1799-1802 A |
1799-1802/ B |
1799-1802 C |
1799-1802/ D |
1802 E |
|---|---|---|---|---|
Mecenas. mostan már azt fogom dallani
Mi tesz kövér vetést, mikor kell szántani,
Mikor kell a’ Szöllőt kötni karójához
Millyen gondal szükség látni a’ Marhához
Millyen szorgalmatos figyelmet kívánnak
Kik a’ takarékos Méhetskékkel bánnak
Oh Ti világunknak két fénylő Lámpási!
Kiket kisérnek az Esztendők forgasi!
Bache! ’s áldott Ceres! ha ti szerzettétek
Hogy makk helyet[t] búza az emberi étek
Ha a’ ti munkátok hogy vizes korty helyett
Szöllő lév ébreszti az el-búsult felyet!
Ti is kik a’ Mezőt, ’s mivest megáldjátok
Faunok, és Driadok énekem hallyátok!
És Te ki a’ földbe ütvén nagy villádat
Hortyogva ontád ki büszke paripádat
Neptun! Te is kinek a’ kövér Ceába
Ezer Tinód legel a’ bokrok allyába!
Magad is elhagyván hazád Ligetjeit
’S a’ hideg Liceum bömbölő Bértzeit
Pán Juhok őrzője! légy jelen sipoddal
Ha Gondolsz, még a’ te kedves Menaloddal
Légy jelen Minerva olajfák szerzője,
’S te gyermek a’ horgas eke készítője!
Silváne! magad is segitsd Poétádat
El hozván gyökeres cuppressus páltzádat!
Istenek! Istennék! kiknek oltalmába
Állanak a’ Mezők, gyertek edgy summába,
Kik a’ Magból gyenge termést tsiráztattok
Kik reá az Égből bő záport hullattok!
Te kivált oh Cézár! kiről mostanába
Kéttséges hogy millyen Istenek sorába
Fogsz által iródni: valyon a’ Városok
Urát imádják é benned a’ Lakosok:
Vagy kin a’ Mezőkre fogsz gondot viselni
És a’ széles Világ úgy kiván tisztelni
Mint ki a’ jó időt adod ’s a’ Gabonát
’S Anyai Mirtusból fűz néked Koronát:
Vagy Istene leszel a’ roppant Tengernek
’S tsak te lész’ reménnye a’ hajós embernek
A’ leg végsőbb Thule urallya Felséged
’S Thétis minden habján vejének vesz Téged:
Vagy a’ rest Hónapok tsillagává leszel
’S helyet a’ Szűz, és az Ollók között veszel
Imé már az égő Scorpio lábait
Öszsze huzván, tág tért hagy a’ számodra itt.
Akár mi légy (mert hogy te légy a’ Királlya
Ne várja a’ Pokol, ’s te se vágyj reája
Bár Elisiumát a’ Görög ditséri
’S Persefone hívó Annyát nem kiséri)
Nyissál könnyű útat, mérész feltételem
Jó kedvel fogadd el és meg szánván velem.
Jöjj Az út nem túdó mezei munkáshoz,
’S még most szokjál hozzá az imádtatáshoz.
Első kikeletkor midőn a’ fejéres
Hegyeknek hó levét issza már a’ téres
És a’ nedves göröngy kezd engedni már a’
Tavaszi szellőknek lágy fuvallására:
Már nyögjön az ökröm ekémnek sullyátol
Fényjen szántó vasam a’ vont barazdátol.
Olly’ vetés tesz fösvény Urának eleget
A’ mely kéttzer áltki hideget meleget
Gabonája annak nagy bőséggel terem
Dugva tele lészen a’ Tsűr, és a’ verem.
De mig a’ nem esmért földhöz kéne nyúlni
Szelek’ ’s időjártát jol meg kell tanúlni
Meg kell a’ Földeknek tsinnyát is esmernem
Hol miként mivelik mi hol terem ’s mi nem
E’ vetésnek való, az pedig szőllőnek
Itt gyönyörű a’ gyep, ott a’ fák jól nőnek.
Tmolus illatozó saffránt tö[m]jént meg Arábia
Elefánt Tetemet pedig küld mi hozzánk India
De a’ mesztelen Chálibsok hozzánk atzélt kűldenek
Orvosló Hódtökök pedig a’ Pontusba termenek
Más felől Epirus nevel oly derék Paripákat
A’ mellyek győzve futjákmeg az Élisi pályákat
A’ Természet minden helyek és Tartományok végett
akkor tett illy Törvényeket és örök szövettségett
Még mikor Deukálion az elszórott kövekkel
Megraká a’ puszta földet a’ kemény emberekkel.
Nosza hát forgassák az újj esztendő elejével
Izmos Tulkaid a’ kövér földeket az Ekével
Hogy a’ kihánt göröngyöket a’ Levegő érhesse
’S a’ porhanyó nyár a’ napnak hevével kifőzhesse
De ha nem oly kövér a’ föld jólesz ha azt felmettzik
Gyenge barázdákra mihelyt az Arcturus feltettzik
Igy a’ mott, a’ kovér vetést nem folytyák el a’ gyomok
Itt magának edgy kis nedvet nyér a’ sivatag homok
A’ Tarlód más esztendőben ugar képpen pihennyen
Hogy az elrestült szántó föld pihenvén, öszsze menjen
Vagy ott termessz jövendőre sárgálló kalászokat
A’ hol Tavaly böven szedtél tsörgő tokú babokat
Vagy silány lednek magvakat, ’s fanyar fige babfejét
Leappritván töredékeny szárát zörgő Erdejét.
Mert kiszárasztják a’ mezőt a’ Lenek, ’s a’ zabok is
’S a’ feledékeny álommal bé hintett mákok is
De még is így esztendőnként könnyű lessz váltogatni
Tsak az ember ne restelje a’ trágyát hordogatni
El-aszott mezejét zsiros ganéjjal kövéríttse
Vagy lúgos hamuval sovány földeit beteríttse
Igy hát pihen a’ szántó föld ha termése változik
Mindazáltal hasznos az is ha szantatlan nyugoszik
Néha jó a’ terméketlen mezőket meggyujtani
’S lenge szárát a’ lobogó lángokkal felfalatni.
Vagy azért hogy titkos erőt nyér a’ föld kövérséget;
Vagy hogy a’ Láng ki főz minden hibát, ’s rosz nedvességet;
Vagy hogy a’ meleg a’ földnek nyilásit kitágitja
’S vetésünkre a’ nedveket több útakon inditja;
Vagy hogy tömöttebbé tészi a’ lyukatsos Mezőket
’S nem hagyja bészivárogni a’ kártékony essőket
Nem hadja hogy a’ zöldséget a’ hév Nap kiaszallya
Vagy a’ kemény Eszaki szél ereje megfagylalja
Sokat segit Szántóföldjén ki gerebje fogával
Megtöri a’ gyáva rögöt, ’s megvonnya Boronával
És ki a’ mely barázdákat hányt első menésével
Keresztűl ismét felszántja rézút vetett Ekével
Így mindég zaklatja földét, ’s hatalmával intézi.
Céres ezt a’ Magas Égből nem is hijába nézi.
Szántó-Vetők! nedves Nyarat száraz Telet kérjetek,
Porzó Télbe Búzátok jó sikeres a’ földetek
Nem másért van hogy Mizia tölt Vermeit hántatja
Gargara bőv Aratását nem másért bámulhatja,
Mit szollyak én arról a’ ki mihelyt magvát elveti
Mindjárt a’ földjének esik, ’s a’ rögöt tördelteti.
Osztán forrást vezet reá, ’s arokba vett vizeket:
’S midőn az elégett mező tikkasztja a’ fűveket,
Im a’ Dombos Tsatornának szemöldők nyilásábol
Vizet ütki, mely lebukván a’ Hegynek oldalábol
Rekedtt tsörgéssel morzolja az approlék köveket
’S hives folyással enyhiti az elszaradt földeket.
Hát a’ ki hogy midőn majd a’ kalászok megtöltenek
Azok terhétől a’ gyenge Szárak meg ne düllyenek
Az illy’ bujálkodó vetést fűventen meggyomlálja
Mihelyest az oly’ magossan nőtt mint a’ barázdája
Hát a’ ki a’ ritkás földről le vonnya a’ Tótsákat?
Kivált midőn a váltózó hókba a’ Tsatornákat
Fel-vévén az árvíz, mindent bé boritt iszapjával
A’ Lapályok tele vannak hináros motsárjával
De bár az emberek, ’s barmok mindent igy megmunkálnak
Serényen bánnak a’ földel: de még is kárt tsinálnak
Néha a’ tsintalan Lúdak, és a’ Strimon Darvai
Vagy az Arnyék, ’s a’ keserű kattan kóró szárai.
Maga Jupiter akarta hogy dolgunk a’ mezőbe
Munka, ’s mesterséggel mennyen, maga kezdte elsőbe
Nem hagyta a’ henyeségtől el lanyhúlni Népeit
Buval, gondal köszörülvén a’ Halandók’ szíveit
Ő előtte semmi Paraszt nem szokott még szántani
Nem volt szabad a’ mezőket tzövekre fel osztani
Mind közre ment a’ kereset, ’s a’ szabadon maradott
Föld, maga is bár nem kérték mindent önként megadott
Ő szerzette a’ Kígyóknak halálos marásait
A’ predáló farkasokat, ’s a’ Tenger’ hullámjait
Fákról lerázta a’ mézet a’ tüzet elrejtette
És a’ tsergő bor Patakok forrásit bétemette
Hogy az elme, ’s tapasztalás potolná a’ szükséget
’S találnáki lassan lassan mindenik mesterséget
Az önként nem termő búzát szedné a’ barázdákból
’S az elrejtett tűz szikráit ütné ki a’ kovákból
Akkor ültek az odvas fák a’ haboknak hátára
Akkor vigyázott a’ hajos az Egnek forgására
Felszámlálván, ’s elnevezvén a’ Tsillagok ezerét
A’ Kaszást a’ Fiastyúkot, és a’ Göntzölszekerét.
Akkor kezdték tőrrel, léppel rá-szedni a’ Vadakat
’S a’ Bértzekre kibotsátni a’ fürkész Agarakat
Edgyik a’ folyó vizekbe hánnya lutskos Varsáját
Másik a’ Tenger-öblében keresi a’ prédáját
Akkor éltek az Atzéllal, ’s a’ zörgő fürészekkel
(Mert hajdan a’ Szilánkos fát hasitották ékekkel)
Béjöttek sok mesterségek: a’ kegyetlen serénység
Meggyőz mindent ’s a’ szükségben kénszeritő szegénység
Céres volt a’ ki szántásra tanitá leg elsőbe
A’ Világot, ’s gabonáját elhinté a’ Mezőbe:
Midőn makja, ’s vad gyümöltse nem volt a Szent Erdőknek
És Dodóna már nem adott enni az éhezőknek.
Baj is járult a’ búzához, az üszög megégeti
A’ Sivatag bogáts borzas árnyékába temeti
Elfúlad a’ leg szebb vetés a’ Burjánok bészővik
A’ Lapuk, mérges konkolyok, és vadzabok felnövik
Hanemha földedet mindég tördeled Gerebjével
A’ kártékon Madarakat ijeszted keleptzével
Minden árnyék tartó fákat körül te megágazol
És mikor szükség a’ hasznos essőért imádkozol:
Héj! a’ más tölt verme mellett éhen kell ásitani
Az Erdőkön a’ lerázott Cser-makk fog jóltartani
El kell mondanom a’ kemény Parasztnak eszközeit
Mellyek nélkűl meg nem lehet munkálni a’ földeit.
Első a’ Szántóvas, és a’ horgas eke’ igája,
’S az Előzi Anya lassan fordúló talyigája.
3 Vers’ hijja.
Mellyeket idő’ javába mind elkészíts előre,
Ha épen méltó míves vagy a’ mennyei mezőre.
Elsőben is hajts görbére az erdőn egy Szilfának,
Fiatalját ’s ha meghódol tsináld eke’ szarvának.
Egy nyoltz lábnyi hosszú rúdat faragj bé az aljába
4 vers hijja.
El mondhatok ha kivánod sok régi szokásokat
Ha nem restelsz meg tanulni minden aprolékokat
Ki vált szükség nagy hengerrel a’ szérűt meg lapitni
Sárját meg gyúrni ’s ragadós krétával keményítni
Hogy porhanyóvá ne légyen ’s fel ne nöjje a’ dudva.
Sok a’ kártékony ellenség tartsd ezeket is tudva
Sokszor a’ földét házaknak es tsűröknek ki furja
A’ kis egér, ’s a’ szemetlen vakondok öszve turja
Gyakran lehet a’ lyukakban lelni varas békákat
És sok egyéb földbe termett utálatos tsudákat
Gyakran szörnyü zsákmány[t] tészen a’ zsizsik a’ búzában
A’ hangya is hogy szükséget ne vallyon vén korában
Vigyázz rá a’ Diófára hogy midőn ki teríti
Virágit, és illatozó ágait meg görbíti
Ha levélnél több a’ virág gazdag lessz az aratás
’S nagy meleggel megyen végbe majd a’ hosszas nyomtatás
De ha árnyékos levéllel buján látod a’ fádat
Tsekélly haszonnal töreted polyvát termő szalmádat
Sok babirkálni szokott a’ vetni való magvakkal
Meg ásztatván salétrommal ’s barna olaj salakkal
Hogy a’ tsalárd buza tokba nagyobb szemek nöjjenek.
S bár sok vetni való magót vigyázva készitenek
Gyenge tűzön meg párolják: még is elredvesedik
Ha tsak minden esztendöbe a’ nagyát meg nem szedik
Igy láttam én minden dolgot jóbol rosszabbá válni
’S a’ Fátumok erejétöl nyomatván alább szálni
Mint ki tsonakját a’ sebes patak ellen inditja
Ha karján tágít azonnal a’ hab vissza ránditja
Továbbá ugy kell vigyáznunk az Arktúr tsillagára
A Gödöllyék ’s a’ ragyogo kigyó szokott napjára
Mint a’ szeles tengereken utazó hajósoknak
Környéken, a’ tsigás Abid és Pontusi partoknak
Ha’ a’ mérték egygyé teszi az ejtszakát ’s a’ napot
Fénybe es homállyba borít a’ földön felfél lapot:
Bekellfogni a Tinokat ’s árpát kell vetni szinte
Mig nem az alkalmatlan tél esőt és havat hinte
Mind a’ szantást mind a’ vetést a’ mákok es a’ lenek
Most várják mig száraz a’ föld es a’ felhők függenek
Tavasszal vessel lóherét a’ nedves barázdába
Tavasszal jön a’ köles is es a’ bab is munkába
Midön a’ Bika esztendőt nyit aranyos szarvával
’S hellyt ád a’ hátráló fénynek a’ kutya elhunytával
De ha búza vetés alá keszited szántásodat
’S tsak gabona termesztésre szántad minden gondodat
Mikor Atlás fijas tyukja fel járni már meg szünik
’S ’A Crétai koronának tüzes fénnye el tünik,
Akkor vesd el el készitett magod a’ barazdába
’S Esztendei reményedet ugy tedd a’ föld gyomrába
Sok Gazda még májának a’ lenyugta előtt vetett
De várt gabonája üres kalászokkal fizetett
’S ha ledneket ’s hitván paszulyt fogsz földedbe hinteni
’S nem átallassz Egyiptomi lentsét is termeszteni
A’ lenyugvó Bootesnek jelére vigyázhatol
Kezd el akkor ’s tél közepig vetésén dolgozhatol.
Öt Zónája van az Égnek. Egyik a’ forró delen,
Szüntelen pirúl a’ naptól, tűzbe lábbog szűntelen.
Az Ég szélén jobbra balra, e’ körűl kettő szorúlt,
Mindenik barna essőkbe ’s kékellő jégbe borúlt.
Ezek ’s a’ középső között más kettőt az Istenek
A’ nyomorúlt halandoknak javára szerzettenek;
És a’ két övön keresztűl egy nagy Útat vágtanak,
A’ Mellyen az Égi jelek görbe renddel forganak.
A’ mint a’ Riféus hegyek felé és Scythiába
Fel, úgy le nyúlik Világunk dél felé Africába.
Az a’ sark minékünk mindég magas, de azt, úgy vélik,
Lábunk alatt a’ barna Stiksz, ’s a’ mélly poklok szemlélik.
Itt ama’ temérdek Kígyó tekervényes hajlása,
Környűl vészi Polusunkat, mint egy nagy víz folyása,
Környűl vészi a’ két Medvét (vagy a’ Göntzöl szekerét)
Melly nem meri megmotskolni az Otzeán’ tengerét.
Amott vagy mord éj vesztegel, ’s örök homály burkozza,
Vagy a’ tőlünk elment Hajnal a’ fényt ott is felhozza.
’S mikor ránk lehelnek a’ nap’ lángoló paripáji,
Ott meg gyúlnak a’ pirosló Este késő gyertyáji.
Innen tudjuk-meg előre millyen idő fog lenni
Mikor kellyen az Aratást, mikor a’ vetést tenni
Mikor kell hadi Gályákkal a’ Vad Tengerre hágni
Vagy az Erdőben a’ fenyőt jó időben levágni
Nem is hijába vigyázunk a’ Csillagok hunytára,
Költére, ’s az Esztendő négy egyenlő szakasszára.
Sokat tesz a’ Paraszt Ember othon hideg essőbe
A’ mit tenni kellett volna dolog tevő időbe
Csonakot vájnak, vagy marhát, és bogját béllyegeznek
És Kik megtsorbult, a’ vagy tompa Szánto-Vasat hegyeznek
Mások karókat faragnak, és két ágú Villákat
Vagy a’ tzinábor Szöllőket kötni Rekettye fákat
Illyenkor lehet tsipkéből kötni könnyű Kaskákat
Megpergelni, gyenge tűznél, ’s megőrni a’ búzákat
Sőt sok dolgot Innepen is a’ Törvény nemellenez,
Ha a’ vizet le botsátod nints a’ Vallás ellen ez
Nints a’ vetést beóltatni, Madarakat fogdosni
Burjánt égetni, ’s Juhokat hasznos vizbe megmosni.
Rakj szamárra holmi almát, olajat; ’s vissza jövet
Hozz a’ városbol fekete szurkot, vagy Malom követ
Maga a’ Hold külömböző napokkal tőltöz ködik
Mely jó vagy rossz a’ munkára: kerüld a’ mely’k 5dik
Plutó, és minden Fúriák ezen a’ napon lettek
A’ föld iszonyú magzati tőlle ekkor születtek
Zeus, Japéth, ’s a’ kegyetlen Tifoeus kik régen
Összeeskütt öttseikkel hadat vertek az Égen
Háromszor buktatta széllyel menykövével ezeket
Jupiter, le hempergetvén a’ bértzre tolt bértzeket
a’ Hetedik nap szerentsés újj szőllőket űltetni
Tinót kézen szelidítni vásznat bordába vetni
A’ tizedik nints ollyan jó: de bujdosóba menni
Legjobb a’ kilentzediken, hanem ártalmas tsenni
Sok dolgok jobban ütnekki hideg éjjel, vagy midőn
Az újj Nap leharmatozik a’ friss hajnali időn
„Éjjel az asszú Réteket, ’s a’ kartsú gabonákat
„Leg jobb vágni; szivós harmat járja az Ettzákákat
Sok ember a’ tüznél töltvén a’ Téli Ettzakákat
Világánál faragtsájja baltával a’ foklákat
Míg Neje a’ hosszas munkát danlással édesíti,
’S Tsörömpölő vetéllőjét vásznán végig perdíti:
Vagy az édes mustnak levét pár tűzön fözögeti
’S A’ felfort kazán tajtékját zöld levéllel le veti.
De ám az aranyló vetést dél középbe aratják
A’ megszikkatt gabonát is szérün akkor nyomtatják.
Egy ingbe szánts, meztelen vess télen a’ paraszt henyél
És nagy részént amit nyáron szerzett télen azzal él
Együtt isznak eggyütt esznek vigan töltik napjokat
Kedvvel kínál a’ vidám tél ’s tágitja a’ gondokat
Mint midönn a’ terhes Gállyák partjokra eljutottak
’S Reájok a’ vig hajósok koronát akasztottak.
