúak; erősítést, vígasztalást, megnyugtatást, gyönyörködést, vagy tsak tsupa időtőltést kívánók; Poéták, poézist szeretők, vagy ehez nem értők ’s a’ t. illy’ sok féle Hallgatók fogják (gondolám magamban) az én Verseimet várni, kihallgatni, és megítélni. Ez a’ gondolkodásom tartott sokáig függőbe a’ halotti Tárgynak választásában: míg végre, egyéb okokból is, meghatároztam magamat, hogy a’ Lélek’ halhatatlanságáról peroráljak. Lehetetlen, így bíztatám magamat, lehetetlen hogy minden gondolkozású, és érzésű személyt vagy egy, vagy más oldalról ez a’ dolog ne érdekeljen. A’ hitnek, és a’ Vallásnak ez a’ sarkalatja, a’ mellyen annak egész alkotmányja megfordúl; az erköltsiségnek ez a’ fő principiuma, vagy legalább serkentő rúgója: a’ philosophiának legrégibb és legfőbb tárgya: a’ nyomorúlt emberiségnek közönséges és minden Tartományokban feltaláltató vígasztalója: és egy Poétának is szép, bő, érzékeny, indúlattal tellyes; képzelődést izgató, melegítő, és kifeszítő, nagy, nemes, és forró matériája. Az Írónak Lelke felemelkedhetik ebben, a’ bőltstől fogva a’ leggyengébbekig minden lélekre kiterjedhet, és mikor halandó nyelven a’ halhatatlanságról mér énekelni, az értelem és az érzés, a’ Természet, és a’ Vallás erősítik meg az ő szózatját, és minden ő halandó társai örömmel fogadják el ő benne az emberiségnek mérész szószóllóját. – –
a’ többi nints meg.



I. RÉMÍTŐ ’S VÍDÍTÓ
KÉTSÉGEK.

Lenni? vagy nem lenni? – kérdések’ kérdése!
Mellynek, nehéz, kétes, szép, a’ megfejtése.
Nagy kérdés, a’ melyet ha méllyen visgálok,
Még több méllységeknek méllyére találok.
Lát és habzik az ész, a’ szív fél és óhajt,
’S bennem a’ kérdésben forgó Lélek sóhajt.
Érzem Nemes vóltom’, érzem gyengeségem’;
’S Reményem béborúl és derűl kétségem:
’S mikor a’ mozgó sárt az égig emelem,
Az isteni lángot egy porba’ nem lelem.
Tsillagok közt hordnak aetheri szárnyaim,
De a’ sír’ partjára húznak ón lábaim:
Az ég ’s a’ főld között függök utóljára,
Én Angyal-meg-állat, vagy tsak por-meg-pára

Ha most vagyok, látom, mindég is kell lennem:
’S ha nem lészek, tsapás vólt az élet bennem,
És ha elkell múlnom, mi szükség vólt élni?
Egy elveszendőnek miért kell remélni?
Azért? hogy ezer baj, bú, betegség között,
Mint egy számkivetett és mint egy űldözött,
Vágyakozzam ditsőbb rendelésem felé,
Egy méltóbb Országba, ’s még se menjek belé?
Légyek, hogy szenvedjek? és bánjam létemet?
Reményljek, de ez is gyötörjön engemet?
Így örök semmiség! óhajtlak tégedet,
Vedd vissza méhedbe vexáltt gyermekedet. –
Boldog! százszor boldog, a’ ki nem született,
A’ ki nem ízlelte még meg az életet:
De jaj! a’ ki egyszer van és kezdett lenni,
Örök halál annak semmiségbe menni.
Ha nem levék vala, e’ nagy jót nem tudnám,
’S a’ nem esmértt halál, karjain aludnám:
De az élet bennem mihelyt szikrát vetett,
Fellobbant a’ hozzá vonszódó szeretet. –

Létel! te mennyország ezer inségbe’ is,
Nem-létel! te pokol még nem érezve is,
Itt állok virágzó éltem’ Szigetjében,
Egy kő szikla’ tornyán a’ hab’ közepében,
Itt nézem partotok’ kétes messziségét,
Az én lételemnek folyását vagy végét.
Alattam a’ Cháósz’ bőgő torkolatja
Az elementumok’ fogát tsattogtatja,
’S varázsló balkezét sárgán nyújtván felém,
Elveszel így ordít, ’s réműlést önt belém.
De kárpitja alól a’ kék reménységnek
A’ testvér tsillagok mosolyogva égnek,
Biztatván hogy mennyből szállt belém a’ Lélek,
’S Ha elvész is e’ test, jobb részemmel élek.

Óh, édes érzési az örök lételnek,
Melyek vígasztalnak, ’s erőmbe nevelnek,
A’ halhatatlanság’ kezdeti már ezek,
A’ miket most bennem gondolok ’s érezek! –
És TE, ki így érzed tulajdon lételed’,
Ki önnön erődet visgálod, képzeled;
Te ki esmérni tudsz sok ezer dolgokat,
Azoknak formáját, számát, nagyságokat;
Ki ítélni is mersz; te kinek nem elég
Ez a’ megteremtett levegő, víz, föld, ég,
Hanem magad körűl építsz új világot,
Majmolván a’ munkás Mindenhatóságot;
Te, ki által mozgok, növök, és dolgozok,
Eszmélek, ítélek, vágyok, gondolkozok,
Örvendek, búsúlok, reménylek, és félek,
Te tsuda valóság, belém szállott Lélek!
Te igazgatója e’ pormakhinának,
Teremtett Istene e’ kis Planétának,
Szállj magadba, nézd meg ön természetedet,
Meríts erőt abból, ’s fejtsd meg lételedet. –



II. OKOSKODÁSOK; ÉRZÉSEK.

Tudom hogy létedet nem lehet tagadnom,
És hogy nem vagy te test, azt is meg kell adnom;
Miért vitatja hát olly sok gondolatlan,
Hogy a’ mi meg nem tud halni, halhatatlan?
Úgy van! mert tsak ott győz a’ lerontó halál,
A’ hol megosztható részetskékre talál,
A’ melyeket külön szedvén vas ujjával,
Eggyesíti önnön elementumával.
Ront ugyan, illy jeles makhinákat ront el,
De mindent új képre ’s új életre bont el;
Ő a’ természetnek segédje ’s szolgája
Ő általa forog ennek karikája;
De legkissebb rész sem veszhet el kezéről,
Ő tsak bont, de számol minden részetskéről.
Mert a’ ki e’ Mindent semmiből alkotta
A’ megsemmisítést magának tartotta. –
Nem halhatsz hát te meg, óh Nemes valóság,
Ha tsak maga egykor a’ Mindenhatóság,
Ki akart, és véled közlötte lételét,
Lángodra nem fújja a’ semmiség’ szelét.

