HUN–REN–DE
Klasszikus Magyar Irodalmi
Textológiai Kutatócsoport

Berzsenyi Dániel levelezése
Elektronikus kritikai kiadás

HU EN
Helmeczi Mihály – Berzsenyi Dánielnek
Pest, 1815. január 7.
Pest, Január 7dikén 1815*
jav. ebből: 1814
Kedves Barátom,
Csudálod, hogy ritkán olvashatd leveleimet, ezt csudálják mások is, de meg fogsz engedni ha tudtodra esik oka veszteg hallgatásomnak. Augustus olta úgy el vagyok fogva ’s el leszek egész Husvétig még jobban Siskoviccsal, hogy igenigen kevés időm marad, Kazinczynk ’s az Erdélyi Museum’ íveinek általszemlélésekre. Siskovicsomnak az egész törvényből rigorosumokat kell adni a’ Doctori laureára, ’s e’ komor tárgyak szinte elölnek. Ide járul még az octóberi ’s novemberi betegeskedésem is.
Grottádat vala szerencsém olvasni Döbrenteinél, ki mint szinte B[áró] Wesselényi és Pataki három hétig mulattanak Pesten. Csudálásunkat szeretetünket nyeré meg a’ Báró. Én ugyan őt a’ mostani zászlós fiatalság’ czímerének nézem. Illy korban annyi érettség ’s annyi tulajdonok kit nem ragadhatnának bámulására szeretetére? Megérdemlé a’ mit írtál mert valót irtál. Az utolsó epiphonemalis hexameter isteni.
Kérded mikor adom ki verseidet, ’s vallyon szándékozom e azont tenni? Mihelyt kezeim közt leend kéziratod, hidd nem fogom késleltetni azt ’s mennél előbb kezeimhez veendhetem, annál inkább fogok örvendeni. A’ múlt tavasz’ végével megszólítálak én téged ez ügyben, ’s te akkor időt kérél ki magadnak, hogy azokat újabb gonddal által nézelhesd, jobbíthasd, szaporíthasd. Ha tehát elkészültél már, nyomon küldd el. Nem lehet gyönyörködtetőbb foglalatosságom e’ második kiadásnál valamint nem is volt az elsőnél. Az én szándékom változhatatlan, ’s annak kell lenni, mivel a’ könyv úgy is kerestetik.
Kérded: miért haragszik reám Tatay ’s Horváth Elek? ez utóbbit nem is esmérem, ’s a’ mint sejtem czimboratársa lészen ez a’ hálátlan Tataynak ’s czimboratársa az ő valótalan festegetései után. Ismérned kell tehát Tatayt azon rajzolatok után, mellyeket nevendékpap-társai nékem róla adtanak írtanak:
Tatay legszívesebb látogatóm vala nékem verseid’ kijöttekig. Az ő haragja azon fogant hogy én mint kiadó jelenék meg verseid’ czímlapján, ’s nem inkább ő egyedül, vagy, én és ő egyszersmind noha*
Innentől a mondat végéig utólag beszúrva.
illyes szándékáról soha nem tudtam semmit. Kitetszik ez onnan, hogy mind azon nyomtatványokból mellyeket ajándékul vett, nevemet kiszeldelte, ’s többi társait is ugyanazon tételre unszolta, noha minden siker nélkül. Mirígy dühében a’ kispapoktól ajállt pénznek jó részét elfogta ’s így esett, hogy nekem az általam ajállt 50 fton kivül sajátomból szinte más ötvent (a’ mit én egész szívvel tevék) kelle adnom a’ költségek’ fejében. Előbeszédemre ő mondott első javalást, sanctiót; még is ő ösztönzé a’ Nemes Fiatalságot ellenem gyülölségre ’s a’ mi nagyobb paszquillizátióra, ő kéré, sürgeté Márton Józsefet a’ Genitivustagadó Grammaticust, hogy ha munkástárs a’ Bécsi Literatúrzeitungban, méltóztassék engem lepiszkolni. Ezek Junius’ elejétől Augustus’ 20dikáig történtek 1813ban. Történt azonban hogy (Te és Kazinczy egyebekkel, még haragja’ kezdete előtt, hivatalosak lévén az ő Zirczen esendő első miséje’ napjára) a’ közelgető idő miatt, mivel Pestre várók Kazinczyt, megjelen szinte három hónapi elmaradása után nálam véletlen’ Tatay, nyakamba borúl, ’s solenniter megkövet; én leplet vonván a’ multakra ’s nem történtnek nézvén a’ megtörténteket, keblemhez szorítám őt, ’s követgetéseire csak azt válaszlám: „Én nem vagyok megsértve általad, következőleg nincs mit megbocsátanom, ha lelkedben lappang vagy lappangott ollyas mi, melly bocsánatkérésre érdemes lenne irántam, az én barátságomért meg fogod te azt tenmagadnak bocsátani.” Kazinczy azonban a’ háború’ kiütése miatt honn maradott, ’s én Baranyából visszajövén azonnal írtam neki, levelemhez zárván Kazinczynknak egy hozzá szóló levelét, de sem erre sem a’ későbben írtra válaszát nem vettem, ’s így győződtem meg, hogy csak színre békült ő meg velem, tartván Kazinczynak ’s egyébek[ne]k személyétől. Felejtém említeni, hogy olajat önték tüzére midőn hallá, hogy a’ Kisfaludynak, Drétának, Takátsnak, Kán[onok] Horváth Jánosnak eső ajándékpéldányokat már én küldém el és nem ő, de itt sem haraghaték mert illyes szándékát nekem soha nem nyilatkoztatta ki se maga se mások által. Igy borítá tehát el a’ szegény Tataynak szemeit az irígység, a’ nemtelen irígység, hogy megfeledkezvén mind azokról mellyeket vele tettem, alattomos rágalmazómmá lett. Valóan másfél esztendei oktatgatásaimért ’s utmutatásaimért, mellyeknél fogva Literaturai ügyetlenségét ’s járatlanságát oszlatni, ’s őt Kazinczy ’s egyéb Barátink’ körébe léptetni szíves valék, illyeket tőle nem érdemlettem meg. Ennyi Tatay’ gyülölködéséről. Adja az őszinteség’ Istene, hogy szálljon szivébe, ’s ne hunyorogjon soha az Igazságra. B[áró] Barkóczyval is illyes formán bánt mint velem, ’s a’ Báró szörnyen megbosszúlhatta volna magát, de az én kérésemre letett minden haragról. Élj szerencsésen ’s küldd verseidet ha készek hogy nyomathassam
Helmeczi

Pesti Barátaink tisztelnek, ’s ohajtják hogy ballagnál fel már egyszer hozzájok.