De idő is akkor van ám szedni a’ tsermakkokat
Babér ’s olaj fa bogyókat, és vérszin mirtusokat
Akkor vess a’ Szarvasoknak hálót, ’s tőrt a’ Darvaknak
Akkor essél az Őzeknek, és a’ füles nyúlaknak
Ha kezedre áll a’ tsepűs Baleári parittya:
Mikor jég tábláttol a’ víz ’s a’ földet hó borittya
Mit szollyak az Őszi idők és tsillagzatok felöl
És Ha a’ Nap rövidedik ’s gyengébb héség áll elöl
Mire vigyázzon a’ Gazda? és mit nézzen eleve
Ha a’ záporozó Tavaszt felszijja a’ nyár heve.
És a’ kalászos takarmány felborzadt a’ mezőbe
’S a’ zöld száron a’ tejedző búza dagad a’ tsőbe?
Midőn sárgálló földjére a’ Gazda már vezette
Aratoit, ’s a’ töredék árpa kévét köttette
Láttam én hogy a’ szeleknek fel tsödült minden hada
Melly minden érett Gabonát tövestöl fel ragada
Fekete por fellegébe kavarta a’ lengeteg
át, és repűlő kalaszt szerteszétt a’ fergeteg
Gyakran temérdek víz tábor lepi el a’ szép eget
’S A’ tengerröl tolult felhők rettentő fergeteget
Vak Záporral hömpölgetik a’ nagy Ether leomlik
’S habjaitol a’ víg vetés a’ barom bére romlik.
Zúgnak a’ nyakig telt árkok, a’ fel dúzzatt víz erek
Buzognak a’ fel tajtékzott hullámtol a’ Tengerek
Maga Jupiter a’ Felhők borzaztó éjjelébe
Vilogtatja a’ Menykövet lángoló jobb kezébe
Melly zendülésre reng a’ Föld a’ Vadak meg riadnak
És szanaszétt a’ halandók szivei le kushadnak.
Ö pedig sustorékoló nyilát fennyen elsüti
’S vagy Ceraoniat vagy Athot vagy Rodopét leüti.
Neki zudulnak a’ sűrü Záporok ’s az Austerek
Most a’ ligetek sikoltnak tőle ’s majd a Tengerek
Ettől tartvánn tsilagokra, és hókra vigyaz nagyon
Hogy a’ hideg Sáturnus és Merkur melyik jelbe vagyon.
Kivált féld az Isteneket s Céresnek esztendőbe
Áldozz Tavaszkor a’ gyenge fűvel vidult mezőbe
Akkor már kövér a’ bárány, és a’ borok ízesek
Sűrűk a’ Hegyi árnyékok az álmok kellemesek
Egész Majorod elmenjen Céres’ imádására,
Mellynek téjjel ’s finom borral vegyítts mézet számára.
Három ízbe kerűltesd meg áldozati barmoddal
Az új vetést és örömmel kövesd minden társoddal.
Kik Cérest felhanggal hijják magokhoz: és a’ sarlót
Senki addig fel ne vegye, levágni az ért tarlót,
Mig Céresnek tserfaággal koszorúzott homlokkal
Tárituppos tántzot nem jár, ’s nem innepel dalokkal.
Hogy megtudhassuk az essőt, héséget ’s hideg szelet,
Maga Jupiter előre rendelt bizonyos jelet,
Mit jelent a’ Hold és mikor szünnek meg az Auszterek,
Mért tartják olba a’ marhát a’ mezei emberek.
Ha szél támad, mindjárt vagy a’ tengerek feltolúlnak,
Hánykolódnak ’s a’ nagy hegyek magoktól megzúdúlnak:
Vagy távolról kezd hallani a’ partok’ harsogása,
És terjedez a’ berkeknek ’s erdőknek mormolása.
Már akkor a’ görbe gállyák könnyen habba merülnek
Ha a’ buvárok sebessen visszafelé repülnek
A’ tengerröl, ’s lármával a’ part felé kiáltoznak
Vagy ha a’ tengeri szártsák fövényben jádtzodoznak
Vagy ha esméretes tóit a’ nyurga Gém el hadja
És reptében a’ fellengös felhőket meghaladja
Gyakran ha szél lessz az égen, a’ tsillagok le hullnak
’S az éjj árnyekán utánnok fejér láng farkok nyulnak
Néha könynyü gazok ’s hulló leveletskék repkednek
Vagy a’ víz szinén a’ pellyhek jádtzodozva ferednek
De midön a’ Vad Borëás oldalán menykö dörög
Vagy az Eurus es Zefirus háza tája menydörög
Zápor tölti az úszkáló mezöknek tsatornáit
Szedi a’ tengeri hajos tsatakos vitorláit
Soha sem tesz kárt a’ zápor annak ki a’ jelekből
Elöre tud jól vigyázni: mert vagy a’ mélly völgyekből
Reptekbe az égi darvak kerűlik az essőket,
Vagy a’ Tinó az égre néz ’s órolja a’ szellőket
Vagy a’ dallos fetske repked a’ tó körül es abba
Régi bújokat a’ bekák vartyogják az iszapba
Gyakran bolyha rejtekéböl ki hordja tojásait
Keskeny ösvényén a’ hangya: vagy a’ tenger habjait
Fel issza a’ nagy szivárvány: es jóllakott gyomorral
Zörgö szárnyakon repülnek a’ hollok nagy táborral
Külömb tengeri madarak, ’s a’ mellyek Kaisternek
Édes tói közt Asia’ zőld réttyein hevernek
Versent szorják hátaikra a’ vizet s le bukdosnak
Mind tsak a’ fördésen vagynak ’s a’ vizekbe futkosnak
Az esőt a’ Devaj varju fel károgja nagy fennyen
Es egyedűl sérikálgat magába a’ fövenyen
De az idö változásit észrevészik valóba
Az éjtszakánként dolgozó lyányok is a’ fonóba:
Midönaz égő métsesbe az olaj tsak szikrádzik
’S Körülötte holmi apro gomba teremni láttszik
Hasonlókép’ az essöböl bizonyal meg tud hatni
Hogy tiszta időt és fényes napot mikor várhatni
Mert sem a’ tsillagok’ tüze lágy homallyba nem borul
Sem bátyára a’ tiszta hóld költsön fényért nem szorul
Sem gyenge gyapju szálak a’ levegön nem repkednek
Se tollakkal a’ jo meleg napra nem terjeszkednek
Kedvellet Haltzionjai Thetisnek a partokon,
Sem nem tépászsznak a’ Disznók holmi rongyot órokon
Hanem leszállnak a’ ködök a’ völgyeken, mezőkön,
A’ Nap száltával a’ bagolly nem huhol a’ tetőkönn
Nisus a’ hig levegőbe kovályog nagy magossan
Es Scillán bársony hajáért bosszut áll halálosan
Im a’ rettenetes Nisus nagy robajjal kergeti
Amaz elötte a’ szellőt gyors szárnyal veregeti
Más felöl rekedtt torokkal a’ hollók a’ berekbe
Négyet ötöt kurjantanak; ’s oda fel a’ fészkekbe
Nem tudom mi édes öröm élesztvén a’ kedveket
Magok között meg zörgetik a’ fészket ’s leveleket;
Kedvek jön mihellyt a’ záport a’ fellegek lehintik
’S apro magzatjokat ’s édes feszkeket meg tekintik.
En ugyan azt nem gondolnám hogy velek az Istenek
Elmét és a’ fatumoknál nagyobb észt köz lottenek
Hanem midön az időnek ’s az ég nedvességének
Változási, más útakra és formákra térének;
’S a’ meg nedvesült Jupiter az Austert meg inditja
És a’ ritkát meg sűriti a’ sürüt meg ritkitja
Másképpen fordul az elme, mas a’ sziv indúlatja
Más midön a’ mord felhöket a’ felszél hajtogatja
Innen van hogy a’ madarak a’ mezőkben zengenek
Vigak a’ marhák ’s a’ hollók kákogva örvendenek.
De ha vígyázol a’ sebes Napra ’s a’ Hold’ rendére,
A’ holnap és a’ tiszta éj, soha nem tsábít fére.
Ha az új Hóld setét Szarvval Száll ki a’ levegőben:
Nagy zápor lesz a’ tengeren, nagy zápor a’ mezőben.
De ha szél lessz szüz pirosság omlik tekintetébe;
A’ Széltől pirúlni szokott mindég az arany Fébe.
Ha negyedik feljöttekor (mert leg biztosabb Jegy e’)
Tisztán megy az Egen ’s nem is tömpe a’ szarva hegye:
Sem eső sem szél nemtámad azon az egész naponn
Sőt végig szép tsendes idő jár az egész hónaponn
’S a’ parton a’ szerentsével járt Hajósok áldoznak
Glaukusnak, Panopeának, és az Inó fiának
A’ Nap is sokat jelent meg, mind a’ feltettzésébe
Mind mikor elrejti magát az Oceán vizébe
A’ Napról leg bizonyossabb jelt vehetnek mindenek
Akár Reggel akár ha a’ Tsillagok feltettzenek
Midőn a’ Nap feljöttekor a’ felhőkbe rejtezik
Motskok fedik feltányérját: esős nap kovetkezik
Mert a’ Notus a’ Tengerről közelgett, mely a’ fákat
S vetéseket meg kavarja, zaklatja a’ Marhákat
Ha a’ felhő sok vak sugárt vér ki reggel magából
Halványon jön ki a’ Hajnal Tithon rózsás Agyábol.
Vaj! hijába borul a Zöld Levél a’ lágy Szöllőre
Annyi jég ugrál kopogva akkor a’ ház tetőre.
De jobb rá vigyázni mikor az Égről lefog szálni
Mert színébe több változást lehet akkor találni,
Ha kékes úgy essőt jelent, ha lang színű úgy szelet
Ha pedig motskok láttzanak tsillámló tüze felett
Akkor széllel és záporral zúdúlnak fel mindenek.
Én ekkor senki szavára a’ Tengerre nem menek
Én meg nem oldom a’ partról Gályámnak alattságát.
De felhozván, ’s levivén a’ Nappalnak világosságat
Fényes Tányérral tündöklik, ne jövendöly essőket
Tiszta Eszaki szél fogja lengetni az Erdőket.
Végre mit hoz a’ késő Est a’ Szél honnan hajtogat
Száraz felhőket, ’s a’ nedves Auster mivel látogat
A’ Napba lévő jelekből könnyű mindezt megtudni:
Ki is merné azt mondani, hogy a’ Nap tud hazudni
Ő gyakran megint sok titkon forralt zenebonáról
Fortélyokrol ’s alattomos hadak’ közeljártáról.
Ő Cæsar’ halálakor is megszánta Róma’ népét:
Midőn homályos rosdával fedte tündöklő képét,
’S az istentelen Századok örök éjtől féltenek.
Bátor akkortájba elég jelenséget tettenek,
Maga a’ föld, a’ tengernek habja, az undok ebek,
A’ nem kedvest jövendölő madarak, és egyebek.
Hányszor láttuk, hogy az Etna kipukkant katlanjain,
Ártűzével pusztított a’ Ciklopsok’ határain,
És a’ lánggombolyagokat ’s a’ megolvadt köveket
Torkán kikalyimpáztatta? a’ fegyverzörgéseket,
Mindenütt a’ levegőbe Germania hallotta,
’S az Alpeseket szokatlan rengés meginditotta.
Hallott Oriás Szó is a’ tsendes berkekben széllyel,
Tsuda halvány kísértetek, láttattak szürkés éjjel.
A’ barmok is megszollaltak, szörnyűség! ím egy nyomra
Megállnak a’ folyóvízek, megreped a’ föld’ gyomra.
Az elefánt-tetem-képek bús könnyekkel áradnak,
’S a’ templomnak réz bálványi bánatjokba izzadnak.
A’ vizek’ királya Pádus sok erdöket kitepert
Örvényével, ’s ólat barmot minden mezön el sepert
Ekkor az aldozni valo barmok testein belöl
A’ rosszat jelentő inak látzattak mindenfelől
Vérrel habzottak a’ kútak, es a’ városok széllyel
Az ordíto farkasoktol hangzottak egész éjjel.
Annyiszor a’ tiszta ég is soha még nem villámlott
’S A gyászos Üstökös csillag annyiszor nem tsillámlott
Azért is látta Filippi hogy tábori Rómának
Hasonló fegyverrel ismét a’ hartzra ki szállának.
Nem is sajnálták a’ Hemus térjet az ég’ Isteni
Es Emathiat vérünkel kétzer kövériteni.
Lessz az idö hogy a’ paraszt vonván itt barázdákat
Fel hányja ekéjevel a’ rosda rágta dárdákat
Gerebjével kotzogtatja az üres sisakokat
Es tsudállya a’ kiásott sirba a’ nagy tsontokat
Hazánk hazai Isteni Romule ’s Vesta Anyánk
Ki örzöd a’ pompás Romát es Tiberis[t] tekints ránk
Ti ti legalább ez Ifjat kérlek oltalmazzátok
Hogy a’ leomló világot általa meg tartsátok
Ugy is régi hit szegését Laumedon Várának
Régen fizetjük már betses vérével a’ hazának
Hogy te véllünk vagy Oh Cesár, régen irigyli az ég
’S az emberek triumfusit hogy te ugy kedvelled még
Holott nem sokat néznek itt igazságra gazságra
Annyi had jött annyi nemű vétek itt a’ világra
A’ szántásvetésnek méltó betsületet nem adnak
El ragadják a’ főld mivest a’ mezök elsorvadnak.
Innen az Eufratesnek onnan Germaniának
Környéke, támaszt hadakat: imé frigyet bontának
Körül belöl a’ városok a’ fegyvert elöszedik
A’ pusztitó márs az egész földön kegyetlenkedik.
Mint mikor a’ verset futo paripák valahára
Ki rohannak a’ lántzoktol kiszabadult pályára
Hijába tart vad szájokon ragadják nyakra főre
A’ kotsist, ’s a’ zörgö kerék nem halgat a’ gyeplőre
A’ Georgiconnak
2dik Könyve
Eddig a’ szántó földeknek mivelését dallottam
Es az ég nek tsillagjait: Most már terád jutottam
Bakkhe ’s téged énekellek az erdei bokrokkal
Es a’ lassan nevekedő olaj fa suhantzokkal
Ide oh sajtoló Atyám im teledest teltenek
Itt a’ te ajándékidnak leg javával mindenek
Jer ide, sajtoló Atyám hányd el vesd el tsizmádat
Es ujj mustba ferdett lábbal tapodd velem a’ kádat
Virít a’ mezö rakottan az öszi gerezdekkel
Számodra és tajtékozik a’ szüret tőlt tsebrekkel
Elsöben is az élő fák nem egy moddal teremnek
Mert ezek közzül emberi munka nem kell sok nemnek
Ezek dajkalkodás nélkül a’ mezön szoktak nőni
Es a’ vizek görbe partyán önként árnyékot szőni
Illyen a’ hajlós iglitze a’ gyenge rakottyával
Es a’ tenger szin levelü ösz füzfa a’ nyárfával
2 Vers’ híjja.
Másoknak a’ gyökeréről sűrüséggel termenek
Tsemetéik, a’ Tseresznyék és a’ szilfák illyenek
A’ Parnasszus babérja is igy űl kitsiny korába
Bé boritatva annyának temérdek árnyekába
Ezek legelsö modjai a’ gondos természetnek
Igy nő minden bokor ’s erdős fái a’ szent ligetnek
Más módokat az emberi szorgalmatosság lele.
Ez tsemetét dug a’ földbe, kit annyárol mettzele
Ez a’ földbe betemeti, a’ gyökeres töveket
Négygyé hasitott karókat és meg hegyzett tzöveket
Más tsemeték megkivánják hogy görbén lehomlitsuk
Vesszejét s’ maga földjébe elevenen boritsuk
Másoknak még gyökér se kell a’ leg felső ágokat
El metzi a’ Gazda ’s bátran elülteti azokat
Söt nagy tsuda az olajfa ha levágják a’ tövén
Ki viritt, száraz fájábol ismet újj gyökér jővén,
Sőt edgyik fának ágait, a’ mint gyakran szemlélni
Kár nélkül lehet más fának ágaira tserelni.
Elváltozik a’ Körtvélyfa, ’s kinál oltot almákkal
’S a’ kő keménységű Somfa veresellik Szilvákkal.
Tanullyátok-meg hát Gazdák minden Faly mívelését
És tegyétek szelidekké a’ Fáknak vadtermését
Ne heverjen tunyán a’ Föld Izmaromat szöllővel
Bekell a’ nagy Taburnumot rakni olajvesszővel
És te oh díszem! és méltán legfőbb része híremnek
Mecenás! légy segítője elkezdett énekemnek!
Jövel szályki vélem edgyütt a’ Tengernek hátára
Kérlek adjál vitorlákat kisded Gállyám számára
Nemkivánok én itt mindent béfogadni Versembe
Nem hamingyárt száz nyelv száz szály vagy szó van a mellyembe
Jer hajózzunk a’ part megett, itt se költött versekkel
Se hosszas előbeszéddel nemkésem, ’s tekervénnyel
A’ mely Fák Magokba nyúlnak néki a’ Levegőnek
Terméketlenek, de vígann, és mind izmosan nőnek
Mert az Anyafőld termeszti. még is ha törsökjökbe
Béoltanak, vagy elrakják őket kapált gödrökbe
Le vetkezik vad voltokat, és a’ gyakor munkára
Könnyen engednek akár mely mesterségnek szavára
Az is a’ mely a’ gyökérről terméketlen növeki
Így-jár, tsak tágas mezőre az ember ültesseki
Most az Annya’ ágainak homályos sátorába
Megfolytódnak gyümöltsei, és tsak sinlik magába
Már a’ mely fát magról vetnek lassan szokott az nőni
És árnyékot tsak a’ késő Unokáknak fog szőni
Elfelejtvén a’ régi ízt az almák elfajulnak
’S a’ szöllők rigóknak való hitván fürtel pirulnak
Úgy van, munkát vár mindenik sorjába kel ültetni
’S hogy szelid légyen temerdek kőltséggel miveltetni
De az olaj-fát tövéről, a’ Szöllőt homlitással
Páfus Myrtusát szaporitsd vastag karó dugással
Plántárol nevelkedik a mogyoró kemény fája
A’ nagy Körös fa ’s Herkules árnyékos Koronája
A’ Cháoni Atyánk makkja a’ temérdek Pálmákkal
’S a’ Tengeri veszélyeket meglátándo Lutz-fákkal
Ellenben a’ Diófába folytos vatzkort oltanak
És a’ meddő Platanusfán derék almak állanak.
Gesztenyével virítt a’ bükk gyertyánfán körtvéj virág
Fejérlik, ’s a’ Szilfák alatt a’ disznonyáj makkot rág
Mert a’ mint a’ haj középből kinőnek a’ kis bimbók
’S megszakasztják a’ gyenge bőrt: fel mettződik a’ tsimbók
És öblébe belétévén más fának bimbótskáját
Össze forasztatják véle annak nedves méz gályát
Vagy a’ görtsetlen törzsököt el vágják, ’s meghasitják
Jó mélyre, és a’ termékeny ágat belé állitják
Nem soká magossan hánnya a’ fa boldog növését
Bámulván új leveleit, és idegen termését.
Osztánn nem tsak eggy eggy nemek van az erős szilfáknak
A Lótósnak az Idai Ciprusoknak, ’s Fűz fáknak
A’ kövér olaj bogyók is nem eggy forma testűek
Vannak gömbölyűk hoszszasok keserű gyümöltsűek
Nem eggy félék az almák is, az alcinaus fái
A Crustumi Síriai ’s fontos körtvély fajtái
Nem függ ollyan szüret a’ mi hazánkban a’ tőkéröl
Mint a’ millyet téphet Lesbus medimna veszszejéröl.
Vannak Tházusi szöllők és fejér Marotidesek
Ezek kövér azok pedig ritkás földbe kedvesek
Psythiai jó Aszszúnak a’ Nyúl szöllő sugáros
Melly a’ lábra tekergődzik ’s a’ nyelvnek hamar káros.