De egy Bőlts Istenről azt állítni vétek,
(Sőt hogy említem is, tán azzal is vétek)
Hogy ő egy a’ maga képére teremtett
Nemes Valóságot tsak azért teremtett,
Hogy a’ bú, baj közzűl semmiségre híjja,
’S önnön lehelletét mintegy vissza-szíjja.
Emberek’ Attya! tudjuk valójába,
Hogy egész mi-vóltunk por, ’s árnyék magába,
És a’ mit adtál is azt sem érdemeljük;
Úgy van! hatalmadat rettegve tiszteljük.
De te, óh Jóságnak kútfeje ’s tengere,
Kitől e’ Lelkes sár ennyi áldást nyere,
Örvendhetsz é egykor, örvendhetsz e’ annak,
Hogy halált menydörögj egy halhatatlannak?
Hogy a’ ki áldhatná felséges nevedet,
Elvesszen, átkozván a’ lételt ’s tégedet?
És a’ ki lenni kezd, előre rettegjen,
A’ bőltső és sír köztt mordon ténferegjen?
A’ meghóltak közzűl ne említsen senki?
’S az életre minden irtózva lépjen ki?
Óh nem! nints betsesebb javunk az életnél:
És te olly kegyetlen soha nem lehetnél,
Hogy e’ legfőbb jónktól megfosztanál minket:
’S megtsalnád az erre vágyó Lelkeinket.

Igazság Istene, jók ’s rosszak bírája!
Kinél bévall mindent az esztendők’ szája,
Ki részre hajlástól soha meg nem rontott
Jobbkezeddel tartod a’ mérséklő fontot,
Hogy vonhatsz a’ sírnak szélén örök határt,
Ha addig oly ritkán fizetel méltó árt?
Ha azok kik sújtó páltzádtól nem félnek,
Veretlen’ maradnak, sőt még vígan élnek;
És a’ ki a’ Virtus’ pusztáján bújdoklik,
Sír, szenved, ’s a’ bűnnek körme köztt fúldoklik?
Uram! te, ki magad visgálod szívemet,
Tudod róllad való tiszta érzésemet:
De mihelyt az erkőlts’ világába megyek,
Nem tudom, mit hidjek, érezzek, vagy tegyek,
Ha az embereknek dolgait visgálom,
Azt a’ jó, bőlts, igaz Istent nem találom,
Kit a’ természetnek világában leltem,
’S ki előtt oly megtőltt szívvel térdepeltem.
Mert lám a’ virtusnak semmi betse nintsen. –
Ne is légyen! senki még rá se tekintsen,
Ő az olly szíveknek mindég elég bére,
A’ kik érdemesek annak érzésére.
De mikor azt látom, hogy őt tsúffá teszik,
Szidják, háborgatják, üldözőbe veszik,
Verik, tömlötzözik, halálra hurtzolják;
Már ezek a’ szívet nagyon martzongolják.
’S kivált, mikor látom, hogy a’ gonoszoknak
Tündöklő napjaik kénnyekre forognak,
Szabadon ferednek az ártatlan vérbe,
’S a’ Szűzek’ erkőltsét nyerik értte bérbe,
A’ szegényt a’ törvény’ útján megkéselik,
’S a’ rongyos árvának kenyerét bényelik,
Magok az álnokság’ hálóját hintik-el
’S a’ törvény’ kötelét tsúfolva tépik el:
Még is a’ boldogság mosolyog le rájok,
Szívek víg és nyúgodtt, virít az ortzájok. –

Hát ezekért fojnak Paktólus’ habjai?
Ezekért vésődnek Quitó’ havassai?
Ezekért jön é fel a’ nap minden reggel,
Hogy jót tenyésztessen fénnyel és meleggel?
Fúljanak a’ zajgó habba minden gályák,
Mellyek az öt Világ’ kintsét vondogálják,
Száradjon el fű, fa, erdő, mező, és kert,
Minthogy nagyobb részént tsak rosszakért hevert,
Az áldott nap váljon tűznek katlanjává,
Ezt a’ szép világot tégye bús pusztává,
Süsse ki a’ kénnyén élő gonoszokat,
’S egy nagy föld-indúlás falja bé hamvokat!
Leg-alább e’ közös vég-veszedelembe’
Az a’ vígasztalás fog szállni szívembe,
Hogy a’ tomboló bűn’ jajját is megérem,
’S az igasság karját egy részről dítsérem. –
De hát a’ szenvedő jámbornak jutalma
Hová lett? hol van a’ virtus diadalma?
Azt e’ dűledékek’ ormán, e’ félelem’
Rettentő mezején nem látom, nem lelem.
Itt edgyüt hever a’ lator’ palotája,
A’ jámbor kunyhója és akasztófája;
Egy szél fújja hamvát itt egy jó atyának,
Egy szelíd gyermeknek ’s ezek gyilkosának;
A’ végső káromlás’, a’ végső könyörgés’
Hangjait egyszerre fogta el a’ hörgés;
E’ kerek föld pusztán forog az üregben
Hordozván a’ néma halált gyász leplekben,
Bús gyomrába zárta az emberi nemet,
’S egy sorsra juttatta a’ vétket ’s érdemet,
Nagy sír! de a’ mellyre tsak ennyit írhatok:
„Itt laktak tollatlan két-lábú állatok.”

Úgy van! tsak állatok! sőt még a’ barmoknál
’S a’ porba fél napig mászó kukatzoknál
Még annyival ezek szerentsétlenebbek,
A’ mennyivel nálok vóltak nemesebbek.
Őket a’ beléjek óltott ész megtsalta,
Az erkőlts ösztövér reménnyel hízlalta,
És ők, kik kérkedtek a’ szabad lélekkel,
Most eggyütt hevernek, a’ hitvány férgekkel. –
Ti boldog Tigrisek, ti boldog madarak,
Boldog halak, kígyók, férgek, és bogarak,
Te szerentsés holló egynehány száz télig,
Te szerentsés Kérész reggeltől estvélig,
Ti a’ természetnek szülöttei vagytok,
’S egy ily édes-anyát soha el nem hagytok:
De mi az erkőltsnek, e’ száraz dajkának,
’S az észnek, e’ tőlünk vállaltt mostohának,
Hideg intésein makatsúlva járunk,
A’ nyertt jót megvetjük ’s képzeltteket várunk.
Néktek szőrt és tollat ád édes-anyátok,
Minden nap terített asztallal vár rátok,
Igaz szomjatokat Kristály vízzel óltja,
Hajlékotok a’ főld, vagy az erdők’ bóltja:
De mi mezítelen’ jövünk e’ Világra,
’S azonnal szükségünk van a’ társaságra,
Étünk, itunk, ruhánk izzadságba kerűl,
’S még fiatal fejünk gondba ’s őszbe merűl,
És, hogy bátorságba tehessük magunkat,
Im fel kell áldoznunk a’ szabadságunkat. –
A’ ti érzésitek fájinok, tartósok,
Elmétek egyforma, lábotok futósok,
’S eggyiket is a’ szív’ lázzadtt indúlatja
Szokott fekvéséből ki nem forgathatja,
Sem az elméskedés’ szomorú hagymázza
A’ táplálás’ útját meg nem tofánázza,
Látástok, hallástok, élesek ti néktek,
Hogy meg ne ronthasson ravasz ellenségtek,
’S hogy az enni valót feltalálhassátok,
’S e’ múló életet jobban kóstoljátok;
De a’ mi szemeink, könnyet is húllatnak,
Füleink rezzennek, ajjakink jajgatnak,
Mikor édes Hazánk a’ szélveszek között,
Mint egy rontsoltt gálya a’ szirthoz ütközött,
Mikor Vallásunkra készűl új fergeteg,
Mikor ember társunk rab, kóldús, vagy beteg,
Mikor szüléinket, vagy magzatjainkat,
Szerelmes párunkat, vagy jó barátinkat,
A’ halál’ karjain meghűlve tsókoljuk,
’S kínunkat a’ fáknak ’s néktek panaszoljuk.

