HUN–REN–DE
Klasszikus Magyar Irodalmi
Textológiai Kutatócsoport

Berzsenyi Dániel levelezése
Elektronikus kritikai kiadás

HU EN
Kazinczy Ferenc – Berzsenyi Dánielnek
Széphalom, 1810. október 13.
Széphalom Octob. 13d. 1810.

Kedves Barátom!
Harmadik napja, hogy Ér-Semlyénből három héti távollétem után haza érkeztem. Azolta gyűlt leveleimet eggy halomban találtam asztalomon. Közöttök vala a’ mi Kisünké, közöttök a’ Báró Prónay Simonnéé is, ki legszebb Asszony azok köztt a’ kiket valaha láttam ’s testvére lévén az én kedves Hirgeistomnak, maga is olly kedves lett nékem és én neki, hogy ámbár kilencz eszt[endő] olta csak két eszt[endő] előtt Bécsi útamban láttam, még is négy gyermekeinek én vagyok keresztatyjok – és még is a’ Te leveled volt az a’ mellyet legelébb bontottam-fel. Ezen vétket Kis és a’ szép Niny ellen azzal hozok[!] helyre hogy Nékik már meg van írva a válasz, Berzsenyihez pedig később szóllok – cujus amor tantum mihi crescit in horas, quantum vere novo viridis se subjicit alnus! –
Levelednek czikkelyeire sorban felelek, és*
felelek, <hogy> és
igen röviden, hogy egyebeket mondhassak. 1.) Mind én mind feleségem mind gyermekeink egésségesek. Felette józanon gondolkozol az egésség megszerzése és fenntartása dolgában. Én lovagolok; még pedig ezután a’ Weselényi leányán, a’ szép Anikón. Eggy nagytestű kanczámat beküldém Zsibóra, hogy bocsássa reá azt a’ ménét, mellyet ő mint tudós Istalómester, a’ kanczához legillendőbbnek ítél. Eggy tíz ezer f[orin]tos mént ereszte reá, úgy hogy emberei ezt kérdék emberemtől: Micsoda ember lehet az a’ Kend Ura, hogy a’ miénk ezt a’ kedvezést teszi neki, holott e’ ménnel magának is ritkán hágat? Ez lett, az az született Kázmérban 1786. apr. 26d. Szebb főt lehetetlen képzelned. Egyéb tagjai is szépek. Nincs más hibája hanem hogy hatúlsó két lábának hátra álló térdkalácsai vastagabbak mint lenniek kellene. Színe daruforma szürke. Szürke vala a’ mén is (az anyja fekete). – Feleségem annyit mozog, hogy kertészkedésre nincs szüksége. Tüzes házi gazdasszony, kegyetlenség és vadság nélkűl, ugymint a’ ki csaknem a’ hibáig jó és nemkevély. –
2.) Kéj, arbitrium. Kény, Wollust, voluptas. – Leghűbb pro leghívebb. A’ jó szó; látni ezt a’ hű-ségben; a’ hol ív forma hang fordúl elő mint hív szív, a’ hű-vel kell élni, nem a’ hív-vel; és hogy szokatlan ne légyen, még ott is kell élni a’ -vel, a’ hol ív hang nem hallatszik. – Könyű, még most is szokásban vagyon sok tájékokon. „Szint úgy hullott szemeiből a’ könyű,” így mondja ezt Biharban a’ paraszt nép is. A’ könyv úgy leve a’ könyűből, mint a’ szarv a’ szaruból, és az odv az odúból.
3.) Vetted e már feleségem képét? – B. Prónay Simonné már vette az enyémet, mellyet eggy órában tettek-le a’ Hozzád menő feleségemével Eggenbergernél. ’S ha vetted, feltalálhatod e benne Sophiemet? mert nem egészen jól van eltalálva.
4.) Ha eggyütt volnánk mind azt a’ mit az acatia felől mondani lehet, elmondanám Előtted.
5.) A’ ki ezer holdat bír ’s eggy szeretett Asszonyt, ’s ép gyermekeket, egésséget, ifjúságot ’s olly lelket mint a’ Tiéd, az a’ legboldogabb ember a’ földön, annak nincs semmi más könyörgése a’ Mája fijához, mint hogy adományait propria munera faxit. A’ pingue pecus mellé nem kell tennie:*
kell <azt> tennie
præter ingenium. Mennyivel boldogabb vagy nálamnál!
6.) Verseid kiadása felől alább.
7.) Hogy Csapodi Consiliárius leve, annyinak veszem ezt a’ hírt, mint ha azt mondanád, hogy kövekkel kirakott mentekötőt vagy kardot vett volna. Hívatalához illett az a’ csecsebecse, megillette magát is, és így ollyat tett, melly a’ jó és nem jó köztt épen középben fekszik, az az épen adiaphoron. Csak az bolond az én szememben, a’ ki az olly csecsebecsére vágy, melly őtet nevetségessé teszi, vagy a’ ki azt gondolja hogy az a’ csecsebecse valami! – Én inkább gyönyörködöm abban hogy az Öcsém Dienes a’ Bihari Subst. V. Ispánságot önnként letette most, mintha Consiliariusságot hozatott volna. Rhédey Biharban a’ kormánytartó. Értesz e? ’S Rhédey nekem osztályos kedves atyámfija; olly kedves, – értesz-e? – mint érdemli. –