Van bíbor ’s eleinn érő: a’ retziát mi névvel
Ditsérjem? de még sem érnek a’ Falerni pintzevel
Ollyan erös az Ammini szöllők bóra, millyenek
Tmolusonn, ’s az fejedelmi Fanénn is nem termenek
Eggy sem ereszt bort az apró Argitisnál bővebben
Sem bora Esztendő számra nem áll el erőssebben
Nem hagylak el ó! tsemegék Isteninél nagy betsű
Rodia, ’s tömött gerezddel kináló ketske-tsetsű
De nem is számlálhatni fel, fajtájokat ’s neveket,
Mert számba sem szükség venni olly szorossann ezeket.
Mellyet ha ki tudni akar; vesse fel [azt] magába
Mennyi fövényszemet kavar Zefirus Libyába;
Vagy midőn Eurus’ sebessen a’ vitorláknak esik,
A’ Partokat Joniumnak hány hullámi verdesik.
Nem mindenütt nöhet minden. A’ fűz kedvel patakot,
Az Eger motsárt, a’ Tisza hideg helyet ’s északot.
A’ szikár gyertyán legjobban vágy a’ köves bértzekre
A’ Myrtus’ a’ tengerpartra, Bacchus az enyh hegyekre.
Nézd el bár a’ világ’ szelin mivelt tartományokat,
Az Arabs keletső házát ’s a’ festett Gelónokat.
Minden fának más hazája. Tsak az egy Arabia
Terem Tömjént, és fekete ebénust tsak India.
Mért említsem a’ jó szagú Balsam’ izzadó fájit,
És a’ szüntelen zőldellő Akántnak bogyókájit?
Vagy a’ lágy szősszel őszűlő berkét a’ Szeretsennek,
’S Hogy a’ Szérek gyenge gyapjut a’ falevélről szennek?
Vagy az Otzeán’ vizével határos Indiának
Ligetit, hol végső öble van a’ föld határának?
Hol a’ fák tsúttsát nyilakkal megtetézni nem lehet.
Pedig az a’ nemzet nyillal serény probákat tehet.
Media termő hazája ama boldog almának
Mellynek fanyar íze legjobb a’ méreg ártalmának
Űzésére ha a’ gyilkos Mostohák megetetnek
’S a’ Pohárba vesztő fűvet, és öreg irást vetnek
Nagy fa ez és mint a’ babér rá nézve ollyan maga
’S Babér volna tsak hogy külömb meszsze terjedő szaga
Kivált virági állandók és bármi dühös szelek
Fúttára is le nem hulnak rolla a’ zőld levelek
Bűzös szajjok lehelletét ennek nedvével vesztik
A’ Médusok, ’s az eltikkadtt öregeket élesztik
De sem a’ Médusok gazdag Országának erdei
Sem a’ szép Gánges sem Hermus aranyporos vizei
Nem vagnak ki Itália főldénn, sem Bactrataja,
Sem India sem a’ tömjént termő kövér Panchája.
Ezt sem a’ tüzet lehellő Bikák nem szántogatták
Mint midőnn a’ barázdákból hajdan kitsiráztatták
A’ szörnyü Sárkány fogait mellyekből a’ dárdának
’S A’ Sisakos vitézeknek kalászi borzadának:
Hanem rakva van Bakhusnak Maszszicusi borával
Terhes búzával Olajjal, és a’ legszebb tsordával
Innen a’ hartzra termett Ló kiszáll gőgös fejével
Amott az oltári Bika Clitumnus szent vizével
Meg mosatvánn, gyakran megyen temérdek nagy ságába
Roma triumfusi előtt Istenek templomába
Itt örök tavasz van ’s a’ nyár havai külömboznek
Kéttzer ellenek a’ barmok, és a’ fák gyümöltsöznek
Nem lelsz itt sem vad Oroszlánt ’s vérengző Tigriseket
Se tsomorka meg nem tsalja a’ szegény füvészeket
Sem a’ kígyó nem tsavarog temérdek karikával
Se nem débollya a’ földet öl számra nyúlt farkával
Vesd hozzá még oly sok jeles Városoknak számát is
És az illyen Városokra tett költséges munkat is
A’ meredek kősziklára kézzel rakott Várakat
A’ Folyó vizeket, ’s töllök mosott régi falakat
Szóllyak é az alsó ’s felső Tengerről, ’s a’ tavakrol
A’ nagy Lárról, ’s a’ tengeri zajjal duzzatt benakrol?
Említtsem a’ rév partokat, és a’ Lukrin gátjait
’S A’ boszszonkodó tengernek ott tsikorgó zajjait
Hol harsog Julius vize vervénn a’ Tengert viszsza
’S Hol a Tirhénum özönét Arvernus torka iszsza
Itt teremnek az ezüstnek folyási ’s a’ réz értzek
Bőven vannak és arannyal bövölködtek a bertzek
Itt nőttek fel a’ Marsusok ’s több körmönn font férjfiak
A’ nyársal vívó volskusok, és a’ Sabinus fiak
A’ sanyarusághoz szokott Ligurok Détziusok,
Nagy Camillok ’s hadra termett SCipiók Máriusok
És te legnagyobb Césár ki Asia vég tsúttsába
Győzöl ’s nem botsátod a’ lágy Indust Roma várába
Idvez légy gyümöltsök ’s Hérók nagy annya Itália
Idvez légy Saturnus földe imé eggy hazád fia
Kivánja a’ te kedvedért enekelni azokat
A’ hajdann annyira betsült és gyakorlott dolgokat
Im’ én a’ Szent forrásokat felmérészlem bontani
És Ascra verseit Roma Városiban mondani
Itt van már hellye hogy szollyak a’ földeknek tsinnyárol
Erejéröl szineiröl külömb termö-voltárol
Elsőben a’ durva földet és mostoha dombokat
A’ hol sívó agyag vagyon ’s a’ köves porondokat
Tövis bokrok borityák el; Pallás olaj fájának
Sokáig élö erdeje választya el magának
Ennek jele, ha a környék bénőtt vad olaj fákkal
’S bé van teritve a’ mezö erdei bogyotskákkal
De az a’ főld kövér ’s vidám kellemetes nyirokkal
Melly Termékeny sürü füvel, és buján nőtt gazokkal
A’ millyet gyakorta látunk a’ horpadtt hegy allyában
Hová a’ patak a magos szirtokrol lebuktában
Hordja a’ boldog iszapot, és a’ melly délre vagyon
’S a’ horgas ekéktöl gyülöltt perje felnőtte nagyon
E’ fog néked állandó és bő bort termö vesszőket
Nevelni, itten szedheted gazdagon a’ szöllöket
’S azt a’ nedvet mellyet szoktunk az Istenek számára
Arany tsészékböl apranként kitöltni az oltárra
Midön a’ pofók Tyrhenus fú elefánt sípokat
’S fel adjuk terlyett tálakban a’ füstölgö tagokat
Ha pedig nagyobb kedved van tsordákat legeltetni
Borjakat vagy a’ Juhoknak fajzásit tenyésztetni
Vagy pedig a’ mivelt földet elemésztö ketskéket
Erdőt keres es a’ kövér Tarenti vég vidéket
Vagy a’ millyen mezöt szegény Mantuátol elvettek!
Mellynek pázsitos vizénél hó szin hattyuk ferdettek
Mindég talál ott a’ marha tiszta tsergetegeket
Legelöböl sem lát szüköt, mert a’ mennyi fűveket
Egy hosszu napon a’ Pásztor le étet tsordájával
Egy kurta éjj viszsza adja mind azt hüs harmattyával
Legjobb búzának a’ barna ’s porhanyó Mezőt mérni
Külömben is a’ szántással ezt kívánnyuk elérni
Jó föld melly a’ szántóvasnak mettzésénel sikeres
Se honnan sem tzepel haza több terhet a’ szekeres
Jó föld az is melyről a’ vén Erdőt elpusztitotta
’S a’ régtől fogva henyelő Berkeket kiirtotta
És a’ madaraknak régi hajlékait morogva
Feldulta a’ szantóvető mind gyökerestől fogva
Azok elhagyván fészkeket magossann elrepültek
A’ bémettzett Vastól pedig a’ mezők kiderültek
Mivel sivatag poromgya a’ Dombok görbéjének
Alig hoz törpe Kázsiát, és Rozmarint a’ Méhnek
Igy az éles Porkő ’s Kréta. A’ mint tartják némellyek,
Nints ezeknél a’ Kígyóknak jobb ételek ’s lakhellyek.
A’ melly vígály ködöt lehell és lenge füstöt fakaszt,
Béissza a’ nedvességet ’s könnyen elbotsátja azt,
A’ melly tulajdon gyepével magát zőldbe borítja,
És a’ vasat tsipős sóval öszve nem rosdásítja:
Az a’ föld fogja gyönyörű szöllőivel beszőni
Szilfáidat, abba fognak az olajfák jól nőni,
Munkád után észre vészed, hogy az legjobb marhának,
Hogy könnyen enged az eke’ hórihorgas vasának.
Illyen a’ gazdag Kápua, és a’ Vesuv’ környéki,
’S az Acerrát elpusztító Claniusnak mellyéki.
Most már a’ föld esmérésre mondok egynéhány jelet.
Ha visgálod, mellyik ritka, vagy tán sürű szer felett:
(Mert egybe a’ búzák jobban, másba a’ szöllők esnek,
A’ legritkább kell Bacchusnak, a’ legsűrűbb Ceresnek)
Előbb válassz ki szemeddel egy jó helyet, és végre
Ásassál a’ kemény földbe egy kútat jó méllységre,
Azután a’ kihányt földet ismét visszahányassad,
És azt lábbal bétapodván gödrét színig nyomassad.
Ha mind belé nem megy a’ föld: ritkának ítélhetni
Jó lesz ott marhát tartani ’s áldott szölőt űltetni.
Ha pedig régi gödrébe a’ föld bé nem férhete,
És maradt kinn a’ hányásból: sűrű a’ természete.
Vaskos barázdákat várj ott, és tömött göröngyöket,
És a’ földnek szántására fogd az izmos ökröket
A’ Sós-főld pedig, és a’ melly keserűnek mondatik
A’ Gabona termesztésre nyomorultnak tartatik,
Már annak helyre nem hozza semmi szántás a’ baját
El veszti az Almák nevét, és Bachusnak a’ faját
Ezt így lehet megesmérni: veddle sűrű vesszőből
Font Kasod, és sajtó szűröd a’ füstös ház tetőből
Tapodd színig azt az illyen hitván mező földével
Feleresztvén a’ leg tisztább forrás’ édes vizével
A’ nyomás közbe minden víz ki-fog versent buzogni
Nagy tseppek fognak a’ suhantz fonásinn szivárogni
Nyilván probát ád az ize, és a’ ki meg kostollya
Össze huzott szájját majd a’ keserű elvásollya
Mélyk kövér föld, így tudhad[d] meg: bár hánd a’ két markodra
Elnem porlik, sőt rá mállik szurokként az újjodra
A’ nedves föld nagy gazt nevel: ’s bár olly’ kövér ne volna
És füvente a’ buzára oly’ bő nedvet ne tolna.
Mellyik nehéz vagy konnyű föld, a’ terhe megmutatja,
A’ feket[e], ’s akár mi színt, a’ szem is megláthatja.
Az átkozott hideg jele, nem oly’ észre vehető
Ott holmi szurkos fa, Tisza, fekete borostyán nő
Ezeket így tudva tartván előbb kifőzve legyenn
Egész földed, és gödröket vajass a’ magas Hegyenn
Göröngyeit az Eszaki szélnek hanyatt fektessed
A’ vídám szőllő vesszőket beléje úgy ültessed
Leg jobb hát a’ porhanyó föld ezt a’ szelek, és derek
Tsinállyák, ’s a’ feldúlt földet ásó izmos emberek
De ha vigyázo a’ Gazda választ két egy forma hellyt,
Az eggyikbe tsemetékkel nevendék ültetést ejt
A’ másikba, ha meg nőnek, sorjába el plántálja
Hogy az ültetvény mostoha annyát is igy ki állya
Sőt Sokan az ég tályékat meg rojják a’ hélyban is
Hogy ki ki a’ mere állott arra állyon mostan is
A’ mint vagy a’ Dél pirítá, vagy Eszak felé hajolt
Ennyit tesz a’ mire kiki Ifjantan rá szokott vólt
dombos helyeken leszsz e Jobb szőlőt rakni vagy téren
Azt visgáld meg leg előbb is: és ha már a’ kövéren
Mérted ki a’ barázdakat sűrünn áljon a’ vessző
Itt sűrün is terem Bakhus ’s aláb való nem lesz ő
Ha domború tályékokat és a’ hátas lejtőket
Valasztottad, vigály sorral rakasd ott a’ vesszőket
De itt is az útak mint a’ Milling őszve illyenek
És a’ metzett barázdákonn a’ fák sorba légyenek
Mint midőn a’ roppant hadba ki szállot[t] nagy taborral
A’ fegyveres nép ’s egyenes tsoportokba ált sorral
Sikra állott a’ Legénység fegyverét fel emelé
Melynek tsillámjától habzik a’ mező mindenfelé
Mig ugyan rettentő tsaták nem látszanak a’ népben
De a’ kétes fegyverek közt Márs tébojog középben.
Minden útnak kimérése egyenlő számmal essen
Ne tsak hogy holmi átsorgó elmét gyönyörködtessen
Hanem azért is mert más képp a föld től nem vehetnek
Illendő erőt ’s az ágok jól el nem terjedhetnek
Talám kérded milyen légyen a’ gödrök nagysága is
Én bizvást el merném rakni kitsiny barázdába is
A’ mi a’ szőllőt illeti, de már az élőfának
Mélyebb ’s éppen nyakig érő vermek kivántatnának
Főkképpen az eskulusnak melynek ága az égbe
A’ mint tolúl úgy siet le gyökere a’ mélységbe
Így tehát azt sem a’ télnek fagya meg nem ronthatja
Sem a’ forgó szél sem zápor tőből ki nem forgatja
Ingadozás nélkűl megáll erőt vesz az időkönn
Sok ember kort végig élvén trutzol az Esztendőkönn.
Es akor vaska gajjait szerteszét kiterjeszti
’S középpen álván temérdek arnyekát el terjeszti
Se szőllődnek a’ fekvését ne ejtsd nap nyugot felé
Se abba mogyoró fákat ne hadj ültetni belé
Se homlítni valót ne szedj a’ felső venyikéről
Se tsemetét ne ültessél a’ fának ág hegyéről
Olyan kedves nékik a’ föld. Se koszlobár bitskával
Ne mesd le se bé ne ültesd hegyed vad olaj fával
Mert a’ tüzet a’ gondatlan Paraszt sokszor elejti
Mely a’ kövér kéreg alatt magát előbb elrejti
Majd meg ragad a’ tuskoban és az ágoknál fogva
Magossan reppen az égre nagy retsegve ropogva
A’ Levélről az ágakba több több erővel gerjed
Mig végre diadalmasan a’ leg tetőre terjed
Minden berket láng[b]a borit és szurkos köddel végre
Barna felhő gombojagot hömpörget fel az égre
Ki vált berkedre Északról ha több fergeteg tódúl
’S az szelek szárnyán a’ tűzvész katskaringozva lódúl
Ha e’ történt sem a tökék többé ki nem hajtanak
Sem a’ veszők bár elmetzed ágot nem botsátanak
Többé akkor ki nem virit a’ föld hasonló fával
Tsak a’ tsip tsup vad olaj fa marad fanyar ágával.
Te ne halgass semmi okos tanátsára oly nagyon
Hogy Eszaki szél futakor áss gödröket a’ fagyon
Akkor bézárja a’ mezőt a’ deres tél, ’s nem hagyja
Hogy a’ gémberedett gyökér a’ földet megragadja
Legjobb akkor rakni szöllöt ha piros tavaszra már
Eljőtt a’ nyulánk kigyókat faldoso fejér madár
Vagy hideg ősz kezdetével midőn a’ nyár elhaladtt
Es paripájin a’ gyors nap a’ tél pontig nem szaladtt
A’ tavasz hát leg jobb dísze az ágaknak ’s a’ fának
Tavasszal vár a’ dagadtt föld nemző magot magának
Ekkor minden ható Atyánk az Ether jó kedvébe
Termékeny záporral száll le vig mátkája ölébe
És nagy teste közösülvén ennek a’ nagy testével
Minden termést és magzatot táplál friss erejével
Akkor az út féli bokrok madár szokkal zendülnek
A’ tsordák szokott naponként a’ Venusra bőszülnek
Szülhetnék az áldott mező gyenge nedvel van tele
Fel bizgatja pesgő méhét Zefir olvaszto szele
’S az ifju napra a’ fűvek biztosan katsingatnak
’S a’ kászolódó alszéltől a’ szőlők nem tarthatnak
A’ tátos felszéltöl kotrott záportol sem ijjednek
Hanem gyöngyökkel bimboznak ’s leveli ki keshednek
Gondolnám hogy a fel serdült világ’ szopós korába
Nem folydogaltak a’ napok más rendbe és formába
Tavasz volt akkor és a’ nagy világ tavaszlott maga
’S deret horkantó szusszával Eurus ki nem ballaga
Mihelyt a’ legelső nap fényt, a barmok szippantották
’S a’ vasra ütött legények fejeket feltartották
A kopogó parlag közzül, és meg szállották magok
A’ vad állatok az erdőt, a’ mennyet a csillagok
Nem is lett volna embere illy tetemes szakmánynak
Más ként a’ totyakos világ, ha a’ hév ragyogványnak
Es a’ kemény télnek néha nem volna pihenése
’S pártyát nem fogná a’ főldnek az ég megenyhűlése
Végre akár mely’ tsemetét ültetz örökségedbe
Zsiros ganéjjal hintsd meg azt, és a’ földbe jol tedd be
Vagy szűrő követ áss mellé a’ vagy szennyes tsigákat
Hogy le-ereszszék a’ vizet, és lengeteg párákat
Kedvek toszszan a’ kis fáknak: sokann találkoztanak
A’ kik reá nehéz követ, ’s nagy téglákat hoztanak
Hogy a’ légyen tartalékuk ha sok záporok járnak
’S A’ tikkatt mezőt hasgattya hév kutyája a’ nyárnak
Az ültetett tsemetéknek tövét jól meg hordatni
Gyakran szükség leszsz ujj földel, s kapával meg ásatni
Vagy be vágott szántó vassal forgatni a’ rögöket
A’ Szöllőbe hajkorászni a’ küszködő ökröket
Meg kell szerezni számára hántott rúdból koplyákat
Sima gyéként kőrös karót, és kétágú villákat
Mellyek által a’ szelekkel mind jobban trutzolhasson
És a’ Szilfák ága hegyén a’ lugasra kúszhasson.
Hanem illendő kedvezni a’ gyengéded szöllőnek
Midőnn fiatal korába ujj venyigéi nőnek
És a veszsző az ég felé nyomul virgontz erőbe
’S néki tagitott gyeplüvel vágtat a’ levegőbe
Még most nem kell mettző késsel sértegetni agait
Hanem tsak kézzel tsipkedni imitt amott kattsait
Midönn osztánn a’ szilfákra mászvánn izmos jövéssel
Fel nőttek; tépd le lom[b]jait, mesd meg veszszeit késsel
Addig félnek a’ fegyvertől de most már keményebben
Bánhattz velek, és pongyola ágát nevelhedd szebben
Sövényt is szükséges fonni, ’s a’ Marhát el tiltani
Kivált mig gyenge, és a’ bajt ki nem tudja állani.