Hát még a’ Betsűlet mellyet akkor adott
Nékünk a’ természet mikor megtagadott,
Mikor eredeti forrásit bédugta,
’S vad lábunk a’ virtus’ tsóváit felrugta, –
Hát még a’ betsűlet hányszor búsít minket,
Hányszor lázzasztja fel déltzeg érzésinket?
Ti, ti, mind ezeket még nem érzettétek;
Kevés, de jó ’s nyúgodtt érzés a’ tiétek. –

Még ez mind elmúlnék; de nagyobb kínunkra
Rá van az Eszmélés vetve a’ nyakunkra,
Hogy régi fájdalmunk felmaradjon ebben,
’S a’ min által estünk, rágjon mérgesebben;
Sőt hogy a’ jövendő bajtól is rettegjünk,
’S még a’ jók között is féljünk, keseregjünk.

Istenem! ha szétt kell tsak ugyan oszolnom,
Ah, mit is kell a’ te munkádban vádolnom!
Még a’ Reménység is, e’ legfőbb orvosom,
Tsalárd ajándékod, hóhérom, gyilkosom.
Miért szükség nékem az haláltól félni,
Ha tsak ugyan egykor meg kell szűnnöm élni?
Mért olly édes nékem az halhatatlanság,
Ha ez a’ reményem merő hasztalanság?
Bizony drágán vesszük ama’ színes jókat,
Mellyek eltsábítják a’ vak halandókat,
Ha ez a’ vágyásunk tsak magunk’ szerelme,
’S hijábavalóság és Lélek’ gyötrelme! –
Ugyan, ha már étel-kívánás van bennünk,
És még sem lehetne itt e’ földön ennünk:
Ha a’ leghevesebb szomjúság unszolna,
’S ez egész Plánétán egy tsepp víz sem volna:
Nem azt mondhatnám é hogy a’ ki teremtett,
Kegyetlenségének tárgyává engem tett? –
Meg ne ütközzetek, ha illy nagy ügy felől,
Egy alatsony példát merek hozni elől.
Egy egyűgyű állat – egy Gólya mit szólna,
Ha néki jó szárnya, ’s egy ország nem vólna,
A’ melyben bújdossék; pedig a’ Teremtő
Belé adta volna, hogy oda vágyjon ő? –

Úgy van! e’ bőlts Isten, ez élők’ jó Attya
Még a’ barmoknak is szívét megnyugtattya,
És betőltvén minden állat’ kívánságát,
Örvendve szemléli kedve-tőltt világát.
Ugyan hát, óh, ugyan tsak az ember volna,
Melly többet kívánna, semmit sem kóstolna?
Kinek az erkőltsi világ tsak kárt tenne,
A’ Természet pedig mostohája lenne?
Ki az emberek köztt nyomna vagy nyomódna,
’S még mint állat is tsak tengene, kínlódna?
Én ugyan, ha nints más élet én érettem,
Meg nem köszönhetem hogy emberré lettem;
És ím egy illy fényes Gyűlés’ hallattára,
Az emberi hitvány kevelység’ truttzára,
Letészem az eddig viseltt méltóságot,
’S az állatok között kérek boldogságot.

Te ki Ermenonvill’ rideg szigetében
Nyugszol a’ nyárfáknak lengő hívesében,
Ébredj fel, és bámúlj eggy lelkes állatot,
Ki mér tenni nálad nagyobb áldozatot;
Te a’ Társaságban az aprós hibákat
Nem tűrvén, óhajtál olly messzi pusztákat,
Hol még nyers fiai a’ nyers természetnek
Kevélyek, gonoszok hiúk nem lehetnek.
Én pedig őket is kerűlni kívánom,
’S hogy hasonló lelkem vagyon, azt is bánom,
Akarom hogy elmém setétségbe ejtsem,
A’ vétket, a’ virtust, mind – mind elfelejtsem.
Ez odvas makkfának kongó oldalában
Eszem, alszom, egyéb állatok sorában,
Az égre nem nézek, földön jót nem teszek,
Itt élek, itt halok, itt rothadok, veszek. –

De melly sürű homály gombolyog felettem?
Melly váratlan szélvész ordít, zúg mellettem?
A’ zápor lerohan, ’s az ég sarkalatja
Lelkemet ’s e’ bértzes erdőt rázkódtatja;
Míg szóllok, ím tserfám’ menedék tövére
A’ sustorékoló gyantaláng leére,
Fut minden fenevad, – én magam maradok, –
Futnak ők, – én fázom, ’s – a’ tűzért szaladok.
Hah! hogy lehet még is olly erő Lelkembe,
Hogy e’ tűzről is az ember jut eszembe?
A’ vadak e’ körűl meg nem mernek állni,
A’ Pongó szereti, de nem tud tsinálni. –
Érzem hogy lelkemnek tehetségi nagyok,
Hogy én a’ Fő Lélek’ helytartója vagyok,
Hogy már e’ főldön is több vagyok baromnál,
’S tán messzi reményem több tsupa álomnál.
Érzem hogy, ha itten bétőltöm helyemet,
Édes ráeszmélés fogja fel lelkemet,
’S így lebegvén az én Uram’ trónusáig,
Kilátok az örök létel’ köz-pontjáig,
Hol eredetemnek kezdetét fellelem,
’S a’ végetlen idők’ kerekét képzelem.

Isten! a’ kit fednek általlátszó leplek,
Még egyszer zsámolyod előtt letérdeplek,
Add vissza a’ tőlem lehánytt Istenképet,
Mellyet a’ makatsság ortzámról letépett,
Nem! hanem a’ kevély alázatosságnak,
A’ rendetlen széltől forgó okosságnak
Tsalóka míve ez. – Botsáss meg, Istenem,
Ha vakon nem lehet hinnem, reménylenem!
Hogy, az igasságot keresvén, tántorgok;
A’ te tőled adott lámpásodnál forgok,
Melly mikor megbotlom, jóra akkor vezet,
’S azon pontban érzem a’ mennyei kezet.

