HUN–REN–DE
Klasszikus Magyar Irodalmi
Textológiai Kutatócsoport

Berzsenyi Dániel levelezése
Elektronikus kritikai kiadás

HU EN
Berzsenyi Antal – Berzsenyi Dánielnek és Dukai Takács Zsuzsannának
Monaszterzijszka, 1830. október 18.
Monaszterzijszka A[nn]o 1830. 18d 8bris
Kedves Uram Atyám
’s Édes Asszony Anyam!

September 26kán éppen midőn vidám beszélgetés közt Rohatÿn alá az execirozó helyre masiroztunk; hirtelen a’ Strázsa Mester Ur mellém rugtat sok szerentsét! – mondván, ’s azzal egy Levelet nyujt kezembe, az első tekintetre, meg ismértem Testvérem Levelét; örömömben könnyeztem, hogy végre, a’ rég óhajtott tárgy hozzám elérkezett, gyorsan feltöröm, – olvasom, ’s midőnn abból Szeretett Szüleim ’s Testvéreim kivánt állapotját meg értettem, mintha ujra születtem volna. Kivántom volna ugyan akkor tüstént fiui kötelességemet tellyesitteni, és Kedves Szüleim szakadatlan Atyai gondoskodásukat ’s jó téteményeiket búzgón meg köszönni de mivel egy nyomorult faluban, a’ hol sem hely, sem alkalmatosság nem volt, voltunk Quartelon, fájdalom nem tellyesithettem azt, ’s továbbra kellett hallasztanom. – Octobr. 10kén végre egy fényes Tábori Templom parádéval béfejeztük a’ Contractiot; mellynek is nagyonn örültünk, mert három holnapig eléggé meg izzasztott bennünket, ’s alig vártuk már, hogy szét mennyen a’ Regement, ’s hogy vissza mehessünk Monaszterzijszkaba téli Quartélra; harmad napra meg is jött a’ parancsolat az Obester Urtól, hogy minden Escadron haza masirozzon; örömmel nyergeltem én, mert már alig vártam hogy tollhoz nyulhassak; s bátor egész marsunkon szünetnélkül a’ jeges eső vert, meg is vig voltam, mert e’ jelenvaló szép pertzenet öröme ragyogott felém. Az emlitett holnap 16kán már Monaszterzijszkában voltunk, mihelyest egy kevéssé ki tisztogattam, ’s körül néztem magamat, tüstént téntát ’s papirost vettem; – ’s ime tudosittom Édes Szüleimet.
Nem haltam, még meg tehát, Édes Szüleim, mert a’ reám nézve tán szerentse volna, mellynek pedig még az árnyéka is szokott kerülni; – itt élek én mast is Monaszterzijszkában; egésségem’ hálá Isten meg lehetős van; a’ mi egyébberánt sorsomat illeti, – óh! arról sokat tudnék*
tundnék [th. emend.]
panaszolkodni, de a’ minn[!] egyszer már nem lehet segitteni, jobb azt nemesen türni, mint az ellen hasztalanul zúgolódni, ’s az érzékeny szivet annak komor képével szomorittani. Annyiból szerentsésnek mondhatom magamat, hogy a’ reménység még soha sem hagyott el; ’s hogy Szeretett Kedves Szüleim még nem felejtettek el, ’s Attyai áldásukat, és segedelmüket semmi viszontagsagaimban meg nem tagadták tőlem. – A’ mint Kedves Testvérem ir szabadulásom felől, abban igen bizonyos lehetek; – Istenem be boldog, be szerentsés vagyok!!! Köszönöm alázatossan ebbéli fáradozásukat Szeretett Kedves Szüleimnek, ’s egyszer is mind kérem, ne szünjenek meg tovább is ezen szerencsétlen Ügyemben fárodozni; fogadom Istenemre hogy háladatlan nem leszek. – Azt is értem továbbá Testvérem Leveléből, hogy már nekem két vagy három Levelemnek elkellett a’ pósta[!] veszni, mert ha jól emlékezem én már négyszer irtam, holott Testvérem tsak kettőt emlitt utolsó Levelében hogy ment Szeretett Szüleim kezébe. Én még eddig mind minden Levelét Drága Szüleimnek ’s Testvéremnek mind az utánnom küldött pénzt, mindenkor minden hijánosság nélkül meg kaptam, ’s mind annyiszor kötelességem szerint váloszultam[!] ’s alázatossan meg köszöntem Édes Szüleim kegyes gratiáját, de illyen formán a’ két elsö Levelemen kivül eggyet sem kaptak Kedves Szüleim, amit is nagyon sajnálok mert tudom hogy Drága Szüleim hosszas halgatásomat vétekül tulajdonitották, holott ártatlan vagyok. Mivel a pósták illy rendetlenül járnak, feltettem magamban, hogy mihelyest az Isten egy kevés költsegre segitt mindjárt Recepisszén irok, hogy meg győződhessem arról, valjon kézhez ment e? Levelem vagy sem, de még eddig azt nem tehettem mert meg vallom szegény vagyok. –
Ujsággal semmi ollyassal nem kedveskedhetem Drága Szüleimnek, egyébb hogy nálunk igen nagy dragaság van, ’s hogy mar nalunk a’ tél bé köszöntött komor napjaival. ’S midőn még egyszer könyörögnék hogy rólam szerencsétlen gyermekükről meg ne felejtkezzenek magamat kegyes Atyai gratiajokba zárván, maradok utolsó csepp véremig

hiv ’s engedelmes fiok
Ber’senyi Antal