A’ Mellynek egyéb aránt is sok ellenségi vagynak
Ki van téve a’ hév Napnak, ’s a’ sanyargato fagynak
Sőtt az Erdei bivalyok, és ketskék belé tsapnak
Rajta a’ Juhok, ’s kivántsi Tinók is nagyon kapnak
Sőtt nem árt annyit a’ Dérnek zuzmarás keménysége
Sem a’ tüzes kő sziklákat sütő nyárnak hésége
A’ mennyi kárt a’ nyájj tészen. ’S kemény fogának mérge
Fekélyt kapvánn a’ harapás helyénn, a’ tőke kérge
Bakhus oltárin a’ Ketskét e’ vétkéért áldozzák
És a’ régí játékokat a’ néző szinre hozzák
Ezért tették fel jutalmul a’ játtzóknak mustráján
A’ Nagy Athéne Lakosi a’ Faluk ’s útak táján
Mikor poharat forgatván a’ lágy hantú Mezőkönn
Vigan ugráltak olajjal meg kent ketske Tömlőkönn
Eképpen a’ ma népek is kik a’ fel dult Trojának
Omlásiból Auzonia határin meg szállának
Enyelgenek bárdolatlan versekkel ’s hahotával
És odvas kéregbe vájott ijesztő álortzával
És tégedet vig dalokkal ó Bache kurjongatnak
’S Néked a’ magas fenyőre apró babot aggatnak
Mellyért kitsiráznak minden szőllők bő termésekkel
Meg telnek a’ horpadt völgyek potrohos gerezdekkel
Bé terül gazdag szürettel a’ Hegyek boltozatja
Valamerre a’ kis isten tisztes fejét ingatja
Azért hazai Versekkel Bachust hívenn tisztellyük
És néki Szent pogátsánkat, ’s Tálunkat fel emellyük
És a’ szarván vitt Szent Bakot oltáránál leüttyük
’S mogyorófa nyárson kövér belső részét megsüttyük
De van még edgy másik szorgos munka is a’ Szőllőben
Mellybe semmi sok sem elég: mert minden Esztendőben
Háromszor négyszer kapálni szükség, ’s a’ porondokat
Kapafokkal mindég törni, ’s irtani a’ lombokat
Visszakerül újj forgással a’ földmíves’ munkája
És szokott nyománn előjön az Esztendő’ pályája
Mert mikor már késő zőldjét a’ szőllő elhullatta
’S az erdők díszét a’ Fagyos felszél lefosztogatta
Már akkor a’ serén Gazda a’ jövő Esztendőről
Gondoskodik, és lehánnya a’ meg tarólt szöllőről
Saturnus görbe késével a’ koszlobár vesszőket
’S a’ mettzés közbe tsinosabb sorra szoktatja őket
Első légy a’ kapállásba, első égetésebe
A’ venyigéknek, első légy a’ karók szedésébe
Leg utól szűrj. Két ízbe árt az árnyék a’ szőllőnek
És a’ tömött burjánok is benne két ízbe nőnek
E’ mindenik terhes munka. Betsüld a’ nagy mezőket
’S kitsit mively. Ezen kívűl az iglitze vesszőket
Az Erdőben ’s a’ víz partján vágni kell a’ nádakat
És gonddal kell gyarapítni a’ vadon fűzz szálakat
Bár a’ szöllő megvan kötve, a’ metző kés nem kell már
Bár a’ lankadtt vintzellér a’ sor végén dudolva jár:
Még is szükség meg kapálni ’s törni a’ göröngyöket
És félteni Jupitertöl a’ már meg értt fürtöket
Ellenben az olaj fáknak nem kell semmi mivelés
Nem kell a’ görbe késeknek a’ mettzés ’s a’ tördelés
Nem kivánják a’ karmolo gereblyéket ha végre
Meg ragadtak már a’ földbe ’s ha rá szoktak az égre
Maga a’ főld bő nedvet ád a’ plántált olaj fának
Ha fogával meg turkálják a’ bé horpadtt kapának
Es a’ szántás után bőven gyümöltsözik. Termessz hát
Kövér és a’ békességtöl kedveltt szelid olaj fát
Az Alma fák is ha egyszer erős tőre akadtak
Es ha a’ nékik szükséges erőre találhattak
Magoktol is nagy sebessen az ég felé felnyúlnak
Es igy a’ mi dajkálkodó erönkre nem szorúlnak
Azomba sürün tenyésznek az erdők gyümöltsei
’S vér szín bogyókkal pirulnak a’ madarak fészkei
Kaszálhatni a’ Zanótot bértzen fáklyát hasítnak
Mellyek éjtszakára tüzet adnak es világítnak
’S még sem ülteti az ember és rajtok munkát nem űz?
Mért emlitsek nagyobbakat im a’ rekettye ’s a’ fűz
Vagy a’ vetésnek fövényt ád vagy a’ méhnek virágot
Hüs árnyékot a’ pásztornak a’ marhának zőld ágot
Szép is látni a’ puszpánggal habzo Citor tetejét
’S A’ szurokkal bővölködő Naritia erdejét
Szép látni az olly vidéket hol sem a’ gerebjének
Sem az emberi kezeknek munkái nem levének
Maga a’ Kaukazus bértzénn álló kopár rengeteg
Mellyet untalan tör, sodor keletröl a’ fergeteg
Külömb külömb termést nevel ád hasznos gerendákat,
Hajóknak fenyőt, ’s Házaknak Cédrus, és Ciprus fákat.
Ezekből gyárt a’ föld-mives a’ szekérnek kereket
Ezekből faragnak küllőt ’s horpatt hajó feneket
A’ szilfa szép ágas bogas, a’ fűzfa hány vitlákat,
A’ mirtusból tsinálhatni legerőssebb kopjákat.
A’ kemény hadi szerszámot a’ somfából készítik,
A’ Tiszafát Ituréi kézijaknak görbítik.
A’ meg esztergályozható puszpáng és sík hársfába
Éles vassal sok szép metszést tehetsz külömb formába.
Úszkál a’ könnyű égerfa a’ vizeknek hátain,
Lebotsátkozván a’ Pádus’ hempelygő hullámjain.
Belé rajzanak a’ méhek gyakorta a’ tserébe
A’ porlós tserfa odvába és elvásott kérgébe
Hát Bacchus millyen hasonló hasznú adományt talált?
Bacchus inditott sok bűnre okot; ő szerze halált
A’ dühös Centaurusoknak, Rétusnak és Folusnak,
’S a’ Lapithákat kondérral fenyítő Hylæusnak.
Oh millyen nagy boldogságba töltik áldott élteket
A’ Szántóvetök, tsak tudnák saját szerentséjeket
Kik ámbár a’ viszálkodó fegyverrel nem küllődnek
A jó szívü főldnek könnyü termésiből élődnek
Mert nállok a’ tág kapukra pótzolt kastély garádja
A’ reggel köszöntők árját pitvarral nem okádja
Nem vágynak a’ tzifra bóltal ki hánt ajtó felekre
Sem arannyal szőtt ruhákra, ’s Corinthusi rezekre.
Se gyapjokat a’ Siria kenötsébe nem mártják
Sem a’ jo olajt idegen Cásiába nem ártják
Hanem tsendesen nyúgodnak, élnek ártatlanságba
Minden jóval bövölködnek, hevernek a’ jószágba
Van itt barlang, van élő víz hűs tempéket láthatni
Bőggnek a’ barmok és a’ fák enyhébe szunnyadhatni
Itt az erdő ’s a’ vadakkal meg rakott szövevények
Itt vannak a’ munkát győző szükön élő legények
Itt Istent félik ’s Attyokat meg betsűlik: Itt jára
A’ Világbol kiköltöző igazság utóljára
Én meg az édes Múzsákhoz szitók mindennél jobban
Kiket halálból szeretek ’s tömjénem nékik lobban
Ők mutassák meg az égnek jártát ’s a’ tsillagokat
A’ napnak fogyatkozásit és a’ hóld fertályokat
Mi erötöl rendűl a’ föld a’ tengerek dagadnak
Fellyül haladván gátjokat es ismét lelohadnak
Miért siet a’ téli nap a’ tengerbe vágtatni
Vagy mi tudja a’ késő éjt olly soká tartóztatni
Ha úgy meg gyávul minden vér szivem fagyos öblébe
Hogy a’ természetnek bé nem vergődhetem ölébe:
Ám ditsösség nélkül fogom kedvelni a’ réteket
A’ folyókat, ’s a’ vőlgyek köztt letsörgő kútfejeket
Oh hól vagynak a’ szép mezők a’ Sperkhiusi liget
És a’ Lakoni szüzektöl béborongoltt Táiget
Oh ki visz engem a’ Hemus’ hives vőlgye allyába
Ki sátoroz bé a’ fáknak temérdek árnyékába
Boldog ki meg esmerhette minden dolognak okát
Es pillantás nélkül nézi a’ félelem homlokát
Ki a’ meg kérlelhetetlen fátumot öszve zúzta
’S a’ fösveny Acheron zörgő neszét megsarkantyúzta
Boldog az is ki esmeri a’ mezők Isteneit
Pánt és az öreg Silvánust és a’ Nymfák szűzeit
Nem ügyel az sem a’ népre, sem királyi bársonyra
Sem az egymással tzivódó hűségtelen rokonra
Bátor a’ pártos Dákusok a’ Dunán nyüsögjenek
Bátor Róma mit tsinaljon ’s az országok vesszenek
Ő sem az ügyefogyottat esdekelve nem szánja
Sem a’ Gazdag elő mentét irigy képpen nem bánja
Le szedi a’ fák’ és mezők’ önként nőtt gyümöltseit
Nem esmeri a’ balgatag törvény székek pereit
Mások a’ tengert lapáttal verdesik fegyvert fognak
A’ Királyok tornátziba tolongnak átsorognak
Ez a’ szegény városokat borítja füstbe porba
Tsak hogy drága kőből igyék ’s takarodzék biborba
Más eldugdossa arannyát és elásott kintsén űl
Ez a’ szószóllók székébe fakép módjára el hűl
Ez a’ játék-néző-helybe meghökkent száját táttya
Kőszőntvén a’ Tanáts és nép kettős tapsa viváttya
Vigadnak kik rokoniknak a’ vérébe uszkálnak
Számkimenvén más ég alatt ujjabb hazát találnak
A’ földmives pedig görbe ekéjével fel vájja
Szántó főldjét és innen van az esztendő munkajja.
Ebből táplálja hazáját és apró unokáit
Ebből érdemes tinóit ’s ökreinek tsordáit
Nem nyugszik mig az esztendő vagy a’ fák gyümőltsével
Vagy a’ barmok fajzásival vagy Céres kévejével
Meg nem tőlti nagy bővséggel mig tsak megnem terheli
Terméssel a’ barázdákat és minden tsűr nints teli
Bé-jön a’ tél fa olajat tör tsikorgó préssébe
Vigan makkolnak disznai van vatzkor a’ tserébe
Az ősz is sok gyümöltsöt hoz és a’ meleg napokon
Főzödik a’ szelid szüret az enyhős kö szirtokon
Az alatt édes magzati ajakáról tsüggenek
Szűzen él szemérmes háza bő téjjel tőgyellenek
A’ marhái és a’ vídám gyepen őszve ütközött
Szarvakkal Vínak a’ kövér gödöllyék egymás között
Maga innep napokat tart a’ fűvön felódalt dűl
Hol a’ kantsót szinig tőltik társai a’ tűz körűl
Bachust hivja kitseppentvén a’ bort az ő számára
És a’ marhák őrzőinek tzélt függeszt a’ Szil fára
A’ mellyet sebes nyílakkal versent arányozzanak
Vagy mezitelen izmokkal küszködéshez fogjanak.
Illy életet éltek hajdan a’ régi Szabinusok
Illyet Remus és a’ báttya ’s a’ vitéz Ethruskusok
Így tette Róma a’ világ leg ékesebb tsudáját
Bé keritvén egy kőfallal hét hegynek a’ pompáját
Illyen életet élt vala e’ földön hajdanába
Maga az arany Szaturnus: mig páltzáját markába
Nem vette Dikte Királlya; és mig az agyonütött
Tulkokból a’ kegyetlen nép vendégséget nem ütött
Még akkor senki fülébe trombiták nem harsogtak
Még a’ vaskos ülőkön vert fegyverek nem kopogtak. –
De mi messze tartó mezőn nyargaltuk meg pájánkat
Illő már ki zábolázni tajtékzó paripánkat.
Vége a’ Második Könyvnek.
A’ Georgiconnak.
III Könyve.
Nagy Páles, és Amfrizusi hires pásztor már ti is
Lésztek énekim ’s Litzéum erdei ’s forrási is
Ugy is már egyéb tárgyú vers melly az üres elméket
Múlathatná közkézre kelt ’s bétölt minden környéket
Ki nem tudja Euristheus kemény durvaságait
Vagy az útálatos hirű Buzilis oltáráit
Ki nem szólt Hilás gyermekről Latona Délusáról
Hippodámról ’s Lovász Pelops Elefánttsont válláról
Útat kell probálnom mellyen magam is felkelhessek
A’ földről ’s a’ világ nyelvén mint győző repkedhessek
Ha élek Aon hegyéről leszálván én viszem be
A’ muzsákat leg előszőr édes lakta főldembe
Mantua Edom pálmáját én hozok leg elsőbe
Számodra ’s Márvány Templomot építek zőld mezőbe
A’ viz mellett ahol a’ nagy Mintzius lassan kereng
És tsavargó partya körűl a’ gyenge nádperém leng
Cesárt fogom állitani a’ Templom kőzepére
Ő birja az én Templomom: az ő tiszteletére
Én mint győző ’s tűndökőlvén Tirusi ujj bíborba
Száz négylovas kotsit hajtok a’ pataknál a’ porba
Egész Görögség Álfeust ’s Molorkberke vidékit
Elhagyván számomra tészi pájafutó játékit
És kűszkődik nyers kesztyűvel: én magam homlokomat
Olaj ággal koszorúzván viszem ajándékomat.
| És a’ szarván vitt Szent bakot oltáránál le üttyük
’S Mogyorófa nyárson kövér belső részét meg süttyük.
De van még eggy másik szorgos munka is a’ Szöllőbe
Melybe semmi sok sem elég: mert minden esztendőbe
Háromszor, négy szer kapálni szükség ’s a porondokat
Kapásokkal mindég törni, ’s irtani a’ lombokat
Viszsza kerűl új forgással a’ föld mives munkája
És szokott nyomán elő jön az esztendők Pállyája
Mert mikor már késő zölgyét a’ szöllő el hullatta
’S az erdők diszét a’ fagyos fel szél le fosztogatta
Már akkor a’ serén Gazda a’ jövő esztendőről
Gondolkozik és le hánnya a’ meg tarólt szöllőröl
Saturnus görbe késével a’ gézengúz veszszőket
’S a’ mettzés közbe tsinosabb sorra szoktatja őket
Első légy a’ kapállásban, első égetésében
A’ venyigéknek, első légy a’ karók szedésében
Leg utól szűrj: Két izbe árt az árnyék a’ szöllőnek
És a’ tömött burjánok is benne két izbe nőnek
E’ mindenik terhes munka. Betsűld a’ nagy mezőket
’S kitsit mivelj. Ezenkívűl az igletze veszszőket
Az erdőben ’s a’ viz partyán vágni kell a’ nádakat
És gondal kell gyarapítni a’ vadon fűz szálakat
Bár a’ szöllő meg van kötve a’ mettző kés nem kell már
Bár a’ lankadtt Vintzellér a’ sor végén dúdolva jár.
Még is szükség meg kapálni ’s törni a’ göröngyöket
És félteni Jupitertől a’ már meg ért fürtöket
Ellenben az Olaj fáknak nem kell semmi mivelés
Nem kell a’ görbe késeknek mettzése ’s a’ tördelés
Nem kivánják a’ karmolo gereblyéket, ha végre
Meg ragadtak már a’ földbe, ’s ha rá szoktak az Égre
Maga a’ föld bő nedvet ád a’ plántált Olaj fának
Ha fogával meg turkálják a’ horpaszos kapának
És a’ szántás után bőven gyümöltsözik. Termessz hát
Kövér és a’ békességtől kedvelt szelid Olaj fát
Az alma fák is ha egyszer erős tőre akadtak
És ha a’ nékik szükséges erőre találhattak
Magoktól is nagy sebessen az Ég felé felnyúlnak
És igy a’ mi dajkálkodó erőnkre nem szorúlnak.
Azomba sűrűn tenyésznek az erdők gyümöltsei
’S Vér szín bogyókkal pirúlnak a’ madarak fészkei.
Kaszálhatni a’ Zanótot, bértzen fáklyát hasítnak
Mellyek éttzakára tüzet adnak és világítnak
’S meg sem űlteti az ember és rajtok munkát nem űz
Mért emlittsek nagyobbakat im a’ rekettye ’s a’ fűz
Vagy a’ vetésnek fövenyt ád vagy a’ méhnek virágot
Hűs árnyékot a’ pásztornak, a’ Marhának zöld ágot
Szép is látni a’ puszpángal habzó Citor tetejét
’S a’ szurokkal bővölködő Naricia erdejét
Szép látni az oly vidéket hol sem a’ gereblyének
Sem az Emberi kezeknek munkái nem levének
Maga a’ Kaukazus bértzén álló kopár rengeteg
Mellyet untalan tör sodor keletről a’ fergeteg.
Külömb külömb termést nevel, ád hasznos gerendákat
Hajóknak fenyőt, ’s Házaknak Cédrus és Ciprus fákat.
Ezekből gyárt a’ föld mives a’ szekérnek kereket
Ezekből faragnak küllőtt ’s horpadt hajó feneket
A szilfa szép ágas bogas a’ füzfa hány vitlákat
A’ mirtusból tsinálhatni leg erőssebb Kopjákat
A’ kemény Hadi szerszámot a’ somfábol készíttik
A’ Tisza fát Iturei kézijáknak görbittik
A’ meg esztergályozható puszpáng és sik hársfába
Éles vassal sok szép mettzést tehettz külömb formába
Uszkál a’ könnyü égerfa a’ vizeknek hátain
Le botsátkozván a’ Pádus’ hempelygő hullámjain
A’ porlós Tserfa odvában és el vásott kérgében
Belé rajzanak a’ méhek gyakorta a’ tserében
Hát Bachus millyen hasonló hasznú adományt talált
Bachus inditott sok bűnre okot; ő szerze halált
A’ dühös Centaurusoknak, Rétusnak és Folusnak
’S a’ Lapithákat kondérral fenyítő Hylæusnak
Oh millyen nagy boldogságba töltik áldott élteket
A’ szántó vetők tsak tudnák saját szerentséjeket
Kik ámbár a’ viszálkodó fegyverrel nem küllődnek
A’ jó szivű földnek könnyű termésiből élődnek
Mert nálok a’ tág kapukra pótzolt Kastély garádja
A’ reggel köszöntők árját pitvarral nem okádja.
Nem vágynak a’ tzifra boltal ki hánt ajtó felekre
Sem arannyal szőtt ruhákra ’s Corinthusi rezekre.
Se gyapjokat Assiria kenőtsébe nem mártyák
Sem a’ jó Olajt idegen Casiában nem ártják
Hanem tsendesen nyúgodnak, élnek ártatlanságban
Minden jóval bővölködnek hevernek a’ jószágban
Van itt barlang van élő víz, hűs tempéket láthatni
Bőgnek a’ barmok, és a’ fák enyhébe szunnyadhatni
Itt az erdő ’s a’ vadakkal meg rakott szövevények
Itt vannak a’ munkát győző szűkönn élő legények
Itt Istent félik ’s Attyokat meg betsűlik; Itt jára
A’ Világból el költöző igasság utoljára.