Imé míg magamat embernek számláltam
Az emberiségnek betsét nem vizsgáltam:
És most, hogy elhagytam az emberi nemet,
Négy milliárd ember tőlté be szívemet.
Uram! mind egy forma teremtésid ezek,
Kikkel én eggyaránt gondolok, érezek;
Tsakhogy némely része már kifejtve vagyon,
A’ többi még buta, kitsinnyég vagy nagyon;
Ki dolgos, ki lomha; ki tüzes, ki hideg;
Ki durva, vagy szelíd, ki társas, vagy rideg;
Még is mindeniknek szívén van egy petsét,
Melly jegyzi és őrzi az emberség’ betsét.
A’ London’ útszája, a’ Húron’ posványja
A’ jövendő boldog életet kívánja;
A’ tsendes Chinai, ’s a’ kóborló Tatár
Érzi hogy a’ halál nem legvégsőbb határ;
Sőt az a’ Kannibál, ki dühödtt bélibe
Önnön embertársát vendégeskedi be,
’S az ötig olvasni nem tudó déli nép,
Hiszi hogy lelkestől a’ halálba nem lép.
Ha ezek mind hisznek, én kételkedjek é?
Sőt ha hibáznak is, én bőltsebb legyek é?
Én is ember vagyok: és embertársamnak
Közhibáját miért szégyenljem magamnak?
Ha úgy nem ítélek, és érzek, mint ezek,
Talám akkor botlom, vakúlok, vétkezek.
Négy milliárd ember: felséges Társaság!
Hamarább vét négy öt, mint illy nagy sokaság,
Sőt ha ez mind görbén találna is nézni,
Nem tartoznám szemem’ szemekhez intézni?
’S kivált mikor szívem így verne belőlem:
„Ah ez édes hibát ne zavard el tőlem?”
Sem több, sem kevesebb, tsak ember lehetek,
Sem barom, sem Angyal lenni nem szeretek.

De itt ezt kérdheti egy Világpolgára:
Hogy jutott minden Nép ennek tudására?
Barátom! hányd fel bár a’ könyvek’ asztagát,
Meglátod, hogy egy Nép sem formálta magát,
Egy ember, egy Nem-köz lélek, egy Isteni
Szokatlan erővel felruházott Zseni,
Látta, a’ mit mások nem láttak, ’s a’ vadon
Népnek előadta, szelíden szabadon.
A’ gyenge fél hitte az erősnek szavát,
’S nem tudva érzette önnön maga javát:
Látta hogy a’ szíve nem kiált ellene,
’S hogy ez az ő nemes sorsához illene.
Vagy is a’ melly bimbót nyerses természete
Még béburkoltt kérgek alatt rejtegete,
Mihelyt egy boldog fény, ’s meleg kifejtette,
Mindjárt magáénak vallotta – ’s szerette.
Én ugyan állítni nagyon merészelem,
Hogy régibb út a’ hit, mint sem az értelem,
’S hogy minden nép elébb lett Theologussá,
Mint kételkedővé vagy philosophussá.



III. NÉPEK. – Revelatio, philosophia nélkűl.

És én hogy példát is hozzak a’ népekről,
Miként képzelődtek azok a’ Lélekről;
Vagy kettőt említek, kit a’ szent hagyomány’
Útján nem vezet még az ész és Tudomány,
Kik a’ bévett vallás’ álmában nyúgosznak,
Állatként éreznek, ’s kitsit gondolkoznak.

A’ Scythák, Tatárok, ’s a’ kik az Északnak
Fagyos vagy mérséklett öve alatt laknak,
Azt tartják, ’s reménylik, hogy ezen testekkel,
E’ kívánságokkal, és e’ szükségekkel,
A’ mellyekkel bírnak főldi életekbe’,
Egy ehez hasonló helyre költöznek be.
Hogy ott nyilazással tőltik napjaikat,
’S büszkén ugrattatják déltzeg lovaikat.
Azért, ha meghalnak, sírjokba rakatják
Mind azt, a’ minek ott hasznát gondolhatják.
Ki nem marad onnan a’ kard a’ kopjával,
Vagy a’ nyusztos kalpag ráró bokrétával,
A’ buzgány, a’ puzdra, a’ varrott sátorok,
A’ tsigás szerszámok, ’s több betses bútorok.
’S az így felkészített sírjánál az Úrnak
Kutyát, lovat, szolgát, ’s ágyast agyon szúrnak.

Példáúl halljátok egy Lappon’ érzését,
Ki látván halála’ elközelgetését,
Megnyúgodtt vadsággal, hideg reményjében,
Ezt mondja megásott sírjának szélében:
„Légyen vége életemnek, nem bánom, légyen vége!
Hajtó szellő tsónakomnak fájdalmim’ keménysége.
Ni hogy mosolyognak felém, közepén is a’ kínnak,
Ezer szép Isten asszonyok udvarábol Odinnak,
Kiket a’ hatalmas Odin, az Isteneknek Ura,
Állított ki Kastélyából előmbe a’ kapura.
Már a’ kékszemű Valkirák a’ legjobb sert készítik,
Már Odin’ palotájában az asztalt is terítik,
Hol vaddisznó-sódort eszem a’ boldog Istenekkel,
’S a’ kopjákról beszéllgetek a’ hartzon elestekkel.
És ott Karinton apámmal a’ felső helyen űlök,
’S odvas kaponyákba tőltött zab sertől részegűlök.
Valhallának kies főlde, hová most kell bújdosni,
Hol a’ mohos szirt pompáját tiszta tó szokta mosni.
Hol a’ szép nyírfa-bokrokat aranyos zúz teríti,
’S ha esső és, a’ nyíl’ húrját meg nem pőtyögösíti;
Fogadj, fogadj bé engemet! nem hazudtam, nem féltem,
Nem loptam el más’ tarándját, hartz és fegyver köztt éltem.
Odin előtt félelemnek szavával nem állok meg!
Lefolytak éltem’ napjai: mosolyogva halok meg? –

Lám melly boldogító a’ Vallás’ érzése!
’S bár illy egyűgyű is, lelket ád ihlése.
Hányszor vígasztalja ez a’ Néger’ szívét,
Mikor már nem bírja eltsigázó mívét,
Mikor a’ Potosi bányák’ éjjelében,
Az élet’ és pokol’ költsönös szélében,
Hol tsak jajszók ’s bilints-tsörgések hallatnak,
A’ rabság ’s a’ kínok már lelkéig hatnak,
’S a’ pogány Keresztyént átkozván magába,
Elszánva ugrana az értzek’ kohába.
De tsak visszahátrál; letörli könyveit,
’S a’ tágas tengerre fordítja szemeit,
Melly hazája között, a’ hová vágyódik,
’S nyomorgatásának főldje köztt, hánykódik.
Gondolja: majd eljő az a’ pertz végtére,
Mellyben elér ő is a’ kínok’ végére,
És az esti szellők’ lágymeleg szárnyain
Által repűl lelke a’ tenger’ partjain,
’S majd otthon egy tarka publikánná válván,
Őseivel egyik fáról másra szállván
Zengi új örömét és elmúltt kínjait,
’S átkozza a’ kávés kertek’ vad urait.