Eddig a válasz.
Hagyj feldicsekednem. – Annak a’ Magyarnak a’ fija, a’ ki, ha Kalvínnak a’ hitén nem volna, Minister volna vagy Judex Curiæ, legalább mind eggyik mind másik hívatalt érdemlené – ennek a’ nagy Magyarnak a’ fija, Ábrahám, e’ héten gyűrűt váltott Kazinczy Péter Onkelemnek Sophie nevű 17 eszt[en]dőt még egészen el nem töltött leányával. Vay Abrahám még nincs 24 esz[tendős]. Talentoma ollyan, hogy ki ismerszik rajta hogy ki fija; excellenter tanúlt; szép kisded növésű, kedves physionomiájú. A’ kis húgom hasonlóúl kisded termet, színe liliom és rózsa, ajaka kláris, szeme viola; gondosan, az az a’ világ bolondságaitól ’s romlottságától megőrízve, neveltetett; francziáúl ’s olaszúl beszéll; anya nyelve pedig a’ magyar. Nem képzelhetsz szebb párt, ’s érted miben kevélykedem. De hogy lehetne annak nem kevélykedni a’ ki Vay Józsefet, Abrahámnak atyját, úgy ismeri mint kell, ’s még jobban mint mindennek kell, – mert minden nem ismerhette őtet külömben mint csak hívataljaiból és csak mint Status-férjfiját, én pedig úgy is mint privátus életet élőt. ’S a’ húgom ennek lesz menye. Sardiniai Király Ő Felsége lehetne ipa ’s nem kevélykedném. Igen ennek.
Az Ábris Onkelje Miklós, kit Te, ha jól gyanítom, eggy leveled kérdését, nem ismersz a’ maga igazi oldaláról, de a’ kit én tökéletesen ismerek és igen igen bőven, méltó azon szerencséjére, hogy Báróczynak legkedvesebb barátjai közzé számláltatott légyen. Báróczi néki hagyta halálakor kocsiját és két hámját. Ez a’ megbecsűlhetetlen ember, megégvén ez idén Tálya, más nap száz mérő lisztet külde oda hogy az éheket enyhítse. Nem ismerek szebb lelket mint a’ Vay Miklósé. Sokat benne félre értenek. Lehet benne ’s van is gyengeség. De la Rochefoucauld azt mondja hogy a’ nagy ember characterében az erőtlenség az a’ mi a’ Patikában a’ méregnek sok neme.
Semmi munkám nem óhajthatja inkább javallásodat mint Csereyhez írt Epistolám óhajtotta. Örvendve olvastam mit írsz felőle. Lætus sum laudari a te laudato viro. És így Te engem itt is értesz. Be sok van ’s lesz a’ ki nem ért-meg. De igazán mondod, hogy ez az Epistola tovább fenn tartja nevemet mint a’ John ’s Kininger és Kreutzinger festése. Legalább tudom, hiszem, hogy az még akkor is lángot fog vetni a’ szívbe, mikor az enyém már hamu lesz. Horvátunk felolvasta azt a’ Judex Curiænak, ’s az könyezve hallgatta. Horvát maga (így ír) a’ Weselényihez írtat becsűlte, ezt imádja religiosus cultussal. – Értem őtet, ’s örvendek az illy tömjénnek. A’ másfélét nem tartom méltónak keresni.
Kisünk azt*
Kisünk <Epis> azt
írja, hogy Pesten lévén barátságosan örvendett annak látásán, hogy én ott melly kedves vagyok barátim circulusaikban. Sunt hic sua præmia laudi! ezt veté mellé. – Hogy ők szeretnek, régen tudom, és – higyj állításomnak! – nem tudom mint jutok e’ nagy, e’ szívesen becsűlt szerencséhez. Én olly felette kicsiny vagyok! olly felette keveset tettem ’s tehetek! Az pedig, a’ mit Horvát ír, hogy Május 15dikén nyilván itták a’ feleségem egésségét Válban a’ Judex Curiænak minden vendégei, az igen érzékennyé tett. Az én barátim tudják, melly oldalról kell nekem koszorút nyújtani.
Szemere Palit ma várom ide. Biharban múlatván üresen lelte házamat Vay Ábrissal. Patakon keresztűl jővén Octób. 10dikén, ezt a’ két barátomat Prof. Nagy Ferencznél, az Ódák éneklőjöknél, leltem. – Szemere mondja, hogy Kis István nyilván kimondta neki midőn Daykát sürgette, hogy ő borkereskedő ’s nem könyváros. Elvétetem tőle ’s magam nyomtattatom. Ezt tanácslom néked is. De szeretném elébb látni M[anu]s[crip]tumodat, hogy az orthogr. botlást, ha talál lenni, kijegyezhessem, és hogy a’ Betűrakónak és Factornak a’ sorokra ’s holmi effélére intést adhatnék, mert nem képzelheted Te, mennyire nem értenek ezek az emberek a’ poétai mívek kirakásához. ’S bár az a’ két Poetánk, a’ kit én, a’ magok nemében és mint nékem barátimat, olly igen szeretek, tökéletesen egyformán, eggy formatumban, ugyan azon betűkkel jelenhetnének-meg. – Élj igen szerencsésen! Mikor veszem ismét leveledet? –