Én még az édes Múzsákhoz szítok mindennél jobban
Kiket halálból szeretek ’s tömjénem nékik lobban
Ők mutassák meg az égnek jártát ’s a’ tsillagokat
A’ napnak fogyatkozásit és a’ hold fertályokat
Mi erőtől rendűl a’ föld a’ tengerek dagadnak
Fellyűl haladván gáttyokat és ismét le lohadnak
Miért siet a’ téli nap a’ tengerbe vágtatni
Vagy mi tudja a’ késő éjt oly soká tartóztatni
Ha úgy meg gyávul minden vér szívem fagyos öblébe
Hogy a’ természetnek bénem vergődhetem ölébe:
Ám ditsősség nélkül fogom kedvelni a’ réteket,
A’ folyokat ’s a’ völgyek közt le tsörgő kútfejeket
Oh hol vagynak a’ szép mezők a’ Sperchiusi liget
És a’ Lakoni szűzektől bé borongolt Taiget
Oh ki visz engem a’ Hémus hives völgye allyába
Ki sátorozbé a’ fáknak temérdek árnyekába
Boldog ki meg esmerhette minden dolognak okát
És pillantás nélkül nézi a’ félelem homlokát
Ki a’ meg kérlelhetetlen fátumot öszve zúzta
’S a’ fösvény Acheron zörgő neszét meg sarkantyúszta
Boldog az is ki esmeri a’ mezők Isteneit
Pánt és az öreg Silvánust és a’ Nimphák szűzeit
Nem ügyel az sem a’ népre sem Királlyi bársonra
Sem az egy mással tzivódó hűség telen rokonra
Bátor a pártos Dacusok a’ Dunán nyüsögjenek
Bátor Róma mit tsináljon ’s az országok veszszenek
Ő sem az ügye fogyottat esdekelve, nem szánnya
Sem a’ Gazdag elő mentét irigy képpen nem bánja
Le szedi a’ fák’ és mezők’ önként nőtt gyümöltseit
Nem esméri a’ balgatag törvény székek pereit
Mások a’ tengert lapáttal verdesik fegyvert fognak
A’ Királlyok tornatziban tolongnak átsorognak
Ez a’ szegény városokat boritja füstbe porba
Tsak hogy drága kőből igyék ’s takaródzék bíborba
Más el dugdossa arannyát és el ásott kintsén űl
Ez a’ szószóllók székébe fa kép módgyára el hűl
Ez a’ játék néző helyben meg hökkent száját táttya
Köszöntvén a’ Tanáts és nép kettős tapsa viváttya
Vigadnak kik rokoniknak a’ vérében úszkálnak
Számki menvén más ég alatt ujjabb Hazát találnak
A’ föld mives pedig görbe ekéjével fel vájja
Szántó földjét és innen van az esztendő munkája
Ebből táplálja hazáját és apró unokáit
Ebből érdemes Tinóit ’s ökreinek tsordáit
Nem nyugszik mig az esztendő vagy a’ fák gyümöltsével
Vagy a’ barmok fajzásival vagy Céres kévejével
Meg nem tölti nagy bővséggel, mig tsak meg nem terheli
Terméssel a’ barázdákat és minden tsűr nints teli
Bé jön a’ tél fa olajat tör tsikorgó préssébe
Vígann makkolnak disznai van vatzkor a’ tserébe
Az ősz is sok gyümöltsöt hoz és a’ meleg napokon
Főzödik a’ szelid szüret az enyhős kő szirtokon.
Az alatt édes magzati ajakáról tsüggenek
Szűzen él szemérmes háza bő téjjel tőgyellenek
A marhái, és a’ vidám gyepen öszve ütközött
Szarvakkal vinak a’ kövér gödölyék egymásközött
Maga innep napokat tart a’ fűvön fél oldalt dűl
Hol a’ kantsót színig töltik társai a’ tűz körűl
Bachust hívja ki tseppentvén a’ bort az ő számára
És a’ marhák őrzőinek tzélt függeszt a’ Szilfára
A’ mellyet sebes nyílakkal versent arányozzanak
Vagy mezitelen izmokkal küszködéshez fogjanak
Ily életet éltek hajdan a’ régi Szabinusok
Illyet Remus és a’ báttya ’s a’ vitéz Etruskusok
Így tette Róma a’ világ leg ékesebb tsudáját
Bé keritvén egy kőfallal hét hegynek a’ pompáját
Illyen életet élt vala e’ földön hajdanába
Maga az arany Saturnus: mig páltzáját markába
Nem vette Dicte Királlya; és mig az agyon ütött
Tulkokból a’ kegyetlen nép vendégséget nem ütött
Még akkor senki fülébe Trombiták nem harsogtak
Még a’ vaskos ülökön vert fegyverek nem kopogtak. –
De mi meszsze tartó mezőn nyargaltuk meg pájjánkat,
Illő már ki zabolázni tajtekzó paripánkat.
Vége a’ Második Könyvnek.
| Mi teszi széppé a’ vetést; mi tájba jó szántani,
Szőlőt szilfához aggatni; hogy kell barmot tartani;
A’ takarékos méheket melly gonddal kell művelni;
Kegyes szívű Metzenásom, elkezdem énekelni. –
Ti ó a’ tágas világnak leg tündöklőbb lámpási
Kiket kisérnek az égen az esztendő forgási
Bache ’s áldott Céres hogyha kegyességtek alkotta
Hogy a’ szelid kalászokkal a’ főld igy fel váltotta
Chaoniának makjait; ’s Achelous vizébe
A’ feltalált szőlő levét vegyíti jó kedvébe.
Ti is kik meg halgatjátok a’ munkás parasztokat
Jertek Faunok és Driádok: dallom áldásitokat
És te Neptun ki a’ főldbe ütvén hármas villádat
Ki ontád méhéből első hortyogó paripádat
Te is kinek ama kövér Ceának szigetébe
Ezer hó szin tinód legel a’ tős bokros tserébe
Magad Pán Juhok őrzője Tegéja ligetjeit
’S Litzéum’ bértzit el hagyván, ha Menalod Hegyeit
Kedvelled légy jelen velem: és te az olaj fának
Első szerzője Minerva: ’s te Gyermek ki magának
A’ görbe ekének hasznát meg mutogattad nyilván
Jer te is gyenge Cziprus fát tövestől hozó Silván
Istenek ’s Isten Asszonyok’ a’ kik védelmetekbe
Tartjátok a’ boldog mezőt jertek mind egy seregbe
Mind a’ kik holmi magvakból ujj termést tsiráztattok
Mind a’ kik reá az égből bő esőket hullattok
Te kivált oh Césár! kiről nem tudjuk mostanába
Hogy az Istenek közt mellyik tanátsnak a’ sorába
Fogsz jövendőbe íródni: ’s hogy valyon a’ Városok’
Megtartóját imádjáké benned majd a’ Lakosok
Vagy pedig kinn a’ Mezőkre kívánsz gondot viselni
A’ mellyért e’ roppant Világ úgy fog téged tisztelni
Mint ki az időt jártatod, ’s érleled a’ gabonát
És anyai Mirtusból fűz homlokodra koronát
Vagy hogy Istenévé leszel a’ temérdek Tengernek
’S imádtsága tsak te hozzád megy a’ hajos embernek
Maga a’ leg vegsőbb Thule uralja Istenséged
Es Téthis minden habjain Vőnek vásárol téged
Vagy hogy a’ lassú honapok tsillagzatjává leszel
’S magadnak hely’t Érigone ’s az Ollók közöt teszel
Már a’ tüzelő Skorpió labait összébb szedi
És az Égnek jó nagy részét számodra át engedi.
Akár mi légy (mert a’ Pokol ne is várjon Urának,
’S te se kivánj Ura lenni illy’ szörnyű Tartománynak
Bár Elizsium mezejét Görög Ország ditséri
’S hivó annyát Persefone nem nagy kedvel kiséri)
Nyissál nekem könnyű útat, és mérész feltételem
Nyerjen te nálad kegyelmet; ’s megszánván őtet velem,
Jővel az útat nem tudó szegény paraszt munkáshoz;
És még most szokjál hozzá a’ segitségűl híváshoz.
Kikeletkor midőn az ősz Hegyekről megerednek
A’ hóvizek, és Zefirtől a’ Lágy Rögök engednek
Már nyögjőn Tulkom be vágott Ekémnek a’ sullyától
Tündököllyön szántó vasam kopván a’ barázdátol
Az a vetés tesz kívántsi gazdájának eleget
A’ mely kétízbe állottki hideget, és meleget
Gazdagleszsz itt az aratás, temérdek élet terem
Ugy hogy majd megpukkad tőle mind a’ tsűr mind a’ Verem
De mig a’ nemesmért földnek munkájához kén nyulni
Szukség szeleknek, ’s időknek járását megtanulni
Szükség a’ Földek magános tsínnyát is megesmernem
Hol miként szokták mivelni, mi holterem, és mi nem
Itt vetésnek van dívattya, amott meg a’ szőllőnek
Itt az őnként való gyepek, ott a’ gyümölt[s] fák nőnek.
Tmolus illatozó Sáffránt, tömjént meg Arábia
Elefánt tetemet pedig küld mi hozzánk India
De a’ mesztelen Chalibsok hozzánk atzélt küldenek
Orvosló Hódtökök pedig a’ Pontusba termenek.
Más felől Epirus nevel oly derék paripákat
A’ mellyek győzve futjákmeg az Elisi pállyákat
A’ Természet minden helyek, és tartományok végett
Akkor tett illy törvényeket, és örök szövettséget
Meg mikor Deukálion az elszórott kövekkel
Megraká a’ puszta földet a’ kemény emberekkel
Nosza hát forgassák az újj esztendő elejével
Izmos Tulkaid a’ kövér földeket az Ekével.
| Mi teszi széppé a’ vetést; mi tájba jó szántani;
Szőlőt szilfához aggatni; hogy kell barmot tartani;
A’ takarékos méheket melly gonddal kell müvelni;
Kegyes szívű Metzenásom, elkezdem énekelni. –
Ti, ó a’ tágos világnak leg tündöklöbb lámpási,
Kiket kisérnek az égen az Esztendő forgási.
Bache ’s áldott Céres hogy ha kegyességtek alkotta
Hogy a’ szelid kalászokkal a’ Föld igy felváltotta
Chaoniának makjait; ’s Achelous vizébe
A’ feltalált szőlő levét vegyíti jó kedvébe
Ti is kik meg halgatjátok a’ munkás Parasztokat
Jertek Faunok, és Driadok: dallom áldásitokat
És te Neptun ki a’ földbe ütvén hármas villádat
Ki ontád méhéből első hortyogó paripádat
Te is kinek ama kövér Ceának szigetébe
Ezer hó szín tinód legel a’ tős bokros tserébe
Magad Pán juhok örzője Tegeja ligetjeit
’s Litzéum’ bértzit elhagyván, ha Menalod Hegyeit
Kedvelled, légy jelen velem: és te az olaj fának
Első szerzője Minerva: te Gyermek ki magának
A’ görbe ekének hasznát megmutogattad nyilván
Jer te is gyenge Ciprus fát tövestől hozó Silván
Istenek’ ’s Isten Aszszonyok’ a’ kik védelmetekbe
Tartjátok a’ boldog mezőt, jertek mind seregbe
Mind a’ kik holmi magvakból ujj termés[t] tsiráztattok
Mind a’ kik reá az égből bő essőket hullattok
Te kivált oh Césár kiről nem tudjuk mostanába
Hogy az Istenek köztt mellyik tanátsnak a’ sorába
Fogsz jövendőbe írodni: ’s vallyon hogy a’ Városok
Meg tartoját imádják é benned malyd a’ Lakosok
Vagy pedig kinn a’ Mezőkre kivánsz gondot viselni
A’ mellyért a’ roppant Világ úgy fog téged tisztelni
Mint ki az időt jártatod, ’s érleled a’ gabonát
És anyai Mirtusból fűz homlokodra korónát
Vagy hogy Istenévé leszel a’ temérdek Tengernek
’S imádtsága tsak te hozzád megy a’ hajós Embernek,
Maga a’ legvégsőbb Thule uralja Istenséged
És Téthis minden habjain Vőnek vásárol téged
Vagy hogy a’ lassú hónapok tsillagzatjává lészel
’S magadnak hely’t Erigone ’s az Ollók között teszel
Már a’ tüzellő Skorpió lábait öszszébb szedi
És az Égnek jó nagy részét számodra át’ engedi
Akár mi légy (mert a’ Pokol ne is várjon Urának,
’S te se kivánj Ura lenni illy szörnyű Tartománnak
Bár Elizsium mezejét Görög Ország ditséri
’S hívó annyát Persefone nem nagy kedvel kíséri)
Nyissál nekem könnyű útat, és mérész feltételem
Nyerjen te nálad kegyelmet; ’s megszánván őtet velem
Jővel az útat nem tudó szegény paraszt munkáshoz;
És még most szokjál hozzá a’ segitségűl híváshoz
Kikeletkor midőn az ősz Hegyekről megerednek
A’ hó vizek, és Zefirtől a’ Lágy Rögök engednek
Már nyögjőn Tulkom be vágott ekémnek a’ sullyátol
Tündököljőn szántó vasam kopván a’ barázdától.
Az a’ vetés tesz kívántsi gazdájának eleget
A’ melly két ízbe állottki hideget, és meleget
Gazdag lesz itt az aratás, temérdek élet terem
Ugy hogy meg pukkad tőle, mind a’ tsűr mind a’ verem.
De mig a’ nem esmért földnek munkájához kénnyúlni
Szükség Szeleknek, ’s Idöknek járását megtanúlni
Szükség a’ földek magános tsinnyát is megesmernem
Hol miként szokták mivelni, mi hol terem és minem
Itt vetésnek van dívattya, amott meg a’ szőllőnek
Itt az önként való gyepek, ott a’ gyümölts fák nőnek
Tmolus illatozó Sáffránt, tömjént meg Arábia
Elefánt tetemet pedig küld mi hozzánk India
De a’ mesztelen Calibsok hozzánk acélt küldenek
Orvosló Hódtökök pedig a’ Pontusba termenek
Más felől Epirus nevel oly derék paripákat
A’ mellyek győzve futjákmeg az Elisi pállyákat
A’ természet minden helyek, és tartományok véget
Akkor tett illy törvényeket és örök szövettséget
Még mikor Deukálion az el szórott kövekkel
Meg raká a’ puszta földet a’ kemény emberekkel
Nosza hát forgassák az ujj Esztendő elejével
Izmos Tulkaid a’ kövér földeket az Ekével.
Hogy a’ ki hánt göröngyöket a’ levegő érhesse
’S a’ porhanyó nyár a’ napnak hevével kifőszhesse
De ha nem olly kövér a’ föld jó lesz ha azt felmettzik
Gyenge barázdákra mihelyt az Arcturus feltettzik
Igy amott a’ kövér vetést nem folytyák el a’ g[y]omok
Itt magának egy kis nedvet nyér a’ sivatag homok
A’ tarlód más esztendőben ugar képpen pihennyen
Hogy az elresztűlt szántó föld pihenvén öszve menjen
Vagy ott termeszsz jövendőre sárgálló kalászokat
A’ hol tavaly böven szedtél tsörgő tagú babokat
Vagy silány lednek magvakat, ’s fanyar fige babfejét
Leappritván töredékeny szárát zörgő Erdejét.
Mert ki szárosztják a’ mezőt a’ lenek, ’s a’ zabok is
’S a’ feledékeny álommal béhintett mákok is
De mégis igy esztendőnként könnyű lesz váltogatni
Tsak az ember ne restelje a’ trágyát hordogatni
Elaszott mezejét zsíros ganéljal kövérittse
Vagy lúgos hamuval sovány földeit beterittse
Igy hát pihen a’ szántóföld ha termése változik
Mindazáltal hasznos az is ha szántatlan nyugoszik
Néha jó a’ terméketlen mezőket meg-gyulytani
’S lenge szarát a’ lobogó lángokkal felfalatni.
Vagy azért hogy titkos erőt nyér a’ föld kövérséget;
Vagy hogy a’ láng ki föz minden hibát, ’s rosz nedvességet;
Vagy hogy a’ meleg a’ földnek nyílásit kitágitja
’S vetésünkre a’ nedveket, több útakon inditja
Vagy hogy tömöttebbé tészi a’ lyukatsos Mezőket
’S nem hagyja bészivárogni a’ kártékony essőket
Nem hadja hogy a’ zöldtséget a’ hév nap kiaszalja
Vagy a’ kemény Északi szél ereje megfagylalja
Sokat segitt szántóföldjén ki gerebje fogával
Megtori a’ gyáva rögöt, ’s megvonja boronával
És ki a’ melly barázdákat hányt első menésével
Keresztűl ísmét felszántja rézsút vetett ékével
Igy mindég zaklatja földét, ’s hatalmával intézi:
Ceres ezt a’ magas Égből nem is hijába nézi.
Szántó Vetők! nedves nyarat száraz telet kérjetek,
Porzó télbe búzátok jó sikeres a’ földetek
Nem másért van hogy Mizia tölt Vermeit hántatja
Gargara bőv aratását nem másért bámulhatja
Mit szóljak én arról a’ ki mihelyt magvát elveti
Mingyárt a’ földjének esik, ’s a’ rögöt tördelteti
Osztán forrást vezet reá, ’s árokba vett vizeket
’S midőn az elégett mező tikkasztja a’ Fűveket
Im a’ dombos tsatornának szemöldők nyílásából
Vizet ütki, melly lebukván a’ Hegynek oldalából
Rekett tsergéssel morzsolja az aprolék köveket
’S hives folyással enyhitti az elszáratt földeket.
Hát a’ ki hogy midőn majd a’ kalászok megtöltenek
Azok’ terhétől a’ gyenge szárok megne düljenek
Az ily’ bújálkodó vetést fűventen meggyomlálja
Mihelyest az olly’ magassan nött mint a’ barázdája
Hát a’ ki a’ ritkás földről levonja a’ tótsákat
Kivált midőn a’ változó hokba a’ tsatornákat
Felvévén az ár viz mindent béboritt iszapjával
A’ lapájok tele vagynak hínáros motsárjával
De bár az emberek, ’s barmok mindent igy megmunkálnak
Serényen bánnak a’ földel: de mégis kárt tsinálnak
Néha a’ tsintalan lúdak, és a’ Strimon Darvai
Vagy az árnyék, ’s a’ keserű kattan kórók szárai
Maga Jupiter akarta hogy dolgok a’ mezőbe
Munka, ’s mesterséggel menjen, maga kezdte elsőbe
Nem hagyta a’ henyeségtől ellanyhulni Népeit
Búval, gondal köszörülvén a’ halandók szíveit
Ő előtte semmi Paraszt nem szokott még szántani
Nem volt szabad a’ mezőket tzövekre felosztani
Mind közre ment a’ kereset, ’s a’ szabadon maradott
Föld, maga is bár nem kérték mindent önként meg adott
Ő szerzette a’ kígyoknak halálos marásait
A’ prédáló farkasokat, ’s a’ tenger hullámjait
Fákról lerázta a’ mézet a’ tüzet elrelytette
És a’ tsergő bor patakok forrásit bétemette
Hogy az elme, ’s tapasz[talás] pótolná a’ szükséget
’S találnáki lassan lassan mindenik mesterséget
Az önként nem termő búzát szedné a’ barázdákba
’S [az] elrejtett tűz szikráit ütné ki a’ kovákból
Akkor ültek az odvas fák a’ haboknak hátára
Akkor vigyázott a’ hajos az Égnek forgására
Felszámlálván, ’s el nevezvén a’ Tsillagok ezerét
A’ Kaszást a’ Fijas tyúkot, és a’ Göntzölszekerét.
Akkor kezdték tőrrel, léppel rá szedni a’ vadakat
’S a’ bértzekre kibotsátni a’ fürkész agarakat
Egygyik a’ fólyó vizekbe hánnya lutskos varsáját
Másik a’ Tenger öblében keresi a’ prédáját
Akkor éltek az atzéllal, ’s a’ zörgő fürészekkel
(Mert hajdan a’ szilánkos fát hasitották ékekkel)
Béjöttek sok mesterségek: a’ kegyetlen serénység
Meggyöz mindent a’ szükségben kénszerittő szegénység
Ceres volt a’ki szántásra tanittá legelsőbe
A’ Világot, ’s a’ gabonát elhinté a’ Mezőbe
Midőn makja, ’s vad gyümoltse nem volt a’ Szent Erdőknek
És Dodóna már nem adott enni az éhezőknek
Baj is járult a’ búzához, az üszög megégeti
A’ sivatag bogáts borzas árnyékába temeti
Elfúlad a’ legszebb vetés a’ Burjánok bészövik
A’ lapuk, mérges konkojok, és vad zabok felnövik
Hanemha földedet mindég tördeled gerebjével
A’ kártékony madarakat ijeszted keleptzével
Mindég árnyék tartó fákat körül te megágazol
És mikor szükség a’ hasznos essőért imádkozol:
Héj! a’ más tölt verme mellett éhen kell ásítani
Az erdőkön a’ le rázott tsermak fog jól tartani
El kell mondanom a’ kemény Parasztnak eszközeit
Mellyek nélkűl meg nem lehet munkálni a’ földeit
Első a’ szántó vas és a’ horgas eke igája
Mellyeket idő’ javába mind elkészits előre
Ha éppen méltó míves vagy a’ mennyei mezőre
Elsőben is hajts görbére egy erdőn egy szilfának,
Fiatalját ’s ha meghódol tsináld eke’ szarvának
Egy nyoltz lábnyi hoszszú rúdat faragj bé az aljába
Elmondhatok ha kivánod sok régi szokásokat
Ha nem restelsz megtanulni minden aprólékokat
Kivált szükség nagy hengerrel a’ szérűt meglapítni
Sárját meggyúrni ’s ragadós krétával keményitni
Hogy porhanyóvá ne légyen ’s felne nojje a’ dudva
Sok a’ kártékony ellenség tartsd ezeket is tudva
Sokszor a’ földét házaknak, és tsűröknek kifurja
A’ kis egér, ’s a’ szemetlen vakondok öszvetúrja
Gyakran lehet a’ lyukakba lelni varas békákat
És sok egyébb földbe termett útálatos tsudákat
Gyakran szörnyű zsákmányt tészen a’ zsizsik a’ búzába
A’ Hangya is hogy szükséget ne vallyon vén korába.