Ez, a’ mit így képzel a’ Feketék’ neme,
Az északi ’s déli hitnek egy lántzszeme.
Mert a’ hol a’ tiszteltt elefántok laknak,
’S ennivaló fészket a’ madarak raknak,
A’ fázó Imaus’ bértzeitől fogva,
A’ meddig a’ déli tenger ér zajogva,
Földünk’ legszelidebb ’s legrégibb nemzeti,
Chína, és India, ’s a’ jó szag’ Szigeti,
Azt hiszik hogy tsupán e’ testé a’ halál,
A’ Lélek megmarad, tsakhogy más testbe száll. –
Bizonyos számok van, mondják a’ Lelkeknek
’S egy kies planéta lakások ezeknek,
’S ha e’ boldogságban vétkezni találnak,
Számkivetés gyanánt e’ főldre leszállnak.
Itt a’ durva testet magokra öltözvén,
Egy állatból másba sokáig költözvén,
Végig tapasztalják e’ bú-baj’ világát,
’S elfelejtik első létek’ méltóságát.
Ha egy testek meg hal, poklokra hányatnak,
És a’ Furiáknak kezekbe adatnak,
Hol ha a’ kiszabott büntetést kiállják,
Az Istenek másik állatban probálják,
Most egy jó Ifjúban, majd egy szép Leányban,
Kígyóban, kutyában, féregben, fátzányban. –
Közbe megtörténik, hogy büntetésében,
Árnyék-módra bolyong az ég’ üregében;
Sokszor a’ tengerek’ méllyére lökődik,
Onnét a’ kietlen szárazra vetődik,
Feltsapódik a’ nap’ tűz kementzéjébe,
’S vissza, a’ levegő’ zúgó örvényjébe;
Maga ’s minden dolgok irtózva útálják,
’S az elementumok’ vissza hajigálják. –
Ezer esztendőkig tart így e’ vándorlás;
Míg a’ sok kín, próba, bánat és gyakorlás
A’ mennyből szálltt lelket úgy ki nem tisztítja,
Hogy virtusát semmi már nem motskosítja:
Ekkor a’ Teremtő magához felvészi,
’S önnön Istensége’ részesévé tészi. – –

Bangó képzelődés! – de nem bolondság a’
Háromszáz milliom ember’ boldogsága.
Ez a’ hit tsinálja őket tsendesekké,
Jókká, dolgosokká, mértékletesekké;
Ez okozza hogy ők a’ vért nem kívánják,
’S még az állatot is kíméllik és szánják;
E’ miatt nem fognak kardot gyilkolásra,
Puskát védelemre, ágyút hódításra.
Külömben illy gazdag országnak lakosi,
Gyémánt hegyek’ ’s arany bértzek’ birtokosi;
Kiknél a’ fűszerszám erdő számra fekszik,
Kiknek gyomjaival Schönbrun is ditsekszik,
Kiknek lakóhelyek az Édenbe ese,
Kikre minden szorúl, és ők senkire se, –
Régen azt tehetnék földünk’ több részével,
A’ mit most London tesz Gánges’ mellyékével.

Boldog! ki a’ tündér Románok’ helyébe
Utazók’ írásit forgat a’ kezébe,
Mellyekben szintannyi a’ sok viszontagság,
Az emberi virtus, ész és balgatagság,
Szinte annyi szelíd ’s vad scénák festetnek,
Mennyit a’ firkálók nem is képzelhetnek.
’S a’ mi több mind igaz, a’ mi itt íródik,
A’ mi a’ képzésbe vagy szívbe nyomódik;
’S mikor végig vittük a’ könyvet ’s a’ napot,
Mind tudomány, a’ mit az elménk megkapott. –
A’ ki ásítozva űl Toalettjéhez,
’S únalommal nyúl egy útazó’ könyvéhez,
Kis olvasás után emberré kezd lenni,
Főldekről, népekről esméretet venni,
Rátalál helyére e’ nagy Plánétában,
’S mi ő az emberi nemzetnek lántzában?
Azt érzi hogy ott jár, és ébren álmodik,
Egyre tanúl, ’s múlat, henyél ’s okosodik.



IV. BŐLCSELKEDŐK. – Philosophia; Revelatio nélkűl.

Most már a’ szentté lett régi hagyományok’
Partja mellől bellyebb visznek a’ kormányok
Ollyan emberekhez, kik a’ Természetnek
’S tsupa okosságnak útján lépegetnek.
Itt népes országot nem szükséges várnunk,
Tsak apró különös tsoport köztt kell járnunk:
És, hogy mindnyájától itéletet tégyünk,
Tsak három haldoklót látogatni mégyünk.

Ez első ATHEUS, ki hogy nem láthatta
Az Istent ’s a’ lelket, vakmerőn tagadta;
Erkőltsi jó ’s rossz köztt külömbséget nem tett;
Mindent tsak magáért ’s magából teremtett;
Életét ’s dolgait a’ szerént követte,
A’ mint az állati ösztön ingerlette;
’S tsak ott őrizkedett világos vétségtől,
Ahol retteghetett földi fenyítéktől.
Most már belélépvén a’ halál révébe,
Illyen formán érez elfásúlt szívébe’:

„Megvan! vártam is egykor azt,
Hogy meg bomlik ez a’ durva matéria,
És a’ dolgos erő kifogy;
’S más formákba ütik makhina-testemet
A’ dúló Elementumok,
És én nem leszek én. – Érzem: ez a’ halál!
Mellyen túl mi van? a’ mi vólt
Hitvány létem előtt. Bennem az éltető
Tűz felgyúla, ’s elalva már;
’S most is gyertya vagyok, gyertya de melly nem ég.
Hát kívánjam e’ létemet?
Kívánom: de tudom, hogy, lehetetlen az.
Bártsak téged’, erős vad ész,
Megtsalhatna nemesb sorsra esenkedő
Szívem; bártsak ez a’ remény
Felnyitná letsukott életem’ ajtaját!
Adjátok nekem, állatok,
Tsendes, tompa, hideg véreteket. Miért,
Mért gondolkozom én? ’s Miért
Képződök, habozok, rettegek, érezek?
Óh, a’ mellyet igen hiszek,
A’ nemlétel’ örök tengere, mint ijeszt;
’S a’ mit nem hiszek, a’ betses
Élet ’s boldogodás, melly igen édesít!
Lévők’ létele, ’s kútfeje,
Isten, hogyha te élsz, óltsd ki szorongató
Eszmélésemet, óh – vagy óh
Szánj meg hogy nevetem léted’, erőd’, neved’”

E’ bús haldoklótól menjünk ébredtebbhez,
E’ rettegő szívtől jobbhoz, tsendesebbhez.
A’ Hajnal’ szárnyai engemet felvésznek,
’S a’ Chína’ termékeny partjain letésznek.
És itt, hol nagyot szűlt a’ Lu’ tartományja,
Hol virágzik egy szép folyó-víz’ párkányja,
Három ezernél több tanítványok között
Egy nagy Bőlts már szinte a’ sírba költözött,
Egy, főldünk’ barátja, és az ég’ kedvesse,
Napnyugot’ tsudája, Kelet’ Szokratesse,
CONFUCIUS, – kinek nemes munkáiba’
Eltűnik egy vagy két aprólékos hiba;
Ki tsak annyit mondott, mennyit érzett ’s tudott,
Ki világosított, de még sem hazudott;
A’ ki egy legnagyobb ’s legrégibb nemzetet
Törvényre, erkőltsre ’s jó rendre vezetett.
Ezt látjuk itt. Már ő az Istent dítsérte,
De a’ halhatatlan lelket nem esmérte,
Egy foggal fellyebb volt amaz epés bőltstől;
Halljunk hát egy-két szót a’ tsupa erkőltstől;