Vígyáz rá a’ Diófára hogy midőn kiteritti
Virágit, és illatozó ágait meggörbitti
Ha levélnél több a’ virág gazdag leszsz az aratás
’S nagy meleggel megyen végbe majd a’ hoszszas nyomtatás
De ha árnyékos levéllel búján látod a’ fádat
Tsekély haszonnal töreted polyvát termő szalmádat
Sok babirkálni szokott a’ vetni való magvakkal
Meg ásztatván salétrommal, ’s barna olaj salakkal
Hogy a’ tsalárd búza tokba nagyobb szemek nöjjenek
’s Bár sok vetnivaló magót vigyázva készittenek
Gyenge tűzön megpárolják: még is elredvesedik
Ha tsak minden esztendőbe a’ nagygyát meg nem szedik
Igy láttam én minden dolgot jóból rosszabbá válni
’S a’ Fátumok erejétől nyomatván alább szálni
Mint ki tsónakját a’ sebes patak ellen indítja
Ha’ karján tágítt azonnal a’ habvissza ránditja
Továbbá ugy kell vigyáznunk az Arktúr tsillagára
A’ Gödöllyék, ’s ragyogó kígyó szokott napjára
Mint a’ szeles tengereken útazó hajósoknak
Környékén, a’ tsigás Abid és Pontusi partoknak
Ha a’ Mérték egygyé teszi az éjtszakát ’s a’ napot
Fénybe és homályba borit a’ földön felfél lapot:
Bekellfogni a’ Tinókat, ’s árpát kell vetni szinte
Mig nem az alkalmatlan tél esőt és havat hinte
Mind a’ szántást mind a’ vetést a’ mákok és a’ lenek
Most várják mig szároz a’ föld, és a’ fölhők függenek
Tavaszszal vessél lóherét, a’ nedves barázdába
Tavaszszal jön a’ köles is és a’ bab is munkába
Midőn a’ Bika esztendőt nyít aranyos szarvával
’S hellyt ád a’ hátráló fénynek a’ Kutya elhunytával
De ha búza vetés alá készitted szántásodat
’S tsak gabona termesztésre szántad minden gondodat
Mikor Átlás fijastyukja feljárni már megszűnik
’S a’ Crétai koronának tüzes fénnye eltűnik
Akkor vesd el elkészített magod a’ barázdába
’S Esztendei reményedet ugy tedd a’ föld gyomrába
Sok Gazda még májának a’ lenyukta előtt vetett
De várt gabonája üres kalászokkal fizetett
’S ha ledneket ’s hitván paszulyt fogsz földedbe hinteni
’S nem átallasz Egyiptomi lentsét is termeszteni
A’ lenyugvó Bootesnek jelére vigyázhatol
Kezdel akkor ’s tél közepig vetésén dolgozhatol
Öt Zónája van az Égnek. Egyik a’ forró delen
Szüntelen pirúl a’ naptól, tűzbe lábbok szüntelen.
Az Ég’ szélén jobbra, balra e’ körűl kettő szorúlt,
Mindenik barna essőkbe ’s kékellő jégbe borúlt.
Ezek ’s a’ középső között más kettőt az Istenek
A’ nyomorúlt halandóknak javára szerzettenek;
És e’ két övön keresztűl egy nagy útat vágtanak
A’ mellyen az Égi jelek görbe renddel fórganak.
A’ mint a’ Riféus hegyek felé és Scythiába
Fel, úgy lenyúlik Világunk Délfelé Africába.
Az a’ sark minékünk mindég magas, de azt úgy vélik,
Lábunk alatt a’ barna Stiksz, ’s a’ mélly poklok szemlélik.
Itt ama’ temérdek Kigyó tekervényes hajlása
Környűl vészi Polusunkat, mint egy nagy viz folyása
Környűl vészi a’ két Medvét (vagy a’ Gontzöl szekerét)
Melly nem meri megmotskolni az Otzeán Tengerét
Amott vagy mord éj vesztegel, ’s örök homály burkozza
Vagy a’ tőlünk elment Hajnal a’ fényt ott is felhozza
’S mikor ránk lehelnek a’ nap’ lángoló paripáji
Ott meg gyúlnak a’ pirosló Este’ késő gyertyáji
Innen tudjukmeg előre millyen idő fog lenni
Mikor keljen az aratást, mikor a’ vetést tenni
Mikor kell hadi gájákkal a’ Vad Tengerre hágni
Vagy az Erdőben a’ fenyőt jó időben levágni
Nem is hijába vigyázunk a’ Tsillagok hunytára,
Költére, ’s az Esztendő négy egyenlő szakasszára.
Sokat tesz a’ Paraszt Ember othon hideg essőbe
A’ mit tenni kellet volna dolog tevő időbe
És megtsorbult, a’ vagy tompa Szánto-Vasat hegyeznek
Csonakot vájnak, vagy marhát, és bogját béllyegeznek
Mások karókat faragnak és két ágú villákat
Vagy a’ tzinábár szőlőket kötni rekettye fákat
Illyenkor lehet tsipkéből kötni könnyű Kaskákat
Megpergelni gyenge tűznél, ’s megőrni a’ búzákat
Sött sok dolgot Innepen is a’ Törvény nem ellenez
Ha a’ vizet lebotsáttod nints a’ vallás ellen ez
Nints a’ vetést beóltatni, madarakat fogdosni
Burjánt egetni, ’s juhokat hasznos vízbe megmosni
Rakj szamárra holmi almát, olajat; ’s viszsza jövet
Hozz a’ Városból fekete szurkot vagy Malom követ
Maga a’ Hold külömböző napokkal töltöz ködik
Melly jó vagy rosz a’ munkára: kerüld a’ melly ötödik
Plutó és minden Fúriak, ezen a’ napon lettek
A’ föld iszonyú magzati tőle ekkor születtek
Zeus, Japéth, ’s a’ kegyetlen Tifoeus kik régen
Öszve eskütt öttseikkel hadat vertek az Égen
Háromszor buktattaszéllyel menkövével ezeket
Jupiter, lehempergetvén a’ bértzre tolt bértzeket
A’ hetedik nap szerentsés ujj szőlöket ültetni
Tinót kézen szelidítni vásznot bordába vetni
A’ Tizedik nints ollyan jó: de bujdosóba menni
Legjobb a’ kilentzediken hanem artalmas tsenni
Sok dolgok jobban ütnek ki hideg éjjel vagy midőn
Az ujj nap leharmatozik a’ friss halynali időn
Éjjel az aszszú réteket, ’s a’ kartsú gabonákat
Leg jobb vágni; szívós harmat járja az Étzakákat
Sok Ember a’ tűznél töltvén a’ Téli Étzakákat
Világánál faragtsálja baltával a’ foklákat
Míg Neje a’ hoszszas munkát danlással édesítti
’S tsörömpölő vetéllőjét vásznán vegig perdítti
Vagy az édes mustnak levét pár tüzőn fözögeti
’S a’ felfort kazán talytékját zöld levéllel le veti
De ám az aranyló vetést dél középbe aratják
A’ megszikkat gabonát is szérűn akkor nyomtatják.
Egy ingbe szánts, mesztelen vess, télen a’ paraszt henyél
És nagy részint a’ mit nyáron szerzett télen azzal él
Együtt isznak, egygyutt esznek vígan töltik napjokat
Kedvel kínál a’ vídám tél ’s tágítja a’ gondjokat
Mint midőn a’ terhes gályák partjokra eljutottak
Reájok a’ víg hajósok koronát akasztottak
De idő is akkor van ám szedni a’ tsermakkokat
Babér ’s olaj fa bogyokat, és vérszin mirtusokat.
Akkor vess a’ szarvasoknak hálót, ’s tört a’ Darvaknak
Akkor essél az őzeknek, és a’ füles nyúlaknak
Ha kezedre áll a’ tsepűs Baleári parittya:
Mikor jég tábláttól a’ víz ’s a’ földet hó boritja
Mit szoljak az őszí idők és tsillagzatok felől
És ha a’ nap rövidedik, ’s gyengébb héség áll elől
Mire vígyázzon a’ Gazda, és mit nézzen eleve
Ha a’ záporozó Tavaszt felszijja a’ nyár heve.
És a’ kalás[z]os takarmány felborzat a’ mezőbe
’S a’ zöld száron a’ tejedző búza dagad a’ tsőbe
Midőn sárgálló földjére a’ Gazda már vezette
Aratóit, ’s a’ töredék árpa kévét köttette
Láttam én hogy a’ szeleknek fel tsődült minden hada
Melly minden érett Gabonát tövestől fel ragada
Fekete por fellegébe kavarta a’ lengeteg
Szalmát és repülő kalászt szerte szétt a’ fergeteg
Gyakran temérdek víz tábor lepi el a’ szép Eget
’S a’ tengerröl tolult felhők rettentő fergeteget
Vak záporral hömpelgették, a’ nagy Éther leomlik
’S habjaitól a’ víg vetés a’ barom bére romlik
Zúgnak a’ nyakig telt árkok a’ fel duzzatt víz erek
Buzognak a’ feltajtékzott hullámtol a’ Tengerek
Maga Jupiter a’ felhők borzaztó éjjelébe
Villogtatja a’ menykövét lángoló jobb kezébe
Melly zendülésre reng a’ föld a’ Vadak megriadnak
És szanaszétt a’ halandók szivei le kushadnak.
Ő pedig susorékoló nyilát fennyen elsüti
’S vagy Ceraoniat vagy Athot, vagy Rodopét leüti.
Neki zudulnak a’ sűrű záporok ’s Austerek
Most a’ ligetek sikoltanak tőle, ’s majd a Tengerek
Ettől tartván, tsillagokra, és hókra vigyáz nagyon
Hogy a’ hideg Saturnus, és Merkur mely’k jelbe vagyon
Kivált féld az Isteneket ’s Céresnek Esztendőbe
Áldozz tavaszkor a’ gyenge fűvel vidult mezőbe
Akkor már kövér a’ bárány és a’ borok ízesek
Sűrük a’ Hegyi árnyékok, az álmok kellemesek
Egész majorod elmenjen Céres’ imádására,
Mellynek téjjel fínom borral vegyitts mézet számára.
Három ízbe kerűltesd meg áldozati barmoddal,
Az új vetést, és örömmel kovesd minden társoddal
Kik Cérest felhangal hijják magokhoz: és a’ sarlót
Senki addig fel ne vegye, levágni az ért tarlót
Mig Céresnek tserfaággal koszorúzott homlokkal
Tárituppos tántzot nem jár, ’s nem innepel dalokka[l]
Hogy megtudhassuk az essőt, héséget, ’s hideg szelet
Maga Jupiter, előre rendelt bizonyos jelet
Mit jelent a’ Hold, és mikor szünnek meg az Austerek,
Mért tartják ólba a’ marhát a’ mezei emberek.
Ha szél támad, mindjárt vagy a’ tengerek feltolúlnak,
Hánykolódnak ’s a’ nagy hegyek magoktól megzúdúlnak
Vagy távolról kezd hallani a’ partok harsogása,
És terjedez a’ berkeknek ’s erdőknek mormolása
Már akkor a’ görbe gállyák könnyen habba merülnek
Ha a’ búvárok sebessen viszszafelé repülnek
A’ tengerről, ’s lármával a’ part felé kiáltoznak
Vagy ha a’ tengeri sártzák fövénybe jádszodoznak
Vagy ha esméretes tóit a’ nyurga gém el hagyja
És reptében a’ fellengős felhőket meg haladja
Gyakran ha szél leszsz az égen a’ tsillagok lehulnak
’S az éjj árnyékán utánnok fejér láng farkok nyulnak
Néha könnyü gazok, ’s hulló leveletskék repkednek
Vagy a’ víz szinén a’ pelly[h]ek jádszodozva ferednek
De midőn a’ vad Boreás oldalán menykő dörög
Vagy az Eurus és Zefirus háza tája menydörög
Zápor tölti az úszkáló mezeknek tsatornáit
Szedi a’ tengeri hajós tsatakos vitorláit
Soha semtesz kárt a’ szápor annak ki a’ jelekböl
Előre tud jól vigyázni: mert vagy a mélly völgyekből
Reptekbe az égi darvak kerűlik az essőket
Vagy a’ tinó az égre néz ’s órolja a’ szellőket
Vagy a’ dallos fetske repked a’ tó körűl, és abba
Régi bajokat a’ békák vartyogjak az iszapba
Gyakran bolyha rejtekéből kihordja tojásait
Keskeny ösvényén a’ hangya: vagy a’ tenger habjait
Fel iszsza a’ nagy szivárvány: és jóllakott gyomorral
Zörgő szárnyakon repkednek a’ hóllok nagy táborral
Külömb tengerí madarak, a’ melly Kaisternek
Édes tói köztt Asia zőld rettyein hevernek
Versent szórják hátaikra a’ vizet s lebugdosnak
Mind tsak a’ fördésen vagynak, ’s a’ vizekbe futkosnak
Az essőt a’ dévaj varja fel károgja nagy fennyen
És egyedűl sérikálgat magaba a’ fövenyen
De az idő változásit észrevészik valóba
Az éjtszakánként dolgozó lyányok is a’ fonóba
Midőn az égő métsesbe az olaj tsak szikrádszik
’S körűlötte holmi appro gomba teremni láttzik
Hasonló képp’ az essőből bizonnyal meg tud hatni
Hogy tiszta időt és fényes napot mikor várhatni
Mert sem a’ tsillagok tüze lágy homallyba nem borúl
Sem báttyára a’ tiszta hóld költsön fényért nem szorul
Sem gyenge gyapjú szálak a’ levegőn nem repkednek
Se tollakkal a’ jó meleg napra nem terjeszkednek
Kedvellet Haltzionjai Thetisnek a’ partokon
Sem nem tépásznak a’ disznok holmi rongyot órokon
Hanem leszálnak a’ ködök, a’ völgyeken mezőkön
A’ nap száltával a’ bagoly nem huhol a’ tetőkön
Nisus a’ hig levegőbe kóvályog nagy magassan
És Scillám bárszony hajáért boszszut áll halálossan
Im a’ rettenetes Nisus nagy robajjal kergeti
Amaz előtte a’ szellőt gyors szárnyal veregeti
Más felől rekett torokkal a’ hollók a’ berekbe
Négyet ötöt kurjantanak, ’s odafel a’ fészkekbe
Nem tudom mi édes öröm élesztvén a’ kedveket
Magok között meg zörgetik a’ fészket ’s leveleket;
Kedvek jön mihelyt a’ záport a’ fellegek le híntik
’S apró magzatjokat ’s édes fészkeket meg tekintik
Én ugyan azt nem gondolnám hogy velek az Istenek
Elmét és a’ fatumoknál nagyobb észt közlöttenek
Hanem midőn az időnek ’s [az] ég nedvességének
Változási, más útakra és formákra térének;
’S a’ megnedvesűlt Jupiter az Austert meginditja
És a’ ritkát meg szűritti, a’ sűrüt meg ritkitja
Más képpen fordúl az elme, más a’ szív indúlatja
Más midőn a’ mord felhőket a’ felszél hajtogatja
Innen van hogy a’ madarak a’ mezőben zengenek
Vigak a’ marhák ’s a’ hollók kákogva örvendenek.
De ha vigyázol a’ sebes napra, ’s [a’] hold rendére
A’ hónap és a’ tiszta éj, soha nem tsábít fére
Ha az új Hold setét szarvval száll ki a’ levegőben:
Nagy zápor lész a’ tengeren, nagy zápor a’ mezőben
De ha szél lesz szűz pirosság omlik tekintetébe
A’ széltől pirúlni szokot mindég az arany fébe.
Ha negyedik feljöttekor (mert leg biztosabb jegy e’)
Tisztán megy az Égen ’s nem is tömpe a’ szarva hegye:
Sem eső sem szél nem támod azon az egész napón
Sött végig szép tsendes idő jár az egész hónapón
’S a’ parton a’ szerentsével járt hajósok áldoznak
Glaukusnak, Panopeának, és az Inó Fijának
A’ Nap is sokat jelent meg, minden fel tetszésében
Mint mikor elrejti magát az Oceán vizében
A’ napról leg bizonyossabb jelt vehetnek mindenek
Akár reggel, akár ha [a’] tsillagok feltetszenek
Midőn a’ Nap feljöttekor a’ felhőkbe rejtezik
Motskok fedik fel tányérját: esős nap következik
Mert a’ Notus a’ Tengerről közelget melly a’ fákat
’S vetéseket meg zavarja, zaklatja a’ marhákat
Ha a’ felhő sok vak súgárt vérki reggel magából
Halványon jön ki a’ Hajnal Tithon rózsás ágyából
Vaj! hijába borúl a’ zöld levél a’ lágy szőlőre
Annyi jég ugrál kopogva akkor a’ ház-tetőre
De jobb rá vígyázni mikor az Égről lefog szálni
Mert színébe több változást lehet akkor találni.
Ha kékes: úgy esőt jelent, ha láng színű; úgy szelet
Ha pedig motskok láttzanak tsillámló tüze felett
Akkor széllel, és záporral zúdulnak fel mindenek
Én ekkor senki szavára a’ Tengerre nem menek
Én meg nem oldom a’ partról gályámnak alattságát
De felhozván, ’s levivén a’ napnak világosságát
Fényes Tányérral tündöklik, ne jövendöly essőket
Tiszta Északi szél fogja lengetni az Erdőket
Végre mit hoz a’ késő Est, a’ szél honnan hajtogat
Száraz felhőket, ’s a’ nedves Auster mivel látogat
A’ napba lévő jelekből könnyű mind ezt megtudni:
Ki is merné azt mondani hogy a’ nap tud hazudni
Ő gyakran megint sok titkon forralt zenebonáról
Fortéjokról, ’s alattomos hadak közeljártáról.
Ő Césár halálakor is megszánta Roma’ Népét:
Midőn homályos rosdával fette tündöklő képét,
’S az istentelen századok örök éjtől féltenek.
Bátor akkortájba elég jelenséget tettenek
Maga a’ föld a’ tengerek habja, az undok ebek,
Az nem kedvest jövendölő madarak és egyebek.
Hányszor láttuk hogy az Etna kipukkant katlanjain
Ártüzével pusztitott a’ Ciklopsok’ határain
És a’ lánggombolyagokat ’s [a’] megolvatt köveket
Torkán ki kalyimpásztatta? a’ fegyver zörgéseket
Mindenütt a’ levegőbe Germania hallotta
’S az Alpeseket szokatlan rengés meg indította.
Hallott Orias szó is a’ tsendes berkekbe széllyel,
Tsuda halvány kísértetek láttottak szürkés éjjel.
A’ barmok is meg szollaltak, szörnyűség! ím egy nyomra
Megállnak a’ folyóvizek, megreped a’ föld gyomra
Az elefánt-tetem-képek bús könyekkel áradnak
’S a’ templomok réz bálványi bánotjokba izzadnak.
A’ vizek királya Pádus sok erdőket kitepert
Örvényével, ’s ólat barmot minden mezőn elsepert
Ekkor az áldozni valo barmok testein belől
A’ rosszat jelentő inak láttzattak minden felől
Vérrel habzottak a’ kútak, és a’ városok széllyel
Az ordittó farkasoktól hangzottak egész éjjel
Annyiszor a’ tiszta ég is soha még nem villámlott
’S a’ gyászos Üstökös csillag annyiszor nem tsillámlott
Azért is látta Filippi hogy tábori Rómának
Hasonló fegyverrel ismét a’ hartzra kiszállának
Nem is sajnálták a’ Hemus térjét az Ég Isteni
És Emathiát vérünkel kétszer kövéritteni.
Leszsz az idő hogy a’ paraszt vonván itt barázdákat
Fel hánnya ekéjével a’ rosda rágta dárdákat
Gerebjével kotzogtatja az üres sisakokat
És tsudállya a’ kiásott sirba a’ nagy tsontokat
Hazánk hazai Isteni Romule, ’s Vesta Anyánk
Ki örzöd a’ pompás Rómát és Tiberist tekints ránk
Ti ti legalább ez Ifjat kérlek oltalmazzátok
Hogy a’ leomló világot általa megtartsátok
Ugy is régi hit szegését Laumedon varának
Régen fizetjük már betses vérével a’ hazának
Hogy te véllünk vagy oh Cesár, régen irigyli az ég
’S az Emberek triumfusit hogy te úgy kedvelled még
Holott nem sokat néznek itt igasságra gasságra
Annyi had jött, annyi nemű vétek itt a’ világra
A’ szántás-vetésnek méltó betsűletet nem adnak
Elragadják a’ főld mívest a’ mezök elsorvadnak
Innen az Eufratesnek, onnan Germanianak
Környéke támaszt hadakat: ímé frigyet bontának
Körűl belől a’ városok a’ fegyvert előszedik
A’ pusztittó Márs az egész földön kegyetlenkedik
Mint mikor a’ verset-futó paripák valahára
Kirohannak a’ lántzoktól kiszabadult pájára
Hijába tart vad-szájokon ragadják nyakra főre
A’ kotsist; ’s az zörgő kerék nem halgat a’ gyeplőre.
| Eddig a’ szántó földeknek mivelését dallottam,
És az Egnek tsillagait: most már te rád jútottam,
Bakkhe, ’s téged énekellek, az erdei bokrokkal,
És a’ lassan nevelkedő olajfa suhantzokkal.
Ide óh sajtoló Atyám! im teledest teltenek.
Itt a’ te ajándékidnak leg-javával mindenek:
Jer, ide sajtoló Atyám! hányd el, vesd el tsizmádat,
És új mustba ferdett lábbal, taposd velem a’ Kádat.
Virítt a’ mező rakottan, az őszi gerezdekkel.
Számodra, és tajtékozik a’ szüret töltt tsebrekkel. –
Elsőben is az élő fák nem egy móddal teremnek:
Mert ezek közzűl emberi munka nem kell sok nemnek.
Ezek dajkálkodás nélkül a’ mezőn szoktak nőni,
És a’ vizek görbe partyán őnként árnyékot szőni.
Illyen a’ hajlós iglitze, a’ gyenge rakottyával.
És a’ Tenger-szín levelű ősz fűszfa a’ nyárfával.
Másoknak a’ gyökeréről sűrüséggel termenek.
Tsemetéik; a’ Tseresznyék és a’ szilvák illyenek.
A’ Parnaszszus babérja is így űl kitsiny korába,
Béborittatva Annyának temérdek árnyékába.
Ezek leg első módjai, a’ gondos Természetnek:
Igy nő minden bokor ’s erdő ’s fái a’ szent ligetnek.
Más módokat az emberi szorgalmatosság lele.
Ez tsemetét dug a’ földbe, kit Annyáról mettzele,
Ez a’ földbe bé temeti, a’ gyökeres töveket,
Néggyé hasított karókat, és meg hegyzett tzöveket.
Más tsemeték meg kivánnyák hogy görbén le homlíttsuk.
Veszszejét, ’s maga földébe elevenen boríttsuk.
Másoknak még gyökér se kell: a’ leg felső ágokat
El mettzi a’ Gazda, ’s bátran el űlteti azokat.
Sőt, nagy tsuda! az Olajfa, ha le vágják a’ tövén,
Ki viritt, száraz fájából ismét új gyökér jövén.
Sőt egygyik fának ágait, a’ mint gyakran szemlélni,
Kár nélkűl lehet más fának ágaivá tserélni.
El változik a’ Körtvélyfa, ’s kínál óltott almákkal,
’S a’ kő keménységü Somfa veresellik Szilvákkal.
Tanúljátok-meg hát Gazdák minden Faly’ nevelését,
És tegyétek szelidekké a’ Fáknak vad termését.
Ne heverjen tunyán a’ Föld. Izmaromat szöllővel,
Be kell a’ nagy Taburnumot rakni Olaj veszszővel.
És te oh diszem! és méltán leg főbb része hiremnek,
Mecenás! légy segíttője el kezdett énekemnek!
Jövel szálj ki vélem egygyütt a’ Tengernek hátára,
Kérlek adjál Vitorlákat kis ded Gállyám’ számára
Nem kívánok én itt mindent bé foglalni Versembe.
Nem ha mingyárt száz nyelv, száz száj ’s vas szó volna mellyembe
Jer Hajózzunk a’ part mellett, ’s itt se költött Versekkel.
Se hoszszas előbeszéddel, nem késem ’s tekervénnyel. –
A’ mely Fák magokba nyúlnak néki a’ levegőnek,
Terméketlenek, de vigann, és mind izmosan nőnek.
Mert az Anya-föld tenyészti. Még is ha törzsökjökbe
Bé oltanak, vagy el rakják őket kapált gödrökbe,
Le vetkezik vad voltokat, és a’ gyakor munkára
Könnyen engednek akár mely mesterségnek szavára.
Az is a’ mely a’ gyökérről terméketlen növeki,
Így jár, tsak tágas mezőre az ember ültesseki
Most az Annya ágainak homállyos Sátorába
Meg folytódnak gyumöltsei, és tsak sinlik magába.
Már, a’ mely fát magról vetnek, lassan szokott az nőni,
És árnyékot tsak a’ késő unokáknak fog szőni.
El felejtvén a’ régi ízt az almák, el fajúlnak,
’S a’ szőllők rigóknak való hitvány fürttel pirúlnak.
Úgy van, munkát vár mindenik: sorjába kell űltetni,
’S hogy szelid légyen, temérdek költséggel miveltetni.
De az Olaj-fát tövéről, a’ Szöllőt homlittással,
Páfus’ Myrtusát szaporitsd vastag karó dugással.
Plántájáról nevelkedik, mogyorónk’ kemény Fája,
A’ nagy Kőrös-fa, ’s Herkules’ árnyékos Koronája.
A’ Chaoni Atyánk’ makkja, a’ temérdek Pálmákkal,
’S a’ Tengeri veszéllyeket meg látandó Lutzfákkal.
Ellenben a’ Dió-fába fojtós vatzkort oltanak,
És a’ meddő Platanusfán derék almák állanak.
Gesztenyével viritt a’ Bükk, Gyertyánfán körtvéj virág
Fejérlik, ’s a’ Szilfák alatt a’ disznó nyáj makkot rág.
Mert a’ mint a’ hajközépből ki nőnek a’ kis bimbók,
’S meg szakasztyák a’ gyenge bőrt; fel mettződik a’ tsimbók,
És öblébe belé tévén más fának bimbótskáját,
Öszve forrasztatják véle annak nedves mézgáját.
Vagy a’ görtsetlen törzsököt el vágják ’s meg hasítják
Jó mélyre, és a’ termékeny ágat belé állitják.
Nem soká magossan hánnya a’ fa boldog növését,
Bámúlván új leveleit és idegen termését.
Osztánn nem tsak edgy edgy nemek van az erős Szilfáknak,
A’ Lotosnak, az Idai Ciprusoknak, ’s Fűzfáknak.
A’ kövér Olaj bogyók is nem edgy forma testüek,
Vannak gömbölyük, hosszasak, keserű gyümöltsüek:
Nem egygy félék az Almák is, az Alcinaus fái,
A Crustumi, Siriai, ’s fontos Körtvély fajtái.
Nem függ ollyan szüret a’ mi hazánkban a’ tőkéről
Mint a’ millyet téphet Lesbus Methimna’ veszszejéről.
Vannak Tházusi szöllők, és fejér Marotidesek,
Ezek kövér, azok pedig ritkás földbe kedvesek.
Psythiai jó Aszszúnak, a’ nyúl szöllő sugáros,
Mely a’ lábra tekergődzik ’s a’ nyelvnek nagyon káros.
Van bíbor ’s eleinn érő: a’ retziát mi névvel
Ditsérjem? de még sem érnek a’ Falerni pintzével.
Ollyan erős az Ammini szöllők bora, millyenek
Tmólusonn, ’s az Fejedelmi Fanénn is nem termenek.
Egy sem ereszt bort az apró Argitisnél bővebbenn,
Sem bora esztendő számra nem áll el erőssebbenn.
Nem hagylak el, óh! tsemegék’ Isteninél nagy betsű
Rodia, ’s tömött gerézdel kináló ketske tsetsű.
De nem is számlálhatni fel, fajtátok’ ’s neveteket,
Mert számba sem szükség venni, olly szorossan ezeket.
Mellyet ha ki tudni akar; vesse fel azt magában
Mennyi fövény-szemet kavar Zefirus Libyában;
Vagy midőn Eurus’ sebessenn a’ Vitorláknak esik,
A’ partokat Joniumnak hány hullámi verdesik.
Nem mindenütt nőhet minden. A’ fűz kedvel partokat
Az eger motsárt, a’ Tisza hideg hellyet ’s északot.
A’ szikár gyertyán legjobbann vágy a’ köves bértzekre,
A’ Myrtus a’ Tenger partra, Bacchus az enyh hegyekre.
Nézd el bár a’ Világ’ szélén miveltt Tartományokat,
Az arabs kelettső házát, ’s a’ festett Gelónokat:
Minden fának más hazája. Tsak az eggy Arabia
Terem Tömjént, és fekete ebénust tsak India.
Mért említtsem a’ jó szagu balzsam’ izzadó fáit,
És a’ szüntelen zöldellő Akántnak bogyókáit?
Vagy a’ lágy szösszel őszülő berkét a’ szeretsennek
’S Hogy a’ Szérek gyenge gyapjat a’ fa-levélről szennek
Vagy az Otzeán’ vizével határos Indiának
Ligetit, hol végső öble van a’ föld határának?
Hol a’ fák’ tsúttsát nyilakkal meg tetézni nem lehet,
Pedig az a’ Nemzet nyillal serény próbákat tehet.
Media termő hazája ama boldog almának,
Melynek fanyar ize leg jobb a’ méreg’ ártalmának
Űzésére, ha a’ gyilkos mostohák meg-etetnek,
’S a’ pohárba vesztő fűvet, és öreg irást vetnek.
Nagy fa ez, és mint a’ babér, rá nézve ollyan maga,
’S Babér vólna, tsak hogy külömbb meszsze terjedő szaga.
Kivált virági, állandók, és bármi dühös szelek’
Fúttára is le nem húlnak, rolla a’ zöld levelek.
Bűzös szájjok lehelletét ennek nedvével vesztik
A’ Médusok, ’s az el tikkadt öregeket élesztik.
De sem a’ Médusok’ gazdag országának erdei,
Sem a’ szép Gánges, sem Hermus’ arany poros vizei
Nem vágnak ki Itália’ földén, sem Bactra’ tája,
Sem India, sem a’ Tömjént termő kövér Pankhája.
Ezt sem a’ tüzet lehellő Bikák nem szántog-atták,
Mint midőn a’ barázdákból hajdan ki tsiráztatták
A’ szörnyű Sárkány’ fogait, mellyekből a’ dárdának
’S A’ Sisakos Vitézeknek kalászi borzadának.
Hanem rakva van Bachusnak maszszikusi borával,
Terhes búzával, olajjal, és a’ leg szebb tsordával.
Innen a’ hartzra termett Ló ki szál gőgös fejével
Amott az Oltári bika Clitumnus’ szent vizével
Meg mosatván, gyakran megyen temérdek nagyságába
Roma’ Triumfusi előtt Istenek’ Templomába.
Itt örök Tavasz van, ’s a’ nyár’ havai külömböznek,
Kétszer ellenek a’ barmok, és a’ fák gyümöltsöznek.
Nem lelsz itt sem vad Oroszlánt, ’s vérengző Tigriseket,
Se tsomorka meg nem tsalja a’ szegény fűvészeket,
Sem a’ Kígyó nem tsavarog temérdek karikával,
Se nem débollya a’ földet öl-számra nyúlt farkával.
Vesd hozzá még oly sok jeles Városoknak számát is,
És az illyen Városokra tett költséges munkát is.
A’ meredek kő sziklára kézzel rakott Várakat;
A’ folyó Vizeket, ’s tőllök mosott régi falakat.
Szóljak é az alsó ’s felső Tengerről, ’s a’ Tavakról,
A’ nagy Lárról, ’s a’ Tengeri Zajjal dúzzadt Benakról?
Emlittsem a’ rév partokat, és a’ Lucrin’ gáttyait,
’S a’ boszszonkodó Tengernek ott tsikorgó zajjait,
Hol harsog Július vize vervénn a’ Tengert viszsza,
’S hol a’ Tirhénum’ özönét Arvernus torka iszsza?
Itt teremnek az ezűstnek folyási, ’s a’ réz értzek
Bőven vannak, és arannyal bővölködtek a’ bértzek.
Itt nőnek fel a’ Márszusok, ’s több körmön font férfiak,
A’ nyársal vivó Volskusok, és a’ Sabinus fiak.
A’ sanyarúsághoz szokott Ligurok, Déciusok,
Nagy Camillok, ’s hadra termett Scipiók, Máriusok,
És te leg nagyobb Cesar! ki Ásia’ vég-tsúttsába
Győzöl, ’s nem botsátod a’ lágy Indust Róma’ Várába.
Idvez légy gyümöltsök’ Hérók’ nagy annya Italia,
Idvez légy Saturnus földe! ímé eggy hazád’ fia
Kívánja a’ te kedvedért énekelni azokat
A’ hajdann annyira betsűlt és gyakorlott dolgokat.
Im én a’ Szent forrásokat fel mérészlem bontani
És Ascra’ verseit Róma’ Városában mondani. –
Itt van már hellye hogy szóljak a’ Földeknek tsinnyáról,
Erejiről, szineiről, külömbb termő voltáról.
Elsőbenn a’ durva földet és mostoha dombokat,
(A’ hol sívó agyag vagyon, ’s a’ köves porondokat
Tövis bokrok boríttyák el) Pallás’ Olajfájának
Sokáig élő erdeje választya el magának.
Ennek jele, ha a környék bé nőtt vad Olajfákkal,
’S bé van terítve a’ mező erdei bogyótskákkal.
De az a’ föld kövér ’s vídám kellemetes nyirokkal,
Mely termékeny sűrü fűvel, és buján nőtt gazokkal,
A millyent gyakorta látunk a’ horpadt hegy’ allyában,
Hová a’ patak a’ magas szirtokról lebuktában
Hordja a’ boldog iszapot; és a’ mely délre vagyon,
’S a’ horgas ekéktől gyűlölt perje fel-nőtte nagyon.
E’ fog néked állandó és bő bort termő veszszőket
Nevelni, itten szedheted gazdagonn a’ szőllőket,
’S azt a’ nedvet, mellyet szoktunk az Istenek’ számára
Arany tsészékből apránként ki-töltni az oltárra,
Midőn a’ Pofók Tyrhénus fú elefánt-sipokat,
’S fel adjuk tertyedt tálakban a’ füstölgő tagokat.
Ha pedig nagyobb kedved van tsordákat legeltetni,
Borjúkat vagy a’ Juhoknak fajzásit tenyésztetni,
Vagy pedig a’ mivelt földet elemésztő Ketskéket:
Erdőt keress, és a’ kövér Tarenti vég-vidéket,
Vagy a’ millyen mezőt szegény Mantuatól elvettek!
Melynek pázsitos vizénél hó szin Hattyúk ferdettek.
Mindég talál ott a’ Marha tiszta tsergetegeket,
Leg előből sem lát szűköt; mert a’ mennyi fűveket
Egy hosszú napon a’ Pásztor le étet tsordájával,
Egy kurta éjj vissza adja mind azt hűs harmattyával.
Leg jobb búzának a’ barna ’s porhanyó mezőt mérni,
Külömbenn is a’ szántással ezt kívánjuk el érni.
Jó föld mely a’ szántó-vasnak mettzésénél sikeres,
Se honnan sem tzepel haza több terhet a’ szekeres.
Jó föld az is, melyről a’ vén erdőt el pusztította
’S a’ régtől fogva henyélő berkeket ki írtotta
És a’ madaraknak régi hajlékait morogva
Fel dúlta a’ szántó vető mind gyökerestől fogva;
Azok el hagyván fészkeket magassann el repűltek,
A’ bé mettzett vastól pedig a’ mezők ki derültek:
Mivel sivatag porongya a’ dombok’ görbéjének
Alig hoz törpe Kázsiát, és Rozmarint a’ Méhnek,
Igy az éles porkő ’s Kréta; A mint tartyák némellyek,
Nints ezeknél a’ Kígyóknak jobb ételek ’s lak hellyek:
A’ mely vigály ködöt lehell és lenge füstöt fak aszt
Be iszsza a’ nedvességet, ’s könnyen el botsátja azt
A’ mely tulajdon gyepével magát zöldbe borítja
És a’ vasat tsipős sóval öszve nem rozsdásítja.
Az a’ föld fogja gyönyörű szöllőivel be szőni
Szilfáidat, abban fognak az Olajfák jól nőni,
Munkád után észre vészed, hogy az leg jobb Marhának,
Hogy könnyen enged az eke hórihorgas vasának.
Illyen a’ gazdag Kápua, és a’ Vezuv’ környéke,
’S Az Acerrat el pusztíttó Claniusnak mellyéke. –
Most már a’ föld esmerésre mondok egy néhány jelet,
Ha vizsgálod, mellyik ritka vagy tán sűrű szer felett:
(Mert egybe a’ búzák jobbann, másba a’ szöllők esnek,
A’ leg ritkább kell Bachusnak, a’ leg sűrűbb Ceresnek)
Előbb válasz ki szemeddel egy jó hellyet, és végre
Ásassál a’ kemény földbe egy Kútat jó méllységre,
Azután a’ ki hányt fődet ismét viszsza hányassad,
És azt lábbal bé tapodván gödrét szinig nyomassad;
Ha mind belé mégyen a’ föld; ritkának itélhetni,
Jó leszsz itt marhát tartani ’s áldott szőllőt űltetni:
Ha pedig régi gödrébe a’ föld bé nem férhete,
És maradt kinn a’ hányásból: sürű a’ természete.
Várj ott vaskos barázdákat és tömött göröngyöket,
És a’ földnek szántására fogd az izmos ökröket.
A’ sós föld pedig, és a’ mely keserűnek mondatik,
A’ Gabona termesztésre nyomorúltnak tartatik.
Már annak helyre nem hozza semmi szántás a’ baját,
El veszti az Almák nevét, és Bachusnak a’ faját.
Ezt így lehet meg esmérni: veddle sűrü veszszőből
Font Kasod, és sajtó-szűrőd a’ füstös Ház tetőből,
Tapodd színig azt az illyen hitvány mező földével,
Fel eresztvén a’ leg tisztább forrás’ édes vízével;
A’ nyomás közben minden víz ki fog versent buzogni
Nagy tseppek fognak a’ suhartz’ fonásinn szivárogni,
Nyilván próbát ad az íze, és a’ ki meg kóstolja,
Öszve húzott száját majd a’ keserű el vásollya.
Mellyk kövér föld, így tudhadd meg: bár hánd a’ két markodra,
El nem porlik, sőt rá mállik szurokként az újjodra.
A’ nedves föld nagy gazt nevel: ’s bár olly kövér ne volna!
És fűvente a’ buzára oly’ bő nedvet ne tolna!
Mellyik nehéz, vagy könnyű föld, a’ terhe meg mutattya,
A’ fekete, ’s akár mi szint a’ szem is meg láthattya:
Az átkozott hideg’ jele, nem olly’ észre vehető;
Ott holmi szurkos fa, Tisza, fekete Borostyán nő. –
Ezeket igy tudva tartván előbb ki főzve legyen
Egész földed, és gödröket vájass a’ magas Hegyen,
Göröngyeit az Északi szélnek hanyatt fektessed,
A’ vidám szöllő veszszőket beléje úgy űltessed.
Leg jobb hát a’ porhanyó föld: ezt a’ szelek és derek
Tsinálják, ’s a’ fel dúlt földet ásó izmos emberek.
De ha vigyázó a’ Gazda választ két egy forma helyt,
Az edgyikbe tsemetékkel nevendék űltetést ejt,
A’ másikba, ha meg nőnek, sorjába el plántálja,
Hogy az űltetvény mostoha-annyát is így ki álja.