„Óh halál! te szelíd álomnak testvére,
Mikor vetsz örök zárt szemem’ fedelére?
Mikor száll testemre az a’ végnyúgalom,
A’ mellyel örökre bíztat a’ sírhalom,
Hogy a’ semmiségbe létem visszaszáljon;
’S belőlem tsak egy por és tsak egy név váljon?
Elalszom mint fáradt, ’s úgy fogok aludni,
Hogy arról semmit sem fogok magam tudni,
Mert a’ mit beszéllnek a’ megholtak felől,
Hogy holmit tsinálnak még sírjokon belől,
Azok az élőknek setét álmodási;
Mert tsendesek minden halottak’ alvási.
Méllyen alusznak ők; ’s mi, a’ kik eszmélünk,
Ő rólok álmokat látunk és beszéllünk. –
Alusznak? De ugyan lehet é az álom?
Én az álmot élet nélkűl nem találom.
Hiszem ha porrá lesz testünknek porfala:
Tsak semmivé válik, a’ mi semmi vala;
Az ember egy bűzös dögbálvánnyá lészen;
Bomlani kezdenek a’ részek egészen;
A’ könnyebb s’ folyó rész magát fellyebb vonja,
’S a’ göröngy köztt marad tsak a’ skeletonja,
Ez is nem sokára, bár értzkő volna is,
Egy rakás agyaggá változik maga is;
Az olajos részek az áerbe mennek,
’S a’ sír körűl Lidértz formába jelennek;
A’ sós és a’ kövér részetskék meggyűlvén
Főldszínen maradnak; ’s összveegyesűlvén
A’ plantagyökerek által felszívódnak,
’S belőlök a’ fűvek ’s barmok táplálódnak.
Így lesz az élőből minera ’s televény,
A’ főldi részekből plánta és növevény,
Mellyet ha az élő állatok megesznek,
Belőlle magoknak testet ’s növést vesznek.
Így alszunk mi! – Hanem, vígyáz a’ természet,
’S nintsen forgásiban hízak és enyészet;
Pontos forgásának örök karikája
Egynek elmúlttával másikát táplálja. –
Mi voltam magam is, míg még nem születtem,
Míg fűből ’s állatból e’ testet nem vettem?
Aludtam méllyen a’ semmiség’ ölében
A’ magam nem tudás’ tsendes éjjelében;
Még a’ Természetből, mint egy annak megholtt
Részetskéje, akkor ki nem feslettem volt;
Így fogok bomlani újjonnan beléje,
Mint annak egy megholtt pitzin részetskéje. –
Köszönöm hogy nemes állatnak születtem,
’S nem bánom hogy ismét minerállá lettem.
De te, mennynek Ura, miért teremtettél?
Egyéb állatoknál okosbbá mért tettél?
Miért adtál nékem több ’s jobb tehetséget? –
Hogy sok eszköz által érj el azon véget?
Hogy az ételt, italt, levegőt megszűrjem?
’S szabad lévén, a’ sok bút-bajt nyögve tűrjem?
Hogy egy romló testet neveljek ’s hízlaljak:
’S egy kis jóért ezer gonoszt tapasztaljak?
Nem! te bőlts Teremtő, mindent jól alkottál;
Te egy vagy, és minden; ’s a’ te véged ott áll
Hol a’ mi karikánk’ forgása kezdődik,
’S ahol te kezdődöl, létünk ott végződik.
Ahol szent újjaid’ hegyét végig vonod,
A’ jó Rendnek lántzát ott akarod, ’s fonod,
Mindennek tzélt, rendet és eszközt tsinálsz ki,
’S egy részért az Egész’ útjából nem állsz ki,
Megvan a’ főld ’s a’ kő, hogy talpat tsináljon,
Megvan a’ fű és fa, hogy éljen ’s tápláljon;
Teremtél állatot, hogy egy őnként való
Sokaság mozogjon, légyen élő ’s haló;
Teremtél embert is, hogy jót ’s gonoszt tégyen,
Hogy bolond és okos itt a’ főldön légyen.
Minden egy tulajdon pontot nyert magába
Ez okos’ és bolond’, jó ’s rossz’ világába.
Tőled vagyon tzélja, eszköze mindennek,
’S az a’ boldog a’ ki megfelelhet ennek:
Míg az eszköz megvan, addig kergessünk tzélt,
’S a’ ki a’ tzélig ért, az nem hijába élt. –
Én tudom, és önnön érzésem hitet el,
Hogy vissza nem éltem e’ rövid élettel,
Hogy rendeltt helyemet bétőltni kívántam,
’S ha ollykor hízakot ejtettem is bántam.
És most, hogy munkámat folytatni megszűnöm,
Tsak hibám szomorít és nem feltett bűnöm.
’S midőn visszaadom lételem’ az égnek;
Tsak e’ vígasztaló indúlatim égnek,
Hogy helyemet méltóbb teremtésnek szánja,
’S hogy azt én is bírtam soha meg ne bánja!

A’ Harmadik halott ezt még többre vitte;
Mert a’ halhatatlan Lelket is már hitte,
’S önnön méltóságát az Isten’ létével
Egybe tudván kötni, bírt nemesb elmével.
SZOKRATES ez, kinél a’ Pogányok között
Más világra szebben senki sem kőltözött,
A’ kiben szemlélni legtisztábban lehet,
Hogy egy természetnek fia mire mehet.
A’ kit Apolló is legbőltsebbnek vallott,
Kit a’ bőlts Athénás nagy örömmel hallott,
Hanem siettetvén bal gyanúságait,
Egy napon őlte meg őtet ’s – gyilkosait.
Menjünk tömlötzébe, hol a’ fő bőltsekkel
Készűl a’ halálra megnyúgodtt Lélekkel.
Ímé a’ halálos mérget mostan adja
Őnéki könyvezve a’ tömlötz’ hadnagyja,
A’ Bőlts hideg vérrel vészi azt kezébe,
’S így szóll barátinak a’ halál’ révébe:

„Lelkek’ lelke, te nagy, bőlts, igaz, és örök
Jó Isten, ki az én szívemet esmered,
Kérésemre figyelmezz;
És juttass hamar engemet

E’ főldön lefutott vándori napjaim’
Boldog tzélja felé. Lelkem erőlködik,
És áldott kebeledbe
Készűl szállani, jó Atyám! –

Itt a’ vég: megivám kelyhedet: óh halál,
’S néhány pertzek után testemet itt hagyom. –
Hogyhogy, drága Barátim!
Miért vagytok szomorú, ’s levertt

Ábrázattal? az én végemet is hideg
Megnyúgvás’ szemivel kellene néznetek,
Mégis szántok; ez a’ bú
Megbánt, férjfiak! engemet.

Ah, híjjátok elő balzsamomúl az észt,
’S a’ virtust. De te sírsz Chrémesem, és te is
Plátom, könyvezel? – Óh ég!
Óh jó Isten, ugyan hová

Lett és lészen ama’ szent Filozófia,
Melly a’ főldi halált semmibe véteti?
Bátran, drága barátim!
Majd egykor ti is engemet

Megláttok. Mit is ér sírni, sohajtani,
’S e’ történetemen nyögve kesergeni?
Hát egy bűntelen embert
Rettegtethet e az halál”?



V. KERESZTYÉNSÉG. – Philosophia is, Revelatio is.

Illy érzések között múlt ki az üldözött
Szokrates kesergő tanítványai között,
Kinek nagy lelke volt és tiszta erkőltse,
Ez a’ régi világ’ feddhetetlen bőltse;
De a’ kit setétnek, ’s kitsinynek találunk
Mihelyt egy haldokló keresztyént visgálunk,
Kit a’ kitisztázott értelem okosít,
S maga az Igazság’ napja világosít.
Méltó ’s épűletes, ha, a’ kik még élünk,
Egy illyen haldoklót gondosan szemlélünk!
Elégnek ágyához tudnálak vezetni,
A’ kiről jó példát ’s tudományt vehetni;
De tégyük most hátrább tíz nappal magunkat,
S hallyuk végóráján önnön halottunkat,
Kinél a’ jó Lélek’ magyarázására
Alig akadhatok nemesebb példára.
Így szóll hát e’ gyenge portestbe öltözött
Szép Lélek magához véghörgési között:

„Mennybéli lángnak kellemes isteni
Szikrája! hagyd el, hagyd el ezen halál
Alá vetett testet: Te játszó-
Eszköze a’ repeső örömnek,

Búnak, reménynek! Már napod itt vagyon,
Hogy tzélra jutván végy diadalmat a’
Természeten, ’s a’ boldog élet’
Szent palotái felé emelkedj.

Halld, azt kiáltják fennt amaz Angyalok:
Jer drága Húgunk, égi rokon, jövel! –
Már én nem esmérek magamra,
Megzavarodtanak érezésim,

Béhúlltt szememnek már elaludt tüze,
Híg éltetőim széllyel oszoltanak!
Lélegzetem kezd szűnni. – Óh hát,
Lelkem! ugyan tsak ez é kimúlni?

A’ főld előlem távozik, és szemem
Nem látja többé. A’ magos ég kinyílt,
És benne száz Kar Sérafimnak
Zengedezése fülembe tsendűl.

Kik általadván szárnyaikat nekem,
Gyors repdeséssel mennybe emelkedem. –
Fúlánkod’, óh Halál! mutasd már,
És diadalmadat, óh Koporsó!



VI. A’ MEGBOLD. ASSZONYSÁG’ KARAKTERE.

Igy szállott fel az ég’ tündöklő várára
Ez a’ nemes Lélek méltó jutalmára,
Ki a’ halandóság’ tövises vőlgyében,
Már félig öltözött az angyali képben,
Kihez ha mindenek hasonlók volnának,
Tán az égiek is hozzánk leszállnának,
Ki megérdemlette e’ testi világban
Hogy részt vegyen rangban, kintsben, boldogságban.
A’ ki ha származott volna kunyhóból is,
Kisúgárzott volna szép lelke abból is,
Kit tisztelt, szeretett egy illy fényes sereg,
Melly most hamvainál bánkodik, kesereg,
Kiben gyönyörködött ennyi Pallérozott,
’S kimúltakor még az Írígy sem átkozott,
Kiért a’ Társaság és az erkőlts vérzik,
Kinek hijját magok a’ Grátziák érzik. –
Egy nemes tör’sökház’ méltó sarjazatja,
Kinek a’ közjóért élt és halt az Attya,
Egy érzékeny mátka, egy ollyan feleség,
Melly a’ nemes szívnek legnagyobb nyereség,
Egy ollyan Asszonyság, kinek természeti
Szívét, eszét, lelkét minden esmérheti,
A’ ki ha származást Párisban vett vólna,
Esztendőre róla sok Memoires szólna,
Otthon nyájas, tsínos, víg, lebotsátkozó,
Jó rendet szerető, elmés, múlatozó,
Ki búba tsak akkor ejtette vendégit,
Mikor azok észre vették betegségit. –
Nagy emberek voltak Attya, Férje, ’s vére;
Még sem szállt kevélység, ’s vad Gőg a’ lelkére:
Gazdag volt ’s nem pazér, hatalmas nem kemény,
A’ módosság nem volt benne tsak tűnemény,
Mindent meg kímélt ő, de nem színeskedett,
Jó lenni nem tanúlt, mert annak született,
Virtusát érzette, önn betsét esmérte,
Elméje könnyű volt, a’ másét dítsérte: –
De elevensége nem tette hiúvá,
’S testi gyenge volta vaddá, szomorúvá;
Sem világ’ rabjává nem szeretett lenni,
Sem abban magának követőket venni,
Mégis tudott élni ez élet’ javával
’S gyakran ízleltette azt embertársával. –

Óh felséges Virtus, ott tetszesz te nagynak,
Hol a’ tselekvőnek akadályi vagynak.
Hol a’ midőn egy jót szükség fényre hozni,
Sok kedves dolgot kell azért feláldozni.
A’ hely, szokás, rang, mód, ’s mások’ ítélete
A’ körűltünk lévő emberek’ élete,
Midőn – ezek jönnek a’ virtussal perbe;
Ekkor kell értelem ’s erő az emberbe. –
E’ boldogúltt lelket illy pontból tisztelem;
Tsuda, egy gyengében illy erő ’s értelem!
Más mikor szokásból szólnak a’ Holtt felett
Más pedig e’ bennem megfundáltt tisztelet,
’S tudom, hogy midőn ezt illy hosszan kitettem
Minden itt lévőknek szíve szólt mellettem.
Engedj meg, szent Árnyék! ha e’ köz siralom
Szomorú piattzán neved’ magasztalom:
Félek virtusidról több említést tenni,
Ámbár érzékennyé megszűntél már lenni.
Mély álmod, ’s vérednek fagyos elállása,
Ortzádnak örökös halaványodása,
Alig tudnak egész bizonyossá tenni,
Hogy dítséretedre ne tudj érző lenni.
De e’ gyász koporsó és e’ fényes Rendek
Meggyőznek, ’s magam is tsakugyan örvendek,
Hogy dítséretidről tisztem most szóllani,
A’ mit te pirúlva szoktál volt hallani.
Vedd békével tőlem hogy itt megtisztellek,
Hogy messze – magasra – magadig emellek.
És ti tiszteltt Karok! tőlem tán várjátok,
Hogy e’ Boldogúltnak életét halljátok;
De minek írjam azt, a’ mit tudtok nagyon?
Minek írjam, a’ mi tiszteletben vagyon,
’S a’ mit már tinéktek jobban lerajzoltak
Ama’ két Túdósok, kik előttem szólltak?
Én hát tsak lantommal fogom fel szózatját,
Hogy itt kirebegjem végső indúlatját.