Sőt sokan az Ég’ tájjékát meg róvják a’ Héllyban is,
Hogy ki ki a’ merre állott arra áljon mostannis,
A’ mint vagy a’ Dél piríttá, vagy Észak felé hajolt.
Ennyit tész a’ mire ki ki Ifjantan rá szokott volt!
Dombos hellyeken leszsz e jobb szőllőt rakni, vagy téren?
Azt vizsgáld meg leg előbb is; és ha már a’ kövéren
Mérted ki a’ barázdákat, sűrün áljon a’ veszsző;
Itt sűrün is terem Bachus, ’s alább való nem lész ő.
Ha domború tállyékokat és a’ hátas lejtőket
Választottad; vigály sorral rakasd ott a’ veszszőket:
De itt is az útak mint a’ milling öszve-illyenek,
És a’ mettzett barázdákon a’ fák sorba légyenek;
Mint midőn a’ roppant Hadban ki szállott nagy Táborral
A’ fegyveres nép, ’s egyenes tsoportokba ált sorral,
Síkra állott a’ Legénység, fegyverét fel emelé,
Melynek tsillámjától habzik a’ mező mindenfelé,
Még ugyan rettentő tsaták nem láttzanak a’ Népben,
De a’ kétes fegyverek közt Márs tébolyog középben.
Minden útnak ki mérése egyenlő számmal essenn,
Ne tsak hogy holmi átsorgó elmét gyönyörködtessenn,
Hanem azért is mert más kép a föld től nem vehetnek
Illendő erőt, ’s az ágak jól el nem terjedhetnek.
Talám kérded millyen légyen a’ gödrök’ nagysága is?
Én bízvást el merném rakni kitsiny barázdákba is
A’ mi a’ szőllőt illeti; de már az élőfának
Méllyebb ’s éppen nyakig érő vermek kívántatnának;
Fő képpen az eskulusnak, melynek ága az Égbe
A’ mint tolúl, úgy sietle gyökere a’ mélységbe,
Így tehát azt sem a’ télnek fagya meg nem ronthattya,
Sem a’ forgó szél, sem zápor tőből ki nem forgatja,
Ingadozás nélkül meg áll, erőt vesz az időkön,
Sok emberkort végig élvén truttzol az esztendőkön,
És akkor vaskos Gallyait szerteszét ki terjeszti,
’S középen álván temérdek árnyékát el terjeszti. –
Se szöllődnek a’ fekvését ne ejtsd nap nyúgot felé,
Se abba mogyoró fákat ne hagyj űltetni belé,
Se homlítni valót ne szedj a’ felső venyigéről,
Se tsemetét ne űltessél a’ fának ág hegyéről;
Ollyan kedves nékik a’ föld; Se koszlobár bitskával
Ne mesd le, se béne űltesd Hegyed’ vad olajfával:
Mert a’ tüzet a’ gondatlan Paraszt sokszor elejti,
Mely a’ kövér kéreg alatt magát előbb elrejti,
Majd meg ragad a’ tuskóban, és az ágoknál fogva
Magossan reppen az Égre nagy retsegve ropogva,
A’ levélről az ágakba több több erővel gerjed,
Mig végre diadalmasan a’ leg tetőre terjed,
Minden berket lángba borit, és szurkos köddel végre
Barna felhő-gombolyagot hömböly get fel az Égre,
Kivált berkére északról ha több fergeteg tódúl,
’S a’ szelek szárnyán a’ tűzvész katskaringózva lódúl;
Ha e’ történt, sem a’ tőkék többé ki nem hajtanak,
Sem a’ veszszők, bár el mettzed, ágot nem botsáttanak,
Többé alól ki nem virítt a’ föld hasonló fával,
Tsak a’ tsipp tsupp vad Olajfa marad fanyar ágával.
Te ne halgass semmi okos tanátsára oly nagyon,
Hogy északi szél fúttakor áss gödröket a’ fagyon,
Akkor bé zárja a’ mezőt a’ deres tél, ’s nem hagyja
Hogy a’ gémberedett gyökér a’ földet meg ragadja:
Leg jobb akkor rakni szőllőt, ha piros Tavaszra már
El jött a’ nyúlánk Kígyókat faldosó fejér Madár.
Vagy hideg Ősz’ kezdetével, midőn a’ nyár el haladt,
És paripáin a’ gyors nap a’ tél pontig nem szaladt.
A’ Tavasz hát leg jobb disze az ágaknak ’s a’ fának,
Tavaszszal vár a’ dagadt főd nemző magot magának,
Ekkor mindenható Atyánk az Ether jó kedvében
Termékeny záporral száll le vig mátkája’ ölében,
És nagy teste közösűlvén ennek a’ nagy testével,
Minden termést és magzatot táplál friss erejével.
Akkor az útféli bokrok madár szókkal zendűlnek,
A’ Tsordák szokott naponként a’ Vénusra bőszülnek,
Szülhetnék az áldott mező, gyenge nedvel van tele,
Fel bizgatja pezsgő méhét Zefir’ olvasztó szele,
’S az Ifju napra a’ fűvek biztosan katsingatnak,
’S a’ kászolódó al-széltől a’ szőllők nem tarthatnak,
A’ zuzos fel széltől kotrott záportol sem íjjednek;
Hanem gyöngyökkel bimbóznak, ’s leveli ki keshednek.
Gondolnám hogy a’ fel serdűlt Világ’ szopós korába
Nem folydogáltak a’ napok más rendbe és formába,
Tavasz volt akkor, és a’ nagy Világ tavaszlott maga,
’S deret horkantó szusszával Eurus ki nem ballaga:
Mihelyt a’ leg első napfényt a’ barmok szippantották,
’S a’ vasra ütött legények fejeket fel tartották
A’ kopogó parlag közzűl, és meg szállották magok
A’ vad állatok az erdőt, a’ mennyet a’ Csillagok.
Nem is lett volna embere illy tetemes szakmánynak
Másként az a’ gyenge világ; ha a’ hév ragyogványnak
És a’ kemény télnek néha nem volna pihenése,
’S pártyát nem fogná a’ földnek az Ég’ meg enyhűlése.
Végre akár mely’ tsemetét űltettz örökségedbe,
Zsiros ganéjjal hintsd meg azt, és a’ földbe jól ted be:
Vagy szűrő követ áss mellé, avagy szennyes tsigákat,
Hogy le ereszszék a’ vizet, és lengeteg párákat:
Kedvek toszszan a’ kis fáknak: sokan találkoztanak
A’ kik reá nehéz követ ’s nagy téglákat hoztanak,
Hogy a’ légyen tartalékul ha sok záporok járnak,
’S a’ tikkatt mezőt hasgattya hév kutyája a’ nyárnak.
Az űltetett tsemetéknek tövét jól meg hordatni
Gyakran szükség leszsz újj földel, ’s kapával meg ásatni,
Vagy bé vágott szántó vassal forgatni a’ rögöket,
’s A’ szőllőbe hajkorászni a’ küszködő Ökröket.
Meg kell szerezni számára hántott rúdból kopjákat,
Sima gyékényt, Kőrös karót, és két águ villákat,
Mellyek által a’ szelekkel mind jobban truttzolhasson,
És a’ Szilfák’ ága hegyén a’ lugasra kúszhasson.
Hanem, illendő kedvezni a’ gyengéded szőllőnek,
Midőn fiatal korába újj venyigéji nőnek,
És a’ veszsző az égfelé nyomúl virgontz erőben,
’S neki tágított gyeplővel vágtat a’ levegőben.
Még most nem kell mettző késsel sértegetni agait
Hanem tsak közel tsipkedni imitt amott kattsait
Midőn osztán a’ Szilfákra mászván izmos jövéssel
Fel nőttek; tépd le lombjait, mesd meg veszszeit késsel.
Addig félnek a’ fegyvertől: de most már keményebben
Bánhattz velek, és pongyola ágát nevelhedd szebben.
Sövényt is szükséges fonni, ’s a’ Marhát el tiltani,
Kivált mig gyenge, és a’ bajt ki nem tudja állani.
A’ melynek egyéb aránt is sok ellenségi vagynak,
Ki van téve a’ hév napnak ’s a’ sanyargató fagynak,
Sőt az erdelyi bivalyok, és Ketskék belé tsapnak,
Rajta a’ Juhok, ’s kivántsi tinók is nagyon kapnak.
Sőt nem árt annyit a’ Dérnek zúzmarás keménysége,
Sem a’ tüzes kő sziklákat sütő nyárnak hésége;
A mennyi kárt a’ nyájj tészen, ’s kemény fogának mérge,
Fekélyt kapván a’ harapás hellyénn a’ tőke’ kérge.
Bachus oltárin a’ Ketskét e’ vétkéért áldozzák,
És a’ régi játékokat a’ néző színre hozzák,
Ezért tették fel jutalmúl a’ játtzóknak mustráján
A’ nagy Athéne’ lakosi a’ faluk’ ’s útak’ tájján;
Mikor poharat forgatván a’ lágy hantú mezőkönn
Vigann ugráltak olajjal meg kent Ketske-tömlőkönn.
Ekképpen a’ ma Népek is, kik a’ fel dúlt Trojának
Omlásiból Auzónia’ határin meg szállanak,
Enyelgenek bárdolatlan versekkel ’s hahotával,
És odvas kéregbenn vájott íjjesztő ál-ortzával,
És tégedet víg dallokkal; ó Bache, kurjongatnak,
’S néked a’ magas fenyőre apró bábot aggatnak,
Mellyért ki tsiráznak minden szőllők bő termésekkel
Meg telnek a’ horpadt völgyek potrohos gerezdekkel,
Bé terűl gazdag szürettel a’ hegyek boltozattya
Valamerre a’ kis isten tisztes fejét ingattya
Azért hazai Versekkel Bachust híven tiszteljük,
És néki szent pogátsánkat ’s tálunkat fel emellyük,
És a szarvánn vitt szent bakot oltáránál le-ütjük,
S Mogyorófa nyársonn kövér belső-részét meg süttyük. –
De van még egy másik szorgos munka is a szőllőben,
Mellybe semmi sok sem elég: mert minden esztendőben
Háromszor, négyszer kapálni szükség, ’s a’ porondokat
Kapásokkal mindég tőrni, ’s irtani a’ lombokat.
Vissza kerül új forgással a’ föld-mives’ munkája,
Es szokott nyománn elő jön az esztendők Pállyája.
Mert mikor már késő zőlgyét a’ szőllő el hullatta,
’S az erdők diszét a’ fagyos fel-szél le fosztogatta,
Már akkor a serén Gazda a jövő esztendőröl
Gondolkozik, és le hánnya a meg tarolt szőllőröl
Saturnus’ görbe késével a gézengúz vesszőket,
’S a mettzés közben tsinossabb sorra szoktatja őket.
Első légy a kapállásban, első égetésében
A venyigéknek, első légy a’ karók’ szedésében,
Leg utól szűrj: két izben árt az árnyék a’ szőllőnek,
És a tömött burjánok is benne két izbe nőnek.
E mindenik terhes munka. Betsüld a nagy mezőket
S kitsit mivelj! Ezen kivül az igletze vesszőket
Az erdőben, ’s a viz partján vágni kell a’ nádakat;
És gondal kell gyarapitni a vadon fűz-szálakat.
Bár a’ szőllő meg van kötve, a mettző-kés nem kell már,
Bár a lankadtt Vintzellér a sor végén dúdolva jár:
Még is szükség meg kapálni ’s törni a göröngyöket,
Es félteni Jupitertöl a már meg ért fürtöket. –
Ellenben az Olajfáknak nem kell semmi mivelés,
Nem kell a görbe késnek mettzése, ’s a’ tördelés,
Nem kivánják a karmolo gereblyéket; ha végre
Meg ragadtak már a’ földbe, ’s ha rá szoktak az Egre.
Maga a’ föld bő nedvet ád a plántált Olajfának,
Ha fogával meg turkálják a horpaszos kapának,
Es a szántás után bőven gyümöltsözik: Termeszsz hát
Kövér és a békességtöl kedvelt szelid olaj fát!
Az alma-fák is, ha egyszer erős tőre akadttak,
Es ha a nékik szükséges erőre találhattak,
Magoktol is nagy sebessen az Eg felé fel nyúlnak;
Es igy a mi dajkálkodó erönkre nem szorúlnak.
Azomba sűrűn tenyésznek az erdők’ gyümöltsei,
’S vér-szin bogyókkal pirúlnak a madarak’ fészkei:
Kaszálhatni a’ Zanótot, bértzen fáklyát hasitnak,
Mellyek éjtzakára tüzet adnak és világitnak.
’S még sem ülteti az ember? és rajtok munkát nem űz?
Mért emlittsek nagyobbakat? im a’ rekettye ’s a fűz
Vagy a vetésnek sövenyt ád, vagy a’ méhnek virágot,
Hüs árnyékot a pásztornak, a Marhának zöld ágot.
Szép is látni a puszpángal habzó Citór’ tetejét,
’S a szurokkal bővölködő Naricia’ erdejét,
Szép látni az olly vidéket, hol sem a’ gereblyének
Sem az emberi kezeknek munkai nem levének.
Maga a Kaukasus bértzén álló kopár rengeteg,
Mellyet úntalan tör sodor keletröl a fergeteg,
Külöm[b] külömb termést nevel, ád hasznos gerendákat,
Hajóknak fenyőt, ’s Házaknak Cedrus, és Ciprus-fákat;
Ezekböl gyárt a föld-mives a szekérnek kereket,
Ezekböl faragnak küllőt ’s horpadtt hajó-feneket.
A szil-fa szép ágas bogas, a fűz-fa ád vitlákat,
A Mirtusbol tsinálhatni leg erőssebb kopjákat,
A kemény hadi szerszámot a somfábol készittik,
A Tisza fát Ituréi kézijaknak görbittik,
A meg esztergályozható puszpáng és sik hársfába
Éles vassal sok szép mettzést tehetsz külömb formába,
Úszkál a könnyű égerfa a vizeknek hátain,
Le botsátkozván a Pádus’ hempelygő hullámjain,
A porhós tserfa odvában és el-vásott kérgében
Belé rajzanak a méhek gyakorta a tserében:
Hát Bachus millyen hasonló hasznú adományt talált?
Bachus inditott sok bünre okot; ő szerzett halált
A dühös Centaurusoknak, Retusnak és Folusnak,
’S a Lapithákat kondérral fenyittő Hylæusnak. –
Oh millyen nagy boldogságba töltik áldott élteket
A’ szántó-vetők! tsak tudnák saját szerentséjeket!
Kik ambár a viszszálkodo fegyverrel nem küllödnek,
A jó szivű földnek könnyű termésiböl élődnek!
Mert nálok a tág kapukra pótzolt Kastély garadja
A reggel köszöntők’ árját pitvarral nem okádja;
Nem vágynak a tzifra bolttal ki-hánt ajtófelekre,
Sem arannyal szőtt ruhákra, ’s Corintusi rezekre;
Se gyapjokat Assiria’ kenőtsébe nem mártják,
Sem a’ jó Olajt idegen Casiába nem ártják:
Hanem tsendesen nyúgodnak; élnek ártatlanságban
Minden jóval bövölködnek, hevernek a’ jószágban:
Van itt barlang, van élő víz, hüs tempéket láthatni
Bőgnek a barmok, és a fák enyhébe nyúgodhatni.
Itt az erdő, ’s a Vadakkal meg rakott szövevények,
Itt vannak a munkát győző szűkön elő legények,
Itt Istent félik, ’s attyokat meg betsűlik: Itt jára
A Világbol el költöző igazság utoljára.
En meg az édes Musákhoz szitok mindennél jobban,
Kiket halálbol szeretek, ’s tömjénem nékik lobban;
Ők mutassák meg az égnek jártát ’s a’ tsillagokat,
A napnak fogyatkozásit, és a Hold fertályokat:
Mi erőtöl rendül a föld, a tengerek dagadnak,
Fellyül halladván gátjokat, és ismét le lohadnak.
Miért siet a’ téli nap a’ tengerbe vágtatni:
Vagy mi tudja a késő éjt olly soká tartóztatni.
Ha ugy meg gyávúl minden vér szivem’ fagyos öblébe,
Hogy a’ természetnek bé-nem vergődhetem ölébe;
Ám ditsősség nélkül fogom kedvelni a réteket,
A folyókat, ’s a völgyek közt le tsörgő kútfelyeket.
Óh hol vagynak a szép mezők, a Sperchiusi liget,
Es a Lakoni szűzektöl be barangolt Taiget!
Oh ki visz engem a Hémus’ hives völgye’ allyába,
Ki sátoroz-bé a fáknak temérdek árnyékába!
Boldog, ki meg esmérhette minden dolognak okát,
Es pillantas nélkül nézi a félelem homlokát,
Ki a meg kérlelhetetlen fatumot öszve zúzta,
’S a fösvény Acheron’ zörgő neszét meg sarkantyúzta;
Boldog az is, ki esméri a mezők Isteneit,
Pánt, és az öreg Silvánust, és a Nymphák szűzeit!
Nem ügyel az sem a Népre, sem Királyi bársonra,
Sem az egymással tzivódó hűségtelen rokonra;
Bator a pártos Dacusok a Dunán nyűsögjenek,
Bator Roma mit tsináljon ’s az országok vesszenek.
Ő sem az ügye fogyottat esdekelve nem szánja,
Sem a Gazdag’ elő mentét irigy képpen nem bánja.
Le szedi a fák és mezők önként nőtt gyümöltseit:
Nem esmeri a balgatag törvény-székek pereit.
Mások a tengert lapáttal verdesik, fegyvert fognak,
A Királlyok tornatziban tolongnak, átsorognak.
Ez a szegény városokat boritja füstbe porba,
Tsak hogy drága kőböl igyék, ’s takaródzék biborba:
Más el dugdos’a arannyát és el-ásott kintsén űl;
Ez a’ szószóllók székében fa-kép módjára el hűl:
Ez a játéknéző helyben meg hökkent száját tátja,
Köszöntvén a tanáts’ és nép’ kettős tapsa, vivátja:
Vigadnak, kik rokoniknak a vérében úszkálnak,
Számki menvén más ég alatt újjabb Hazát találnak.
A földmives pedig görbe ekéjével fel vájja
Szántó földjét, és innen van az esztendő munkája:
Ebböl táplálja hazáját, és apró onokáit
Ebböl érdemes tinóit, ’s ökreinek tsordáit.
Nem nyugszik; míg az esztendőt vagy a fák’ gyümöltsével,
Vagy a barmok fajzásival, vagy Ceres’ kévejével
Meg nem tölti nagy bőséggel; mig tsak meg nem terheli
Terméssel a’ barázdákat, és minden tsűr nints teli.
Bé-jön; a’ tél fa-olajat tör tsikorgó préssében:
Vigan makkolnak disznai; van vatzkor a’ tserében:
Az ősz is sok gyümöltsöt hoz, és a’ meleg napokon
Főzödik a szelid szüret az enyhős ’s kő-szirtokon.
Az alatt édes magzati ajakáról tsüggenek;
Szűzen él szemérmes háza: bő téjjel tőgyellenek
A’ Marhái; és a vidám gyepen öszve ütközött
Szarvakkal vinak a kövér gödölyék egymás között.
Maga innep napokat tart: a fűvön fél oldalt dül,
Hol a kantsót szinig töltik, társai a tűz körül;
Bachust hivja ki tseppentvén a bort az ő számára,
És a marhák őrzőinek tzélt függeszt a szilfára,
A mellyet sebes nyilakkal versent arányozzanak,
Vagy mezitelen izmokkal küszködéshez fogjanak. –
Illy életet éltek hajdan a régi Sabinusok,
Illyet Remus és a Báttya, ’s a vitéz Etruskusok:
Igy tette Roma a Világ leg ékesebb tsudáját,
Bé rekesztvén egy kőfallal hét hegynek a pompáját:
Illyen életet élt vala a földön hajdanába
Maga az Arany Saturnus; mig páltzáját markába
Nem vette Dicte Királlya; és mig az agyon ütött
Tulkokbol a kegyetlen nap vendégséget nem ütött:
Még akkor senki fülébe Trombiták nem harsogtak,
Még a vaskos ülőkön vert fegyverek nem kopogtak.
De mi messze tartó mezőn nyargaltuk meg pájjánkat:
Illő már ki zábolázni tajtékzó paripánkat
Vége a’ Második Könyvnek.
|