VII. MAGA A’ BÚCSÚZTATÓ.

Zártt koporsómnak fedelén belől is
Érez a’ szívem szeretett nevedre,
’S e’ setétségnek hideg éjelében
RHÉDEY! látlak:

Látlak, eszmélek, karomat fogadd el
Óh szerelmemnek deli tárgya, lelkem,
Hű, ’s nemes Férjem, LAJOSOM, barátom,
Látlak, ölellek,

Óh, az érzékeny tüzet el nem oltják
E’ hideg, nyálkás ködök; ’s az halálnak
Puszta vőlgyén is Ti felőletek még
Hangzik az Ekhó.

Jöszte ’s hív emlékezeteddel újjítsd
E’ magánosság’ szomorú világát!
Ah, erős Lelked lehatolhat e’ sír’
Értz kebelébe.

Itt fogadd még el, hol az álltatások
Nem lakozhatnak, ’s a’ hol a’ világi
Tettetésnek nints helye, itt fogadd el
Trézia’ szívét.

Jer nemes lelkek’ remeke, ’s Királyok’
És magyar hérók’ Fejedelmi vére,
A’ ki laurussal ’s olajággal ékes
Érdemeid köztt

Házi virtussal szereted tetézni
Nyertt ditsőséged! jövel, és ne vesd meg
Annyi jó hírnek jubiléumában
Hitvesi bútsúm’!

Jer, – de melly híven sietel Te meghűltt
Karjaim közzé! Köszönöm … de szóllít
A’ ditső tornátz, hova Téged is hoz
Egykor az érdem.


________

Kedves Testvérem, ZSUZSÁNNÁM,
Fogadd el vég-szózatom’;
Elválásom’ nagyon bánnám,
Mert leköt indúlatom:
De a’ mennyei szózatnak
Szent törvényi felhívatnak,
Most botsáss el: egykor még
Eggyesítni fog az Ég.

Addig is GRÓF GYULAYDDAL
Élj a’ hűség’ karjain,
’S nagyra termett magzatiddal
Járj az öröm’ szárnyain.
Én szeretlek, én tisztellek,
Én sohajtlak, én ölellek.
Istenhozzád! ah egy óh
Nékem elég bútsúszó.


________

De még több jajszót kell tennem,
Többtől is kell bútsút vennem:
Óh keserves változás!

Még SZERENCSY’ Özvegyétől,
Bús hang jön sírom’ szélétől,
És igaz sóhajtozás.

Te, kit a’ hív rokonságnak,
’S ebben ritka barátságnak,
Kétszeres szent kötele

Én vélem úgy eggyesített,
Hogy köz érzés lelkesített,
TRÉZIÁM, szívem’ fele!

Ez elválás’ pontján érzem,
Melly keserves kínnal vérzem,
Elhagyván ez életet;

’S most, mikor már elszakadtunk,
Ott, ahol egybeforradtunk,
Szörnyű mettzés tétetett.

Óh ha addig tartanának
A’ barátság’ Angyalának
Rózsákból fontt köteli,

Míg a’ sír bé nem nyél minket:
Oh úgy érző szíveinket
Tsak kínnal rakná teli.

De ő bármelly messziségre,
Égből főldre, főldről égre
Eggyaránt fut szárnyain,

Véle a’ szelek nem bírnak,
’S a’ tömlötznek és a’ sírnak
Truttzol vasas boltjain.

Mikor már én itt tündöklök,
’S a’ kék égen kikönyöklök
Hallom tőled nevemet.

Valamelly’k tsillag’ súgára
Rá festi szemed’ héjjára
Hív emlékezésemet.

E’ ditsőűlttek’ országa’
Eggyik legfőbb boldogsága
Az a’ kedves érzemény,

Hogy barátinkról eszmélünk;
’S hogy majd vélek edgyütt élünk
Legvígasztalóbb remény.

Óh karjaim mint repesnek;
Hogy egykor nyakadba esnek
Ez élet’ tornátziban;

Addig is kívánja szívem,
Hogy ró’sák köztt járjál, Hívem
E’ világ’ pusztáiban.


_______

Hát, Te, DOMOKOS JAKABNAK
Tiszta szívű Hitvese;
Ki a’ boldogtalanabbnak
Dajkája vagy, ’s frígyese,
Hív URAY JULIÁNNA,
Kitől a’ végpertzen is
Több jóságot nem kívánna
Még a’ békételen is,
Te a’ baráti hűségnek
Példája és béllyege,
Kit nem borzaszt az inségnek
Szélvesze és fellege,
Ki a’ sűrű fájdalomba’
Vígasztaltál engemet,
’S Te kísérted le síromba
Elhervadott testemet.
Hogy köszönjem meg hűséged’
’S arany barátságodat? –
Óh már az ég esmér Téged,
’S letette jutalmodat;
Megőriz kedves Férjeddel,
És megáld benneteket;
’S végre vélem, kedveseddel,
Meglátod a’ szenteket.


_________

Ti is a’ GYULAY, BÁRTZAY, ’S RHÉDEI
Fényes Familiák’ minden vérségei,
Hűséges Rokonok, nemes Atyafiak,
Itthon és a’ Hadban példás Hazafiak,
Végbútsúmat tiszta szívvel fogadjátok,
Az Úrnak áldása terjedjen reátok!


______

Legfőbb Tiszteletre méltó PRAELÁTUSOK,
Minden hiten lévő PAPI szent Chórusok,
Kik híven őrt állván az Úrnak Házában,
Részeltettek mindent annak mannájában;
Ti is felsőbb alsóbb rendű MÉLTÓSÁGOK,
Nemes magyar URAK, ’s Úri ASSZONYSÁGOK;
Vitéz HADI TISZTEK, a’ kik a’ tsatának
Tüzén éltek ’s haltok Királynak, Hazának;
E’ régi Városnak tsínos POLGÁRJAI,
’S e’ tisztes KÖZÖNSÉG’ minden jó tagjai;
Valakik erántam hív szívvel voltatok,
’S a’ jó emlékezet’ könyvébe írtatok,
Köszönöm valamit erántam tettetek,
Légyetek áldottak! Már Isten véletek.


* * *

______

Mi pedig, valakik koporsódhoz gyűltünk
Valakik szerettünk, tiszteltünk, betsűltünk,
Köszönjük, hogy rólunk most is emlékezel,
’S még a’ sír’ szélén is erántunk érezel.
Mi is, Nemes Lélek! sóhajtunk, és sírunk,
’S háládó szívünknek táblájára írunk,
És tsak az vígasztal, hogy még feltalálunk,
Égi társak leszünk, ’s többször el nem válunk.


_____

És Én, a’ ki ollyan szerentséssé lettem,
Hogy illy Nagy lelkek köztt virtusid’ zenghettem,
Botsánatod’ kérem rebegő nyelvemről,
Elmém szűkvoltáról, ’s kis tehetségemről,
A’ melly ha bírt vólna szívemnek lángjával,
Verset futott volna a’ Szelek’ szárnyával. –
De bár talentomim nem tüzesek ’s nagyok,
’S Hazám’ Lantosi köztt középszerű vagyok;
Az az önnön érzés emeli tollamat,
Hogy még méltatlanra nem fogtam lantomat,
’S hogy most is egy méltót magasztalt énekem,
’S ennyi, nagy, bőlts, tsínos Hallgatóm volt nekem.